Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-03-09 / Rendkivüli kiadás
11-ik szám. 1910. márc.J59. törvénybe nem iktatjuk, költségeit megtagadjuk, mig csak a bankot január 1-ére ki nem vívtuk, ezt mondották. Justh azt mondta, huzni akarják, hogy az időből kifogyjanak, Kossuth azzal felelt, hat hónap alatt megcsinálja a bankot a terminusra. Kvótaemeléskor Czegléden január 1 -re ígérte a bankot. Kár tehát olyat állítani, amit azonnal megczáfolhatunk. Kossuth felhívta a párttagokat, apostolkodjanak. Megtették, harczolnak Kossuth meghátrálása után is. Az lesz Magyarország ujjáteremtője, a ki bankot és a vámterületet kivívja. Az egész ország lelkes csatlakozása biztos siker záloga. Beszédeközben érintette azt a támadást, melyet utóbbi időben a sajtó egy része ellene intézett. Miért támadnak engem ? Mit vétettem én a haza ellen Az a bűnöm talán, hogy elveimhez tántorithatatlanu! hü maradtam. Hiszen mikor Bécsbe nékem a hatalmat felkínálták, azt feleltem, hogy elveim árán nem kell a hatalom. Hát ezért érdemiem én, hogy letiporjanak. Más országban ezért a tettért nem letiporják az embert, de fölemelik. A nemzetiségi politikámat vetik a szememre, azt írják rólam, hogy olyan egyezményeket kötöttem titkon a nemzetiségekkel, mely a magyarság hegemóniáját és supremátióját megbontja. Ez pedig nem áll. Az én nemzetiségi politikám, melyet önök is jól ismerhetnek kevés szóból áll. Én a magam részéről megkövetelem minden állampolgártól, faji nemzetiségi és valláskülönbség nélkül, hogy ennek az országnak hü fia legyen, hogy feltétlenül ragaszkodjék ennek az államnak egységéhez. Aki pedig az állam egysége ellen vét, azzal úgy kell elbánni, mint hazaárulóval. És ha a bíróság valakit ebben a bűnben elmarasztal, fosztassék meg élete végéig politikai jogaitól. Már most azt kérdem, ha a 67-es politikusok nemzetiségi törekvése ugyanerre irányul, vajon tettek-e ők valamit ebben az irányban ? Semmit. Célunk tehát az, hogy úgy a nemzetiségieket, mint a szegény osztályt bevigyük az alkotmány sáncaiba. Ha mi a felső tízezrek támogatására várunk, akkor nem fogunk soha eredményt elérni. Végül megemlékezve a helybeli sajtónak reá vonatkozólag a székhely ügyében megjelent híreire kijelenti, hogy a székhely kérdését úgy értelmezi, hogy Szatmárnak ép oly joga van a székhelyhez, mint Nagykárolynak ősi tradi- czió folytán. Beszéd közben Tóth István fia egy szép vers keretében csokrot adott át Justhnak, a ki egy csókkal honorálta. A szűnni nem akaró lelkes éljenzés után Bakonyi Samu beszélt nagy hatással, majd So- mossy Miklós bizalmi indítványára Papp Bélának bizalmat szavazott a néngyülés. Beszéltek még Kun Árpád, Justh János, Mádi Kovács János képviselők. A függetlenségi párt vezérének tiszteletére este a Polgári olvasókörben nagyméretű bankett volt, amelyet a helybeli függetlenségi és 48-as párt rendezett. A banketten körülbelül 300 ember jelent meg, akik lelkes hangulatban, állandó éljenzésekben ki-kitörve hallgatták a vacsora közben elhangzott beszédeket. A vacsora alatt az összes megjelent képviselők telszólaltak. Vacsora után a vendégek és a függetlenségi párt elnöksége Papp Béla lakására mentek, ahol a fényes társaság a legkedélyesebb hangulatban volt együtt egész az éjfélutáni órákig. Teaközben ismét számos felköszöntő hangzott el, amelyekben a ház úrnőjét és a házigazdát éltették. Justh Gyula és a vele érkezett képviselők szerdán reggel Tasnádra utaztak. Üzlethelyiség ban, Fény-utcza 19-ik számú házban kiadó. -Ä® Értekezhetni: Özv. Varga Imrénével Debreczen, Fazekas-utcza 19. KÖZÉRDEK. A „Makay udvariban egy első emeleti lakás, mely áll két utcai, egy elő és fürdőszobából, valamint mellékhelyiségekből, kiköltözés miatt azonnal, esetleg május 1-től kiadó. Értekezhetni Makay-palota, ugyanott. Egy előkelő ezég képviselője városunkban. Guttmann Béla ur, Friedmann József fővárosi legelőkelőbb Iehémemii kereskedő cég képviselője tartózkodik ma városunkban, aki régi megrendelői felhívására jelent meg, hogy a cég gyönyörű mintáit, melyek saját késsit- ményii menyasssonyi kelengyék, ágynemű különlegességek; női, férfi és gyermek fehérneműkből állanak, bemutassa. A gyönyörű és dús választék, melyet a cég képyiselője az érdeklődőknek vétel kötelezett ség nélkül bemutat, valóban remekei a varrás művészetének. Oly gyönyörűek, oly kedvesek, s oly sok csint és ízlést árulnak el azok, hogy valóban meglepi és bámulatba ejti a szemlélőt. Alkalmunk volt a cég képviselője felhívására megtekinteni a kiállítás számba menő műremekeket. Elmodhatjuk bátran, hogy kevés alkal- muuk volt oly gyönyörű tárgyakat látni. A leg- dúsabb választék, a legszebb és leggondosabb kivitel ötlik mindenütt a szemünkbe. Guttmann ur, a cég képviselője egy rendkívüli kedves, megnyerő úriember, a legnagyobb készséggel szedte ki óriási ládáiból a megtekintésre kerülő tárgyakat. Amit ott láttunk, azt leírni oly munkatárs kellene, aki ösmeri a női fehérneműk titkát, mi csak a férfi fehérneműkről szólhatunk elragadtatással és legnagyobb lelkesedéssel. Megkívánjuk még jegyezni azt, hogy Friedmann József cég egyike a főváros legfényesebb üzletének akinek a Váczi-utca 5. szám alatti fényes kirakatai állandó csodálat tárgya és azok tekintetében versenyképes az ország fővárosi hasonló üzleteivel. A cég képviselője a Központi kávéházhan a délutáni órákban rendelkezésére áll a közönségnek. Czáfolat a vádakra. Dr. Molnár Ákos országgyűlési képviselő ama vádakra nézve, a melyeket Fráter Loránd képviselőjelölt terjesztett felőle, hogy a kerületet 50,000 koronáért a munkapártnak ajánlotta volna fel, az alábbi czáfolatot küldte be lapunk számára. Tisztelt Választó Polgárok! Az országgyűlés együtt van, még feloszlatva a képviselőház nincs ugyan s a székelyhídi választókerületnek van országgyűlési képviselője, mégis miután kerületemben van, volt és talán lesz is 10—20 olyan ember, akinek nagyon fáj ma is, fájt a muhban is, első perctől kezdve az én megválasztatásom, s úgy látszik fájna az a jövőben is, ha megválasztanának Székelyhidon s miután ezen mélyen tisztelt ellenfeleim jónak látták be sem várni a képviselőház feloszlatását és ellenem való megváltozhatatlan gyűlöletükben engemet már élve el akarnak temetni, velem szemben, a törvényesen megválasztott képviselővel szemben már is jelöltet állítanak. A székelyhídi kerület szenvedély nélküli, higgadt polgársághoz fordulok jelen soraimmal és tudomásunkra kívánom hozni a következőket: A kortesfogásoknak ne üljön fel választó polgártársam és előre ne kösse le legszebb polgári jogát, — szavazatát! Várja be higgadt nyugodsággal a jelölés idejét, s jelöljön akkor szabadon, saját belátása szerint, amikor előtte lesz a programm, amely- lyel a mandátum aspiránsok bizalmukat kérik. Sajnos, kerületünknek olyan nagy politikus szülötte nincs, aki körül tömörülhetnének a választók egyhangúan — tehát előreláthatólag sok lesz a kisebb, nagyobb csoportok úgy nevezett: — „ön jelöltje“. Nagy és fontos hivatás vár ilyen körül3-ik oldal. mények között a választó polgárságra, éppen a jelölt személyének megválasztásában! Mérlegelnie kell, — akit bizalmával megtisztel, — az illetőleg politikai múltját és elvhüségét elsősorban ; — kipróbált 48-asok, de akik higgadt politikusok is, olyanokra lesz szüksége a jövő országgyűlésnek azzal a nagy harczczal szemben, amit az alkotmánysértő „Khuen-párt kíván az országra zúdítani“! Elvhüség és tudás, harcra készség és józan megfontoltság kell, hogy a jövő képviselőkben párosuljon. Úgy érzem, hogy közel egy évtizedes képviselőségem jogot adott nekem arra, hogy pár intőszózatot intézhessek Önökhöz tisztelt polgártársaim s egyben azt is tudomásukra hozzam, hogy a füleimhez jutott különféle pletykák és mende-mondákkal szemben ki kell jelentenem, miszerint nem áll az, mintha én a székelyhídi választókerülethez, szülőföldemhez, avagy pláne velem született elveimhez hűtlen akarnék lenni. Hazug ráfogás az, hogy én még csak tárgyaltam volna is valakivel, vagy valakikkel más programm elfogadása iránt, mint a 48-as programm! Legutóbbi beszámoló beszédemben jeleztem és azt ma is vallom, hogy én a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt elvei alapján állok és maradok! Vezéremül Kossuth Ferencet vállaltam 1901-ben első megválasztatásom alkalmával, elveimül a 48-as elveket! Vezéremhez és elveimhez hü maradtam eddig, hü leszek ezután is. Jelöltségemről nem beszélek, mert ma még képviselő vagyok, de ha szabad az óhajoknak és érzelmeimnek már jó előre kifejezést adni, úgy kétségtelenül a székelyhídi kerület mint szülőföldem újbóli jelölésére volnék a legbüszkébb, mert ezzel elismerését látnám annak, hogy közel 10 évi parlamenti működésem nem volt minden eredmény nélküli az Érmellék nagy- fontosságú érdekeinek kivívásában, s hogy kerületem érdekeinek szolgálatában is megtettem kötelességemet. Ennyit kívántam ezúttal és egyelőre szives tudomásukra hozni s kérem, tartsanak meg szives jóindulatukban, mint ahogy én viseltetem ►minden egyes választómmal szemben. Budapest, 1910. március 1. Hazafias üdvözlettel viszontlátásig a képviselőház feloszlatása után Dr. Molnár Ákos országgyűlési képviselő. HÍREK. Személyi hír. Ilosvay Aladár vármegyénk alispánja hivatalos ügyekben f. hó 7-én Budapestre utazott. Eljegyzés. Fried Samu helybeli vaskereskedő folyó hó 8-án tartotta eljegyzését Szat- máron Burger Benő kedves és bájos leányával, Szerénkával. Halálozás. Dr. Doby Zsigmond városi és kórházi alolvos életének 79-ik évében folyó hó 5-én délután 2 órakor hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 7-én délután 3 órakor folyt le impozásan megnyilvánult részvét mellett. Pofozkodás az utczán. Szombaton délben épületes látványosságnak voltak tanúi a járókelők. Lukács Ferencz kereskedő-segéd megtámadta az üzletből hazatérő Kovács József kereskedő segédet rövid, de heves szóváltás után, a beteges gyenge embert, a Janitzky boltja előtt arczul ütötte úgy, hogy támadója elöl, a kinek kezében hatalmas bot volt, a boltba volt kénytelen menekülni. Az ok összefügg lapunk szombati számában megjelent nyílttéri közleménynyel, melyben többen városunk polgárai közül elitélték Lukács Ferencz- nek Kovócs Józseffel szemben tanúsított eljárását. A botrány a bíróság előtt fog befejezést nyerni, de mi kiváncsiak vagyunk arra, hogy a főnök urak meddig fogják tűrni alkalmazottaik ilyen kereskedőkhöz nem illő eljárását? mert ez még üzleti reklámnak is tisztességbe ütköző volna ? Megint a „Szatmárvármegye“. Dr. Falussy Árpád ügyvéd lapja, a mely arról hires, hogy minden sora gazdájával van tele, újból felcsapott erényhősnek s annak felelős szerkesztője tollából egy hir jelent meg, melyben a