Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-02-12 / 7. szám
Nagykároly, 1910. február 12. 7-ik szám. Ili, évfolyam. KÖZÉRDEK ERMELLEK. \ )1 13 KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő : S1MKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3*— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7*— korona félévre 3*50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Jelszavak és vezérek. Nagykároly, 1910. február 4. (S.) Az emberi haladás és fejlődés úgyszólván abból táplálkozik, hogy folytonosan uj eszméket keres. A mesgye, a melyen haladnia kell az emberiségnek, hogy a minél boldogabb jövő számára kellően megalapozza a talajt, lehet sima, lehet rögös, de mindenképen uj ideáknak egész tömege szükséges, hogy a szomjuhozó lelkek megtalálhassák egyéni érvényesülésük kereteit is az általános haladás körzeteiben, mert csak úgy lehetséges biztos alapokra fektetni a fejlődést. A népet mindig vezetni kell, mondja egy örök érvényűnek szánt axioma s kevés vizs- gálása után a történelmi és materiális fejlődésnek, az a hit ver bennünk gyökeret, hogy az a mondás tulajdonképen az egyéni érvényesülésnek az általános fejlődés kereteibe való beillesztését akarja jelképezni. A nép mindig nép marad, tehát az az elem, a melynek gondolata és véleménye azokon a bázisokon épül fel, a melyeket több-kevesebb ideával rendelkező vezetőik, teremtenek, Elég szilárd-e a bázis, avagy éppen olyan, a mely a leggyengébb szellő fuvallatára összeomlik, mint a kártya-vár, attól függ természetesen, hogy az építők eszméi és egyéni érvényesülésének keretei milyen arányban viszonylanak egymáshoz. Lehet az eszme a kor méhében gyökeredző, lehet az idea, a mely a nép küzdelmét vezeti, örök érvényű igazság magva, — nem jelentkezhet nyomában általános emberi haladás, ha az eszmének egyénileg is érvényesülő propagálói nem tartják be szigorúan az erkölcsi színvonalat, vagyis inkább nem becsületesek egyéni érvényesülésükben. A görög és római birodalom bukása, Napoleon kialudt zsenije az egyéni érvényesülések degenerálódásának egy-egy láncszemei. Soha ékesebben nem mutatkozott az erkölcs szükségessége az egyéni érvényesülés lehetőségének legfontosabb követelménye gyanánt, mint éppen Napoleon esetében, a ki abban a pillanatban veszítette el lábai alól a talajt, a mikor az erkölcsi határokat, vagyis a józan belátást és a kellő megfontolást elveszítette gondolkodásából. Mindennek van határa, mondja egy másik axióma s ez, a mit mi inkább az egyéni érvényesülés becsületességének szeretnénk elnevezni abban a falanxban, a mit a nép vezetésének joga képez. A mi általánosságban vonatkozik a népre, sokkal inkább alkalmazandó egyes társadalmi osztályokra, a melyek uj eszmék sikere érdekében törnek lándzsát és szállnak síkra. — Egyes társadalmi osztályok ugyanis nem rendelkeznek olyan erővel, mint a maga osztatlan egészében a nép. Kétszeres követelmény tehát, hogy ezeknek az osztályoknak vezetői ezen joguk gyakorlásában, a mi eg) úttal az ő egyéni érvényesülésüket is jelenti, hatványozottan becsületesek maradja ak. Tudjuk, hogy a munkásság, mint társadalmi osztály, most jogokért Küzd. Küzdelme csak akkor lehetne eredményes, ha vezetői mindenkoron betartanák a kizárólagos és hozzáférhetetlen erkölcsi színvonalat. Ellenkező esetben semmi remény sem lehet arra, hogy társadalmi vágyaik és követeléseik meghallgatásra és teljesítésre találjanak. Nézzük közelebbről, hogy az általános emberi igazságok szempontjából milyen helyzetet teremtettek a munkásságnak és az általános fejlődés közepette a mnnkásság eszméinek, a proletársághoz címzett társadalmi osztálynak vezetői?! Soha egyetlen pillanatra sem volt erkölcsi tartalom a magyarországi szocziáldemokrata párt vezetőiben. Az erkölcsi tartalomnak ez a teljes hiánya, párosulva egyrészről azzal, hogy a szoczializmusnak lényege ma is süket fülekre talál nálunk, másrészt nemzeti, tehát életet adó és életerős tartelommal nem rendelkezik, vezetett azután odáig — igaz, mérhetetlen sok keserűség árán, hogy a szocziálizmus, az legalább, a mit ma Bokányi, Weltner és Buchinger urak képviselnek Magyarországon, — tökéletesen csődöt mondott. Ez tulajdonképpen még nem is volna fájdalmas. Az, a mi elszomorít, tulajdonképen arról a? oldalról jelentkezik, hogy az ő uralmuknak rövid ideje alatt mérhetetlen munkaerő veszett kárba s ennek a révén egy valóságos nemzeti vagy< n, a mi sárba pocsékolódott. Ha az ember arra gondol, hogy illetékes vezetők, — olyanok, a kik megfelelő tudással és belátással rendelkeznek, a kik értenek is ahhoz, hogy meglássák a külföld, kultúrájában azokat a perifériákat, a melyeken nálunk is mozogni lehet a haladás utján előre, — a kik igyekeznek nemzeti tartalommal, a mi viszonyainkhoz és álláspontjainkhoz mért keretekkel felruházni az egészséges szocziáliz- must, mondjuk, ha erre gondol az ember, végtelenül elszomorító, hogy Magyarországon a szocziálisták túlkapásai vagy éppen kapkodásai révén odáig fajulhattak az állapotok, a hová tényleg fajultak. Ebben a demoralizált hangulatban azután igazán nincs más vigasztalás, mint az, hogy más oldalról, éppen a szocziáldemokrata vezérek túlkapásai folytán józan észhez kapott a józan munkásság egyrészt, másrészt az ipari munkaadó-szervezetek tömörülésük kiépítésekor arra fektették a fősulyt, hogy azokat elsősorban nemzeti tartalommal töltötték meg. Jó szerencse, hogy a külföldi munkaadó-szervezetek csupán mintául, inkább vázlatul, szolgáltak a tömörülés előkészítésekor. Hiszen jól tudjuk, hogy például a német munkaadó-szervezeteknek csupán az a hivatásuk, hogy a munkásszervezetek esetleges túlkapásait megakadályozzák, vagy helyesebben, hogy a szakszervezetek becsületes működését szükséges munkaadói és főleg állami szempontok szerint ellensúlyozzák. — A mi munkaadó szervezeteink — igy látjuk mi legalább, ezenkívül még egy sokkal fontosabb célt is szolgálnak. Arra is törekednek, hogy a józan, becsületes munkásokat arányosan ők részesít sék mindama jogokban, a melyek azokat az állami fejlődés szempontjából megilletik. Az igazi munkás-szocziálizmust, vagyis a szocziá- lis érdekeknek az egész vonalon való érvényesülését, tehát az ipari munkaadó-szervezetek igyekeznek kivívni ma Magyarországon — éppen az által, hogy zászlót bontottak az ipar fejlődéséért, az ipari munka becsüléséért. Jól jegyezzék meg a munkások, a kik még — hála Istennek, már szép számmal vannak, gondolkozni tudnak. Ha békésen fejlődhetik a magyar ipar, successive részesülnek ők is mindama jótéteményekben, a melyek ehhez a feltételhez kapcsolódnak. Az a magyar ipar, a mely elől igen gyakran éppen a munkásvezéreknek egyedül nálunk divatos, féktelen terrorizmusa folytán elzáródik a békés fejlődés útja, nem teljesítheti tökéletesen a megdrágult megélhetés követelményeit anélkül, hogy meg ne roppantsa magát a munkaadót is. Ha pedig megroppan, leroskad és pusztulni kezd a munkaadó, akkor azután igazán ott leszünk, a hol Németország iparialisztikus politikája látni szeretne minket: a teljes ipari megsemmisülés kellős közepében. Pedig a jelszavak politikája és a munkásvezérek erkölcstelensége könnyen vezethet — idáig is! Megint Lévay Béla. A „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában szokása ellenére, mert eddig arra baleket szerzett, „Lévay Béla“ aláírással az „Ipar és Gazdasági hitelszövetkezet“ közgyűléséről egy közlemény jelent meg, melyben az illető, mint szövetkezet egyik igazgatósági tagja referál a megtartott közgyűlésről s abban városunk két becsületes, tisztességes iparos polgáráról a legkíméletlenebb módon emlékszik meg, azért, mert részvényesi jogaikból kifolyólag jogos elbírálás alá vették a szövetkezet múlt évi silány működését. Annak előre bocsájtásával, hogy a „Szatmárvármegye“ jelenlegi felelős szerkesztője, Dr. Tóth Zoltán ügyvéd, az Ipari hitelszövetkezet ügyésze is, megvan magyarázva az okozat, hogy az összes helybeli lapok tudósításával ellentétesen miért jelent meg a kérdéses közlemény oly formában, hogy mentse a gyenge üzleti eredményt, amely két honmentőnek köszönhető s amelyet a szövetkezet elnöke vállvetve életrajza megirójával — a Czim képviselőjével — az ipari hitelszövetkezet tagjai körében teljesen elferdítve akarnak feltüntetni. Mi már azt hittük, hogy múlt heti czik- künk elvette a kedvét Lévay Bélának a köz- szerepléstől és a nyilvánosság elé való lépéstől, de úgy látszik ezen ur feltűnési viszketegsége sokkal nagyobb mérvben van kifejlődve, semhogy attól egykönnyen eltántorítani lehetne, s igy tévesen czitáltuk reá a közmondást: — „Halottakról semmit, ha jót nem tudunk, írni.“ Kénytelenek vagyunk tehát vele ismét bővebben foglalkozni. Támadás két iparos ellen. Leltározás miatt az összes üzletben GTtiiüjtfafnalz SZILÁGYI IMRE levő áruk igen jutányos árak mellett ^ UolltalllaJV -»«- * _____________ *_________________________________________________ Nagykároly, Deak-ter.
