Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-01-08 / 2. szám
/ í) 1 0 T s Nagykároly, 1910. január 8. 2. szám. III. évfolyam. é * KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Károlyi György-tér 16. szám. Nyiitíér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: Dr BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SíMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6.— kor. félévre 3.— kor. Vidékre postán küldve egy évre 7.— kor. félévre 3.50 kor. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Kereskedelmünk és gazdasági politikánk. (St. J.) ISli agrár állam vagyunk ! Ezt hangoztatjuk folyvást már évtizedek óta Európa gazdasági küzdőterén, amidőn mi is a hatalmas nemzetek sortéban helyet kérünk, amidőn sikerül azok közé olykor befurakodnunk. Oly jól esik hiúságunknak és sovén felfogásunknak ha elismerik rólunk, hogy igenis agrár állam vagyunk és pedig az elsők között. De nézzünk csak, hogy mint agrár állam, kik között is foglalunk helyet ? Madarat a tolláról, embert a barátjáról lehet megismerni. Kereskedelem és ipar magas fokán álló európai államok: Anglia, Németország, Franeziaország, Belgium, Ausztria ; agrikultur országok pedig: Oroszország, Magyarország, Románia stb. Az utóbbiak között, csak a nevesebbeket említjük meg s ime igy is mily szép társaságban foglalunk helyet! Ugy-e, hogy büszkék lehetünk,? De nem akarunk csupán a szomorú ténynyel foglalkozni, rámutatunk hátramaradott- ságunk okaira is? — Miként gr. Széchenyi István óta nem volt hazánknak egy kiváló gazdasági lángelméje, úgy Deák Ferencz óta sem volt önzetlen politikusunk, államférfiunk. Hatalmi törekvőß minden politikánk, önzés minden hazafias cselekedetünk. Több, mint félszáz év előtt mondotta Széchenyi, — hogy „az országot először gazdaságilag kell hatalmassá tenni s azután önállóvá“ — s bár még mindig csak a jelszónál tartunk, mégis önállónak hatalmasnak lenni minden törekvésünk. Vagy talán, mint agrár állam, gazdaságilag hatalmasak volnánk ? A felelet erre: tehetetlenségünk a kereskedelmileg és iparilag erős Ausztria hegmpndiájával szemben oly nagy, hogy gazdasági politikánk szekere kátyúba akadt! Parlamentünk nagyrésze hívatlan elem, köz- gazdasági szempontból analfabéta, melyek csak zengzetes jelszavakkal szerzik mandátumukat, hogy a húsos fazékból lakmárózzanak. Elegendő két kezünk ujja azon képviselők számának összeszámolására, kik mandátumaikat nem csak önző hatalmi czélokért szerezték s akik az ország érdekében, — felfogva a kereskedelem nagy fontosságát, —józanul tevékenykednek. Jelentéktelen számuknál fogva azon- baz egyebet ezek sem tehetnek, minthogy az óriási többségben lévő agráriusok elé olykorolykor egy gáncsott hajítanak. Parlamentünkben tehát kereskedő embereknek is, commercialis és nem tulhyomóan jogi génieknek kellene tért engedni, mert nem elég a törvényt csak jogszerűen megszövegezni; kell, hogy abban a szakértelem s az éllettapasztalás is érvényesüljön. A parlament kapuját pedig a kereskedők maguk nyissák ki s ne várják, hogy az meseszerűen önmagától kinyitódjék. Tömörüljenek, szervezkedjenek egy zászló alá s szabjanak harezba mindenekelőtt az agrár arisztokratákkal szemben, akik érdekeiknek legnagyobb ellenlábasai. Ha kitartanak, győzelmük bizonyos! Most pedig, hogy a parlamenti szavazógépezet nemsokára milliókat és milliókat fog megszavazni vagy csatahajókra, elől-hátul: töltő ágyukra, stb. egyéb ilyenekre, amikről még nem tudunk; talán aktuális volna inkább kereskedelmi és iparfejlesztési czélokra néhány milliócskát is fordítani! ? Végre szűnjünk meg már a nagyhatalmak majmai lenni haderő és hatalmi törekvéseinkben. Építsük meg először a hatalom fundamentumát s azután fejlesszük haderőnket, ha módunk lesz hozzá. De ma nincs. Mert szegények koldusok vagyunk ! Wolfram-lámpák j (70°/o Tantal-lámpák I áramtakaritás). Villamos főzőedények Csengőberendezések Villanybevezetések legolcsóbban eszközöltetnek. Csillárok kaphatók SINGER MÁRTON ES TÁRSA cégnél Nagykárolyban (Deák-tér.) A kisiparosság. (S.) A szabadelvüség korát éljük s csak a liberalis eszmék, irányok és alkotások után vágynak a lelkek. Igaz, hogy már ebben azutáu vajmi kevesen tudunk distingválni s az ál és talmi liberalizmus sokszor ül orgiákat a valódi szabadelvüség fölött csakúgy, amint a szabadság mezején is sűrűn burjánzik fel a tömegeket megtévesztő szabadosság. Való igaz, hogy gazdasági életünk sem ment a modernizmus hibáitól és bűneitől. Gazdasági életünk berendezése nem tud kibontakozni a középkoriassság kereteiből; az erősebb joga ma úgy él, mint évszázadokkal ezelőtt s valóban ma is áll a közmondás : „aki bírja, marja“. Kartellek, ringek, a trösztök és mesterséges üzemkorlátozások békóiba van szorítva a termelés, és ugyanezek fojtogatják — verseny kizárásával — a fogyasztók millióit. A szabad ipar égisze alatt kifejlődött kontárság meg tönkretette a kisipart, amely pedig egykoron nemcsak ipari, de főleg nemzeti szempontból is jelentős tényező volt a hazában. Szó sincs róla szép dolog az a szabadság; de csak akkor, ha nem élnek vele vissza — s ha éltető és fejlesztő hatást gyakorol, ahelyett, hogy rombolna. Ám az iparszabadság, a szabadipar, aligha találhat általános dicséretre. Legalább az iparosság közt ma már mind sűrűbben hallhatók olyan hangok, melyek épen nem szólnak dicséröleg a minden téren s igy a kisipar terén is érvényre jutott szabadság felől. Az ország kisiparossága kegyelettel emlékezik a régi jó időkre ; sirnak a „ezéhrend- szer* után, amely patriachalis és maradi formája mellett is érvényt szerzett a szorgalomnak és tudásnak s nem szolgáltatta ki az egyént a tőke és a kontár szabadverseny esélyeinek. A hivatalos bürök theoretikusai előtt persze j ez furcsának tűnik fői. És készek is nyomban kimondani az Ítéletet, hogy az efféle reakcio- narius vélemények mélyen sértik a szent sza- badelvüséget és a még szentebb szabadságot. De ám ha azok közül az urak közül kik a „misera plebs“ sorsát hivatvák intézni —• papíron, — csak egy is akadna, aki nem madártávlatban vagy elméletben, hanem közelebbről is iparkodnék megismerkedni a kisiparosság nyomott helyzetével, [nehéz életviszonyaival, — és ha alkalmat keresne arra, hogy megfigyelhesse azt a nehéz munkát és ádáz küzdelmet, melyet az országnak ez a számottevő néprétege az élettel a megélhetésért folytat ; bizonyára beismerne legalább annyit — amit beismerni sehogysem akarnak, hogy más az elmélet és másként fest a való élet — és hogy az elméletben szépen kiczirkalmozott j alkotások a gyakorlatban nem mindig válnak be, sőt rendszerint olyan eredményeket szülnek, melyeket senki, még az alkotók maguk ! sem akartak. Épen igy vagyunk az iparszabadsággal is. A liberalizmus magasztos jeligéje alatt létesített szabadipar rendszere a gyakorlati életben épenséggel nem vezetett az j óhajtott eredményhez. A régi világban, mikor az egyes iparágakat csak azok űzhették, akik sok évi szorgalmas I tanulás révén sajátították el azt a szaktudást, amelyekre az ipar üzéséhez szükségük volt, — j nem volt meg az óriási verseny, melynek el- maradhatlan tartozéka a tisztességtelen ver- ; seny, amely valósággal veszélyezteti annak a . kisiparos osztálynak a létét, amely sokszor megmutatta azt, hogy érzésében tiszta; magyar és honpolgári kötelességeinek teljesitésé- ; ben egyik legbecsületesebb és tiszteletreméltó osztálya volt az ország népének. A ezéhrendszer — kisiparosaink által ál- dottnak mondott — idejében ipart csak azok ! űzhettek, akik előbb bizonyságát adták erre- való rátermettségüknek. Az úgynevezett „remekelés“ valódi vizsga volt azokra nézve, kik a „mester“ névre pályáztak. De még az sem volt elégséges, ha a „legény“ jól állotta ki a vizsgát: ki kellett még mutatnia azt is, hogy rendelkezik az üzeme és üzlete berendezésé- 1 hez és azoknak az első időben való fenntartására okvetlenül szükséges anyagi eszközökkel is. Csak ha e két fontos tényezőnek is birtokában volt: adatott meg neki az engedély arra, hogy iparát önállóan gyakorolhassa és csak ekkor lett felütve mesterré. Ennek pedig az volt eredménye, hogy a kisiparos — kellő szakismerettel bírva, meg is tudott felelni hivatásának és tisztességes munkáját, szorgalmát a jól megérdemelt anyagi siker is koronázta. Ma egészen másként van a dolog! Ma nem kell szaktudás, nincs vizsga és nincs remekelés; ellenben ha megvan hozzá a töke, a pénz, nyomban mester és iparos lehet bárki. Mert bárki is kiválthatja az iparengedélyt s nyithat bármilyen üzletet, ami az Ízlésnek és czéljának épen megfelel. És beállít az üzletbe egy u. n. üzletvezetőt, aki aztán olyan munkát állít elő, amilyet akar. Mivel pedig ez nem magának dolgozik és mivel az üzlethez a tulajdonos nem ért: a munka rendszerint silány, silány annál is inkább, mert az üzlet- vezetésnél a főelv, amelyet követni kell, — az olcsó tömegtermelés. Az ilyen verseny természetesen kiveszi a törekvő, de szegény iparos szájából a kenyeret,
