Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-03 / 27. szám
1909 Julius 3 ‘t 4 Jenő, Tanner Andor, Czinner János V. o. t., Áldor László, Diczenty Gyula, Mohay László, Likert József IV. o. t., Krach Mihály, Hauk László, Fuchs Ferenc Treer Mór, Babay Géza, VVágner János III. o. t. — Tornászaiért: Haiszer János és Stockinger János 10—10 koronát; utóbbi a »győztesek győztese« címet nyerte el. Többen kaptak ezenkívül még könyvet és érmeket. — Egyéb segélyben részesültek: Tóth Zoltán 20 korona, Prantner F. 20, Pápay M. 16, Weisz I. 20, Pupp J. 40, Szentesi P. 10, Halpert B. 10 korona. A jutalmak kiosztása után Tóth Zoltán VIII. o. t szép beszédben búcsúzott el az intézettől s meleg köszönetét mondott, társai nevében is, az igazgatónak és tanári karnak. A beszédre Wigand János igazgató válaszolt egy magasröptű beszédben. Az ünnepélyt a Himnuszszal zárták be. — Zenehangverseny. Junius hó 30-án délután 6 órakor csinos kis hegedühangversenyt rögtönzött Kenézy Endre, a vármegyeház nagytermében az c tanítványaival. Bár jóformán csak a hegedüjátékot tanulók szülei, hozzátartozói s néhány zeneértő jött össze, a terem szépen megtelt hallgatósággal. Akik ott voltak, nem bánhatták meg az odajövetelt, mert amit hallottak, az igazán meglepő. Kenézy talán egy egy éve foglalkozik a zenetanitással s tanítványai — még a legkisebb is — bámulatos tisztán s a legnagyobb precizitással kezelik a vonót. Igazán örülhet a nagyközönség, hogy gyermekei olyan nagy zenei tudásu, igazán művészi tökéllyel játszó embertől lanulhatnak. Az élvezetes hegedű számokat Moudry Hugó szép tehetségű tanítványának,FarbakyZoltánnak pompás zongorajátéka egészítette ki s végül maga Kenézy Endre játszott igazi művészettel. A szép műsor a következő volt: 1. Pleyel duó: Si- montsits Béla, Reichl Laci, Heidecker Jancsi, Reichl Géza. 2. Bloch iskola: Spányi Pali. 3. Bloch Iskola: Kramolin Gyuszi. 4. Dancla duó: Reichl Géza és Laci. 5. Sinding: Frühlingsrauschen. Zongora: Farbaky Zoltán. 6. Bloch: Petite Fantasie Hongroise. Hegedű: Reichl Laci; zongora: Reichl Elza. 7. Pleyel duó és Bloch hegedüiskola: Simontsits Béla, s mint kisérő: Kenézy Endre. 8. Simonetti: Madrigal. Hegedűn: Stmomsits Béla, zongorán: Moudry tanár. 9. Dancla-dijöHeidecker Jancsi, s mint kisérő: Kenézy Endre, 10. Wagner : Preislied, quartett: F hegedt! : Simóntsits Béla, II. hegedű : Reichl Laci, Cello : Kenézy László, zongora : Moudry tanár. 11. Raff: Cavatnia: Hegedű: Kenézy Endre, zongora: Moudry tanár. 12. Chopin: Polonaise : Zongora : Farbaky Zoltán. — Magyar tudó« sikere külföldön. A párisi tudományos körökben élénk feltűnést keltett egy magyar matematikusnak, Dienes Pálnak, a szintén nagy sikert elért szekszárdi származású Geiger Valéria férjének a Faculté des Sciences-on tett doktorátusa. A fiatal tudós, aki a magyar tüdományegyetemnek is doktora, a matematika egyik legkényesebb s igy legkevésbé kultivált fejezetét jelentékeny mértékben gazdagította. Az analitikai függvények singuláris helyeiről szóló értekezésének elemei mind a magyar tudományos akadémián, mind a párisi Académie des Science-on bemutatásra kerültek ez év folyamán. A »thesis védelmezése«, mint ott a szóbeli szigorlatot nevezik, három legelőkelőbb francia tudós, Emile Picard, Emile Boréi és Jaques Hadamard egyetemi tanárok előtt folyt le. A jelölt beható expozéja s a probléma leg- szubtilisabb részeit megvilágító vita után Picard elnök elismerő szavakkal üdvözölte a jelöltet mélyreható munkásságáért, amellyel a matematikának e bonyolult fejezetét oly határozott eredményekkel vitte előbbre s kijelentette, hogy a fakultás doktorává fogadja avec \s mention trés honorable ; a mi legmagasabb kitüntetés, a mit a Sorbonne-on nyerni lehet. Az elnök egyidejűleg meleg hangon üdvözölte a fiatal tudósnak szintén jelenlevő nejét, dr. Dienes Geiger Valériát, mint férje igazi munkatársát, a kinek néhány héttel ezelőtt került bemutatásra úgy a magyar, mint a párisi akadémián egy-egy matematikai tanulmánya a logaritmikus elágazó pontokról. A »soutenance« üdvözlő kézszoritá- sokkal végződött, amelyen kívül a párisi egyetem más felavatási formulát nem használ. Ez az első eset, hogy magyar matematikus ezt az Európában legmagasabbnak elismert tudományos grádust megszerezte. A Sorbonne-on szerzett doktorátus ugyanis kizárólag egyetemi tanári képesítés és tudóssá avat fel; éppen ezért csak elsői angu eredmények árán lehet megszerezni s igy igen ritka. A Dienes-házaspár, a kiket a francia tudósok nemcsak tudományos, de baráti körükbe, szalonjaikba is belevontak, KÖZÉRDEK komoly és eredményes munkásságukkal valóban dicsőséget szerez a magyar névnek. — Halálozások- Gyilk Ferenc szekszárdi kir. törvényszéki biró életének 42-ik évében rövid szenvedés után, Szekszárdim múlt bő 28-án reggel 8 órakor, elhunyt. A boldogulniuk földi maradványait múlt hó 29 én délután 5 órakor a róni. kát. alsó sirkertben helyezték örök nyugalomra. A temetésen a kir. törvényszék és járásbíróság testületileg vett részt és tisztviselőtől1 - sai szép koszorút helyeztek a korán elköltözött ravatalára. Halálát gyászolják : Gyük Fcrencnc j sz. Etl Valéria neje, Gyük Margitka, Gyük Katica gyermekei, üzv. Gyük Ferencné szül. Ottói tics Erzsébet édesanyja, dr. Kele Antal és neje, Gombos Róza, Gyük Nándor unokatestvérei, özv. Lőrinczy Józsefné szül. Etl Terézia, dr. A buy Jánosné szül. Etl Cresti sógornői, Dr. Abay János sógora. Güth Antal nyugalmazott ozorai hercegi uradalmi gazdatiszt junius 25 én, rövid szenvedés után elhunyt Gödöllőn. Szép, fiatal életet oltott ki a halál. Bent- rieder László paksi földbirtokosnak és nejének Friderici Rozáliának ünnepelt szépségű leánya, Bernneder i'erdiiumda múlt hó 30-án elhunyt Visegrádon, ahonnan l’aksra szállították, hol ma helyezik örök nyugalomra az ottani családi sírboltban . A mélyen lesújtott család iránt általános a részvét. — A szekszárd-tolnamegyoi rabsegélyzö- egylet folyó hó 3-án délután 3 órakor a kir. törvényszék polgári üléstermében tartja rendes évi közgyűlését Hazslinszky Géza kir. törvény- széki elnök elnöklete alatt. Tárgysorozat: 1. A választmány 1909, évi jelentésének felolvasása. 2. Az 1908. évi számadás feletti határozathozatal, esetleg felmentvény megadása Az 1909. évi költségelőirányzat bemutatása. 4. Tisztujitás. 5. Egyéb netán teendő indítványok tárgyalása. — Záróünnepély és jubileum. Junius hó 27-én volt a paksi polgári iskola záróünnepe. A Himnusz eléneklése után Klein Arnold, Klauber Sándor és Oláh Béla tanulók szavaltak s a dalárda Hun József vezetésével hazafias dalokat adott elő. Paraté György polgári iskolai igazgató hazafias es ielkes beszedet intézett a tanuló ifjúsághoz, melyet szüttni nem akaró tapsviharral jutalmazott úgy a tanulóság, mint a nagyközönség. Ezután az igazgató meleg szavakban búcsút vett az intézettől végleg eltávozó ifjaktól és kérte őket, hogy legyenek a magyar hazának hű és lelkes polgárai. Majd a szorgalmas tanulóknak a jutalmat osztotta ki. A záróünnepély kereteben jubilálta a tanári kar és a tanuló ifjúság Sanek Samu polgári iskolai tanárt, ki 25 éve működik A tanári kar nevében Günsz Gábor tanár méltatta az ünnepelt érdemeit s azzal fejezte be nagyhatású beszédét : »hogy mint kartars meghajlok előtted « A volt tan:tványok nevében Pákolicz József paksi tanító, a tanuló ifjúság nevében pedig Kiss Kálmán IV. oszt. tanuló igen ügyes beszédben fejezte ki a hálát és elismerést, mit a volt és jelenlegi tanítványok a szeretett tanár irányában éreznek. Sanek Samu megható beszédben mondott köszönetét. Este a Kaszinóban 60 terítékes bankett volt, melyen az első pohárköszöntőt Szentpétery József járásbiró mondotta az ünnepekre. Ugyancsak reá emelte poharát Paráté György igazgató, aki szónoki beszédében megemlékezett azon 3000 tanítványról, kik Sanek Samu oktatása mellett kerültek ki az életbe és hasznos polgáraivá váltak a hazának. Sanek Samu melyen meghatva fejezte ki a hála es a köszönet érzetét a lelkes ünnepeltetésért. A banketten még számos felköszöntő hangzott el es a kedélyes tártársaság pazar jókedv mellett csak a reggeli órákban széledt el az eltöltött kellemes estély emlékeivel. — Ifjúsági mulatság A szekszárdi főgimnáziumban a folyó évben érettségit tett ifjak múlt szombaton igen látogatott és kitünően sikerült táncmulatságot tartottak a polgári olvasókör helyiségében. A mulatságra jegyeiket megváltották: Gr. Apponyi Géza 20, Döry Jenő 5, Klimes Antal 5, Wigand János 3 kor. Felülfizettek: Zöld János 4-80, dr. Kramolin Gyula és Pataki Jákó 4—4, dr. Varga Sándor 380, ifj. Leopold Lajos 3, Németh Gyula 2.80, dr. Hercegh Gyula 2.60, Burka Ferenc 2.20, Bodnár István, N. N., Seleznik Győző 2, Haidekker Lajos, Hoffmann Sándor, Hecht Ármin, Kovács Ottó, Molnár József, Farbaky Endre, Stockinger János és Stern Árpád I, Müller Julia, Földes László, N. N., Bajó István, N. N., Moudry Hugó, N. N. és N. N. 80, Csiba János, Szabó Jánosné, Pápay Dezső és Gyergyay Dezső 60, Holub János 40 fillért. — A kanadai magyarság köréből. A Kanadai Magyarság cimü Winnipegben megjelenő lapból vesszük a következőket: Báró Jeszenszky Ödön volt paksi szolgabiró búcsút mondva hazai hivatalnoki pályának Kanadába jött és Calgary mellett hatalmas földbirtokot vásárolt, ahol magyar inintagazdaságot fog berendezni. A fiatal báró, aki tele van ambícióval, már az ősszel Ka nadában járt és akkor vett meg Calgaritól 3(J mértfüldnyire Gladis farmer-város mellett egy 2560 ackeres birtokot. A földön gazdasági épületek és istállók is vannak. Báró Jeszenszky a telet Magyarországon töltötte és most érkezett vissza az uj hazába. Báró Jeszenszky Winipegeu magyar munkásokat keresett, s földjét magyar munkásokkal óhajtja munkáltatni. — Társas vacsora. A »Simontornya és vidéke tisztviselőinek társasköre« folyó évi julius hó 11-én saját helyiségében (Takács László vendéglője) az újonnan épült helyisegének felavatása alkalmából társasvacsorát rendez. A vacsorán cigányzene fog játszani és jó étélek és italokról gondoskodva lesz ; egy teríték ára 2 korona. — Egy urileiny öngyilkossága Tamásiban, junius 25-en este revolverrel halántékon lőtte magát Dragics Mariska gyógyszerész-gyakornoknő, kit haldokolva Budapestre szállítottak. Dragics Mariska félévvel azelőtt került Tamásiba László Géza gyógyszertárába. A csinos, szőke 20 éves leányt, kinek a legszegényebb emberhez is volt egy-egy barátságos szava, csakhamar mindenki szerette. Sok bánatot okozott az érzékeny lelkű leánynak, hogy senkije sem volt a világon. Atyja ugyan él, mint fogorvos, Newyorkban; de leveleire nem is válaszolt. Gyámja Ürményi Bernát cs. és kir. ka marás Aiadmegyében lakik, dolgairól kötelesség-' szerüleg gondoskodott, de a szeretetet, mely után szomjazott, ő sem adhatta meg neki. Dragics Mariska többször emlegette, hogy egy golyó mindent rendbe hoz majd, de miután ez manapság divatos frázis, senki sem vette komolyan. A minap elégette leveleit, fényképeit!^ más emlékeit, azutan revolvert hozatott Budapestről. Főnöke a töltényeket elvette tőle, de miután ígérte, hogy nem csinál bajt, mégis visszaadta neki. Junius 25-én délben még jókedvűen ebédelt, azután fél háromig dolgozott. Ekkor szabadságot kért, fehérbe öltözött és kiment az erdőbe, melyet nagyon kedvelt. Mikor vacsorára nem jött haza, a gyógyszerész szólt a szomszédban lakó dr. Freyler Károly jarás- orvosnak, aki az uradalmi tisztség engedélyével az erdőőrökkel éjfélig kerestette; de hiába, a sötétben nem tudták megtalálni. Reggel 4 órakor aztán ráakadt Nyirő Ferenc szőlőhegyi lakos, aki munkára jött a városba. Mindjárt jelentette az esetet áz elöljáróságnak, amely az első vonattal a kórházba szállította a haldoklót. A gyilkos revolveren kívül egy üveg morfiumot találtak nála, azonkívül a következő szövegű levelet: »Bocsánatot kérek, hogy existál- tam! — Kérném szépen, nem a lakásomra vitetni, hanem itt a meszes gödörbe beásatni. A költségeket majd pár nap múlva megtérítik. Alászol- gája: Abituriens. — U. i. Hm, hisz ez igen jól menne, csak nem tudom, hogy mi az Isten csodájával kenem be a kocsim kerekét majd »ott«, hogv tovább mehessek!?...« —Dragics Mariska általában exaltalt természetű volt, de hogy ily sötét szándékot forgat fiatal agyában, senki sem gondolta. Vasárnap érkezett a fő- kapitányságtól a távirat a szolgabirósághoz, hogy a leány a Szentjános-kórházban meghalt. Ezen hir következtében a sport-egyletben a cigánybanda bucsuzása alkalmából tervezett estély elmaradt, mert az elhunyt is tagja volt az egyletnek. Szegény leány, minden szabad idejét az erdőben töltötte egy-egy jó könyvvel, utolsó útja is odavitte. — Országos vásár Pí kson A paksi országos vásár e hó 12-én tartják meg. Az állatfelhajtás szabad. — A baja- bátaszékl híd és a szegedi Iparkamara Ä szegedi kereskedelmi és iparkamara felhívással fordult a bajai kereskedelmi kaszinóhoz és ipartestülethez s ez állást is foglalt a budapesti kereskedelmi és iparkamarának ama mozgalma ellen, a mely a baja—bátaszéki hídnak szeptember közepére jelzett vasúti forgalomba helyezésével egyidejűén a budapesti viszonylatok kedvezményes kezelését kérte a kereskedelmi kormánytól. Baja és környékének az áthidalásától évtized óta remélt értékes kereskedelmi forgalmi hasznát fenyegeti a budapesti kamarai terv, amellyel szemben a szegedi kamara vezetése mellett a dél-