Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)

1910-02-05 / 6. szám

6-ik szám. KÖZÉRDEK. Kölcsey estély. Folyó évi január hó 29-én tartotta a „Kölcsey-Égyesület“ ez idei legsikerültebb estélyét. Mikszáth Kálmánt ün­nepük most országszerte, amely ünneplésből részt kért és kapott városunk intelligens kö­zönsége, mely teljesen megtöltötte a várme­gyeház díszes nagytermét. Elsőnek Sróff Gábor lépett az emelvényre és Mikszáth helyét az irodalomban vázolta ügyes előadásban. Majd közönségünk régi kedvencze Kacsó lrénke kö­vetkezett zongorajátékával. Egy magyar ábrán­dot adott elő a tőle már megszokott kitűnő technikával. Dr. Kovács Dezsőt mindig szívesen hallgatta a nagykárolyi közönség, mert az ő ismert kellemes előadása hálátlan témát is ér­dekessé tesz. Mikszáth Kálmán irói méltatása hálás téma, amit pedig ennek keretében nyúj­tott, igazán élvezetes volt. Nagy kár, hogy oly ritkán vállalkozik. A reklámokból már előnyö­sen ismert Darabos Lajos népdal éneke követ­kezett, aki méltán megfelelt a hozzáfűzött vá­rakozásnak. Hangja kellemes és különösen a magasabb registerekben szépen cseng. Össze­hasonlítani nem akarunk, de ha nagyon akar­nánk is, Darabos javára billenne a mérleg. (Fráter Lorándra tetszik gondolni ? Szedő.) Kal­már László ifjú hegedű virtuóznak volt jelezve a műsoron. Két klasszikus darabot adott elő művészi technikával. Előadása pedig a korával fog fejlődni. Jól van kis fiú : Sic itur ad astra ! Mikszáth Kálmán egyik ismert és kedves no­velláját mesélte el bájos közvetlenséggel And- rássy lrénke. Végül Darabos Lajos nótáival vé­get ért ezen igazán szépen sikerült estély. Közgyűlés. A helybeli Régi Kaszinó f. hó 6-án délután tartja évi rendes közgyűlését. Tánczmulatság. A helybeli Kereskedő- ifjak Köre“ január 29-én rendezte évenként szokásos bálját, mely a közönség igen szép részvétele mellett folyt le. A Polgári olvasókör nagytermét díszítették fel gyönyörűen, a. pódiu­mon a sok virág és délszaki növény szép lát­ványt nyújtott. A rendezőbizottság buzgó tag­jai fogadták az érkezőket s vezették a táncz- terembe, hol Krizsán György jó zenéje mellett reggelig tánczoltak a jelenvoltak. Felülfizetések- ből befolyt. Singer Lipót, Wagner Lajos Vretsch, és Mandel Budapest 10—10 K. Steib Márton 8 K. Tóth László, Friedl István, Blaskó Jó­zsef, Dr. Gózner Elek 5—6 K. Kovács György, Szegő Ödön, Kaufmann Izidor, Dr Vetzák Ede, Kisded Sándor, Politzer Ignácz, Fried Jenő, ifj Kuszka Mihály, Matolcsy Ist­ván, Kohn Márkusz, Weisz Jakab, Gózner Kál­mán 3—3 K. Neumann Ede Prága 2 K 25 f. Grünfeld Samu, Kaszovitz Ferencz, Kardos Aurél, Adler Ernő, Schnell Imre, Kerekes Ödön, Szilágyi György Szeged, Rechnitzer Ignácz Bu­dapest, Balogh N. 2—2 K. Rosner Dezső 1 K, Frank Albert 1 korona, N. N., Budaházy József, Róth Lajos, Tóth Ferencz, Ördög Géza, id. Matolcsy Sándor, Schwarcz Vilmos, N. N. 1 — 1 K. Összesen 134 korona, melyért ezúton mond hálás köszönetét a rendezőség. Meghívó. A helybeli Kölcsey-egyesület február 12-én este 6 órakor a vármegyeház dísztermében estélyt rendez a következő mű­sorral : 1. Mozart, melodráma Cahn Leótól. Szavalja: Szentiványi Béla kegyesrendi tanár, teljes zenekarkisérettel. A melodrámában elő­forduló szólót Varga L. játsza. 2. Somossy Miklósné előadása „A holnaposokról“. 3. Ku- binyi Bertalan humoros szavalata. 4. Éljen a haza, induló. Előadja a zenekar. Az estély ér­dekességét emeli az a körülmény, hogy a zenét a gimn. zenekara szolgáltatja, amely — kiegé­szítve helybeli fiatal emberekkel — 45 tagot számlál. Az estély tagok részére ingyenes, kü­lönben 1 korona a beléptidij. Magyarok és románok egyesüljetek! Egy nagyváradi tudósítás szerint Radu Deme­ter gör. kath. püspök ebédet adott, amelyre a nagyváradi társadalom előkelőségei voltak hi­vatalosak. Az ebéden Radu püspök pohárkö­szöntőt mondott, amelyben evangéliumi szere- tetben és hazaszeretetben egyesülésre hívta fel a magyarokat és a románokat, majd a beszéde végén a haza boldogságára ürítette poharát. A felköszöntőt a jelenvoltak nagy tetszéssel fo­gadták. 5-ik oldaj Árverések. Február 9-én Dengelegen d. e. 9 órakor lábasjószág. 10-én Vezenden d. e. 9 órakor lábasjószág. 15-én Nagykárolyban d. e. 12-én bútorok kerülnek árverés alá. Álarczos bál. Kóhn Antal helybeli órás és ékszerész a Polgári olvasókör összes helyi­ségében farsang utolsó napján álarcos-bált ren­dez. Éjfélkor tombola lesz, melyen a főnyere­mény egy toronyóra lesz. Lesznek apróbb nye­remények : Gyűrűk, ékszerek, ébresztő órák, szemüvegek és tajtékpipák is. Érmellék. Kinevezés. A pénzügyminiszter a meg­üresedett érmihályfalvai járási számvevői ál­lásra Michna Jánost a vári járás számvevőjét Turdósinból nevezte ki. Üdvözöljük a szám­vevő urat uj hazájába s reméljük, hogy uj működési körében a békés együttmunkálkodás- sal, a község jólétének előmozdítása lesz egyik legkedvesebb feladata. Pénzintézeti közgyűlés. Az érmihály­falvai nápsegélyzőbank, mint szövetkezet múlt hó 31-én tartotta 4-ik évi rendes közgyűlését Pataky Sándor érkörtvélyesi ref. lelkész, nagy- birtokos elnöklete alatt, amelyen 146 részvényes jelent meg, akik 6624 üzletrészt képviseltek Elnök a gyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Benedek Zoltán, Grünfeld Mór és Lévay Vincze tagokat kérte fel. Ezután Dán cziger Lajos vezérigazgató előterjesztette az igazgatóság jelentését és a nyereség felosztása iránti javaslatot, melyet valamint a zárszáma­dást és felügyelő-bizottsági jelentést a közgyü lés elfogadott s a felmentvényt a számadóknak megadta. A felügyelő-bizottság tagjaivá egy­hangú lelkesedéssel Klosz Lajos, Deutsch József Klór Antal és Róth Lipót választattak meg. Az 5-ik évtársulatnak 227 taggal 3867 üzletrésszel való megalakulása, tudomásul vétetett. Az alap szabályok megváltoztatásával egyidejűleg ki­mondotta a közgyűlés,, hogy 1 heti késedelem után kamatfizetés nem jár, sőt 2 heti késedelem után, ha egyszerre 5 hetet a tag kifizetet, azért késedelmi kamatot nem köteles fizetni. Kimon­dotta a közgyűlés, hogy Dancziger Lajos ve­zérigazgatót, az intézet érdemekben gazda jogtanácsosát, dr. Jakokovits Emánuelt és Strasz- ner Adolf pénztárnokot élethossziglan megvá­lasztja és állásuktól csakis fegyelmi utón moz dithatók el. A tisztviselők részére az elért ki­váló eredmény elismeréséért 576 korona jutal­mat szavazott meg. Az osztalékot 6%-ban ál­lapította meg. A gyűlés elnököt és vezérigaz gatót lelkesen megéljenezvén, a legnagyobb csendben oszlott szét. A birbics a kaszinóban. A birbics já­ték tudvalevőleg különösen pénzben, szerencse- játékot képez, amely belügyminiszter által el van tiltva. Ennek dacára egyike ezen csirke­fogóknak, akik ezzel foglalkoznak, bábjátékra engedélyt nyervén a szolgbirói hivataltól, be­tolakodott az úri kaszinóba is. A kaszinói ta­gok jóhiszemüleg játszani kezdettek vele, előbb tárgyra, később pénzre is, aminek vége az lett, hogy körülbelül 1200 koronát tett ki a bir- bicses nyeresége akkor, amidőn észrevették, hogy csal a játékban is. Hamar lefülelték az ipsét, aki vissza is adta nyeresége egyrészét a játékosoknak, de ezalatt az értesített csendőrség is megérkezett s pártfogás alá vevén, a köz­ségházára kisérték, ahol a nyereségből 250 irtot vissza adott, melyet a vésztők szintén el­osztottak maguk között veszteségük arányában. A csendőrség útilaput kötött a birbicses tal­pára, aki távozásakor maliciózusan jegyezte meg, hogy neki régen nem volt oly kitűnő napja és sohase talált oly balek compániára, mint az érmihályfalvai úri kaszinóban. Megtagadott engedély. Lapunk mult- heti számában jeleztük, hogy a szocialisták contrabált akarnak rendezni az ipartestület tánc- mulatsága megrontására. A szolgabirői hivatal ismerve a célt, melyet a bál szolgálni akart, megtagadta az engedély kiadását, melyet a ren­dezők az alispánhoz felebbeztek meg, de azt hisszük ott is megkapják erre a méltó választ. Szobatüz. Könnyen végzetessé válható szerencsétlenséget akadályozott meg Grünfeld Béla terménykereskedő. Múlt héten este 9 óra­kor észrevette, hogy Weisz Jakabné lakásából füst tódul ki. Hirtelen beszaladt a házba, hol a szobában már a bútorok is lánggal ég­tek, amelyek a kályha füzétől gyuladtak meg. Lélekjelenlétet nem vesztve, segítségért kiáltott s sikerült közbejött emberekkel a tüzet eloltania. Zsíros disznó ára. Zsidó Imre ismeretes disznó históriájában az elmúlt héten mondott ítéletet a székelyhídi kir. járásbíróság. Három havi börtön lett a büntetése a kedélyes disznó­tornak és szép nyakravalójának, amely fényes nappal lógott kolbász képében a nyakában. Azonkívül meg kellett fizetnie az elfogyasztott húsok árát is, amelyet 30 koronában állapított meg a bíróság. — Bizony ez egy kissé drága disznótor volt!!! Közbirtokossági gyűlés. A székelyhídi közbirtokosság múlt hó 30-án tartotta rendes évi közgyűlését Doby József korelnök elnöklete alatt. A gyűlés elfogadta a beterjesztett zárzá- madást és a számadóknak a felmentvényt meg­adta. Ezután a tisztikar választása következett. Elnökké egyhangúlag nagy lelkesedéssel Szabó József, alelnökké Somogyi Ferencz, pénztárnokká Tímár József lett megválasztva. Választottak ezenkívül 12 fő- és 2 póttanácstagot is. Vasúti vendéglő. Ezen kérdés, melyet dr. Jakobovits Emil ügyvéd és városi bizottsági tag vetett fel, kezd mind szélesebb körben visszhangra találni. Az utasok, akik kénysze­rítve vannak a vonatokra órákon keresztül vá­rakozni s esőben, sárban a szomszédos ven­déglőbe átmenni, a legnagyobb felháborodás hangján tárgyalják a kérdést és a bihari vasu­tak fukarságát, mely kapzsiságában, még az utasok kényelmére sem áldoz semmit, jóllehet a befektetés összege megtérülne a fizetendő bérösszegből. Dr. Jakobovits Emánuel most egy indítványon dolgozik, melyet a képviselőtestü­lethez fog benyújtani, hogy az kérelmezze a vendéglő felállítását, melyek ismerve a tagok modern gondolkozását, biztosra vészük, hogy egyhangúlag el fognak fogadni s ezzel a kez­deményező lépést megteszik. Egyházi adó. A róm. kath. hívőkre reá­erőszakolt jogtalan egyházadó ügyében, mint­hogy a felsőbb hatóságok még nem intézked­tek, legközelebb a fővárosi sajtóban fogjuk az ügyet tárgyalni s a botrányos iskolai állapotok megszűnése iránt a vallás és közoktatásügyi miniszter ur figyelmét fel fogjuk hívni. Nem lop-e a tiszttartó? Még a Mics- kei-féle rágalmazási per nem nyert elintézést, már a cseh grófnak újabb rágalmazási per zú­dul a nyakába. Ugyanis az uj tiszttartó műkö­dését akként akarta ellenőrizni, hogy a béres­gazdát az elmúlt héten azzal szóllitotta meg : „Halja maga béresgazda! Nem lopi-e az enyé­met az uj tiszttartó?“ A tiszttartó, akinek tu­domására jutott az eset, azonnal felmondta a szolgálatot s becsületsértési pert fog indítani a gróf ellen, aki ugylátszik még most sem ta­nulta meg, hogy a magyar ember becsületes s nem lop, mert nem csepimasz. Vadászestély. A székelyhídi vadászegye- s! let múlt hó 31-én tartotta utolsó vadászatát Terítékre került 27 nyúl. Este a „Főrdő ven­déglőben“ közvacsora volt, amelyen 25-en vet­tek részt, ahol jobbnál-jobb vadász adomák mellett egész a reggeli órákig maradt együtt a társaság. Elmaradt jubileum. Lapunk multheti számában jeleztük, hogy a székelyhídi járás tisztikara, szeretve tisztelt főszolgabírója ebbeli szolgálati idejének 20-ik évfordulója alkalmából fényes ünnepséget szándékozik rendezni. Mint értesülünk, az ünnepély éppen az ünneplendő ha­tározott kívánságára elmarad, mellyel Kovásznay Marcel újabb bizonyítékát adta annak a sze­rénységnek, amely őt egész hivatalnoki műkö­dése alatt jellemezte. Részünkről azonban tol­mácsolva az egész járás érzelmét, tiszta szívből kívánjuk, hogy a főszolgabíró ur még sok éve­ken keresztül viselje hivatalát abban a szere- tetben és közbecsülésben, amelyben jelenleg járásszerte részesül.________________________ Ha fáj a feje, ne tétovázzék, hanem használjon azonnal Beretvás-pasztiüát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Ára 1 korona 20 Késziti Beretvás Tamás, gzógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három fillér. Kapható minden gyógyszertárban, doboznál ingyen postai szállítás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom