Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-07-16 / 32. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK julius 16. 32-ik sz. FREED SAME vaskeres k edése JVA GUMÍÁJR OEi V9 vi v Dusán berendezett vas- és konyhafelszerelési üzletét gazdasági gépekkel szerelte fel, amelyek jutányos áron, jótállás mellett igen kedvező fizetési feltételek mellett kaphatók. Egy tanuló fßtUBtBtift. ift Cséplőtulajdonosok | f figyelmébeí ép hajló szißaft mindenféle méretekben legnagyobb választékban és legolcsóbb árak mellett kaphatók Fried Jenő bőrkereskedésében Deák-tér, Nagykárolyban. Séta a városban. — Uj élet Nagykárolyban. — Alakítsuk meg a városi szépítő egyesületet. No az elmúlt heteken nem panaszkodhattunk szórakozás dolgában. Volt színház, mozi, szép idő, szóval minden, ami a jóléthez szükséges. — Csak egy nem — dörmögi valamelyik olvasóm — ami mindezekhez szükséges, a pénz. De nincs igaza dörmögő olvasómnak. Pénz is volt bőven. Csak be kellett nézni a Magyar királyba az első estén. Csörömpölt ott úgy a pénz, akár Körmöcbányán, mikor pénzszüret van. Csak az ott megfordult női kalapok értéke meghaladta a 6000 koronát. A pincérek minden órában talyigásokkal vitették el a borravalókat, reggel pedig üres pezsgős üvegekkel kövezték ki az épület tágas udvarát s Fátyol legényei kénytelenek voltak elásni néhány láda aprópénzt, mert nem tudták már, hogy hová tegyék. Istenem, micsoda nagy város lett ez a város ! Zsúfolt színházból zsúfolt, fényes kávéházba, de azután, hogy a jövő hó elsején több családapa adott be uj váltót a pénzintézetbe, arról halgat a krónika. * * * És most egy állomról. Ilyenkor tapasztalhatjuk igazán, hogy mit ér nekünkaszép, nyúlánk lövölde pompás levegője, sok-sok madarának édes hangversenye, hüs árnyéka, gondozott úthálózata, valóságos áldása ennek a hatalmas porfészek városnak. Gondozóira nem is lehet panaszunk. A város megtesz mindent, amire anyagi erejénél fogva képes és mégis nagyon hiányzik valami. -— A városszépitö egyesület, melynek az volna a célja, hogy társadalmi forrásokból is minél szebbé, kedvesebbé varázsolja nemcsak a Lövöldénket, de városi parkjainkat, sétautainkat, és mindazt, ami városunk szépítésére alkalmas. E tekintetben nem várhatunk mindent magától a várostól. Meg kellene alakítanunk a szépítő egyesületet, mely tőkét gyűjtve magának olyan feladatokat oldhatna meg, melyeket minden más városban hasonló egyesület szokott megoldani. Így például a Lövöldét ellátná itt-ott apró, díszes, fedett pavilonokkal, hová a sétálók a hirtelen támadó zivatar elől menekülhetnének, festői parkrészleteket, kődiszeket létesítene, kényelmes hátas padokat, itt-ott asztalokat szerezne be, a fákra apró, a természetet dicsérő versekkel ellátott táblácskákat aggatna, a parkokat rácsokkal körittetné s egyáltalán támogatná a várost társadalmi utón minden effajta törekvésében. Ez az álom a város gyors fejlődésével előbb-utóbb bizonyára úgyis meg fog valósulni, de hát miért ne inkább előbb, mint utóbb? Miért éppen ne a mai nemzedéket dicsérje a hálás utókor? * * * Egyelőre letszem a tollat, majd később újra fe.veszem és reámutatok a többi hiányokra. Addig úgy teszek mint a városi tanács szokott a jó tanácsokra tenni. „Alszom egyet reája“ Aberámázott huszkoronás Egy modern férj bosszúja, A szécsényi véres tragédia most a legnépszerűbb témája a kávéházaknak és a napilapoknak. Szinte szomorúan jellemző, mennyire megrázza ez a modern, társadalmi dráma még a leghidegvérübb, legcinikusabb epikureusokat is. Boncolgatják, kritizálják a szerencsétlen férjnek, Szőke Jenő dr.-nak végzetes elhatározását és úgy látszik, szankcionálja is a közvélemény azt a borzalmas megoldást, mely a tragédiát befejezte. Pedig nem ez a téma legmodernebb megoldása. A napokban egyik ragyogó, villamfényes kávéházban rekkenő nyári éjszakán mesélte el egy előkelő vármegyei úriember e sorok írójának az ilyen társadalmi drámák legmodernebbül koncipiált utolsó Amint az utcákon végigment, a vállán levő emelőrúd két végére aggatott két kosárka ide-oda himbálódzott. Az utca sarkához érve, rudjával véletlenül meglökött egy arra menő orvost, aki ezért nagyon megharagudott és kezét ökölbe szoritá, hogy megöklözze a szegény ördögöt. Az térdre borult előtte és bocsánatot kért tőle : — Nem vagyok méltó rá, hogy az öklöddel érints ; tessék megrugni lábaddal, ha kedved tartja. Köröskörül nagy embercsődület támadt. Mindenki látni akarta a furcsa bolondot, aki önként engedi rugatni magát, A szegény ember pedig mosolygott és igy szólt: Magaviseletem ugy-e különösnek látszik előttetek ? De tudni való, hogy ez az ember, akit én rudammal véletlenül, akarat- anul meglöktem, orvos. Már most, ha lábával rám tapos, akkor legalább nem kell meghalnom, ha ellenben a kezével talál megérinteni, szóval kezelni akar, akkor tudom, hogy lejárt az életem órája. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy süket meg egy néma. Mind a kettő arról volt ismeretes, hogy mikor az utcán találkoztak, egyik a másik előtt el akarta titkolni, hogy a természet mostohán bánt vele. Egyszer megint találkoztak az utcán. A süket arra kérte a némát, hogy énekeljen el neki valami szép nótát. A néma jól tudván, hogy süket emberrel van dolga, csöppet sem kérette magát. Szájával olyan mozdulatokat csinált, amilyeneket utszéli énekesek szoktak csinálni, ha dalolnak. Hébe-hóba a természethüség kedvéért tapsolt is a kezével és erősen kitátotta a száját, mert amazok is úgy tesznek. A süket figyelmesen nézte a némát és úgy tett, mintha élvezete telnék a zenében. Mikor pedig a néma végzett énekével, megdicsérte őt művészetéért. Pompás ! Gyönyörű ! Mondhatom, hogy ilyen szépen még soha sem hallottam magát énekelni ! felvonását. Áhitatos csendben, csillogó szemekkel és főleg benőségteljes, mély részvéttel hallgattuk a körülötte ülők; ezt a kis tragédiát. A varázsát, a színét az adta meg a históriának, hogy valamennyien jól tudtuk: az elbeszélő most tárja fel először életének legszörnyübb, rejtett titkát, Ezelőtt két esztendővel temettük el, — mondta könnyes szemekkel. — Bizony, most őszintén, mély fájdalommal bevallom, az utolsó percig tiszta szivemből szerettem azt az asszonyt, Nemcsak azért, mert gyermekeimnek anyja volt, pedig ezt hazudtam neki abban a szörnyű pillanatban, mikor ő esengett, könyörgött térdenállva, hogy egyezzem bele a válásba. Szerettem, mert az egyetlen nő volt, a kivel végig tudtam volna élni az életemet . . . No, de nem vágok elébe a históriának. Majdnem három esztendeje már, amikor teljes bizonyossággal meggyőződtem arról, hogy megcsal a feleségem. Már mindenki beszélt rólunk. Engem a szó legszorosabb értelmében agyonütött az az ostoba hir. Elkábultam és azt hiszem, elveszítettem az öntudatomat. Megölöm! — ez volt a legelső gondolat, a mely az öntudat szikrájával együtt villámlott át zsibbadt agyamon. Természetesen nem voltam tisztában azzal, hogy kit. Először is a feleségemmel akartam végezni. De a gyermekek . . . Nem, ez lehetetlen . . . A férfit fogom megölni . . . Kocsiba vetettem magam. Revolver mindig van nálam, görcsösen, szinte idegesen markoltam meg recézett famarkolatát. Néhány perc és megtörtént a szörnyű találkozás. Nem is képzeli az ember, hogy néha rövid pillanatok alatt milyen funkciót képes teljesíteni a felizgatott agy. Én abban a másodpercben, amikor szemben állottam a rákvörös. meglepett idegen férfiúval, a mikor óriási távolságból hallani véltem feleségem elfojtott zokogását, hirtelen, szinte akaratom ellenére jöttem a tragédia legszörnyübb, de legmodernebb megoldására. Maghalsz, — kiáltottam a férfiúra, — ha rögtön nem adsz ennek az asszonynak — húsz koronát. A férfi, — zavartabb volt, mint én — szinte nem is csodálkozott rémületében a váratlan fordulaton. Kivette a pénztárcáját, letett egy bankjegyet és távozott. Sohasem láttam többé. Egy árva szót sem szóltam a feleségemnek. Hanem berámáztattam a huszkoro- nást és ezt Írtam alá: Első kereseted. 1907 24—Vili. A táblát a hálószobában, az ágya fölé akasztottam. Azontúl megszakadt közöttünk minden. Elképzelhetetlen kínokat szenvedett az asszony. Ami szégyen, megbánás, fájdalom csak feltámadhat egy nőben, mindaz állandóan kínozta, marcangolta. Ő könyörgött később, hogy szabadítsam fel ez alól a rettenetes teher alól, váljunk el. Nem én hajthatatlan maradtam. A bo- szum a legszörnyübb volt, a mit kigondolhat emberi agy. Nem bírta tovább egy évnél, — folytatta kis szünet után. — Lelkiismerete vitte a sírba. És én nem vettem észre, hogy nap- ról-napra sorvad, hogy lassan gyilkosságot követek el. Nem hittem neki, csak amikor az orvosok konstatálták, hogy menthetetlen. Ha fáj a feje, ne tétovázzék, hanem használjon azonnal Be retvás-p ászt il lát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Ára 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás.
