Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-06 / 6. szám
6. szám Szekszárd, V. évfolyam. Szombat, 1909. február 6. tzerédi István*u1 idén szombaton. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: íztrédj István-utca 5. sza Ide küldendők a lapot ér- 'ekl5 köztcniénvek. Előfizetés : sz évre 10 kor, tiiévre 5 Néptanítóknak. TOLNA VÁRMEGYE TAR8ARALMI. KÖZIG A 7jG ATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M Kitt: 8El.YE.HTESVKsy.Tf |:si FELI GY KLO s EG HIVATALOS LAIMA. JA NŐSÍTS KAROLY. Fele HOIIXAIl ISTVÁN. Egyé» szám ára 20 füléi*. Perverzitás az irodalomban és művészetben. Hétfőn este egy darab Budapestet lát- unk' a Szekszánl-szullo nagytermében. Molnár Ferenc, a modern irói gárda gtehetségesebb képviselője, a holnápósok« ;ná -ia, vagyis, aki jelentős sikert jelent i mai irodalomban is, humoros, kacagtató, e mindvégig korrekt felolvasást tartott, jacobi a jeles zeneszerző is hrdliánsan,. uiom, diszkrét árnyalással zongorázott, az ■ j Budapestet tehát, voltaképen nem ők népviseltek, hanem Medgyaszay Vilma, az -mert jeles énekesnő. Igen, egy darab Budapestet láttunk hétfőn a pódiumon. Láttuk a fiatal, szilaj, tobzódó, milliódéin varost, mely művészetében,' irodalmában nemcsak ledér, könnyű •írii, de íesiett, romlott, buja. érzéki, s oly undorító, visszataszító, már nem is ama bizonyos »Szókimondó asszonyság-, de sokkal mezítelenebb, mint Miss Maud Allan, az ismert i uliátlan táncosnő. .Ne értessünk .félre. Nem Medgyaszay voltvJsjeppeni művészétéről .Lesz iV jyuiyt: LéÓ. \/,- ő ügyessége, bravúros előadása, sot a sok fiivolitast envhiteni akaró diszkréciója ni ás helyen, külön is méltatást nyer, de az altala bemutatott művészi irányzatról, timely határozott merénylet nemcsak a finom érzés, de a kozerkölcmég ellen is Né tessek nevetni, hogy talán akaratFebruár I. Kavargó, illatterhes levegő, suhogó ruhák, e.~ várakozó arcok ... A kíváncsiság, az érdeklődés a legmagasabb fokig felcsigázva, halk, izgatott suttogás es végre . . . Elnémul minden, s a lélekzetiojtott csendben, mintha távolról, halkan szállanának a hangok, szívbe lopódzo, édes hangok a zongora rezgő húrjain. Aztán valaki mesélni kezd Hideg pincelakásról, első szerelemről, e'adott, fényért cserélt leiekről, majd szomo'ru végéről a kápráztató csillogásnak, a helyről, hová újból visszatér: a-pincelakas- ról. Medgyaszay Vilma mesél dalos-kedves szavával ezekről, majd suttogva, maid meleg, csupa szin hangon, amíg Jacobi Viktor lelket önt a hideg, fehér-fekete billentyűkbe. Vele suttog, vele panaszkodik, az ő léikéből, az ő érzéseiből- fogant dallal, á versszakok végén visszatérő refrainnet »On revient tóujours*. A szöveg, a zene, a dal, a kiseret fedik egymást, mintha egy lélekből pattantak volna. Azután- a többi dalok egész sora következik. .Medgyaszay Vilma hozzásimul mindegyikhez. Kedves hangja, minden finom árnyalatra képes előadása sorozata a folyton változó érzéseknek. Ez a legnagyobb művészete : az előadás. Mozdulata, arckifejezése folyton játszik, folyton változik, arcán, hangján, .hangváltozatain minden megjelenik abból, amit enekel. Ez a lágy hang is arra termett, hogy modulatióival, finomságával, simaságával mindenhez alkalmazkodni tudjon. Jacobi pedig hozzáfűződik játékával. Nemcsak megérteti, nemcsak magyarázza, de éppúgy érzéseket kelt, mint az ének. Jacobi egyébként mint zeneszerző — sőt mint ilyen leginkább rászolgált az elismerésre, a tetszésre. Kedves dalai közül kettőlanul is ez a szó tolakodott akoliunk hegyőre. Vidéken mi meg beszelhetünk er. ól. Hogy meddig ? azt bizony nem tudjuk megmondani, mert az erkölcsi dekadencia, a perverzitásra való hajlandóság ragadós, mint ama bizonyos »nemes betegség*. Pedig a »fertőzésre sok-és hő alkalom' nyílik. — Budapest legtöbb színházába mar a feleségemet is szegyenkezem elvinni, nem hogy serdülő leányomat, még az úgynevezett fehér darabok is ordítoznak ti sok sikamlós ságtóf és kétértelműségtől. S ki itt a hibás Az iró —■ vagy a közönség? Az egyik hibás bizonyosan, vagy talán inindakettó én az irót, tíz iroi kart tartom annak. * A> írónak magának kell Ízlésének lenni, izlési teremteni, nemes irányt kijelölni, a közön séget tanítani, nevelni s- ha tehát a közön ség a ledérség, pikantéria, pornográfia utat fut, kapkod, töri magát, ez tisztelt uraim fiatal óriások, a ma holnapjai , már a tanítás eredménye. Öltök neveltek és ne vélik igy a tanulékony publikumot, előbl átültetve, idegen ir.o falinak szennyét, maj( utánozva, tulszái nya ni akarva azokat a nag' J • tn 4 Jto-oi, ni -tiftUl. akik ,.-u-. ,...t ; mu veit ség tik, kicsiszolt, művészi nüanszok-bai gazdag nyelvük segítségével, mint könny! kötéltáncosok libbentek át az ízlésnek tá tongó mélységek felett kifeszitett lengi drótkötelén,1 sarba-iszapba azonban csal nagy néha potyogtak bele. Istenem, mekkor; haladás! A régi becsületes »tehetségtelen' ! három foglalt helyet a műsorban, Azonkívül i önállóan eljátszotta egyik balettjenek egy részletet. Minden műve magán viselte szerzőjének | legjellemzetesebb sajátságát: a könnyed, szinte j áttetsző' finomságot, mellyel'Si legsúlyosabb 1 zenei gondolatot könnyen érthetővé, önkénte- : lenti! leiekbe suhanóvá teszi. Medgyaszay Vilma eneke után Molnár Ferenc lepett a közönség elé. A »Pesti erkölcsök* című ciklusából olvasott fel . nehányat a közönség állandó derültsége mellett. Úgy, mint Molnár ismeri az életet, az elet hétköznapi eseményeit; talán ' senki sem ismeri, senki j sem tudja jobban feldolgozni, érdekessé tenni. Csak ha az ember az ö doigait hallja, érti meg igazan, mennyi a mellettünk elsuhanó szürke, köznapi életben a szin, mennyi a meglátásra érdemes. Mennyi a félszeg, a mit kikacagunk és mégis megsajnálhatunk. Az az ember, aki.— mig fájdalmat érez, mindent odaadna megszüntetéséért, mig ha elmúlt, azon gondolkozik, nem eleg-e három forint helyett kettő, sőt nem lett volna-e helyesebb ott kihúzatni a fogat, ahol fizetés helyett egv inggombot is dobhat a perselybe, nemcsak kacagtató karrikatura alak, hanem kiváló tipikus kepét adja a mi egyik végletből a másikba eső, kicsinyes emberi voltunknak. S amíg lenezni szeretnék, amig kinevetjük: meghökkenünk, mert megtaláljuk benne mindny: link közös vonását. Molnár sohasem ad olcsó, üres szellemességet, percig maradó ötletet. Mind-'g gondolatokat ad, amin a mutatás, a derültség után erdemes elmélyedni, aminél érdemes megállani. Bárha ő maga ki is jelentette, hogy farsangban nem akar komoly dolgokat tárgyalni, bárha folytonos kacagást'-keltett is élesen megvilágított képeivel, Írok még » kimondhatatlannak « irták a férfinadrágot s nos önök, a modernek, tehetségesek«, az ti jak, a félistenek, már szerzői utasítást adnak arra is, hogy hány sor bodorral légyen ellátva a női, bocsánat, alsó — nadrágocska! Sót megteremtették a magyar művészét »sansculotte«-it:.. Haladunk, haladunk tehát, de mi lesz ennek a vége? Megújulás ! Jól mondják, de az irodalmat nem önök lógják megújítani, észretér magától, mint a fejbekolintott ember. Még nem halt meg egészen. A jobbak, a becsületesebbek, kik nem csak a ma garasát akarják megkeresni,-de a holnapra is akarnak hagyni egy kis örökseget, már törik a fe ükét az uj renaissance». Igen, -az irodalom meg fog ujulni, de hazafias szellemben és nemzeti irányban.'Kozmopolita, igazi költészet soha sem volt, nem is lesz, a költészet emlője: a nemzeti nagyság és érzés, a világköltők múzsája is abból táplálkozott, hízott hatalmas atlétává- Hdóvel a ledér, festett iránytól is meg fogunk undorodni. Sok embert a részegség, a mámor borzongató katzen jam mere szoktat le az iszákosságról. Ma meg tobzódunk, de majd kijózanodunk, azaz hogy ki fognak józanod ni azok, akik a szellemességet, a szépet a me- zitelenségbeu, a durva trágárságban találják s különösen ki fog józanodni a nagy- közönség, kivált ha a pornográfiát nemcsak a sajtóban, a nyomtatott- betűben s a Molnár mindig komoly, a karrikaturáiban mindig az él stet adja,-a bohókás fátyolön keresztül mindig megvillan előttünk valameaz élet melyebb, nehezebb oldaláról, amikor mulattat: tanít is. Hiszen az a szegény agyonr,eveit, agyontino- mitott gyerek, akit kivisznek í> természetet látni s ugyanakkor elleplezik előtte, elleplezik pedig úgy, hogy felköltik a kíváncsiságát, ingerük, izgatják a fantáziáját s miután azt hiszik, eleget tettek szent kötelességüknek, rabizzák a cseledre, aki bizonyara felfedi előtte, amire kiváncsi, de úgy, hogy tönkre teszi vele a lelkét, érzéseit, — legsajnalatosabb jelensége korunknak. Van-e szánalmasabb, szomorúbb alakja a mai eleinek, mint ez a dróton rángatott, divat szerint nevelt gyerek s mig a szülők felszegsegét kikacagjuk, nem támad-e bennünk önkéntelenül részvét e bábgyerek iránt ? A kíméletes férj, aki kiméletességével, a tapintatlarr ember, aki ügyetlenségével kinpadra vonszolja feleségét, embertársait, nem köztünk mozgó, mindennapi alakja életünknek ? Nem szenvedtünk-e már mi is általuk, nem okoztunk-e már mi vis hasonlóképen, önkéntelenül szenvedést másoknak. íme: ezt az életet tudja Molnár Ferenc pompásan meglátni, annyi művészettel beállítani es teiretségének erejével oly láthatóvá, élővé tenni. Kram mer Zsófia. A mi magát az előadás művészetét illeti, teljesen hozzájárulunk a fenti dicsérethez. A tulajdonképpen való programmra vonatkozólag azonban más helyen mondjuk el veleményün- j két. Annyi tény, hogy a közönség valósággal j fellélekzett, amikor a frivol, durva, ízléstelen I nótazásnak vege szakadt.
