Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-02 / 40. szám
Szekszárd, V. évfolyam. 40. szám. Szombat, 1909. október 2. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az díjfizetési pcnzek és hirdetések ■de küldendők. Hirdetések .^jutányosabb számítással, díjszabás szerint. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő üsszes közlemények. Előfizetés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, ő kor. Megjelenik minden szombaton. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. Alt ORSZÁGOS Itt. KIK. SELYKJITKNYES7.TESI FELIGYELOSÍTg HIVATALOS LAI'JA. Belmunkatárs JAJiöSITS KAROLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BOD.VAK ISTVAA. Egyes szám ára 20 fillér. Nemzeti ünnepeink. A nemzetnek ismét kegyeletes emlékünnepe következik. Október 6-án ezeren meg ezeren zarándokolnak el személyesen az aradi Golgotához — gondolatban pedig •— valamennyien ott leszünk. Különös nemzet vagyunk mi. Másokat az öröm, minket a gyász, a szomorúság kapcsol össze s gyűjt közös ünnepre. A Caraffák, Básták, Haynauk bitófái szegélyezik a mi nemzeti kálváriánkat, nem csoda, ha úgyszólván térdig elkopik a lábunk, mig azt a sok-sok szent bucsu- járó helyet sorba felkeressük. Többször gondolkoztam már e kérdés felett : vájjon jól van-e az úgy, bogy az ilyen szomorú, gyászos, a nemzet vértanúi által megszentelt kegylielyeken adjon egy egész ország találkozást — önmagának ? Nagy, nemes, emberies, kegyeletes szokás ez, van abban bizonyos felemelő, megkönnyítő, ha egy nemzet porladó vértanúi sírján jól kisírja magát. Nem akarok azonban kegyeletet sérteni, de kimondom mégis; még sem mindenben van jól ez igy. Ha nemze'i történetünk valamennyi gyásznapját, katasztrófáját összeválogatjuk, a tatárjárástól Mohácsig, a tárogatók elnémulásától az aradi bitófákig — gyászünnepet rendezhetünk akár minden nap! Pedig az ily fajta ünnepség bármily kegyeletes, szép, magasztos, lelket, szivet megható, bizonyos rezignációt, bus lemondást, elcsüg- gedést, keserűséget kelt a hazafias lelkekben. Nem hisszük, hogy más nemzetek igy kiválogatnák nemzeti katasztrófáik gyászos napjait, a íraneziák AVaterlót, Moszkvát, Szedánt, az osztrákok Auster- liczot vagy lvöniggriitzet, vkgy^legujabban az oroszok például Port-Artúrt stb. igaz, hogy más nemzeteknek nagyon is válogatnak kell, mig nekünk csak rányitni a kalendárium bármelyik napjára. Azért, még sem jól van ez igy.J Előretörő nép hez és nemzethez igen is méltó nagyjainak, mártírjainak megbecsülése, de fiatalos repülésének, életkedvének szárnyát szegi az örökös gyász, busongás, mely mégis csak lesujtólag, leverőleg hat reá és sokszor egy‘a kétségbeéséssel, a jövőbe vetett hit megingásával. Pedig nemzetnek, mely boldogulni akar, vidámnak, örökifjúnak kell lennie, tele fiatalos kedvvel, gyermekded hittel, a cselekvés, a tett izmot feszitő vágyával. Felejteni sokat, de hogy el ne feledjen mindent, szóval nemcsak sötét múltjának élni, de a jelennek, vagy még inkább jövőjének is. Hiszen a jó gyerek is örökre gyászolja szülei elvesztét, de azért néni adja át magát az örök busongásnak. Nemzeti ünnepeinknek tehát ne csak a gyász, a sötét, leverő tragédiák vigasztalan napjai szolgáljanak alkalnml, de ki kell válogatni a nagy, örvendetes, derűsebb hazai eseményeket is, ezekben van a bizva-bizó hit bátorító, cselekvésre sarkaló eleven ereje, amelyből nem földre sújtó kétségbeesés, a nemzet sorsán való csüggedés, de a reménység, a jobb sorsban vetett bizalom édes melegérzése árad szét a szivekbe . . . Megünnepelhetjük azért s meg is kell ünnepelnünk az aradi nagy napot is, de még az ilyen ünnepségnek is legyen derűje, fénye. Szomorú, egyenesen lesújtó lenne nagy nemzeti hőseinkre, ha tudnák, sejtenék, valahogy megéreznék, hogy vérük hullása nem volt egyébre jó, minthogy az ;vmugy is sok kálváriát járt nemzetnek, ismét több legyen egy feketebetüs, lesújtó, vigasztalan, gyász ünnepnapjával. Az ő haláluk, szomorú végük a nemzet életének kezdete, ne busitsuk tehát szent mártírjainkat azzal, hogy az ő halálukban csak a halált, nem a megdicsőülést, az örökéletet látjuk. Akkor miért haltak meg, ha nem élnek ? Ha pedig élnek, ne tekintsünk reájuk úgy, mint holtakra. Mostani nagy, nehéz, válságos napjainkban a nemcsüggedés erős akaratára van szükségünk, a hit, bizalom tápláló, erősítő szendéikére ; az aradi martir-sirok- ból is glórián fénynek kell előtörnie, hirdetvén szerte az egész világnak : megölhettek, de — feltámadunk ! B. Az internátus. A szekszárdi állami főgimnázium megnyitásakor Szekszárd város közönsége nagy reményeket táplált egyrészt az iskola kulturális hatását, másrészt az ifjúság által teremtett élénkséget és az ő révükön elérhető idegenforgalmat illetőleg. Ez utóbbi reményében a város közönsége azonban alaposan csalódott. A főgimnázium, mely kulturális téren a hozzá kötött várakozásoknak mindenekben megfelel, az intézeten kívül eső okoknál fogva nem képes benépesedni. A sokféle ok között nem utolsó helyen Dalok születése. Midőn gyászruhát ölt a fénylő nappal S sűrű fátyolba burkolja fejét, Midőn éltemhez hasonló setét S még a távolból sem dereng a hajnal; S még a távolból sem dereng a hajnal; Ámde könny nem jő égő szemembe, Midőn gyötör a lét keserve, Ekkor születnek e bánatos dalok. Brandeiszné Frey Melanie. Nyomon. Irta : Tóth Béla. Az egész környéket élénk izgalomba ejtette a domonyi uradalom tiszttartójának öngyilkos ^iga. Életerős, vidám embernek ismerte mindenki a megboldogultat, aki ifjúi lelkesedéssel beszélt terveiről, melyek által az uradalom gazdaságát virágzóvá, valódi mintagazdasággá fogja tenni. Csak a nyár végén, alig félesztendeje vette át az uradalom kezelését s máris meglátszott minden legkisebb helven is, hogy hozzáértő, szakember igazgatja. Az uraság is meg volt vele elégedve, hát mi keseríthette annyira el?! Megindultak a találgatások s mindenki tudott egyet- ntást mondani, de mégsem lelték meg a keresett magyarázatot. Pedig a csendes, falusi magányban élő embereknek ez a tehetségük rendszerint nagyon is ki van fejlődve. A legtávolabbi eseményeket is összefüggésbe tudják hozni az öngyilkossá lett ember élettörténetével, magának a tett elkövetésének okaival. De hát most nem mentek semmire. Ott feküdt mozdulatlanul, tágranyitott sze mekkel az az átlőtt halántéku szép ember, de halvány, szótalan ajka, egyetlen hangot sem ejtett. Szép orcája meg, mintha pirban égett volna, piros volt a kiszökellö vértől. Mert szép ember volt a fiatal tiszttartó. Vállas, erős termetű férfi, valóságos adoniszi szépség. Olyan, amilyeneket a virágillatos rét, meg a madárdalós erdőség nevel. Üde, egészsé- ' ges testtel s vidám, örökké derűs kedéllyel. Még csak gazdasági gyakornok volt, mikor az uradalomhoz került, de már is szivesen hozzá ment volua a környék legvagyonosabb földbirtokosainak is akármelyik lánya. De ő sokáig rá sem gondolt a nősülésre. Eljárt ide is, oda is, de I sehol sem adott a legcsekélyebb okot is arra, hogy nevét valakinek nevével kapcsolatba hozzák. A leányos mamák már nem is számították a fiatal emberek közé. AnnálJ nagyobb szenzációt keltett, mikor fél esztendő előtt hire ment, hogy a domonyai tiszttartó megnősül. A refor- j mátas lelkész lányát kérette meg a szomszéd I községből. Azt a karcsú termetű, csicsergő hangú, szép kis szőke leányt, akit a környék fiatalsága, I a vármegye legszebb eladójának tartott. Udvaroltak is sokan a szép Katinkának, de hát egyik udvarlója sem merte megkéretni. Hozomány az nem volt. Apjának is alig volt annyi jövedelme, hogy héttagú családját tisztességesen eltarthassa. De azért Katinka nem panaszkodhatott, hogy nem elegen koptatják miatta küszöbüket. Legutoljára is a domonyi uraság járt át hozzájuk leggyakrabban. De azalatt, mig, a nyáron külföldön utazgatott, megkérte a tiszttartója a szép Katinkát és az örömmel hozzá is ment a délceg, fiatal emberhez. A házasságuk a legesz- méayibb szerelmi házasság volt, melyet a boldog megelégedettség arany sugára aranyozott be. Soha egyiknek sem jutott eszébe, hogy a másiknak hűségében kételkedjék. Megbíztak egymásban s mikor az asszony csókra nyújtotta piros ajkát, ha férjének történetesen hivatalból el kellett utaznia, a világért sem mert volna a férfi arra gondolni, hogy amig ő odajár, valaki meglophatná annak a csattanó ajaknak hótiszta mézét. Csak néhány héttel.ezelőtt villant meg a férfi agyában a gyanú eiső gondolata. A szabad természetben élő egyszerű ember, sokkal nehezebben tud szabadulni a gyanú gondolatától, ha az egyszer hatalmába ejtette, mint a könnyelmű, léha városi ember. Fürkész, kutat s nem nyugszik addig, mig nyomra nem akad. Ez a nyugtalan természet azután sokszor tragédiát csinál a legjelentéktelenebb dolgokból is, melyeken több hidegvérrel napirendre lehetett volna térni. így járt a domonyi tiszttartó is. Vagy egy hónapja, mikor az uraság a karácsonyi ünnepekre egyik rokonához a fővárosba rándult, búcsúzáékor odaszólt neki.
