Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)

1910-09-10 / 40. szám

40. szám. szeptember 10. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. Lukácsovits János, Vida Sándor, jegyzőül pedig Néma Gusztáv közigazgatási jegyző és tanácsnok lettek megválasztva. Az iga­zoló választmányba megüresedett két tag­sági helyre Reök Gyula és Stróhmájer Fe- rencz választattak meg. Debreczeni István polgármester előterjesztette, hogy a bor- és husfogyasztási adók utján behajtandó jö­vedelmeket a város nevében a kincstártól évi 47.009 koronáért váltotta be, tehát 4 ezer koronával nagyobb összegért, mint eddig. A pénzügyigazgatósággal három évre kötött szerződés jóváhagyás végett most a pénzügyminiszter előtt van. Az ököritói tüz- katasztrófa által sújtottak részére 200 ko­rona segély lett megszavazva. Nagyecsed község a folyó évi okt. 4-ére eső országos vásárt október 7-ére óhajtja áthelyezni. Az erre vonatkozó kérelmet hozzájárulás czél- jából megküldötte Nagykároly város kép­viselőtestületének is. A közgyűlés a kére­lemhez hozzájárult. A városi mérnök elő­terjesztése a Terem-utcza nyugati oldalán, a Temető-utczáiól a kórház bejáró ajtójáig aszfalt-gyalogjáró készítésének elrendelése iránt — az előterjesztés értelmében nyert elintézést. Az 1910. év julius 20-án és au­gusztus 18-án tartott pénztárvizsgálat alkal­mával felvett jegyzőkönyvek bemutatása tudomásul vétettek. Nem lehetne ezt nálunk is meg­csinálni ? Kecskeméten a rendőrség figyel­mezteti a város háztulajdonosait és ház­gondozóit a városi büntető szabályrendelet azon határozmányaira, melyek szerint tar­toznak a telkeik előtt levő gyalogjárdákat április 1-től szeptember 30-ig reggeli 6 óráig március és október hónapokban 7 óráig, a többi hónapokban pedig reggeli 8 óráig alaposan takarittatni. Akik e kötelezettsé­güknek nem tesznek eleget, 1—40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén megfelelő elzárással bűntetteinek. Köves ut Domahidára és Kismaj- tényba. A kereskedelemügyi m. kir. mi­niszter a Domahida—Kismajtényi vasúti állomástól Domahidáig, illetve Kismajtényig vezető kocsiút sürgős kiépítését elrendelte. A városok segélye. A belügyminisz­ter a városoknak az általuk az állam helyett végzett egyes teendőkért kártalanításul nyolcz millió korona dotácziót utalt ki négy évre. A városok között most mozgalom in­dult meg az iránt, hogy a belügyminisztert arra kérjék, hogy a nyolc milliót ne négy év alatt, hanem egyszerre oszsza ki a vá­rosok között. A kérdés a polgármesterek kongresszusán napirendre is kerül, mert a zombori polgármester ez irányban indít­ványt terjesztett elő. Bocsánatot kérünk. Már csak ilyen formában merészelünk megírni dolgokat, amelyek nem tetszenek a hatóságoknak és a hatóságok tekintélyét velünk szemben vé­delmező laptársainknak. Bocsánatot kérünk, hogy meg merészeljük irni, de több oldalról felhívtak reá bennünket, kénytelenek vagyunk vele. Bocsánatot kérünk, de a Petőfi-utcá- ról azt Írják, hogy ott, a járdán nincsenek a lefolyó csatornákon fedők és a lefutó viz, bűzlik. Dinnyehajtól, hulladéktól, kimondha­tatlan, leírhatatlan dolgoktól bűzlik most, ebben a kolerával fenyegető időben. Ne mél- tóztassanak haragudni, bocsánatot kérünk, hogy megírjuk, de többen kérték reá ben­nünket, többen szavahihető emberek, akik abban a tévhitben vannak, hogy a sajtónak a közérdek szavának tolmácsolása a köte­lessége, nem a talpnyalás. Aztán bocsánatot kérünk, hogy megírjuk, de a Veselényi-ut- czába a Tischler féle telken az udvaron folyó — engedelemmel legyen mondva; — trá­gyáié igen kellemetlen bűzt terjeszt és az útját most már a gyalogjáró érdekében el­torlaszolták,. nem tud lefolyni szegény. A Vaday közben a köves utat készítik s el korlátolták a járdát, éjjel ezen korláton nem ég a lámpa s bárki nyakát törheti. És mi ezer bocsánatot kérünk, hogy megírtuk eze­ket. Ha segitve lesz a panaszokon, nem írjuk meg többet sohal Hangverseny. Farkas Laczi budapesti czigánybandája, nyári állomás helyéről, Bik- szád fürdőből való hazautaztában szomba­ton és vasárnap hangversenyt tartott a „Magyar Király“ kávéházban. Farkas ban­dája a régi vágású, igazi művészettel hege­dülő czigányok közül való és szép játékával gyönyörűséget szerzett a hangversenyen megjelent nagyszámú hallgatóságának. Nyomdász-bál. Vasárnap este volt a Pannóniában a szatmár— nagykárolyi nyomdászok helyi csoporja által rendezett táncmulatság, amely minden tekintetben igen szépen sikerült. A mulatságon vidék­ről is sokan vettek részt. Áthelyezés. Vármegyénk főispánja Majos Győző az alispáni hivatalban alkal­mazott írnokot szinérváraljára a szolgabirói hivatalhoz ; Frauttinger János ottani járási írnokot pedig a központba helyezte át. Tolvaj tanitóné. Az érendrédi csen- dőrőrsparancsnokság lopás miatt feljelen­tést tett a nagykárolyi kir. járásbíróságnál Geberán Mária vezendi tanitóné ellen. A tanitóné Apáti János tasnádi kőművesmester 50 korona értékű látcsövét lopta el. A Lifka Bioskop, mely városunk közönségéuek rokonszenvét teljesen meg­nyerte, f. hó 12-én tartja utolsó előadását. A hét műsora igen meglepő volt s bátran elmondhatjuk, hogy az igazgatóság a mű­sorok összeállítását oly ügyesen végzi, hogy azok a közönség igényét szórakozás és tudományos szempontból is kielégítik. Az igazgatóságot a legnagyobb dicsérettel kell ezért illetnünk s távozásuk felett, sajnálko­zásunknak kell kifejezést adnunk. Uj kóser vendéglő. Havas Jenő a Pannonia kávéház eddigi bérlője, a Hétsas- toll utczában egy a mai modern kor igé­nyeinek megfelelő kóser vendéglőt nyitott, a melyben a legfinomabb ételek állanak a közönség rendelkezésére. A he­lyiségek kiváló tisztaság jellemzi, a miért is ajánljuk afct olvasóink szives figyelmébe. Tessék megpróbálni. Kolera elleni orvosság méreg-drága és nincs benne haszon, de ha egy jól és pontosan járó ébresztő órát vesz AtttaUút Nagykárolyban a gf. Károlyi-téren akkor bátran szembe­állott a kolerával, mert az is elrémül annak erős hangjától. ÉRMELLÉK. Érmihályfalva. Köszönetnyilvánítás. Gáspárdy Ida urhölgy a helybeli postahivatal főnöke, ke­gyes volt, a „Közérdek“ múlt heti számá­ban ecsetelt kérelmünkre, a postafiókot bérlők részére, a postaküldeményeknek reg­gel 7 órakor való átvételét engedélyezni, jóllehet erre sem a fennálló törvények, sem pedig a rendeletek által kötelezhető nem volna. Igen kedves kötelezettséget teljesítünk akkor, amidőn őnagyságának ezen előzé­kenységéért ez utón is köszönetíinket fejez­zük ki. Az érmihályfalvai kereskedők. Véres táncmulatság. Két halott, ti­zenöt sebesült. Vasárnap este az érsemjéni aranyifjuság részére fényes táncvigalmat rendezett Fráter Loránd a kerület ország­gyűlési képviselője. A rend fentartását a képviséiő vállalta magára s igy a közigaz­gatási hatóság nem is intézkedett a kar­hatalom kirendelése iránt. Még a mulatság megkezdése előtt felkérte a képviselő a mulatság rendezőit, hogy a rend fentartá- sára szigorúan ügyeljenek, nehogy ebből kifolyólag őt kellemetlenség érje. Este 11 óráig jó kedély mellett folyt a mulatság, amikor is id. Bene József, ifj, Bene József, Barna Ferenc és Barna Lajos, Oláh István és Oláh Károly valami csekélység felett összevesztek. A táncolok és mulatók között óriási kavarodás támadt. Csakhamar füty­kösök és kések kerültek elő, miközben ld. Bede József ifj. Kontán Andrást egy késsel fejbe szúrta. Oláh Károly pedig ifj. Bene Józsefet szúrta meg több helyen, úgy, hogy az f. hó 6-án a debreceni kórházba, ahová beszállították, sebeibe belehalt. Oláh István erre haza szaladt és lekapta a falról két csövű vadászfegyverét és ezzel az utcán békésen haladó id. Bene Józsefre két lövést tett, mely a szerencsétlen mindkét térd­csuklóját összetörte, úgy, hogy most élet­halál között lebeg. A verekedésnek még 15 kisebb-nagyobb sebesültje van, kiket otthon ápolnak. A csendőrség a verekedés főbb tetteseit ifj. Kosztán András, Oláh Ká­roly és Oláh István személyében letartóz­tatta és bekísérte a nagyváradi ügyészség fogházábaf A nagyváradi ügyészség ez ügyben megi iditotta a vizsgálatot. Képviselőtestületi közgyűlés. Ér- mihályfalva képviselőtestülete f. hó 3-án rendkívüli közgyűlést tartott Kovács Sándor főbíró elnöklete alatt. Elnök a gyűlést megnyitván a jegyzőkönyv hitelesítésére Nagy Gábor és Kovács Sándor tagokat i kérte fel. A gyűlés első tárgya a Il-ik transversális útra esedékes járulékok befi­zetésének kérdése volt, melyre vonatkozó­lag a közgyűlés elfogadta Rogge Károly főjegyző azon javaslatát, melynek értelmé­ben a f. évre előirányzott 2000, az előző évekről szenvedő hátralékként áthozott 4000, összesen 6000 korona hozzájárulási összeget kötelezi magát ez év végéig befizetni, mi­után azonban a község az igy esedékessé vált, valamint esedékessé váló összesen 12,000 kor. hátralékot megfizetni képtelen, kérvényt intéz a kereskedelmi miniszterhez, hogy a járulékoknak 6 éven át, évenkénti 2000 koronás részletekben való megfizeté­sét engedélyezze. Beck Adolf nyomdász pert indított a község ellen, nyomtatvány szállításból kifolyólag. A pert a község el­vesztette és a bíróság a községet a perbe tett követelés és tetemes perköltség kifize­tésére kötelezte. Ez ügyben a képviselőtes­tület kimondotta, hogy a költséget kifizeti ugyan, de a peres ügyből kifolyólag az elöljáróságnak felmentvényt nem ad és fentartja a jogot a számadások felülvizsgá­lata során ellenük a viszkereset megindítá­sára. Freund Rafael pótadó visszatérítése, illetve törlése iránti kérelmét elutasította. A mester-utcai lakosok kérelmére engedé­lyezte a járda elkészítését és az elöljárósá- I got, terv és költségvetések elkészítésére utasította, egyben a mester-utca végén j összegyűlendő belvizek mikénti levezetése kérdésének megoldására P. Kovács Sándor, Hintalan Ede, Sz. Kovács Lajos, Berecz István és Fiilöp Jánosból álló bizottságot küldött ki. Rogge Károly főjegyző jelentést tett arról, hogy a községháza kiépítése ügyében kijelölt bizottság többszöri meg­hívására sem gyűlt össze s igy kilátás sincs arra, hogy ez kérdés bizottságilag megold­ható lenne. Indítványozza azt, hogy vagy más bizottságot válasszon a közgyűlés, vagy pedig az ügygyei az elöljáróságot bízza meg. Grósz Béla indítványára kimon­dotta a közgyűlés, hogy e kérdést addig nem tárgyalja mig a jegyzői állás helyesités utján van betöltve s csak annak végleges betöltésével fogja az ügyet ujabbi tárgyalás alá venni. Nagy Ferenc rendőr részére a járványkórházban való lakhatást engedé­lyezte. A Nyirbátor-Érmihályfalvai vasút lé­tesítéséhez való hozzájárulás ügyét egy később összehívandó gyűlésre halasztotta. Marcsa imr§ községi iktatótól a hivatalos esküt kivette. A gyepmester ellopott lova helyébe a község egy lovat szerzett be s azt csak akkor adja ki tulajdonosnak, ha j az árát lefizeti. A „Morgó“-beli szivattyu- j kút kijavítása ügyében ajánlatok beszerzé­sét rendelte el. Végül Rogge Károly fő­jegyző több oldalról felmerült kételyek el­oszlatása céljából bejelentette, hogy a gaz­dasági ismétlő iskola ellenőrzésére az e j célra megválasztott iskolaszék hivatott és hogy a számadások a képviselőtestület el­bírálása alá esik s igy ott a kellő ellen­őrzés megvan. Az idény legszebb, legdivatosabb női-ruha kelméi a legnagyobb választékban ... Haphatők SZILAGYI IMRE : női- és férfi-divatáru kereskedésében t Nagykároly, Deák-tór.s

Next

/
Oldalképek
Tartalom