Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-01-22 / 4. szám
1910 január 22. KÖZÉRDEK mel fogadná e továbbképző tanfolyam felállítását, az anyák szives készséggel kül- denék oda leányaikat és a közel múltban végzett sok kedves növendékünket látnánk viszont iskolánkban a tanfolyam tanulói között. Adja Isten, hogy tervünk sikerüljön ! Kovácsné Nagy Lujza. Közmüveiödesi egyesület Tolnavármegyében. A kulturcélra hozott áldozatokat tekinive, Tolnavármegye elől jár az országban. A mille- niumi években tett gimnáziumi s magyarositási alapítványai legszebb bizonyítékai a vármegye nemes áldozatkészségének s ha mindezekhez hozzávesszük még az országos, sőt sok tekintetben európai hírre szert tett vármegyei múzeumot, e varmegye közönsége nem szégyen- kezhetik sőt némikép büszkeséggel mondhatja el, hogy megtett mindent, a mivel csak a honnak tartozott. Tolnavármegye közönségét azonban nem fogja el ekkora önteltség, érzi, tudja, hogy a kulturfeladatok s a hazafias kötelességek teljesítésében soha sem lehet véghatár, megálla podás, ott csak kezdet van s folytatás követ- kezhetik legfeljebb, de nem a megkezdett munkának teljes szünete s éppen ezért megragad minden kedvező alkalmat, hogy az elkezdett szép művet tovább építse, kiszélesítse, örömmel keresi tehát a szellemi kapcsolatot minden oly tényezővel, amelytől a vármegyei kultúra elő- haladását, fejlődését, a nagy nemzeti célok, ideálok megvalósítását reméli. Ez a nemes, ideális felfogás készíti elő ama szorosabb kapcsolatot, amelyet lelkes emberek hazaszerete most kovácsol Tolnavármegye s a nagy kultur —központ, a főváros, illetve annak egyik országosan ismert hazafias egyesülete, a D. K. E. között. A magyar közművelődésnek és a hazafias közszellemnek terjesztését munkálja a D. K. E , ez a derék egylet immár két évtizedes fennállása óta, elterjeszkedve lassan a Dunántúl 11 vármegyéjének széles területén. Élén Széli Kálmán, Pallavicini Ede őrgróf s Rákosi Jenő állanak s a gazdag, hatalmas Dunántúl területét és a nagy nemzeti feladatok egész tömegét felkaroló eme egyesület hazafias munkáját az egyes vármegyékben parciális egyesületek is támogatják. E nemes celu szövetkezésből eddig- elé már jóformán csak vármegyénk hiányzott, bár, mint láttuk, a kulturfeladatok teljesítéséből derekasan kivette a részt ő is. Jővőre azonban Tolnavármegye is ott lesz a dunántúli nagy kulturszövetségben, mert amint már régebben jeleztük, szoros kapcsolatban az anyaegylettel, vármegyénkben is megalakul a közművelődési fiók-egyesület. Vármegyénk alispánja a fiók megalakulását a már fennálló vármegyei muzeum-egyesü- lettel kapcsolatosan tarlja megvalósíthatónak. A múzeumnak amúgy is revízióra szorult alapszabályait éppen most, már e célnak is megfelelően át alakítják s a Dunántúli Közművelődési Egyesület akként akarja felavatni a magyar [ közművelődésnek eme legújabb várát, hogy j elnökségével, igazgatóságával együtt az idei rendes közgyűlését május végén, vagy junius hó elején Szekszárdon tartja meg, amikor a fiókegyesület mondhatni országos érdeklődés keretében bonthatja ki zászlaját. Az ebben az irányban lefolyt tárgyalások most fejeződtek be a vármegye s a D. K. E. vezetősége között s értesülésünk szerint a vármegyének alispánja kimentvén a közgyűlés határnapja s helyének kitűzésében is határozó 21-iki igazgató tanácsi ülésben való meg nem jelenhetését, a vármegye közönsége nevében a következő meleghangú meghívást intézte az anyaegyesület vezetőségéhez : »Tekintettel arra, hogy a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesületet, mint az anyaegyesület fiókját a folyó év tavaszán szándékozunk megalakítani, felette kívánatosnak tartanám, hogy ha a magyar közművelődés és hazafias szellem ápolását, fejlesztését és terjesztését szolgálni hivatott egyesületünk zászlóbontása, a Dunántúli Közművelődési Egylet közgyűlésével kapcsolatosan történhetnék meg. Ismerve Tolnavármegye közönségének az önzetlen, hazafias törekvések előmozdítására irányuló készségét, a magyar kultúra előbbre- vitele és terjesztése iránt mindenkor tanúsított lelkesedését, ennélfogva törvényhatóságom nevében azon tiszteletteljes kérelmet vagyok bátor az igen tisztelt igazgató-választmányhoz intézni, hogy az egyesület által, a folyó évben tartandó évi rendes közgyűlésnek Szekszárdon való megtartását elhatározni méltóztassék, előre is biztosítván az egyesületet Tolnavármegye igaz magyar vSndégszeretetéről. Hazafias üzdvözlettel maradtam ; Szekszárd, 1910 január 18-án. Slmontslts Elemér alispán.« Semmi kétségünk, hogy a szives meghívást elfogadja a D. K. E. vezetősége, igy a folyó év május, vagy junius havában Tolnavármegye, illetve Szekszárd fényes kultur - ünnepség színhelye lesz. VÁROSI ELET. Városi közgyűlés. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete folyó hó 25-én délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal. 1. A báró Augusz-árvaház tulajdonát képező Wosinsky Mór-utcai kert megvétele. 2. A csendőrlaktanya építés tárgyában érkezett csendőrkerületi parancsnoksági átirat és ennek alapján átdolgozott terv és költség- vetés bemutatása. 3. Hauk Antal kérelme a házára bekebelezett biztosítási összeg törlésének megengedése iránt. 4. Tóth Gyula kérvénye a kávéházi helyisegének villamos szellőztető készülékkel való ellátása iránt 5. Dömötör Sándor kérvénye a háza előtti fecskendő félszer eltávolítása iránt. 6. Molnár Lajos rendőrkapitány felebbezése a 150/909. sz. határozat ellen. 7, A tanács előterjesztése a Molnár Lajos rendőrkapitányfelfüggesztését kimondó 180. sz. véghatározat végrehajtása tárgyában 8. Fehér Lajos fogyasztási adó leírás iránti kérvénye. HÍREK. Gyűjtés a színészeknek. Egy kissé bocsánatot kell kérnem, hogy ismét visszatértem a tárgyra, melyet múltkori cikkemmel már elintézettnek hittem. De »f« ur a »Tolnamegyei Közlöny« 20. számában olyképpen válaszol cikkemre, hogy szó nélkül elhallgatni annyit jelentene, mint beleegyezésemet adni cikkem ilyen magyarázására. Mielőtt azonban ezt tenném, tiltakozom az ellen az ugyenvezett »köteles udvariasság« ellen, melyet »f« ur, mint hölgygyei szemben használ. Tiltakozom pedig nem azért, mert itt egyenlőségi s nem tudom miféle elveket akarok hangoztatni, (bár mint iró, Íróval szemben talán ezt is joggal megtehetném) de, mert »f« ur ezt az udvariasságot olyképpen alkalmazza, hogy előzőleg engem udvariatlansággal vádol meg, midőn úgy szól, hogy cikkemben nem a »legvá- logatottabb kifejezéseket« használtam, de »udvariassága tiltja a reflektálást«. Hát nekem halváry sejtelmem sincs arról, (s akik előző cikkemet olvasták, azt hiszem azoknak sem lehet)* melyek azok a »nem válogatott« kifejezések, miket »f« ur mindenképpen rám akar tukmálni, mintha azok személyében sértették volna. De midőn magam részéről határozottan állítom, hogy ilyesmi nem létezett, a rejtett gyanúsítást nem tűröm el, különösen nem úgy, hogy »f« ur mint érzelmeiben mélyen sértett, de a hölggyel szemben mégis udvarias, gáncs és félelem nélkül való lovag vonuljon vissza. Különben is hírlapi vitában a személyeskedést helytelennek tartom. Nem »f« ur, hanem a fejtegetett elvek — nem a hölgy a férfi, hanem mint bizonyos nézetekkel biró ember a másik gondolkozó s ellentétes gondolatokat felvető ember ellen érvelek. És most hadd térjek a tárgyra. Hogy a szokás nem érv, azt magam állítottam s igy, mintha a gyűjtés létjogosultságát ezzel akartam volna igazolni, megdől, »f« ur továbbá teljes egészében fentartja amit mondott: »színészek részére gyűjtést rendezni nem szabad, mert ez közönségünknek teljesen indoktalan megsarcolását jelenti«. Hát ha jól emlékszem, múltkor nem ezt mondta, hanem azt, hogy »a gyűjtés köpenyegbe burkolt koldulás, mely egyaránt lealázó a művészre, mint a közönségre«. Én ezzel szemben fejtegettem a gyűjtés jogosultságát, mely mint jutalmazás, nem lehet lealázó. Cikkíró tehát most egész másról szól; ha úgy » Nem. A Szerk. tetszik beszélhetek erről is, bár talán már múltkor is beszéltem róla, midőn kijelentettem, hogy nem tartom a legjobbnak a gyűjtést, I sem ebben, sem másban (hanem az állami ! rendezést) csak a ma elfogadható legjobbnak. i Hogy ezt a »különös elbánás«-! megérdemlik-e I a színészek ? Meg: föltétlenül 1 Megérdemlik ! először azért, mert az őket megillető s nekik | megfelelő anyagiról gondoskodva egyáltalán nincs. Nem beszélek itt a csekély fizetésről (erről talán mások is szólhatnának, bár korántsem oly mértékben, mint ők), de arról, hogy bizony — sajnos — a színész csak a jelennek él, ami annyit jelent, hogy' holnap állás- és kenyer nélkül lehet, legyen bár a legjavából, ! ami rendezett állású embereknél nem történhe- ! tik. Hogy kötelezettségei nincsenek? Ugyan kérem, hát hogy ne volnának! Nem lehet-e épp úgy családja, mint másnak ? Nincsenek-e mint intelligens, tanult, képzett embernek (mert ugy-e ezt megköveteljük a színésztől, főképp a kiválóbbjától) igényei az élettel szemben ? Nem kárhoztatja-e hivatása már egyébként is több lemondásra, mint a többi oly mértékben intel- | ligens embert? Nem kell-e több nehézséggel, több nélkülözéssel küzdenie (a fő- és néhány igazán nagyvárosi színészt kivéve), mint bárki másnak ? S mégis, ha színpadra lép, el kell felejtenie minden küzdelmét, hogy csak annak a tömegnek éljen, aki az ő játékát élvezni j akarja. Ha sokan megyünk a színházba, akkor i az igazgató jövedelme emelkedik : ez igaz 1 De hallottunk már olyan igazgatóról, aki felemelte | a tagjai fizetését, vagy külön jutalmazta őket, ! mert minden este telt háza volt ? Hogy mire való a jutalomjátékok rendezése ? Bizonyára nem arra, hogy az igazgató bevétele nagy részét a színész markába nyomja. Különben »f« azt mondja »a gyakori színházlátogatással műpártoló közönségünknek elég alkalma van arra, hogy a színészt megismerje és ha egyik vagy másikát kiválóbbnak tartja, j úgy alkalma van arra is, hogy a cikkíró által kívánt módon (tehát az az egész közönség, kinek a színész megtelel, mert én ezt mondottam) éreztesse háláját, mert vájjon mire valók a I jutalomjátékok rendezése ?« De hát mikor történt a gyűjtés ? Nem jutalomjáték alkalmából ? Ki járult hozzá ? Nem az a közönség, akinek a színész játéka megfelelt s a jutalmazásra érdemesnek tartotta? Hogy én csak kiválasztottaknak forci- rozom a gyűjtés? (Ez ugyan ismét személyes kérdés, sőt sértő célzatosság, szóval oiyan, amivel engem akar megvádolni s maga esik bele, de nem veszem annak s elvileg válaszolok rá.) Mindenesetre azoknak, akik a művészet iránti igényeimet kielégítik s mint ilyeneket a megju- talmazásra érdemesnek tartom. Erről az egyről természetesen kénytelen vagyok elismerni, hogy nem egészen helyes. Nem pedig azért, mert én nemcsak a kiválóbbak, hanem mindegyik részére kívánnám a teljes anyagi gondoskodást. Viszont azonban, ha ez lehetetlen, mint ahogy ez idő szerint lehetetlen, senki sem kívánhatja tőlem (s mástól sem), hogy azok részére eszközöljek gyűjtést, akiknek a művészi értéke még magam előtt sem sokat jelent. Tegyék ezt azok, akik az illetőket jutalmazásra érdmesnek tartják, nem egyén, hanem a közönségnek az a tömege. Hogy Mikszáthtal való érvelésem gyenge érv-e? Ezt nem tudom. Mert soha sem merném magamról bizonyosan állítani, hogy eljárásom (ez esetben bizonyitásom) az »egész közönség megelégedésére szolgált«. De hát különböztessünk. — »f« azt állítja, hogy nem Mikszáthot, hanem önmagunkat jutalmazzuk, midőn nagybecsű munkáit megvesszük és elolvassuk. Ez tény I Azonban Mikszáth munkáit megvehetjük egyébként is, talán olcsóbban is. Ugyanazok vannak benne s Ugyanúgy élvezhetjük, s magunkat jutalmazzuk vele. S mégis amazt vesszük. Ott pedig világosan az áll, hogy az összeg fele Mikszáthé. Tehát azért és csak azért vesszük a másik kiadást, mert jól esik, hogy az összeg felével a Mikszáth részére szóló összeghez hozzájáruljunk, mert kötelezettséget érzünk, hogy annak (és mindazoknak), aki nekünk, lelki és szellemi erejének feláldozásával annyi gyönyörűséget okoz, anélkül, hogy ezzel szemben biztosított és megfelelő anyagi előnyökben volna része, mi is nyújtsunk valamit. Ennyit tartottam kötelességemnek »f« ur válaszára elmondani. Krammer Zsófia. 3 Szerkesztőségi telefont 24.
