Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-09 / 41. szám

4 KÖZÉRDEK 1909 október 9 II. A »dombóvári esperes! kerület« tanítói köre 1909. évi szeptember hó 30-án tartotta Dombóváron őszi közgyűlését, melyen a tagok kevés kivétellel jelen voltak. Frühvirth Géza egyházi elnök, miután üdvözölte a megjelente­ket, szép, magasszárnyalásu beszéd kíséretében hívja lel a tanítóság figyelmét a vallásos néve­lés mellett a »hazafiasság« nevelésére. A le­mondás folytán üres köri jegyzői tisztségre Szíjártó László szakcsi tanító, a jogvédelmi bi­zottságba pedig Gyomlai József kurdi tanító vá­lasztatott meg, kik a bizalmat megköszönvén, azt el is fogadták. Gyomai József nagy gond­dal csinált felolvasásában »A kath. tanítóság feladata a társadalmi evolúcióval szemben« cím­mel rámutat azon tennivalókra, melyek szerint a kath. tanítóknak munkálkodni kell nemcsak az iskolai falai közt, hanem azonkívül is. Felhívja kartársai figyelmét az iljusági egyesületek szer­vezésére, különösen pedig a népiskolai könyv­tárak létesítésére. Felolvasása végén az 1907. évi XXVII. törvénycikk néhány sérelmes ren­delkezéseiről tett említést, milyenek a párbér, lakásügy, iskoláink felszerelése stb A tetszés­sel fogadott felolvasásért elnök indítványára jegyzőkönyi köszönet szavaztatott. Ezután kö­vetkezett Szíjártó László felolvasása, ki a taní­tóság hittantanítása körüli teendőiről emléke­zett meg A tanítóság eme teendőiről bár írtak jeles tanférfiak, a mondottak felfrissítése kap­csán annak megtoldása a tanügyre csak ha­szon volt. Felolvasásáért a gyűlés jegyzőkönyvi köszönetét mondott. Az indítványok soránelhatá- rozták, miszerint a pusztai tanítók illetményei­nek megvonása, illetve iskolájuknak hanyag s gyermekek általi sepretése és rendes fűtése tár­gyában a herceg uradalmai kormányzóságához, a tanköteles korban lévő gyermekek korcsmá­tól való eltiltása ügyében pedig (a meglevő szabályrendelet csak papíron van meg, nincs végrehajtója) az alispánhoz kérvény nyújtandó be. Végül elnök ur a tárgysorozat iránt tanú­sított érdeklődés megköszönése után a gyűlést bezárottnak jelentette ki. HÍREK. Svärdström Valborg. Őszi lombhulláskor, avar zúgásakor jön hozzánk. Mikor a piros-barna levelek már fakulni kezdenek s fájó sóhajtással válnak el a fától. Körülöttük titkos suhogással jár a szél. Édes- bus hangon, mintha regét mondana. Tele van finom sóhajtással a levegő. A ragyogó nap­sugár kedves pajzánsága még ránk mosolyog néha, de pirkadó, rőt hajnalban, szürkülő alko­nyaiban már sürü, szomorú párázatok szállnak. S hozzáillik ehhez az őszi hangulathoz Svärd­ström Valborg asszony éneke. Az a finomság­gal teli, lágyan búgó hang, amely, mintha a művészet csodaszép himes fátyolát szőné előt­tünk. Amely olyan, mint az őszi tájék. Benne ragyog még a tavasz pajzánsága, emlé­keztet még a nyár hevére s borús sejtéssel sej­teti meg velünk a tél szomorúságát. Mosolygás és könny fakad benne. Múló gyönyörűségek s fellángoló vágyak. Hozzáfér a lelkűnkhöz és véle szállunk a merre visz magával csodadala szárnyán. S várjuk 1 . . . Észak honából jött a mi szép hazánkba. Északról, ahol az ősi fenyők zugnak s a fjor- dok szele vágtat. Ahol tengerár csapkodja a parti lapályokat és tavak fölött játszadozik édes remegéssel a halvány napsugár. Ahol jégmezők ropognak a szélben s az éjféli nap önti el a fényét. Ahol zordvidékek között forró vágyak, hófehér hegyek alatt színes álmok teremnek, ahol búgó zokogásba fül a mosoly s dalos hang árad a vizek fölött. S mintha csak hazajött volna hozzánk, szép Magyarországba. Megtudjuk érteni minden sóhaj­tását, megtudjuk becsülni minden ragyogását leikéből fakadt dalos szavának. Messziről jött hozzánk, de csodaművészetével, csodaművésze­tében rejlő nagy érzéseivel közel fért lelkűnk­höz, oly közel, mintha csak a mi magyar lel­kűnknek fájó sóhajtását, édesen szomorú sirva- vigadását hozta volna véle északi honából. S várjuk! . . . Krimmer Zsófia. — A király nevenapja. Folyó hó 4-én a király nevenapján a szekszárdi belvárosi r. k. templomban délelőtt 9 órakor hivatalos isten­tisztelet volt, melyen megjelentek a városban , levő hivatalok és közintézetek képviselői. Az ünnepi szentmisét dr. Fent Ferenc szentszéki tanácsos, belvárosi plébános celebrálta Mosgai Sándor újvárosi plébános és Kapossy Iván segédlelkész segédkezése mellett. — Személyi hír Szentiványi Miklós, a völgységi járás főszolgabirája, 6 heti szabadsá­gáról hazaérkezvén, átvette hivatala vezetését. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Tom- csányi Béla bonyhádi adótisztet a nagybittsei m. kir. adóhivatalhoz adóhivatali segéddé nevezte ki. Dittrich Jenő okleveles gazdász a gróf Nákó-, John Sándor okleveles gazdász a gróf Csekonich-féle uradalomba gazdasági segéd­tisztté neveztetett ki. — Áthelyezés. A király október 4-én kelt legfelső elhatározásával Joób Imre szekszárdi kir. járásbirónak törvényszéki bírói minőségben a szekszárdi kir. törvényszékhez saját kérel­mére leendő áthelyezését megengedte. — Október 6. Az aradi vértanukért a ha- | gyományos szokás szerint Szekszárdon, a bel­városi r. k. templomban tartottak gyászisten­tiszteletet. A requiemet Szabó Géza hittanár és Kapossy Iván segédletével dr. Fent Ferenc szentszéki tanácsos, belvárosi plébános tartotta. A gyászmisén a városi tanács, a pénzigazgató­ság, az adóhivatal, a számvevőség, az alapít­ványi erdógondnokság, a selyemgyár tisztvise­lői, a tanuló ifjúság vettek részt és megjelent a 48-as honvédek kisded csapata is. — Küldöttség az alispánnál. Szabó Károly országgyűlési képviselő ma tiz tagú deputációt vezetett az alispánhoz. A küldöttség tagjai vol­tak : Györkő Ferenc plébános, Purth Adolf fő­jegyző, Sörös Gyula jegyző, Sümegi Mihály biró s rajtuk kiviil az elöljáróság és képviselő- testület 6 tagja. Kérelmük tárgya az volt, hogy a tervezett uj dunai közúti hid ne Szekcsőnél, de Bátánál építtessék meg. Erre vonatkozólag terjedelmes memorandumot nyújtottak át az alispánnak, kérve a vármegye támogatását. — Szabó Károly képviselő beszámoló kör­nt] a. Szabó Károly képviselő a múlt vasárnap folytatta s egyúttal be is fejezte beszámoló kör­útját. Aznap délelőtt Alsónyéken tartott beszá­molót. Az isteni tiszteletről kijövő közönség nagy számmal gyűlt össze a községház udvarán, ahonnan 4 tagú küldöttség hívta meg a képvi­selőt. Beszédét nagy figyelemmel hallgatták végig s a több Ízben felhangzott tetszésnyilvá« nitás arról tett bizonyságot, hogy Szabó Károly képviselőnek hozzá legközelebb álló hívei is helyeslik politikai magatartását, vagyis, hogy »a próféta a saját hazájában is kedves«. Dél­után fél 2 órakor több alsónyéki hive kíséreté­ben Bátára indult a képviselő. Furkó pusztánál összetalálkozott a Bátáról érte jövő lovasbandé­riummal és a 10 kocsin elébe ment küldöttséggel, melyet Sümegi Mihály községi biró és Sörös Gyula jegyző vezetett. Előbbinek szives üdvözlő szavaira Szabó Károly képviselő megköszönte a lelkes fogadtatást. Ezután együtt indultak Bátára, hol taracklövésekkel fogadták a nép­szerű képviselőt, az utcán várta úgyszólván az egész lakosság, virágokat dobálva kocsijára. A lakosság zöme azonban a községházánál várako­zott, hol Purth Adolf főjegyző igazán remek, eszmékben gazdag beszédben üdvözölte a kép­viselőt, ki meghatva köszönte meg a nem remélt ovációt. Ezután a képviselő a községház udvarát teljesen megtöltő közönség előtt elmondta be­számolóját, amely igen lelkes tetszésre talált. A beszámoló után Szabó Károly fél 7 óráig láto­gatásokat tett, melyeknek végzése után a nagy­vendéglőben 80 teritékü halvacsorán vett részt, ahol meglepő ovációval és lelkesedéssel fogadták. A vidám hangulatban, cigányzene mellett folyt közvacsorán résztvett az egész intelligencia, az egész községi elöljáróság és a polgárság is nagy számmal. A felköszöntők hosszú sorát Purth Adolf főjegyző nyitotta meg s igen szép beszéd­ben emlékezett meg azokról a szolgálatokról, melyet Szabó Károly képviselő a választópol­gárság érdekében kifejtett — őrá ürítette poha­rát. Utána Szabó Károly előbb Báta lelkes polgárságát köszöntötte fel, mely tüntetőén meleg fogadással, mély hálára kötelezte. Második felköszöntőjében pedig a felekezeti béke áldásos voltáról emlékezett meg s a szintén jelenvolt Györkő Ferenc róm. kath. plébánost éltette. Purth Adolf e felköszöntő kapcsán a Báta köz­ségben fennálló felekezeti békéről szólt s ennek további fennmaradására ürítette poharát. Utána ismét Szabó Károly képviselő beszélt, szólván a községi vezetés fontos és felelősségteljes vol­táról, a jegyzői kar kiváló tagját, Purth Adolfot köszöntötte fel. Takaró István, volt megye­bizottsági tag, Szabó Károlyt éltette. Utána Csankó Géza róm. kath. tanító szólalt fel. Meg­emlékezett a legutóbbi képviselőválasztásról s arról, hogy Báta választópolgárainak túlnyomó többsége akkor Szabó Károly képviselő ellen foglalt állást, most kijelenti, hogy a kerület je­lenlegi képviselője 3 év alatt kifejtett tevékeny­ségével Báta egész közönségének becsülését es bizalmát megnyerte s ő, ki akkor a másik párt­hoz tartozott, most meghajtja előtte a tisztelet és elismerés zászlóját s biztosíthatja Báta hű ragaszkodásáról. Szabó Károly hálásan köszönte meg e nyilatkozatot s Ígéretet tett, hogy ezutáni működésével még inkább igyekezni fog a pol­gárság bizalmát kiérdemelni. Ezután Purth Adolf főjegyző az alsónyéki kísérőket éltette, kiknek nevében Bénák János, volt alsónyéki biró mon­dott köszönetét, poharát ürítvén Báta és Alsó­nyék barátságára. Csankó Géza, Báta elöljáró­ságát köszöntötte fel, amely egyértelemmel készítette elő, hogy ez a nap necsak a képvise­lőre, de a közönségre is feledhetlen legyen. Patay Pál ref. kántortanitó Báta lakosságának mai egyetértését, összforradását dicsérvén, ennek további fennmaradásáért, állandóságáért ürített poharat. A szép összejövetelnek csait a kora reggel vetett véget. — Névmagyarosítás. Fischer Izrael paksi illetőségű, sátorujhelyi lakos, nevét »Halmos*-ra magyarosította. — Blrtokvásárlás. Zichy Nándor gróf fehérmegyei felső cikolai 3600 holdas birtokát megvette Hirsch Alfréd dr. — Az O. DI. K. E. gyűlése. Az »Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület tolnamegyei kerülete október hó 17-én, d. e. fél 11 órakor, Leicht Lajos elnöklete alatt, a Szekszárdi Ke­reskedelmi Kaszinó nagytermében beszámoló közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1 Beszámoló je­lentés. 2. Zárszámadás és költségelőirányzat. 3. Megüresedett választmányi tagság betöltése. 4. A helyi vasúti, postai és telefonforgalom terén felmerült visszásságok orvoslása. 5. Netáni indít­ványok. A közgyűlés után társas ebéd lesz. — Ügyvezető Igazgatói állás. A szekszárdi kerületi munkásbiztositó pénztárnál 3000 korona fizetés és 600 korona lakbér javadalmazással szervezték az ügyvezető igazgatói állást. — A bérmálás. Zichy Gyula gróf pécsi püspököt kőrútjában Bonyhádvarasdon a hívek Dubniczky László plébánossal az élükön, nagy melegséggel fogadták. A plébános a püspök tiszteletére ebédet adott, melyen a püspök kí­séretén kívül a kerület képviselője, ifj. Wéber János és Ugrósy Aladár községi jegyző is részt vett. A bonyhádi r. k. hitközség küldött­sége itt tisztelgett a püspöknél dr. Jozgits János plébános vezetése mellett. A küldöttségben részt vettek: Eibach Ödön, a hitközség világi elnöke, Osztriqh Mihály kir. táblabiró és dr. Eibach Kornél. A bonyhádiak a püspököt Nagyvejkére is elkísérték. Nagyvejkéről a püspök Lengyelre ment, ahol 26-án a püspök tiszteletére Apponyi Sándor gróf, főkamarásmester adott fényes vacso­rát. 28-án Závodon bérmált a püspök. A tisz­teletére, Magyar Miklós esperes-plébános által adott ebéden részt vett Apponyi Sándor gróf, a závodi templom kegyura is. Körútját a püspök 29-én, Mucsiban fejezte be, ahonnét székhelyére utazott; szeretetteljes modora és kedvessége által mindenütt felejthetetlen emléket hagyván maga után. — Lelkészválasztás. A gyomai ref. hit­község Domby Béla gyönki ref. lelkészt első pappá választotta meg. Az uj lelkész folyó hó i I-én foglalta el uj állását. — Eljegyzés. Szöllösy Mór gyönki kir. ! adótiszt, eljegyezte Altmann Kornélkát Domb­rádról. — A péosl községi közigazgatási tanfo­lyam 10 éves fennállásának megünneplése. A pécsi községi közigazgatási tanfolyam hallgatói j f. hó 2-án, este, a tettyei alsó vendéglőben | impozáns módon ünnepelték meg a tanfolyam fennállásának 10 éves évfordulóját. Jelen voltak; Gróf Benyovszky Móric Baranyavármegye fő­ispánja, Dr. Koszits Ákos vm. tiszti főügyész, tanfolyami igazgató; Auguszt Ferenc pénzügy­igazgató-helyettes, Deutsch Kornél városi fő­számvevő, Horváth János körjegyző, Dr. Jellasits István orvos, Nagy Jenő nyug. t. főügyész; Pleininger Ferenc ügyvéd, országgyűlési kép­viselő ; Dr. Rásky Béla ügyvéd, Reeh György városi tanácsnok, Schefcsik József p. ü. taná­csos, Stenge Ferenc vármegyei főjegyző, Schultz József rendőrkapitány, Dr. Szivér István vm. tb. főjző, Vaniss Sándor főszolgabíró, Dr. Tró- ber Aladár városi főjző, Vadnay Jenő tb. várm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom