Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-13 / 11. szám
1909 március 13 KÖZÉRDEK idehaza, amikor gyógyulásába vetet hite olykor- olykor visszahozta szeretett szülőföldjére. Ilyenkor a legújabb szabású felöltőiben, de a régi örökre mosolygó jóságos arcával sorba járta ismerőseit, jóbarátait, elő hittel, hatalmas munkakedvvel, visszaült iróasztaláhcz s a pedáns, szigorú, de igazságos s megközelíthetetlen jelemül tisztviselő, az ő tartalmas, európai műveltségű, de azért szinmagyar leikével meg- kisérlette áldásos munkájának tovább tolytatását. Az erős, ambiciózus lélek bírta volna is, de a törékeny test gyenge volt Pár hét múlva már ismét gyönge meghűlésről panaszkodott és sietett el-el messze delre, a napsugárra, az üde, friss, tiszta levegőre, mely maga a balzsam, az élet. Így ment egy két éven át. Egyszer aztán hosszú, nagyon hosszú elválásra határozta el magát. Mesés olcsó áron eladta bonyhádi 1000 holdas birtokát s 1905. év március hó 29-én nyugdijaztatta magát. Vármegyéje nehezen, fájó szívvel látta távozását. Mert sokra, nagyon sokra tartották ct itt. Nem kisebb közigazgatási kapacitás, mint Simontsits Béla alisv pán, később miniszteri tanácsos, mondta ki reá alig pár havi gyakornokoskodás után, hogy valóságos közigazgatási tehetség«. Akkor mosolyogtak, de később sokan megcsodálták lelke tartalmasságát. Egy főispáni ebéden mondott mély filozófiai tartalmú, klassikus beszédjére, még most is emlékszem, hogy ugráltak fel az emberek ... De neki is fájhatott a válás, mert váratlan elhatározással, hirtelen ötlettel, gyors utazásra szánta el magát. A jegyzői kar, számtalan testület, jóbarát búcsúlevelét úgy kellett utána küldeni. 1905. jul. 25-én nagy örömmel irtuk meg róla, hogy a teljes gyógyulás utján van. A madeirái levegő ugyan nem tett jót neki. a funchaü szanatórium sem elégítette ki igényeit. Szantblazien azonban bámulatosan kedvező iiatásu volt egészségére. Maga dicsekedett el javulásával. Innen 1905. aug. 12-iki kelettel a jegyzők bucsuiratára válaszkép még köszönőlevelet intézett Fürt Adolfhoz, a központi járási jegyzőegylet elnökéhez. Az a klassikus tömörség, melegség, az elfojtott fájdalmon keresztül előtörő férfias hang, sokáig telejthetlen lesz sokak előtt. Annak idején egész terjedelmében közöltük a szép levelet. Szeptemberben még 100 koronát küldött a Simontsits- könyvtárra s azóta is, bár egyre ritkulóbban elénk levelezést folytatott barátaival, Simontsits Elemér alispánnal, Bajó Pállal és másokkal, j Az utolsó levelet a múlt év április havában Montecarlóból irta Bajó Pálhoz, tudatva, hogy Párisba fog menni. Elment-e, ott maradt-e, vagy hogy merre tűnt el, azóta semmi hir róla. Évi 1680 korona nyugdijának 700 koronás részletét — holnap lesz egy éve — vette fel utoljára. S áprilisi levele volt az utolsó, azóta senkinek sem irt. Simontsits Elemér alispán szelesebb körben is nyomozást indított holléte iránt. A külföldön elhaltak, szerencsétlenüljártak névsorát is megküldi időszakonként a miniszter, de Nunkovich neve azokban sem lordul elő. Hol van tehát, él-e, meghalt-e ? ez a a kínos kérdés tolul ajkunkra. Fájdalom, a kérdésre nem lehet más a felelet, minthogy Nunkovich Ferenc meghalt. Ha élne, iehecetlen, hogy valakit ne értesített volna hollétéről, eltűnését, halálát is kétségtelenül tudatta volna a külföldi rendőrhatóság. Egy eshetőség van i tehát csak : Nunkovich Ferenc úgy akart meghalni, hogy semmi nyom ne maradjon utána, amely elárulhassa az ő kilétét. Tragikus, szörnyű tragikus vég. A bizonytalanság miszticizmusa fedi el. Meghalni úgy, hogy igazán még csak meg se sirathassák őt, akit annyian szerettek! Ez rávall Nunkovich Terencre, erre a diszkrét, finomlelkü gavallérra, ki a maga szelíd jóságával a lesújtó bizonyosság helyett, hogy senkit se szomoritson meg, inkább a reméltetö kétséget hagyja vissza : Hogy hátha megsem halt, ma is él. Mindegy, bár nem akarta, azért mégis megsiratjuk ... B. Vas Gereben emléktábla. A nagyok emlékének megbecsülése fokmérője egyúttal a nemzet felvilágosultságának és voltaképeni nagyságának. Örömmel veszünk mindenkor róla hirt, amikor valahol ily kegye- letes célt szolgálnak, bizonyságát adva a magasabb kultur-fejlettségnek. Megírtuk már, hogy Reich Oszkár szolgabiró Tamásiban mozgalmat mditott egy Vas Gereben emléktábla felállítása iránt. A mozgalom már eredményre is vezetett, a mennyiben a tábla és leleplezési költségei már együtt vannak s a tábla már készül. Horganyból lesz, mely nem rozsdásodik és lekete alapon fényes, kiemelkedő betűkkel a következő szöveget lesz rajta : Vas Gereben emlékére. — Született Kürgedeu 1823. ápril 7. — „Ez országnak mindene van, hanem rá kell találni; mert nincsen egy-egy árva könyv, mely e tündérkertet kitárná előttünk!“ (Nagy idők, nagy emberek. IN. fejezet: A tamásii erdő.) A hercegi uradalom a tábla számára és környékén is meg fogja hagyni a csodaszámba menő 500 éves tölgyfákat. A táblát a költő születése napján, ápril 7-én leplezik le s az ünnepélyrí meghívják a vármegyét, Esterházy herce- ‘get, a fővárosi irodalmi egyesületeket és a sajtót is. Az ünnepély délután 3 órakor kezdődik dr. Látrányi Imre ügyvéd megnyitó beszédjével, aki Vas Gereben életéről és műveiről beszél, különös tekintettel a famásii erdőről szóló részekről. Miközben az 1812. évi világhírű vadászatokat részletesen easeteli, a Nagytetőről a fehérvári honvédzenekar vadászkürtön egykorú vadászdallamokat fuj. Utána Tamási község jegyzője atadja, Miklósvár község jegyzője pedig álveszi a táblát gondozás végett. A közönség ezután öt órai teára a nagyvendéglőbe tér vissza, ahol műkedvelő hölgyek hangversenyeznek, este pedig tánc lesz. A szép célra adakoztak : Simontsits Elemér alispán 5 K, Szévald Móric főszolgabíró 5 K, Tamásii kaszinó 10 K, Kaoskovics Antal 5 K, Reich Oszkár szolgabiró 5 K, Dőry József 5 K, dr. Látrányi Imre 5 K, Hirsch Ernő 1 K, Heis- ler Jakab 1 K, Fekete Imre 1 K, N. N. 1 K, Kaan Gyula 1 K, Vágó Gyula 1 K, Hirsch Ignác 1 K, Strassef Vilmos 5 K, Strausz Antal I K, dr. Gottlieb Salamon I K, Elszász Ede 1 K, dr. Tamaska l K, dr. FTeyler Károly 1 K, Zabjan József 1 K, Polgár Ferenc 30 f, Zemler Ede 40 f, Vancsa 30 f, Varga Kálmán 1 K, ifj. Gyenis István 1 I\, Kaszás József 1 K. További szíves adományok dr. Látrányi Imre ügyvédhez küldendők. Az első rokkant. 1910. október 21-én lesz majd csak tiz éve annak, hogy a »Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdij-egylete« 49-ik fiókját Tolnán megalakitottam. Az alapszabályszerü segélyezés a tolnai tagok közt tehát még csak akkor vehetné kezdetét. A központi elnökség azonban 1909. febr. 23-án arról értesítette a tolnai fiók vezetőségét, hogy Vargay István, a 472-ik rokkanttá nyilvánított tag, heti 11 K 90 f segélyét a tolnai fióknál fogja fölvenni. Gyenge az én toliam ahhoz, hogy e 72.246 rendes tagot számláló, 231 fiókpénztár s 103 tagcsoporttal biró és 4.012,361 K vagyonnal rendelkező egyletet érdeme szerint méltassam. Vargay István rokkanttá nyilvánítása alkalmával kötelességszerüleg el kell mondanom azt, hogy ime nem áll, mintha ezen egyletben csak a szorosan vett munkástag nyerhet segélyezést, illetve nyugdijat. Mert ime Vargay István hivatalnok ember, kinek 44 éves korában hullott ki a kenyeret biztositó toll a kezéből olyannyira, hogy ma nevét sem bírja leírni. Pedig még rövid idővel ezelőtt is úgy kezelte azt, hogy hivatalos teendője mellett még arra is szakított magának időt, hogy az őt most segélyező egyletnek eszéki tagcsoportját meg- alakitá és annak összes ügyeit egyedül végzé. i Igen tisztelt tanitótársak és hivatalnok uraim 1 Nem juthatunk-e mi is Vargay István sorsára?! Nem esnék-e nekünk is jól, ha a heti II K 90 f pontosan kifizettetnék ?! Ha igen, hát miért nem lépünk mi is be ebbe a Magyarország leghumánusabb és állami arany éremmel is kitüntetett egyletébe ? Vagy talán nehezünkre esik a heti 30 fillér befizetése ? Hisz ennél sok- j kai többet füstbe eresztünk. Igaz ugyan, hogy én ezt nem teszem, de van is ám Budapesten egy három emeletes palotám és ez a »Magyar- szági Munkások Rokkantegyleté«-nek József- utcai gyönyörű szép palotája! Rajta tehát tisztelt uraim és kedves munkástársak, iratkozzunk be tömegesen. Hogy ne csak Dunaföldvár, Tolna, Bátaszék, Dombóvár és Szekszárd legyenek néhány száz taggal képviselve az egylet tagjai közt, hanem egész Tolnamegye tanítói kara, hivatalnok-serege, iparos, 3 földmives és napszámos lakosainak ezrei mondhassák el: hogy nekem is van Budapesten egy gyönyörű palotám. Egyben büsz éh mondhassák el azt is, hogy gondoskodtam arról, miszerint rokkantságom esetén magam, halálom esetén pedig árváin szükséget ne lássanak. Úgy legyen ! Tolna, 1909. márc. 4-én. Horváth Ferenc, rk. oszt. tanit\ KÖZSÉGI ÜGYEK. A jegyzők nyugdíjügye. Foglalkoztunk már a belügyminiszter ama leiratával, amellyel a jegyzők uj szabályrendeletét teljesen uj alapon leendő átdolgozás végett visszaadta. Már előzetesen kifejeztük aggályainkat a miniszter, egyébként teljes jóakaratu kívánságaival szemben s mivel tudjuk, hogy vármegyénk jegyzői karát nagyon is közelről érinti ez az ügy — egész terjedelmében közöljük a mi vélekedésünket csak megerősítő ama szak- véleményt, amelyet a m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség ez ügyre'vonatkozó- lag alig pár nappal ezelőtt terjesztett a vármegye alispánjához. Szól pedig az a véleményes jelentés a következőképpen : Alispán Ur ! A községjegyzői nyugdijszabályrendelet módosítása tárgyában kiadott 49305/908. sz. B. M. rendeletre vonatkozólag van szerencsénk a következő tiszteletteljes jelentést tenni. A számvevőség, helyesebbnek és jobbnak találja ezen rendelet áttanulmányozása után is azt a fizetési módozatot, amelyet a nyugdijvá- lasztmány a szabályrendelet-tervezet alkotásakor magáévá tett, s a törvényhatósági bizottság is el fogadott. Pontonkint tárgyalva : Ugyanis a jegyzői javadalmazásnak százalék szerint való kivetése folytonosan hullámzik, mert lehet, hogy egy jegyző, kinek 2600 korona nyugdíjba beszámítható javadalmazása van, évközben meghal, a megválasztott uj jegyzőnek pedig csak 1600 korona illetménye van, igy — nem tekintve a folytonos évközbeni leírást és előírást — az alap annál a községnél már évenkint 70 koronával rövidül, mig igy a 10 évenkinti népszámlálás adatai alapján 10 évig a lélekszám után egyforma összeg vettetik ki. Téves a miniszteri rendelet 4-ik pontjában tett összeállítás c) részében felvett 202.400 kor. tőke utáni kamat, ugyanis a 202.400 korona alaptőkében már benn van 35.000 korona oly betét is, mely a szabályrendelet értelmében kirótt utánfizetésekből befolyt. Tehát, ha ezt levonjuk, illetve visszafizetjük, úgy 167.400 korona lenne az alaptőke ; mely esetben' a kamat 1225 koronával kevesebb lesz. Ezen propozicio mindenképpen helyes és jó lenne egy teljesen uj, most kezdődő szabály- rendeletnél, de egy olyan régi intézménynél, mint a tolnamegyei, nem válhat be. De meg az alap határozott romlására vezetne a nyugdijszabályrendelet ilyeténképpeni megváltoztatása, mert azért mig az eddigi 219.650 korona és az uj (felemelt) 307.100 korona jegyzői illetmény után a szabályrendelet szerint 61-237 kor. 03 fillérrel emelkedik a nyugdíjalap vagyona, addig a 30 százalékos kirovás csa,< 26.235 koronát eredményezne, igy (miutám a szabályrendelet szerinti kivetések már 1907. és 1908. évben befizettettek, kerek 35000 koronát kellene a jegyzőknek visszafizetni. Tekintve pedig azt, ha ezen összeg visszafizettetnék az arra jogosultaknak, akik ezen összeget már a nyugdíjra szánták, azt bizony sokan oly hamar más célokra fordítanák; tehát a látszólagos előny nem állana arányban azzal, hogy ezen pillanatnyi jótétemény fejében V* százalékkal többet fizessenek évenként, holott az 5 százalékot 3 százalékra kérték leszállítani. Ezek előrebocsátása után a számvevőség véleményezi a szabályrendelet teljes egészében való fentartását, vagyis: 1. A községi hozzájárulás 8 fillérről 10 fillérre való felemelését. 2. A tagok 5 százalékos járulékának 3 százalékra való leszállítását. 3. A nyugdijszabály- rendelet-tervezet 8. §-a 4. pontjában említett utánfizetések kirovását.
