Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)

1910-12-10 / 53. szám

53. szám. december 10. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. I Ruhát fest és 1 vegyileg tisztit H9IIFEL SAMUÉI r :: Nagykároly, :: A római kath. templom mellett. ™ Alapittatott 1902. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizott­sága tegnap délelőtt tartotta december havi ülését Csaba Adorján főispán el­nöklete alatt. Elnök a gyűlést megnyitván, az előadók megtették jelentéseiket. JUispáni jelentés. Az elmúlt hóról személy és va­gyon biztonság terén az árvízvédelmi intézkedésekről jelent, melyre nézve az esetleges árvízvédelem szervezése iránt maga részéről az intézkedéseket megtette. Jelenti, hogy a főispán Ke­rekes Zsigmondot tb. főjegyzővé ne­vezte ki és Dienes Sándor közig, gya­kornok hadkötelezettsége teljesítése céljaira 1 évi szabadságot nyert; út­levelet kért 215, nyert 195 visszaván­dorolt 35 egyén. Alispáni jelentéshez Szalkay Sán­dor bizottsági tag felszólalva, pana­szolja a ragályos száj- és körömfájás zárlatokkal járó kiszámithatlan nagy anyagi veszteségeket. A betegség, nagy­mérvű fertőző képessége miatt, a zár­latok dacára az egész országban el­terjedt, minélfogva javasolja, Írjon fel a közig, bizottság sürgősen a föid- mivelésügyi miniszterhez, hogy a zár­latokat szűntesse be és a vásárokat engedélyezze. Ily intézkedésnek az az előnye is lenne, hogy a betegség nem húzódna el a tavaszig. A bizottság az indítványt egyhangúlag magáévá tette és a felirat elküldését elrendelte. Árvaügyek. llosvay Ferenc elnök jelentésében az előadók elismerést érdemlő tevé­kenységéről emlékszik meg. Elintézés alá került 2762 drb., ebből elintézte- tett 2646, maradt december hóra 112 darab. Tanügy. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelenti, hogy a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter 1911 -re Gyöngy köz­ségben állami iskolát engedélyezett és elvállalta az iskola építési költségeit is. Ugyancsak elvállalta a Kismajtényban tervezett állami iskola felépítési költ­ségeit 35 ezer korona erejéig, lloba telepen és Fehérgyarmaton állami is­kola engedélyeztetett, utóbbi helyen azonban az esetre, ha a község a 68 ezer koronát kitevő építkezés költsé­geire amortizációs kölcsönt vesz fel, vissza engedvén a község által meg­szavazott évi 2000 korona járulékot az amortizáció fedezésére és azonkívül 30000 koronát tárcájából az 1914. év­ben a kölcsön törlesztésére. Nagysom- kuton és Felsőbányán tervezett önálló gazdasági iskolához a tanítók kinevez­tettek s az iskolák 1911. január 1-én megnyittatnak. Államépitészet. Kacsó Károly műszaki tanácsos jelentése szerint az utak teljesen jó karban vannak. Az egyes állami utakra szükséges fedőanyag biztosí­tása iránt árlejtés hirdettetett és az ajánlatok elbírálás végett a miniszter­hez lettek felterjesztve, útadóban be­folyt 102,297 K 39 fii., hátralék 138,558 K 43 fillér. Közegészségügy. Dr. Aáron Sándor főorvos ked­vezőtlennek tartja az elmúlt havi köz­egészségügyi állapotot, Nagykárolyban és több községben kanyaró, Szaká- lasdombon, Szamosdob és Szamosuj- lakon hökhurut, Avasujfalun, Bikszádon, Tiszakóródon, Kocsordon vörheny uralkodik. Jelenti, hogy az avasi járási or­vos, a bikszádi vörheny, illetve vör- henydifteritisz járványról szóló tény­állást elferdítve jelentette és azt 6 hó­napig szórványos betegségnek jelezte, a tényállás felderítése iránt kiadott rendeletének eleget nem tett és igy az ellenőrzést megnehezítette. Előter­jesztésére az alispán ellene fegyelmi vizsgálatot rendelt el. Javaslatot tesz, hogy kéressék fel a főispán arra, hogy az avasi körorvos részére a Belügymi­nisztertől 800 kor. évi helyi pótlékot eszközöljön ki. Egyben igen mély emberérzéstől áthatott javaslatot nyújt be — tekin­tettel a Szatmármegyében statisztikai­lag kimutatott nagy halandóságra a nagy orvosi hiányt is figyelembe véve fertőtlenifő állások szervezése iránt. A bizottság a szép eszmét nagy lel­kesedéssel tette magáévá és felkérte a főorvost szabályrendelet kidolgozása iránt. Adóügyek. Plachy Gyula kir. tanácsos jelen­tése szerint f. évi november hóban befolyt Egyenesadóban 655, 237 kor. Útadóban 18,091 kor. Bélyeg és ille­tékekben 132,503 kor. Fogyasztási és italadóban 30, 202 kor. Krasznabéltek község elöljárósá­gára a felelőség a köztartozások be­hajtásának elhanyagolása miatt kimon­datott. Ügyészség. Dr. Fabó Zoltán ügyész jelentése szerint az elmúlt hóban letartóztatva volt 211 férfi és 34 nő. Szabadult 178 férfi és 29 nő, letartóztatva ma­radt 33 férfi 5 nő. Közgazdaság. Mándy Zoltán előadó jelenti, hogy a hó elején beállott bő csapadékok lehetővé tette az őszi vetés folytatását, valamint az elvetett magvak kikelését és fejlődését, nagyban hozájárulván a mezei egerek elpusztításához is. A mezőgazdaságra felette kedvezőtlen, hasított körmü állatok között fellépett száj és körömfájás. A husdrágaságot illetőleg megjegyzi, hogy annak oka nézete szerint a legelő és cselédbérek, a közterhek emelkedésében rejlik és azon nem fog segíteni a balkán álla­mokból való husbehozatal sem, mert az idegen szállítók is felfogják hasz­nálni a forgalmi nehézségeket és ehhez viszonyítva fogják a húst áruba bo- csájtani. Panaszkodik kivándorlás miatt, mely a tavaszi munka megnyíltára kedvezőtlen kilátást nyújt. Indítványt ad be, hogy a közigazgatási bizottság más törvényhatóság mintájára, tegye meg a lépéseket egy szabadrendelet alkotására, mely a korcsmáknak szom­bat estétől hétfőn reggelig való zárva- tartását elrendelje. Állategészségügy. Czilli György főorvos jelentése szerint november hóban a hasított körmü állatok között nagy mértékben kiütött a száj- és körömfájás. 89 köz­ség lett fertőzve ezen betegség által és az októberit hozzávetve 115 község került zár alá. Hol szórakozzunk? Némethy Sándor fényesen berendezett, Széchényi utcai cukrászdájában. A czukrászda a nagykárolyi intelligens közönségnek egy kellemes találkozó és szórakozó helye, hol mindennap kapható friss tejszínnel kevert kávé, csokoládé, tea, mignon, kuglerek és mindenféle czuk­rászda különlegessegek. HÍREK. Méretem előfizetőinkhez ! Lapunkat megelőzőleg levélben kértük fel késedelmes előfizetőinket, múlt és folyó évi előfizetési dij hátra­lékaik szives beküldésére. Ezúttal újból azon kérelemmel fordulunk mindazok­hoz, akik hátralékban vannak, kegyes­kedjenek azt lehetőleg még a karácsonyi ünnepek előtt beküldeni. Keservesen megszolgált munkadijainkat kérjük, a hol a testet és lelketölő munkában nem ismertünk sem fáradságot, sem pihe­nést. Nekünk is van családunk, nekünk is van kiről gondoskodni a karácsony közeledtével, de mi ebből a keservesen keresett fillérekből élünk s igy reá va­gyunk utalva előfizetőink jóindulatú támogatására. hariit fson yi és ttjéri ajá ttilélitt t legalkalmasabb korcsolyák, konyhaedények és konyhafelszerelések igen jutányos áron szerezhetők be w—a FRANKL DEZSŐ ^ vaskereskedésében Nagykároly, Széchenyi-utca (Makay-palota).

Next

/
Oldalképek
Tartalom