Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-01-22 / 4. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 4-ik szám. igen törődünk. Amint teljes közönyösséggel vettük, hogy a lefolyt évben a magyar koronajáradék egész 91 °/o-ig esett és alig volt képes a 92-es árfolyamot meghaladni. Ugyan kit érdekel ez nálunk? Hiszen járadékunk legnagyobb része a külföldön van elhelyezve, fájjon tehát a külföldi tőkésnek a feje. Tudniillik ilyest is hallottunk már tisztelt képviselőházunkban. És igy a közvélemény nagyon egyked- vüleg veszi, hogy a lefolyt évben nem valami vigasztalóra fordult az állam pénzügyi helyzete. Ezen kevéssé vigasztaló tünetek mellett megelégedéssel kell konstatálni, hogy pénzintézeteink működése a lefolyt évben is eredményes volt. Megbízható, komoly és szakavatott üzletkezelésünknek köszönhető, hogy a politikai harcok, amelyek pedig állandóan a bankkérdés körül vivattak, nem sebezték a hiteléletet. Pénzintézeteink a közös jegybank okszerű támogatásával, a gazdasági élet igényeinek szem előtt tartásával szolgálván az ország nagy közgazdasági érdekeit, igy szolgálták legjobban saját érdekeiket is és megelégedéssel tekinthetnek vissza múlt évi működésűkre. * Íme a lefolyt év gazdasági mérlege. Haladtunk? Nem. Rosszabbodott az állam hitelének mérlege és nem javult a nemzeti vagyo- nosodás mérlege. És társadalmilag? A kivándorlás egyre tart és az élet egyre drágább és drágább, az élelmiszereknek mesterséges megdrágítása folytán. Hová vezet ez? Oda, hogy amig ma igenis vannak szociális kérdések, amelyek az ország jóléte érdekében mielőbb megoldandók, de szociális kérdés nincs, — ilyen öldöklő állampolitika mellett egyszerre csak háttérbe fognak szorulni az egyes szociális kérdések és előttünk fog állani teljes rémében a szociálizmus. Ettől pedig óvjon meg bennünket az isteni gondviselés. Wolfram lámpák ( (70% Tantal-lámpák j áramtakaritás.) Villamos főzőedények Csengőberendezések Villanybevezetések legolcsóbban eszközöltetnek. Csillárok kaphatók SINGER MÁRTON ÉS TÁRSA cégnél NAGYKÁROLYBAN (Deák-tér). Emlékezés a tulipánra!!! Ismered-e még, hazafias olvasóm, a tulipánt? Egy kis jelvény volt; azután lett belőle mozgalom, a mozgalomból szövetség és a szövetségből — Ausztria emelkedő behozatala Magyarországba. A tulipán elhervadt, de felvirult az osztrák behozatal. Szidják kaszinókban és vidéken a kormányt, hogy felemelte a kvótát? Hiszen nincs az a kormány, amely akkora százalékkal emelné a kvótát, mint a mennyivel az osztrák iparnak fizetett adót mi a magunk jószántából emeljük. Nagy hangon felszámítják, hány milliót tesz ki a kvótaemelés egy évben; azt azonban elfelejtik, hogy a kvótán kívül Ausztriának fi- zetettt adót mi magunk jószántából felemeltük tiz hónap alatt 99 millióval. És kik emelték ? Azok a kik a tulipánmozgalmat addig gúnyolták és üldözték, mig levettük a szép jelvényt a kabátunkról. Derüre-borura jártak a faragatlan és sületlen élezek a Tulipánról. Az ember egyideig csak tűri az ilyen értelmetlenségeket, de aztán megunja az örökös csipkedést — s a tulipán, ez az olyan szép reményekkel kihajtott virág, odakerült a cotilon-jelvények közé, hervadni. Az a kis virág olyan volt, mint állandó momentó a magyarság nagy kötelességére: függetleníteni magunkat Ausztriától. Feledékeny nép vagyunk, nem nagyon szeretünk tanulni, de könnyen kaphatók vagyunk a feledésre. Az a tulipánjelvény figyelmeztetett be- nünket, valahányszor a pénztárcát kezünkbe vettük, ne adj pénzt semmiért, ami idegen, de kivált semmi olyanért, ami osztrák! Meg is volt eleinte a hatás ;, bűnös kéz, nem magyar kéz, nem tiszta kéz volt az, mely letépte ruhánkról az emlékeztetőt. Szavak tengerébe fulladt nálunk minden tett.. Jöjjön csak ide az osztrák fegyverrel: akkor nem érünk rá beszélni, összetartunk és kiverjük. De most hagyjon bennünket beszélni, és mindig beszélni. Most városunkban is feloszlik a Magyar Védő- egylet! Azért, mert eredményt mit sem tud elérni ! De hát miért nem tudott és miért nem tud ? Mert a vezetőség nemi érezte át magasztos hivatását mert nálunk az a divat,, hogy a vezetésre vállalkoznak az emberek, de a kötelesség teljesítésére nem. Szegény tulipán, szegény magyar jelvény f. Sárba tiportak tégedet, épen azok, a kiknek kötelessége lett volna ápolni! Temessük!' Nagy halottunk van! A Magyar Védőegylet meghalt városunkban s origiát ülhet az átkozott osztrák bérencz, koporsója felett! Egyről-másról. A spiritizmusról és a hipnotizmusról beszélgettek nagykomolyan egy orvosi társaságban.. Mindenkinek volt. egy „esete,“' amellyel hol pro, hol kontra bizonyított. Hihetetlen történeteket meséltek el a doktor urak és egy öreg kollegájuk — régi módi „doktor bácsi“,, ki végtelenül lenézte ezeket a „modern“ gyógyítási módokat,. — már alig várta, hogy rája kerüljön a sor és lefözze az öszszes hiznotiz- őröket az ö esetével. Végre elkezdhette : — Volt nekem egyszer egy szegény betegem. Tüdővészes volt. Olyan stádiumban került hozzám, hogy már a napjai is meg voltak számlálva. Ezen az emberen nem lehetett segíteni,, de jóval meg lehetett volna liossza- bitani az életét, ha elmehetett volna délre, jó napsütéses helyre. De szegény volt, mint a templom egere és erről szó. sem lehetett. Csúnya zord téli idő volt: napfény keltett neki, jó, erős napfény. Ekkor eszembe jutott a hipnózis. A szobája mennyezetére vörös krétával rajzoltam egy nagy napot, elaltattam a páciensemet és szuggeráltam neki, hogy az a vörös folt a nap, mely reáhinti éltető sugarait. És ettől a naptól fogva az én szegény tüdőbetegem állapota javult, javult, egyre javult . . . Három hónappal később már azt hittem: teljesen fel fog gyógyulni, amikor egy napon ott találtam a szobája közepén — holtan! A kollégák gúnyosan nevettek ! — Tehát mégis meghalt. Tüdővészben? — Dehogy! — kiáltotta az öreg doktor diadalmasan — napszurásban! * Hogy vakáció idején a hazakerült diákok mi-mindennel rémitgetik a könnyenhivő apákat, arról kevés fogalma van annak, aki se nem diák, se nem apa. A tüzérönkéntes esete, aki 60 forintot kért az apjától ágyúra, már nagyon is ismeretes. Legújabban egy orvosnövendék szédítő kijelentésének hire jön egy szomszéd községből. Az ifjú megbukott a szigorlaton s a nyarat azzal töltötte, hogy apját az elkövetkezendő bukásokra is előkészítse. — Borzasztó nehéz dolog az az orvosi szigorlat, — mondta többek közt. — Ti itt vidéken nem tudjátok. Elmondjak egy esetet ? — Halljuk. — Hát a bonctan tanárnál vizsgáztunk Ez oly szigorú tanár, hogy mindnyájan reszketve ültünk a padban. Sőt az egyikünk úgy félt a vizsgától, hogy mikor a tanár nevén szólította, ijedtében szörnyet halt. — Hallatlan! — És tudjátok, mit mondott akkor a tanár ? — Mit? — Hozzám fordult, rámutatott a halottra és igy szólt: „Uraságod pedig boncolja fel!“ * Egy közismert nagykárolyi ember annyi mindenfélét hallott a vadászat gyönyöreiről, hogy egy szép napon felcsapott vadásznak. Úgy történt, hogy szólt egy barátjának, aki nagy vadász hírében áll és aki megígérte neki, hogy a legközelebbi vadászatra kiviszi. Jó pénzért vásárolt puskát, kiváltotta a vadászengedélyt, csináltatott a szabójánál egy vadonatúj vadászkosztümöt s igy felszerelve izgatottan várta azt a vasárnapot, amelyen barátaival vasútra ülhet és elutazhat a vadász- területre.. Ez a nap megérkezett. Nagy boldogság volt. A vadásztarisznya tele volt elemózsiával és jóféle pálinkával. Mennél jobban közeledett ai pillanat,, melyben a sóvárgott vadászterületre lépett, annál jobban dobogott a szive. Egész kábult volt, amikor egy fának támaszkodva, puskáját a kezében tartva, várta az els® vádat. Mellette gubbaszkodott a földön a hajtó, akit vadásztársai mellé rendeltek. Egyszerre csak érzi, hogy a hajtó megrángatja a kabátját és mohón súgja: — Nagyságos u'r! Nagyságos ur! Vigyázzon. jön a nyúl: X.-nek kidülledtek a szemei, még jobban megjapult a fához,, aztán reszkető hangon szólt: — Nemi baj! Nem, félek! , . . Ez is nagykárolyi ember a kiről szó van. Barátai tudják róla, hogy nagy hipochonder, aki a legcsekélyebb rosszullétnél is már a halált. látja.. A napokban éhesen bement a vendéglőbe, az egyik asztalnál megpillantja egy orvos ösmerősét. Leült mellé. Első szava ez volt: — Doktorkám, egy kis lázam van. Mit egyem, ilyenkor.. — Legjobb, ha egy kis borjusültet hozat. — Azt nem szeretem. De talán rostélyost. — Rostélyost ne egyék, ha láza van. Ha már borjúhúst nem akar, inkább két lágy tojást egyék . . . — De doktorkám, én éhes vagyok. Mit érek. két lágytojással ? Az orvos vállat vont. — Ha már tojás, akkor inkább rántotta, Ugy-e azt szabad doktorkám. — Nem, — volt a száraz felelet. A szegény beteg szomorúan nézi végig az étlapot. Egyszerre csak örvendő hangon kiált fel. — Néze doktorkám, ezt talán maga is tanácsolni fogja. Szintén tojás, de legalább nem lágy tojás. Mi a véleménye az ökörszemről? (Tükörtojás népszerű elnevezése.) Az orvos szúró pillantással felel. — Ökörszem ? Na, azt csak verje ki. a. fejéből. HIVATALOS-RÉSZ. Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara Debrecm. 646—1910. Meghívás. A Debreczeni Kereskedelmi és Iparkamara 1910. évi január hó 26-án, szerdán délután fél 4 órakor székháza tanácstermében (Picz-utcza 69. szám) rendes közgyűlést tart. melyre a kamara tagjait tisztelettel meghívja : Debreczen, 1910. január hó 18-án. Szent-Királyi Tivadar elnök. Napirend: 1. Elnöki előterjesztések. 2. Titkári jelentés az ügyforgalomról s az 1909. évi működés áttekintése. 3. Miniszteri elintézések a kamara előterjesztéseire. 4. Államsegélyes ügyek. 5. A kamara 1909. évi zárszámadásai. 6. Tisztviselők drágasági pótléka. (Az elnökség javaslata.) 7. A kamara állandó bizottságainak megalakítása. 8. Szakoktatás. 9. A gyári törzskönyvi statisztika bevezetése. 10. A román és balkán keresk. szerződések. (Az Omge megkeresése.) 11. A külföldi közokiratok végrehajtása. (Á középeurópai közgazd. egyesület, megkeresése.) 12. Mértékhitelesitési ügyek. 13. Vasút—posta—telefon. 14, Társkamarák megkeresései. 15. Törvényhatósági szabályrendeletek és vámszakály- zatok. 16. Iparjogi vélemények. 17. Kérelmek kamarai segély iránt. 18. Indítványok. JÓ HÁZI KOSZT jutányos árban kapható. Ugyanott egy bútorozott szoba kiadó, Fény-utca 8. szám.
