Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-08-20 / 37. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK augusztus 20. 37-ik sz. Az idény legszebb, legdivatosabb női-ruha kelméi a legnagyobb választékban : SZILÁGYI IMRE : női- és férfi-divatáru kereskedésében : Nagykároly, Deák-tér.: a követelménynek, melyet az állásával járó előkelőség, mint súlyos terhet reá ró. Mert, ha Uram bocsásd meg ! — egy nyáron úgy gondolkoznék a munkában megrokkant családfő, hogy nohát ez esztendőben itthon maradunk s ha jó friss levegőre van szükségünk hát ki-kirándulunk a szomszédunk, a rokonunk szőllőjébe, vagy elsétálunk minden délután a határba s ott szemléljük a természet ezer gyönyörűségeit. Vagy reggelente korán kisétálunk a Somosba s ott hallgatjuk az énekes madarak ingyen konczertjét, dicsérve velük a Teremtés urát, ki mind e szép dolgokat elkövette. Szóval megpróbálkoznánk erőnkhöz mérten takarékoskodni s úgy beosztani életünket, hogy az megelégedjék azzal ami tulajdonképen megilleti s nem nyújtózunk tovább, mint a meddig a takarónk ér. Nohát akkor ugyan- j csak befütenénk magunknak. A jó barátok, 1 a rokonok, kik esetleg, mint a fővárosban szokás leeresztett zsalugáterek mögött bujkálnák az emberek elől, hogy azután a nyár végével büszkén előkeczmeregve henczegje- j nek, hogy ezen vagy azon a hires fürdő- ! helyen miképen hódították meg a délczeg és előkelő fiatalemberek színét javát. — majd csak szétszednék nyomorúságunkat s egyetlen egy ép hajunkszálát sem hagynák fejünkön, ha ugyan egyenesen nem "boykotál- nák társaságunkat. S ezért nehéz a megszokott, becsontosodott, s emmellett rossz társadalmi kon- Vencziók ellen küzdeni. Ezért meri csak olyan kevés józanul gondolkozó a harczot felvenni a „representálni kell !“ jelszó ellen, mert harczában nem csupán a maga kigu- nyoltatását, megvetését szerzi meg, hanem ugyanazt még fokozottab mértékben családjának is, amely nyilván nem tűri azt olyan lehiggadt bölcselő türelmével, mint a minővel az, ki kimer kezdeni a társadalom eme kinövései ellen. S igy, amint látjuk semmi sem menti meg a szegény embert attól, hogy haszontalan. — legalább a legtöbbször haszontalan kiadásokkal adósságokba ne keveredjék, mert bizony-bizony kevés embernek van annyi bátorsága, hogy a társadalmon kívül még a saját családjával is harczba szálljon. Inkább tűri megadással sorsát s elmerül akkor, mikor a családi hajó már teljesen megtelt vízzel s segítség nincsen sehol már. Representálni kell! Ez az a jelszó, amely mellett, miként a régi gladiátorok, a mai családapák mennek a küzdőporondra, hogy ott a biztos bukás meg nem érdemelt sorsát vegyék el, De mig a gladiátorok jelszava. Morituri te salutant! — A halálba menők íidvözülnek ! volt; addig a modern kor emberének mosolyogva s eltitkolva baját, kell végig küzdenie azt a harczot, mely sokkal inkább, sokkal biztosabban visz a bizonyos veszedelembe, minta gladiátorok küzdelme. Az uborka szezon. Amikor az újságíró igy nyár idején kifogy a szenzáczió- ból, politikából, tracsból, pletykából, azt elkereszteli uborka szezonnak. Ekkor vonul fel mathematikai pontossággal a lapok hasábjaira az Atlanti óceánon a tengeri kigyó, Fiume környékén a cápa, ekkor teremnek az ország különféle vidéken az öt lábú borjuk, három lábú kacsák, két fejű birkák, s más ilyen mesés dolgok. Hja és ilyenkor érik meg a savanyított uborka is a befőttes üvegekben. Sajnos, a farkasok által felfalt drótos-tót, nem szezon-cikk, aminek valószínűleg az az oka hogy a drótos-tótok nyáron mezítláb járnak, s ha valamelyiket felfalják a farkasok, nem találják meg utána azt a bizonyos csizmaszárat, amelyben a szegény drótos lábaszára várja a feltámadást. Az uborka-szezonban a riporterek arannyal mérik a legkisebb szenzá- cziót is, mert nemcsak a szerkesztők, de az olvasók is megkövetelik reggeli kávéjuk mellé a heti szenzációt. Néhány nap óta azonban — bár riporterünk térdig elkoptatta a lábát a sok járás-kelésben — nem akadt a horogra semmi szenzáció. Az elmúlt éjjel azonban az uborkaszezon végtelen óceánjának felületén megmozdultak a habok és úgy látszott, lesz szenzáció. A hetivásár örömére néhány atyafi alaposan leszopván magát, éjjel 11 óra tájban szin-in- diánokat megszégyenítő ordítással csapott össze a heti piacon és parázs verekedést kezdett. Folyt a vér, sivitott a jajgatás, hullott a koponyákra az ütés, mint a jégeső. Bámész tömeg, rendőrök, verekedők, megvert atyafi, vér, bicska, fütykös, kórház, — szóval minden jó, ami egy tisztességes szenzációhoz szükséges. A szenzáció meg is született. Ma reggel a rendőrség telefon kérdésünkre kijelentette, hogy az egész dologról nincs tudomása. Hát kérem ez nem elég szenzáció, igy nyáron, az uborka szezonban. ? ? ? HÍREK. Személyi hir. Csaba Adorján vármegyénk főispánja kedden hivatalos ügyek elintézése céljából Budapestre utazott s onnan csütörtökön tért vissza családja körébe. — Dr. Jászi Viktor debreceni jogakadémiai tanár szülői látogatására városunkba érkezett. Kérelem városi tanácshoz. Egyáltalán nincs kifogásunk az ellen, ha a tisztelt városi tanács sepreti a Kálmánd-utcát. Sőt örvendünk azon, hogy van a városnak legalább egy utcája, amely köztisztasági tekintetből ellenőrzés alatt áll. De teljes joggal szóllalunk fel az ellen, hogy az utca sep- retése minden héten úgyszólván célzatosan szombaton délelőtt 10—12 óra között történjék, vagyis akkor a midőn az izraelita valláshoz tartozó polgárság az Istentisztelet után haza igyekszik, s a száras sepréstől felkavart porban fuldokolva tetőtől-talpig porral piszkosan térjen lakására. Mint előzőleg is kijelentettük, örvendünk azon, ha az utcákat takarítják, de tegyék azt olyan időben a midőn az utcán senki sem jár, vagyis a kora reggeli órákban, vagy késő este, vagy pedig ha elkerülhetlen a reggeli seprés, előzetesen öntözzenek. Elvégre is fizetünk elég pótadót, hogy legalább attól legyünk megóva, hogy fényes nappal, a város legszebb utcájában ünnepi ruhánk teljesen tönkretétessék. Több Kálmánd-utcai lakos. Aranylakodalom. F. hó 10-én ünnepelték kiterjedt rokonság körében házasságunk 50-ik évfordulóját Brichta Manó puhói kereskedő és neje Lövenfeld Regina, Brichta Miksa helybeli kereskedő szülői. A megye- szerte köztiszteletben álló házaspárt, az ország különböző részéből a rokonság táviratilag üdvözölte, valamint nagyszámban tisztelgett nálunk a járás intelligenciája is. Elrendelt vizsgálat. Lapunk 34-ik számában a helybeli — de különösen a Pannonia — kávéház általánosan ismert éjjeli üzelmei tárgyában irt cikkünk, vár- megyeszerte feltűnést keltett, s az a vélemény, hogy elérkezett az ideje annak, hogy Az igazgató megtörölte homlokát ibolyaillatos zsebkendőjével. Borzasztó nehéz volt ezeket ennek az embernek elmondani. Kiss merően nézett most az arcába. — Emlékszel arra az ... . éjjelre ? Kondor ott ült egy pádon a sarokban. Ti nem ügyeltetek rá. Ő előttetek osont ki. Azután hárman jöttetek ki, te a bosnyák és még egy! — Illés Imre volt egészité ki Kiss rekedten. — Igen, igy hívták őt! Te jobbra, Illés balra távozott, a házaló megállt, hogy övét szorosabbra vegye. Ekkor Kondor előugrott egy kerítés mögül, leszúrta és kirabolta őt. Ötven koronát vett el tőle. A korcsmáros őt látta átfutni a térségen! János eszméletlenül hanyatlott hátra. Alig tudták életre kelteni. Harmadnapra otthon volt. A községnek egy igen fiatal bírája volt, aki a régi jegyzőkönyveket és aktákat átkutatta, hogy meg tudja azt az egyet, . . . csak azt az egyet. — Hol voltál azon a bizonyos éjjelen? kérdé a paraszttól, amit tőle már oly sokan kérdeztek. — Tizennyolc év . . . tizennyolc év, mortnogá magában. Majd hangosan igy szól: Hivassa ide biró ur a polgármestert! Egy szolgát küldtek érte. A pajzán napsugarak, amelyek a piszkos ablaktáblákon játszottak, megvilágították Kiss szomorú arcát, melyen meglátszott a sok évi szenvedés. A hivatalnok nem tudott szólni, idegesen dobolt az asztalon és hosszan, érdeklődéssel nézte a király és királyné képeit, melyek a falon függtek, mintha még nem is látta volna őket. A polgármester megérkezett. — Ki halt meg tizennyolc évvel ezelőtt? kérdé Kiss. —- Lelkem nem tudom megmondani, csak nyolc éve, hogy itt vagyok. — Hívjátok a papot! kiált Kiss mély töprenkedésbe merülve. A pap magával hozta az anyakönyvet. Leült az asztalhoz és lassan olvasta a neveket nevek után. Kiss nem mozdult. Miután a pap befejezte a felolvasást, ! mély csend honolt közöttük. Kiss hirtelen föláll. — Tisztelendő ur, megesküszik arra, hogy kiket itt felolvasott azok mind meghaltak ? — Igen. — Önök azt akarják tudni, hogy hol voltam 18* julius 24. és 25. közötti éjjelen ? Szemei lángoltak, halvány ajkai reszkettek: „Elekes Katalinnál, a biró feleségénél.“ Mélyen fellélegzett. A titkot, melyet 18 éven át megőrzött, most mondta meg, s úgy látszott, hogy egy nehéz tehertől szabadult meg. — Miért nem mondtad meg ezt előbb? Hiszen annyit szenvedtél érte. — Eh, mondani! Ilyet csak nem szabad megmondani. A pap eltávozott, a polgármester egy könnyet törült le szeméből. — Te szabad vagy Kiss — mondá a biró. Rajtad nagy, igen nagy igazságtalanság történt. Sajnállak szivemből. — Isten akarta igy, feleié Kiss. — Mehetsz Kiss, ahova akarsz! És ő elment. Másnap a falu végén találták meg őt halva. Egy fára akasztotta föl magát. Mit is keresett volna ő már ezen a földön. FRIED SAMI v ask eresk e dés e JA7A tm URA M 1. -TT» »■#»#.< r Dusán berendezett vas- és konyhafelszerelési üzletét gazdasági gépekkel szerelte fel, amelyek jutányos áron, jótállás mellett igen kedvező fizetési feltételek mellett kaphatók. Egy tanuló ÍElUBÍütih.
