Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)

1910-06-15 / 28. szám

28. szám. junius 15. KÖZÉRDEK 3-ik oldal. Ha fáj a feje, ne tétovázzék, hanem használjon azonnal Beretvás-pasztillát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Ára 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás. Záróünnepély. A helybeli róm. kath. elemi fiúiskola f. hó 29-én változatos mű­sorral évzáróünnepélyt tart, melyre az ér­deklődők figyelmét felhívjuk. Kiutalt államsegély. Városunk pol­gármestere a városi tisztviselőknek juttatott 15,000 K államsegélyt kiutalta s azt az ille­tékes tisztviselők már fel is vették. Tolvaj kóbor cigányok. A Kálmánd- községi határban 14-én reggel kóbor cigá­nyok garázdálkodtak. A többek között el- j loptak 2 lovat, több lóra való szerszámot, és egy szekeret, mintegy 800 korona érték­ben. A tolvaj cigányoknak kézrekeritése végett a csendőrség megtette a szükséges intézkedéseket. Tornavizsga. Főgimnáziumunk ver­sennyel összekötött tornavizsgáját f. hó 11-én tartotta meg a lövöldekerti játszótéren. A Himnusz eléneklése után a növendékek szabadgyakorlatában gyönyörködtek az ér­deklődök. Ezt követte a versenyfutás. Köz- I ben Benedek Sándor városunk közkedvelt j vivómestere gimnáziumbeli tanítványai mu­tatták be a tőr- és kardvívásban elért ügyességüket, ami a közönségnél nagy tet­szésre talált. A füleslabdajáték után a nyúj­tón és lovon ügyeskedtek, mit távol ugrás j váltott fel. A versenyben résztvett ifjúság között pénz- és éremjutalmak osztattak ki. Megismételt előadás. A helybeli áll. polgári leányiskola növendékei a f. hó 8-án a városi színházban tartott jótékonycélu előadást vasárnap délután 6 órai kezdettel megismételték. A színház zsúfolásig megtelt | és a kisleányok szép előadásán és táncain lelkes ovációban részesítette az intézet igaz­gatóját, Cs. Tattay Irént, ki fáradtságot nem kiméivé az egész előadást irányította és rendezte. Évzáró vizsgálatok. A helybeli ref. elemi fu- és leányiskolában az évzáró vizs­gálatok a templomban: junius 19-én d. u. 3 órától, junius 22-én d. u. 3 óráig tartat­nak meg. Feltört templomi persely. A váró- I sunkbeli gkath. orosz templom perselyét a { napokban feltörték. A vizsgálat kiderítette, hogy a pénzt Görbe János nevű 11—12 éves lelencgyerek lopta el, aki be is val­lotta tettét. uyászhir. Orosz Alajos szatmári kir. kath. főgimnáziumi tanár és Ruprecht Sán­dor adóhivatali főtiszt édes anyja halt el a múlt héten szerető családjának mély bánatára. Bimbóhullás. Súlyos csapás érte Lendek Pált, a Szatmári Panonia népsze­rű bérlőjét. Kis leánya, Magda 18 hónapos korában f. hó 9-én hosszas betegség után meghalt. A gyászba borult család iránt a részvét városszerte igen nagy. Választások után. A nagy politikai győzelem után indokolt a kérdés : vájjon a ! munkapárt beváltja-e a nevében rejlő nagy í ígéretet? Akarjuk hinni, hogy igen. És akar- ! juk hinni, hogy beváltja teljes mérvben. Mert minél nagyobb a győzelme, annál nagyob- I bak a kötelezettségei. De mindenesetre leg­nagyobb kötelezettsége a munka. Gondos­kodni arról, hogy a nemzet dolgozzék és gondoskodni arról, hogy aki dolgozni akar, dolgozhassák is. Hogy a magyar társadalom- ra is felviradjon annak a tudata és felisme- j rése, hogy csakis a munka biztosítja az 1 egészséges nemzeti fejlődést. A munka a s mely épit és alkot. És ha gondoskodik er­ről a munkáról, arról is gondoskodnia kell, hogy a munka eredménye gazdasági és 1 társadalmi veszedelmes kinövések által ne ! hiusittassék meg, felkeli venni a harcot a ' kény ér drágítok ellen. Micsoda szégyenletes hazugság az, társadalmi reformokról, szoci­ális regenerálásról beszélni és ugyanekkor a nép élelmiszereit, a kenyeret, a húst meg­drágítani ! Ilyesmi csak nálunk történhetik meg, nálunk azért, mert sem gazdasági, sem társadalmi közvéleményünk nincs. Ámde győzött a munkapárt. Munkát értő, munkát biró férfiak kezeibe került az állam vezeté­se. Megbukott az a politikai rendszer, amely­nek belsőleg igaztalan közgazdasági politi­kája nemcsak anyagilag megkárosította, de erkölcsileg is megmételyezte a nemzetet. Jogosan várjuk a jobbat. Várjuk a munka uralmát. Majd időről-időre beszámolunk vele, vagy számon kérjük azoktól, akiket illet. A jegyzők szabadsága. Régi sérel­met szüntetett meg a belügyminisztérium f. é. május hó 3-án kiadott körrendeletével. Ugyanis eddig a községi és körjegyzők szabadság-ideje nem volt szabályozva és úgyszólván csak kegyképen tudtak kiérde­melt szabadságukhoz jutni és akkor is úgy, hogy egyik közzeli kartársuk válalta magára a helyettesítést. A belügyministerium intéz­kedett, hogy jövőben a községi és körjegy­zők évenkint négy heti, a segédjegyzők évenkint három heti szabadságot élvezze­nek. Erről a vármegyék szabályrende'etileg kötelesek intézkedni. A rendelethez a szabály- rendelet mintáját is mellékelik. A rendes sza­badság, vagy betegségi okból szükséges helyettesítés költségeit a községek tartoznak viselni. Mikor kell bélyeg a költségvetésre ? Érdekes és a legszélesebb iparköröket érin­tő határozatot hozott nemrég a közigazga­tási bíróság. Kimondotta, hogy az a költség- vetés, amelyet az iparos vagy kereskedő valamely hivatal berendezési tárgyainak el­készítésére vagy szállítására vonatkozólag, hivatalos felszólítás folytán akkor, a midőn a berendezés beszerzését az illetékes ható­ság még el nem határozta, nem ajánlatképp, hanem csak a felmerülhető költségek felől való előleges tájékoztatás céljából nyújt be, illeték alá nem tartozik. Gyermekszépségversenyt rendez jú­liusi számában a Budapesti Illusztrált Szalon Lapok szerkesztősége. 100 fiúcska és 100 legszebb leányka arcképét közli remek re- produktióban a kiváló gonddal szerkesztett és pompásan kiállított folyóirat és 200 szebbnél-szebb ajándékot ad a jury által kiválasztott legszebb gyermekeknek. A pá­lyázatban mindenki résztvehet. Az eredeti arcképek hátára írandó a gyermek neve és életkora, a szülő neve, foglalkozása és lak­helye. Lehetőleg jó képek a következő címre küldendők: Budapesti Illusztrált Szalon Lapok szerkesztőségének, Simonyi Miksa urnák, Budapest, VIII., Aggteleki-utca 10. Buziásfürdő a „Magyar Nanheim“ elnevezést teljes joggal megérdemli, mert dacára annak, hogy hazánk ezen legkiesebb fekvésű gyógyfürdőben a szívbetegek keze­lése és gyógyítása még csak 12 év óta fo­lyik, már is sok száz gyógyult áldja Buziás­fürdő páratlan hatású gyógyforrásait. Buziás­fürdő, mint elsőrangú szívbaj elleni gyógy­fürdő, immár az egész világon el van ismerve és ezért látogatottsága évről-evre nőttön-nő, annál is inkább, mivel a Buziásfürdő tulaj­donosa, Muschong I. páratlan áldozatkész­séggel és fáradhatlan szorgalommal működik azon, hogy a Buziásfürdőt, mely a betegek­nek a legnagyobb kényelmet és szórakozást nyújtja, mérsékelt árak mellett, a continens legelső gyógyfürdők sorába emelje és világ­fürdővé tegye. Dales az szegénységet, egy ébresztő óra, amelyet Kohn Antaltól Nagykárolyban vásárolsz, gazdagságot jelent. Pöstyén fürdőből írják lapunknak : Az idei esztendő ismét igazolja, hogy fürdőnk látogatottsága év­ről évre lavina módjára növek­szik. Mintha minden egyes gyó­gyult beteg kötelességének tar­taná szenvedő ismerőseit hálá­ból a csuzosok és köszvényesek eme világhírű gyógyító forrásra figyelmessé tenni. Alegörvende- tesebb az, hogy Pöstyén hire ilyen formán a legmesszebb eső he­lyekre is elhatol és a fürdőven­dégek igen nagy része külföldi, mely körülmény nálunk, ahol az idegen forgalom még oly gyenge lábon áll, rendkívül nagy jelen­tőséggel bir. A nyár újdonságai, a legdivatosabb kelmékből készült férfi és gyermekruhák, női és leányka felöltök, paletok igen nagy vá­lasztékban megérkeztek Bekker Orbán ruha­kereskedésébe Nagykároly, Nagyhajduváros- utcza 1. szám alatt, ahol azok legjutányo- sabb árakon árusittatnak. A választás és a repülőgép most a két aktuális dolog; a kettőt egyesíti Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó Pajtás­ban Dörmögő Dömötört, mint képviselőjelöltet ellenpártja, Hörpentő bátya pártja úgy tréfálja meg, hogy repülőgépen szökteti meg a világhíres mackót. Repül Dörmögő áram repül, — nemsokára majd megtudjuk, hol pottyant le. Ugyancsak a Jó Pajtás legújabb számában Schöpflin Aladár magyarázza meg a repülőgép történetét és főbb fajtáit írással és képpel. Olvashatni ezenkívül Lampérth Géza versét, Szemere György elbeszélését, Altai Margit kedves gyermekszindarakjának második és harma­dik felvonását, mulatságos cikket, ép oly mulatsá­gos képpel a furcsa városról, tarka krónikát, Rákosi Viktor regényét, szerkesztői izenetek, rejtvények stb. A Jó Pajtás-t a Franklin-Társulat adja ki; elő­fizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad s kívánatra mutat­ványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala (Budapest, IV. Egyetem-u. 4.) Pártoljuk a helyi ipari. Aki szép, kényelmes és kitűnő anyagból készült cipőt vagy csizmát akar készíttetni, az keresse fel Pai*t* Lánztú cipész-mestert Nagy­károly, Gróf Károlyi-tér (Kerekes Ödön házában/, ahol a mai kor igényeinek meg­felelő kiállítású tárgyakat kap jutányos árak mellett. — Több kitüntetés. B&j ▼ 1 B K «1 * jTal HFn * i BUZIÁSi Pl ® 0 BAKTERIUM-MENTES @ ® természetes ásványvíz ÜDÍT-GYÓGYÍT. ÜDIT-GYÓGYIT. Vese- és hólyagbajoknál, a vesemedence idült hurutjainál, hugykő- és fényképződésnél a lég­utak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult.-- Orvosilag ajanlva. F rí 1 prp k pi t * KEREKES ÖDÖN cégnél Nagykárolyban. ELADÓ KUTYA Egy nemes fajú dijjazott szülőktől származott 6 hónapos Szentbernáthegyi kutya eladó. Értekezhetni Kollarik Bé- Iával Székelyhid. Ruhát fest és vegyileg tisztit H9UFEL SÁMUEL :: Nagykároly, :: Kölcsey-utca 1-sö szám. Alapittatott 1902.

Next

/
Oldalképek
Tartalom