Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-04 / 49. szám
Szekszard, V. évfolyam. 49. szám. Szombat, 1909. december 4. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. Megjelenik minden szombaton TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. B.lmunkatárs .)ANOSITS KAROLT. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. Gyorsabb vasúti közlekedés. Küldöttség Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél. Szekszárdnak, sőt mondhatni az egész Tolnavármegyének pár évtizedes vágya teljesül nemsokára. Végre-valahára megtörött a jég, engedett a fagyos közöny, a nemtöródés, fel sem vevés, a sokszor már rosszakaratnak is minősithető kicsinyeskedés, sőt ellenszenv, amellyel találkoztunk mindenkor és mindenütt, amikor csak forgalmi igényeink jogos és méltányos kielégítése érdekében kérelmeinkkel, panaszainkkal az intézkedésre hivatott fórumoknál sorba kilincseltünk. Legalább egy pár tucat vármegyei al- ispáni, közigazgatási-bizottsági, közgyűlési felirat és sürgetés ; az OMKE.-nek, kereskedelmi és iparkamarának is sok-sok papirt elpazarolt felirata gazdagítja már a kereskedelmi minisztérium s vasutigazgatóság irattárait. Bizonyára szakközegeinek helytelen információja alapján, maga Kossuth Ferenc is kétszer helyezkedett a merev elutasítás álláspontjára. Még most is emlékezhetünk, milyen kiméit, fagyos feleleteket adott a vonatgyorsitás ügyében nála járt küldöttségeknek, mig most végre-valahára ugylátszik kitavaszodik s Tolnavármegye is eljut a gyorsabb vonatközlekedés eléggé nem értékélhető áldásáig, amelyet egyes országrészek már évtizedek óta élveznek, így a magunkfajta szerencsétlen vidékek jogos zúgolódását talán felfogni és megérteni nem is igen bírják. Most már biztos kilátásunk van reá, hogy a jövő január hó elsejével vidámabb, elevenebb élet lesz a bátaszék—szekszárd— sárbogárdi vonalon ! Maga Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter jelentette ezt ki szóval és írásban annak a 9—10 tagból hevenyészve összeállított küldöttségnek, amelyet Szabó Károly országgyűlési képviselőnk most szerdán vezetett elébe. A miniszter végtelen nyájassággal, kitüntetés számba menő előzékenységgel fogadta az egész küldöttséget s azok előtt, akik ismerik a hasonló miniszteri kihallgatások kimért formaságait, meglepetés számba mehetett az a meleghangú elismerés, a mellyel a miniszter kiemelte a szekszárdi kerület képviselőjének ez ügyben tett sok fáradozását, egyéb érdemeit. A miniszter szavaiból nem csak kiérzett, de formálisan meg is volt érthető, hogy jogos és méltányos kívánságaink teljesítésére nagyon is nagy, sőt mondhatni döntő befolyással volt az a nagyfokú személyi szimpathia, kiváló nagyrabecsülés, amellyel ő kerületünk képviselőjének kiváló egyéni tulajdonságai iránt viseltetik, igy nem-mi, de maga a miniszter szegezte le azt az elvitázhatatlan tényt, hogy senkisem vindikálhat magának a várva-várt gyorsabb, vasúti közlekedés életbeléptetése körül kiválóbb érdemet, mint a küldöttség vezetője, Szabó Károly országgyűlési képviselő, ki a parlamentben való meddő szónoki szereplés helyett a kerület s egyesek vitális érdekeinek felkaroEgyes szám ára 20 fillér. lását tűzte ki képviselői nemes leiadatául. De beszámolunk a fogadtatás előzményeiről és befolyásáról: Nem első eset az már, hogy vasúti állapotaink javítása körül e kerület képviselője jelentős sikereket mutathat fel. Nemcsak az alsónyékiek köszönhetik az ő közbenjárásának állomásukat, de jelentős része van neki abban is, hogy a szekszárdi állomás kibővítésének költsége is beillesztetett a vasúti beruházási költségvetésbe. A szekszárd—rétszilasi vasút megerősitési munkálatainak felülvizsgálata óta erélyes akciót folytat képviselőnk oly irányban is hogy megmásítsa a szakkörök ama feltett szándékát, hogy a gyorsabb vasúti közlekedés csak a következő május havában lóptettessék életbe. Járt, kilincselt sok helyen, mivel azonban nem sok eredmény mutatkozott, magánál a miniszternél kopogtatott be s leplezetlenül feltárta az ezen vonalon uralkodó turthatatlau állapotokat s hogy mily sikerrel, semmi sem mutatja jobban, minthogy Kossuth Ferenc maga is orvoslandónak ítélte bajainkat, s telefon utján fejezte ki óhaját a vasút igazgatóságnál, hogy ezek a hangoztatott sérelmek mielőbb orvosoltassanak. A miniszter óhajának természetesen meg lett a kívánt eredménye, a vasutigazgatóság tervet dolgoztatott ki s addig is, amig a menetrenden szükséges egyéb változtatás is keresztülvitetnék, elfogadta Szabó Károly ama propozicióját, hogy délelőtt Sárbogárdon a gyorsvonattal összeköttetést kapjunk, miáltal Budapestre 1 óra 25 perccel hamarabb érkezünk, mint jelenleg; viszont hazajövet már 8 óra 21 perckor Szekszárdon leszünk az eddigi 9 óra 13 perc helyett, a nyereség tehát 52 perc. Ez az ügy előzményének igaz története. Semmi alapja nincsen tehát egyik laptársunk amaz értesülésének, mintha a pécsi iparkamara felirata bármily tekintetben is befolyásolta volna Vadászat Dombujváron. — Igaz történet. — Irta egy jelenvolt. Miután a csőszök állítása szerint, még mindig van nyúl a határban, ami csak úgy képzelhető, hogy a szomszédból jöttek át, a dombujvári vadásztársaság elhatározta, hogy körvadászatot rendez. Persze vasárnap, dacára a plébános tiltakozásának. Miután elhatározták, hol és mikor lesz az ebéd és miből álljon, áttértek a többi mellékes körülmények tárgyalására. Kimondották, hogy az összes költség a társulat pénztárát terhelje, ellenben a vad díjtalanul a puskásokat illesse, mert hisz ők ,,fáradtak érte“. Mikor egy idegenből származott uj tag azt a megjegyzést kockáztatta, hogy a fáradsággal szemben áll az élvezet is, egyszerűen kinevették s egy régi tag, benszülött helybeli, felvilágositotta, hogy az élvezet akkor következik be, mikor a nyúl sülve az asztalra kerül. Miután egy tag még azt indítványozta, hogy talán a patronokat is a társulat vegye, az előkészítő gyűlés szétoszlott. A találkozás színhelyén vagyunk. A ködben a hajtők ijesztő tömege feketedik. — A megrémült pénztárnok olvasásba fog. — Rémülve konstatálja, hogy 100 helyett 300 hajtó jelent meg. Felelősségre vonja a haj'óverbuválással megbizott jegyzőt. Az nagy titokban elmeséli, hogy a hajtóknak meghagyta a kisbiró, hozzanak baltát, mert a kiserdőben farkast látott a csősz. Erre a hirre 200 hajtó ingyen jött el a vadászatra, csakhogy a farkast láthassák. A harsogó kacaj elnémul, mert a csikótelepi ispán a sógorát mutatja be a körnek, hozzátéve, hogy a „brucki hadsereg lövő iskolájából jön“. De nem erre a mondásra néniül el minden hang, hanem a brucki főhadnagy vadászfelszerelésének láttára 1 Kezdjük felülről: Pichler féle velourkalap, 30 koronás zergeszakállal, mellette a vadászvédegylet, az aisóausztriai vadászkor és stocke- ruai galamblüvő-egylet jelvénye, sőt egy kis hőmérő is (később megtudjuk, hogy biztos lövéshez ez is kell). Sárga bőrkabát. Gukker. Patronos öv. Táska a puskaigazitáshoz szükségesszerszámokkal. Hátizsák az ennivalóval. Kulacs — iránytűvel. Bőrnadrág. Sárga kamásli. Barna, vízhatlan cipő, gummitalppal. — Természetesen Browning-puska (azért kellenek a szerszámok !). Vadásszék. Ettől a felszereléstől inoghatva, a jegyző bocsánatot kér, hogy kevés a vad és megjegyzi, hogy a ködben nehéz is lesz lőni. A főhadnagy erre nyomban előadást tart, hogy pontos számítások vannak arra, hogy egy vágtában haladó lónak ködben hány méternyire kell elébe tartani, ha az ember találni akar. Valaki megjegyzi, hogy ló és nyúl közt különbség van. — Vesztére, mert a főhadnagy papirost és ceruzát vesz elő és a következő formulát állítja fel. Ló = L., Nyul = N. Lónál 109 lépés távolságban mondjuk 100 centiméter nyíre kell előre célozni egy fok Celzius mellett. Kérdés hány centi méternyire kell a nyúlnál. X : 100 = N: L. Már most csak ki kell számítani N. és L. térfogatát s az egyenlet segélyével megkapjuk az x-et. Szerencsére megkezdődött a felállítás, mert már szédültünk . . . Befelé! Befelé 1 hangzott a jelzés. Persze minden szem a főhadnagyra irányult, mert valamennyiüknek borzasztóan imponált a brucki ma tematika. Én, sajnos, távol estem tőle s igy csak a beszámolásnál értesültem az eredményről. „Főhadnagy ur ?“ Kérdezte az összeíró jegyző. „Hét nyúl !u volt a büszke válasz. (Mindössze 9 nynl esett) Ebből a hétből négyet nyomban reklamáltak a szomszédok, háromról pedig kiderült, hogy „Kernschusst“ kaptak, de „elvánszorogtak“, majd meghozzák a gyerekek ! Mit mondjak még? Az ebédnél a főhad nagy konstatálta, hogy itt ugylátszik más a lég- j nyomás, mint Bruckban s ő ezt elfelejtette számításba venni. A jegyző erre ajánlotta, hogy jövőre aneroidot is hozzon magával. Voltak más derűs epizódok is. A kiserdőből egy róka tört ki. A speeerá jós célba vette, mire sógora, a vaskereskedő, rákiáltott : „Ne lőjj, nem jó a húsa !“ A csikótelepi ispán a kiserdőben egy szalonkát lőtt és ragyogó arccal mutogatta a társaságnak. Mire a Korona-vendéglős nagy kicsinyléssel megjegyezte : „Nagy dolog is, hiszen olyan sovány“. Mikor az utolsó kör is összeért, az utolsó pillanatban felugrott „az a bizonyos nyul“ s a hajtők lábai közt menekült. A fogyasztási adókezelő, aki még semmit sem lőtt, nagy dühösen rádupláz, hogy csak úgy zörög a sörét a hajtők vastag csizmaszárán. S mikor minden oldalról hallja az indignálódást, kijelenti, hogy ő még soha sem volt haj tó vadásza ton s neki senki sem mondta, hogy ilyenkor már nem szabad lőni. Egyéb baj nem történt, de én azért nem tudom megállni, hogy meg ne örökítsem életem ezen legérdekesebb vadászatát, hadd élvezzenek azon szerencsétlen vadásztársaim is, akik nem vehettek részt a dombujvári vadászaton.
