Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-07-30 / 34. szám
6-ik oldal. KÖZÉRDEK julius 30. 34-ik sz. Levélpapír és képeslap különlegességek: Weisz Zoltánnál 'ii ni Értesítés. Van szerencsém a t. gazdaközönség tudomására hozni, hogy Szat- máron évek óta fennálló jó hírnévnek örvendő zsák és vízmentes-ponyva ! kölcsönző-intézetemet ! Nagykárolyba helyeztem át, ahol azt újabb anyaggal ellátva a tisztelt közönség rendelkezésére bocsátom. Raktár ideiglenesen Gencsi-utca 22. sz. a. van, f. évi augusztus elejétől kezdve pedig a Báthory-féle házban, Gróf Károlyi György-térre helyezem át. REITER ADOLF. M. kir. posta-és táv. igazgatóság Nagyvárad. 25847/1910. Hirdetmény. Kereskedelemügyi m. kir. Miniszter urnák folyó évi március hó 19-én 2232 V. sz. a. kelt és a „M. kir. posta- és távirda rendeletek tára“ folyó évi 14 számában közzétett rendelete szerint a távbeszélő „Szabályzat“ 42. pontjában foglalt ama kedvezmény, hogy az előfizető távbeszélő állomását díjtalan használatra másoknak átengedheti, csakis a helyi forgalomra terjed ki. A távolsági (interurbán, környékbeli, törvényhatósági) forgalomban, tehát az előfizető állomását az évi átalány ellenében, csakis az állomás tulajdonosa használhatja. Az ezen viszonylatokban az előfizetői állomásokról mások részéről kezdeményezett beszélgetések díjkötelesek s ezen dijakért az állomás előfizetője szavatol. Minthogy ezen rendelet értelmezésére és végrehajtására vonatkozólag több oldalról kérdés merült föl s e tárgyról egyes hírlapokban oly czikkek jelentek meg, amelyek félreértéseket idézhetnek elő ezeknek elkerülése s a közönség tájékoztatása végett a m. kir. posta- és távirda vezérigazgatóságnak folyó évi junius hó 22-én 7683 sz. a. kelt. rendelete alapján a kővetkezőket kívánom közölni. Az a rendelkezés, hogy az előfizetői állomásokról az állomás tulajdonosán kívül mások részéről kezdeményezett távolsági beszélgetések díjkötelesek, csakis idegenekre, nem pedig az előfizető hozzátartozóira (családtagok) és alkalmazottjaira (hivatalnok, tisztviselő, cseléd stb.) vonatkozik. Önként értetődik tehát, hogy a pénzintézetek, részvénytársaságok, hivatalok, vállalatok stb. részére bérelt állomásokról nemcsak maga a felelős előfizető, hanem az illető intézet, társaság, vállalat, hivatal stb. összes alkalmazottjai is jogosultak az állomás használatára. Az egyletek, társaskörök, vendéglők, kávéházak és egyébb nyilvános helyiségekkel rendelkező előfizetőknél berendezett állomások használata a helyi folrgalomban nincs korlátozva. Minthogy azonban ez a használati jog a fent idézett rendelet értelmében a helyi forgalmon túl nem terjed, a távolsági forgalomban az előfizetési dij fejében beszélgetéseket ilyen állomásokról is csak maga a felelős előfizető (az egyleti megbízott, a vendéglős, a kávés stb.) és alkalmazottjai folytathatnak, ellenben az egyletek, társaskörök tagjai illetve a vendéglőben, kévéházakban megforduló vendégek stb. részéről kezdeményezett beszélgetések díjkötelesek. Azok az előfizetők, akik e korlátozás miatt távbeszélő állomásukat a távolsági forgalomban használni nem kívánják, az ezért járó kapcsolási dij további fizetésének kötelezettsége alól a felmondásra megállapított egy hó elteltével fölmentetnek. M. kir. posta- és távirda igazgatóság Nagyvárad. Nagyvárad, 1910. julius 19. Siket igazgató. szám. 821/1910 vhtó. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1910 évi Sp. I. 790/4 számú végzése következtében Roóz Samu ügyvéd által képviselt Schvarcz Mór szaniszlói lakos javára 149 K 49 f. s jár erejéig 1910. évi julius hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2600 koronára becsült következő ingóságok u. m.: lovak termények stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1910. évi V. 553 2 számú végzése folytán 149 korona 49 fillér tőkekövetelés, ennek 1909 évi decz. hó 7. napjától járó 5% kamatai, V8% váltódijés eddig összesen 87 K 93 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Dengelegen adós bérletén leendő megtartására 1910. évi augusztus hó 6-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és arra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1910. julius hó 22. napján. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. Butopvdsänlalf figyelmébe. Aki jó, tartós és száraz fából készült bútort akar venni, az keresse fel GROSZ JÓZSEF helybeli bútorgyárát, a gróf Károlyi György-téren, ott feltalálja a modern, kor legszebb remekeit. Kerestetik megvételre egy féderes talyiga vagy egy ló után való :: féderes kocsi. :: Cim : Rogge Károly főjegyző Érmihályfalva.. KOVÁCS GYÖRGY 1 női, férfidivat, szőnyeg- és kelengye-áruházában Nagykároly, Deák-tér Becses tudomására hozom a nagyérdemű hölgyközönségnek, hogy a tavaszi és nyári idényre dús raktáramba óriási nagy választékban megérkeztek a legszebb, legdivatosabb női ruhakelmék, Chantung selymek mindenféle színben, Popinek és chas- mir kelmék, Blouz és ruhaselymek, a legszebb legdivatosabb nap- és esőernyök. Különös olcsó árakon kerülnek eladásra. Női színes és fehér ruhavásznak 90 fillértől, — Cretonok és mosó delainok 40 fillértől, — gyapjú delainok 1 korona 20 fillértől feljebb. Legmodernebb ruhadiszekből nagy választék. Egyben tisztelettel felhívom b. figyelmüket különálló fehérnemű és szőnyeg osztályomra Becses pártfogásukat kérve, vagyok teljes tisztelettel: KOVÁCS QYÖRQY Két jóházból való fiú tanulóul felvétetik. Meghívásra megbízottamat kész menyasszonyi kelengye-gyűjteményeimmel úgy helyben, mint vidékre saját költségemen küldöm. — Pontos kiszolgálás, szigorú szabott ár! r Pál gőzerőre berendezett f- intézete ALAPÍTVA 1886. ÉVBEN. utólérhetetlenül fest, tisztit, mérsékelten megállapított W“ szabott árak mellett. Gyár-főüzlet s __ felvételi üzletek : Kossuth Lajos-utca 10. sz. (saját-ház). SZATMÁR. Kazinczy-utca 17. és Atilla-utca I. sz. T EH