Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-17 / 16. szám
2 KÖZÉRDEK A társadalomnak tehát a gyermekmentés nagy munkájából ki kell venni a részét, oltal- j mazni, támogatni a gyámol nélkül maradt gyermekeket. 17 gyermekmenhely van már a vidéken. A nagyközönség lelenc házakra gondol, ahol a gyermeket meghalni hagyják, hogy útjában ne legyen senkinek, mi pedig respektáljuk a gyermekjogát: a gyermek élni és boldogulni akar. A gyermekmenhelyeken csak felveszik a gyermekeket, de azonnal visszaadják a társadalomnak, elhelyezik őket megbízható családok nál, mondván: neveld úgy, mintha a saját gyermeked volna, mi a te szeretetedet úgy sem tudjuk megfizetni, költségeidet azonban megtérítjük. Ma már évenként milliókra megy az allam ily fajta kiadása. De ez a kiadás jo befektetés. Mi földmives emberekre bízzuk a gyerekek gondozását s ezzel a földmives elem értelmi színvonalát is emeljük. A teleporvosok, a gyermek-bizottságok lelkes hölgy tagjai aztán állandóan ellenőrzik őket: tiszták-e, nevelő apjuk nem iszákos-e s elmondhatjuk, hogy tisztességes, becsületes család az, amelynél állami felügyelet alatt álló gyermek elhelyezést nyer. Egyik főcél, hogy a gyerek 15 éves korán túl is megmaradjon a nevelő családban. A magyar földmives-osztály szivjósága valóban bámulatos, pénz nélkül is tovább tartják sokan a gyereket, visszaadni sem akarják. Telepeket kell tehát létesíteni, a többi a gyermek dolga, megszeretteti az magát De mitörénik, ha már megállapodott nevelésű gyerekek szorulnak gondozásra, ápolásra? Intézmények kellenek számukra, amelyek felállítása elsősorban a társadalom kötelessége s e nemes feladat a nőkre vár, hogy ismert szivjó- ságukkal közrehassanak. Kérhet-e valaki nagyobb részvétet, mint a szerencsétlen, elhagyott gyermek, kit a civilizáció bűnei teremtenek meg. Az legyen tehát lelkes nőinknek programja: keltsenek szimpáthiát a társadalomban a gyer- mekmenhelyek iránt, keljenek harcra azzal a balfelfogással es hiedelemmel, hogy ezek a humánus intézmények az erkölcstelenségnek propagálói. A gondozás alatt álló gyermekeknek fele amúgy is törvényes. Miben is kellene tehát ennek az oltalmazásnak megnyilvánulnia ? Nem az alamizsnában ! Az egész társadalmat mintegy szervezni kell a jótékonyság gyakorlására. A 15-ik éven túl nincs senkije a gyereknek, de ha cselédképző- intézeteket állítanak, van az ily gyerekeknek is otthonuk. Patronazs, cseléd komoktus minden városban költség nélkül létesíthető. De 12 éves gyermekeket iparra lehet tanítani s három év múlva már megallhatják helyüket az életben. A legnagyobb súlyt a hölgyek közreműködésére lehet és kell fektetni, mert igaza van az elnöki megnyitónak, a »könyörületesség, mindég leleményes !« A munkaprogramot első sorban abban látná, hogy ménnél több telepet létesítsünk s minél több urinőt, derék papot, plébánost, jegyzőt lehessen megnyerni a nemes ügy szolgálatára. A 17 gyermektelep ugyanis nem elég. A másik feladat az emberbaráti jótékony intézeteket a gyermekvédelem kötelékébe bevonni — anyagi áldozat nélkül, csak a szeretet munkája által. A mi kötelességünk, hogy a sorsüldözött gyermekekeket felemeljük és az ' élet számára megmentsük ! — A lelkesen, meggyőző erővel előadott beszédet szűnni nem akaró tapssal fogadta a közönség. A szónokot többen üdvözölték. Ezután Sztankovánszky János ajánlatára a tisztikart a következőleg alakították meg: A gyer- menhely bizottság elnökei özv. Simontsits Béláné, Kurz Vilmos. Titkára: Perczel Béla. A bizottság tagjai: gróf Apponyi Gézáné, Sass lstvánné, Ágoston lstvánné, Forster Zoltánná, Szévald Osz- kárné, Hazslinszky Gézáné, báró Schell Józsefné, Bezerédj Pálné, dr. Leopold Kornél né, Széchenyi Alice, Döry Ilona, Sztankovánszky Erzsébet, Simontsits Elemér, Forster Zoltán, Csapó Vilmos, dr. Fent Ferenc, Szabó Károly, dr. Szentkirályi Mihály, Jeszenszky Andor, Tihanyi Domokos, Bernri&ler János, Kovács Seb. Endre, Biró József, dr. Tanárky Árpád. A gyermekmenhely orvosa dr. Kramolin Gyula. A választás megejtése után dr. Gobby Gyula, a pécsi állami gyermekmenhely igazgató főorvosa, örömének ad kifejezést a felett, hogy a szép lefolyású ülésen megjelenhetett. Ismerteti a pécsi gyermekmenhely működését. Baranya és Tolnavármegyében ma 2107 gyermek áll gondozás alatt. 17 vidéki telep van, s ebből 9 Tolnavármegyére esik. Telepek vannak többek között itt: Domhovárott, Duna földvárait, mely Lévai Dezső erdeme, Pincehelyen. Tolnanétnediben, Simontomyán, Bölcskén, mely Stern Károly körorvos vezetésével a legrégibb telep az országban és Pakson Létesítés alatt Faddon, Döbrö- közön. Tolnavármegye lákossága meleg szeretettel karolja fel az ügyét, a községek vezetői azonban sokszor félreér tik a gyermektelep célját. Elsősorban Szekszárdon lenne szükséges ilyen telep, vagy inkább cselédképző, tanonc- otthon. Fel kell tehát ébreszteni a társadalom rokonszenvét a nemes intézmény iránt. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Lévay Dezső dunaföldvári teleporvos nagyhatású beszédben Apponyi Sándorne grófnét, Apponyi 1909 április 17 Géza gróf főispánt és a most megalakult bizottságot üdvöz'i. Specialiter a magyar gyermek- védelem nemcsak humánus, hanem hazafias cselekedet is. A nemzetiségi kérdésre, a kivándorlásra, az egyke rendszerre utal csak. tehat a gyermekvédelem a magyar faj fenntartásának kérdése. 17 telep közül 9 a mienk, 1692 gyerekkel, vagyis 72 százalékkal. A gyermekvédelemben elért siker oroszlánrésze a pécsi főorvost illeti meg, de joggal állíthatjuk, hogy nekünk is van érzékünk a gyermekvedelem iránt, sőt mondhatni, mi vagyunk a védekezésnek az a bizonyos gerince. Nem elég azonban, hogy a szegényebb néposztály ad nevelő szülét, sok helytt bizonyos ellenszenvet is le kell küzdeni, ő maga is sokat hallotta már az erkölcstelenség terjesztésének vádját. Pedig ha egy-egy családban ei- züllik egy gyermek, hat ezért a többi a oünös? A házassságon kívül szülöttek száma ma épp akkora, mint azelőtt, de mig régen 78 9 szazaiéit halt meg, ma 289 százalék. A különbség emberanyagban 56 ezer! A magyar társadalmat azonban felül ről jövő bizonyos nyomás, erkölcsi presszió tudja csak meggyőzni, indítványozza teli..' : kérjük fól főispánunkat, hasson oda, hogy a bírók, jegyzők, tanítók, lelaészek, az úri osztály menne! nagyobb számmah sorakozzék a gyermekvédelem zászlója körül. A lelkes beszéd élénk visszhangot nagy hatást keltett. Ezután Perczel Béla felolvasta még a n :y- kar.izsai gyermekvédelmi bizottságnak átiratai, amelyben megalakulását tudatja. Hasonló meleghangú átiratban válaszolnak. Ezzel a mindvégig emelkedett lefolyású üiést Apponyi Sándorné grófné — újból üdvözöl vén a megjelenteket — bezárta. Délután 1 órakor ebéd volt a kaszinóban, hol Simontsits Elemér alispán Apponyi Sar.- dorné grófnéra, Perczel Dezső Ruffy Pa n , Ruffy Pál a tőispánra, a főispán a hölgyekre, Gobby Gyula pedig az alispánra mondott sikerült köszöntőt. 11. Az országos gyermekvédő liga szekszárdi bizottsaqánaK ülése. Az országos gyermekvédő liga helyi bizot: saga folyó hó 15-én d. u. 3 érakor gróf Apponyi Géza és dr. Szentkirályi Mihály elnöklete, alatt a városháza nagytermében gyűlést tartott. A gyűlés a hölgy és férfi közönség élénk érdeklő dése között folyt le. Gróf Apponyi Géza meleg hangon üdvö Örök élet. Óh, én hiszek benned, más világi élet, I hrökkévedóság. Csak azt nem hiszem, hogy ott túl lövistelen Nyílnának a rózsák. Tudom, az üdvösség fényes sugarából Rám nem hullhat annyi, — Hogy visszasíró, nagy bánatom homályát El tudná oszlatni. Bánatom homályát, örök aggódásom, Örök rettegésem: — Mit csinálhatnak most az én bogárkáim, Az én kis árváim, s árvább feleségem '■ SZABOLCSÉ A MIHÁLY. Levelek. Irta: Závody Elememé. A farkasréti temető egyik félreeső kapuján egy nagyon egyszerű temetési menet kanyarodik be. Egyike azoknak a szegényes temetéseknek, miket még a külvárosi legalsóbbrendü temetkezési vállalatok is csak mintegy suttyomban vállalnak el. Még a két girhes ló is, amely a megfakult, kopott halottas kocsi elé van fogva, szinte sértődötten baktat a megszokott toll- bokrétás disz nélkül. A kocsis a bakon lehetőleg közönyös, sőt vidám arcot igyekszik mutatni, nehogy a szembe jövők azt képzeljék, bármily csekély köze van ahhoz a szegény nyomorulthoz, aki még ezt az utolsó útját csak ilyen félve, szinte lopva meri megtenni. A koporsó is csak olyan egyszerű deszkából összelőtt tákolmány', feketére mázolva. Nincs rajta semmi disz, még csak egy szál virág sem enyhíti e komor'- szegénységet. Pap nincs, a lélekharang sem szól, tömjénfüst, fáklyaláng, temetési ének, mindezek hiányzanak. Ezek a I gazdagok előjogai. Egy ilyen szegény ördög örüljön, hogy egyáltalán a földbe juthat és hogy a sirásó nagy kegyesen egypár megfagyott rögöt lapátol föléje. Egy halavány, beesett arcú nő képezi a gyászoló közönséget. Arca elnyűtt és az élettel való keserves küzdelem nyomait viseli magán. Valami kopott, barnás öltöny fedi vézna alakját. Feje födetlen és sürü, tömött, barna- fürtéit szabadon lengeti az alkonyi szellő. — Ez a fényes, hullámos barna haj az egyedüli, ami sehogy sincs összhangban a többi szivettépő , szegénységgel. Szeszélyesen, mondhatnám kihívóan viselkedik, mintha a csípős, hideg északi szél hely ett, lágy, selyipes kezek cirógatásához lenne szokva Ez a b ina haj az, ami felkölti az én kíváncsiságomat is. Megállók és oda támaszkodom a kapuhoz, borongó szivvel nézek az alkony homályában elvesző alakok után. ■ A szertartásnak hamar vége van. Az asszony' komoran áll és merőn néz az előtte tátongó sirgödörbe. Még csak nem is sir. Megvárja, mig az utolsó lapát föld is ráborul a fekete koporsóra, aztán megindul visszafelé. Lassanr ritmikusan lépegetett, könnyed gráciával himbálva a csipőit. így szegény munkás asszony, kinek teste eldurvult a nehéz, fárasztó , munkában, nem tud járni. Tartása hanyag és mégis előkelő, mozdulatai kecsesek. A sápadt, sovány arc félreismerhetetlen nyomait mutatja az egykori szépségnek. És olyan ismerős. Már egészen mellettem van, szinte érzem a ruhája lebbenését. Rám néz — és a nagy, gyermekes, dióbarna szemek villanásáról látom, hogy felismert. En is ráismerek. A szegényes öltöny, a kimerült arca, a veres, duzzadt szemhéjak dacára, egy percig sem kételkedhetem benne, hogy az agyonimá- dott, dédelgetett, becézgetett Lola áll előttem Lola, az a bűbájos tündér, akinek még egypa; év előtt a lábainál hevert Budapest eges. aranyifjusága. Akinek nevéhez köny és átok. gyönyör és romlás fűződött. Akiért őrjöngtünk, akit megvetettünk és akit imádtunk. Régi, szine- hagyott, megfakult emlékek egyszerre egész elevenséggel ébrednek fel bennem. Látom a regi. a büszke, a diadalmas Lolát és látom a megtört, a megalázkodó, a könyörgő Lolát, mint a minőnek utoljára láttam azon a viharos éjszakán, mikor megtudta, hogy Dénes Imre elhagyta. — Ez a mi éjféli pillangónk, aki .máskülönben úgy váltogatta a barátait, mini más asszony a ruháit, ezt az egy veszteséget sehogy sem bírta elviselni. Eltűnt, világgá ment, senki sem tudta, hová? És Dénes Imre minden lelkiismereti furdalás nélkül bomlott tovább az ő szőke grófnéjáért, a kiért minden habozás nélkül áldozta fel mindenét, mígnem egy csúf és szomorú váltóhistória őt is örökre száműzte a világ színpadáról. Egy pillanat alatt, a hogy Lolát nézem, mindez átvillan a fejemen. Látom rajta, hogy ő is erre gondol -— halkan, szinte félve kérdi: — Az ő temetésére jött ? Csak a fejemet rázom. — Hát nem arra jött? — mondja csalódottan — vagy talán nem is tudja, hogy meghalt ? — Kicsoda ? — kérdem és magam is megborzongok e kérdés brutális voltától. — Dénes Imre — mondja a lány csöndes, i meghatott hangon. — De hiszen ő . . . — Igen, csakhogy maga ugylátszik el- I felejti, hogy annak már hat éve múlt és őt
