Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-11 / 37. szám
37. szám Szekszárd, V. évfolyam. ■ Szombat, 1909. szeptember II. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szára. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányos.-tbb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor.- 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATASI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS »I. KIR. SELYEMTENYESZTE8I FELÜGYELOsffc HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs JANOSITS KAROLY. Küzdelem a „megmérgezett méreg“ ellen. A kinaiak már Krisztus előtt ezer esztendővel kimondották az alkoholra,, hogy az — méreg s szigorúan tilalmazták annak fogyasztását, az a régi kínai tehát egész joggal nevezhetné barbár időszaknak a mai időszakot, amikor langy- meleg cikkekben arról olvashatna, hogy napjainkban még ezt a mérget is még jobban megmérgezík és úgy bocsátják köz- fogyasztásra, csakhogy pusztitó hatása még borzasztóbb legyen. Társadalmi téren az antialkoholista mozgalom bár igen kevés eredményt tud felmutatni, de, ha igen lassan is terjed s mégis csak itt-ott vannak már eredményei. Állami és törvényhozási téren azonban e méreg elleni küzdelemnek nyomát sem látjuk, mintha csak a magyar parlament, mindennemű rendszabály mellőzésével az ivást mint ősrégi nemzeti virtust óhajtaná honorálni, mint amely virtushoz nemzeti tradíciók fűződnek. Köteteket irtak már tudós orvosok az alkohol mérgező hatásáról, de a pálinkának, mint rögtön ölő méregnek a hatása, csak az utóbbi időben lett ismeretes. Ezekből az esetekből, melyeket csak a legutóbbi napokban is bőven pertraktált a napi sajtó, borzasztó megbizonyosodással mered elénk korunk legborzasz óbb bűne : anyagi érdekekért a mérget magát is megmérgezik, hogy kijátszass,ék a törvény, mely kijátszás a bűnösnek anyagi előnyt biztosit, felebarátjának halála árán. Kiderült ugyanis, hogy lelkiismeretlen pálinkafőzők a közönséges pálinkákat fa-szesznek nevezett szeszanyag keverésével állították elő, mely szesz a faecetnek lepárolása utján keletkezik s kmely rendkivül erős, sokkal olcsóbb, mint a rendes alkohol, mert nincs ugy megadóztatna, de viszont az emberi szervezetre nézve halálosan ható mérgekfet tartalmaz. A mezőgazdasági szesztermelők országos egyesülete régóta figyelemmel kisérte ezeket a manipulációkat, de felszólalása mindenkor a pusztában elhangzó szó maradt, mig csak maga az orvosi tudomány is, sajnos már csak az áldozatok holttetemei mellől szolgáltat a szakértőknek igazságot és szomorú tanúbizonyságot. Dr. Szilágyi Gyula egyetemi tanár mutatott rá elsőnek, — most már kétségbe nem is vonható bizonyossággal — arra, hogy pálinkamérgezések nemcsak nálunk, hanem mindenütt előfordulnak, de különösen ott, ahol a nép denaturált szeszt fogyaszt. Különösen bebizonyosodott ez Oroszországban, ahol az 1906-ban megengedett denaturált szesz forgalomba hozatalát he kellett szüntetni, népegészségügyi szempontból. Es mindennek dacára sem nálunk, sem másutt a kormányok nem foglalkozFelelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. nak komolyan azzal, hogy olyan rendszabályokat léptessenek életbe, melyek általában, az alkoholizmus ellen hathatós fegyverül szolgálhatnak. A magyar törvénykönyvekben alig van az alkoholizmus ellen való rendelkezés, sőt büntetés helyett a büntető törvénykönyv még előnyöket biztosit a részegeseknek a haza józan polgáraival szemben. A szeszadózási törvényünk pedig legfontosabb részletében egyszerűen gyámoltalan, mikor jóformán maga a törvény nyit szabad tért az olyan szesz előnyös előállítására, mely kétszeresen méreg, ugy hogy ma mái- végtelenül elszomorító konkrét esetek kényszereik a társadalmat arra, 'hogy sürgesse a szeszadózás gyökeres reformját, valamint a fogyasztásra szánt borszesznek fa-szeszszel való keverésére, Franciaország, mintájára, a legszigorúbb tilalmazásának törvényhozási kimondását szorgalmazza. Meg kell mozdulni a magyar társadalom. minden tényezőjének, de elsősorban a mözőgazdasági szerv esetnek, abban a tekintetben, hogy a közérzést hangos szóval kifejezve legilletékesebb helyre juttassák, a visszaélések megtorlására irányuló kívánságot a ,,mérgezett méreg“ előállításának lehetetlenné tétele tekintetében nemcsak gazdasági, de szociálhigieniai szempontból is. Általában pedig igazán népmentő dolog volna oly irányú intézkedés, mely a pálinka fogyasztási adóját emeli, viszont a bor fogyasztási adóját csökkentené. Tolnamegyei nagy férfiak. Irt*: Valaki. Ha a „haza“ szó mélyebb érzést kelt a honfi szivében, ugy a szorosabb haza, a „szülőföld“ említésénél az úgynevezett „localpatrio- tismus“ még hevesebb dobbanásra készteti a szivet, még gyosabban lükteti a vért ereinkben. Igaz, hogy minden magyar büszke a magyar lángelmékre, akik már közkincscsé váltak, de azért minden lángelmének „földije“ bizony különös büszkeséggel emliti a maga „földijét“, a maga speciális lángelméjét. Vagy mi tolnamegyeiek nem említjük külön büszkeséggel Garay Jánosunkat, Vas Gerebenünket, Perczel Móricunkat, Hiadorunkat (Jámbor Pál), Bezerédj Istvánunkat és a hires „Flóri könyve“ áldott lelkű szerzőjét: Bezerédj Amáliát, Váradi Antalunkat, Kovács József orvosprofes- sorunkat ? Es ki venné ezt tőlünk rossz néven ? Tehetek én arról, ha pl. Dr. Váradi Antaltól látok valamit, hogy azt határozott előszeretettel és előbb elolvasom mint más szerzőét ? És miért? Csak azért, mert Váradi földim, mert Váradi tolnamegyei. Semmi egyéb más magyarázatot nem tudok rá. De mintha közelebb állana szivemhez; mintha gondolatai rokonok volnának gondolataimmal, sőt régi ismerősök ; mintha érzelmei ugyanazon érzelmeket váltanák ki belőlem; mintha régi jó barátot, jó ismerőst hallanék, ha őt olvasom; talán csak azért, mert valamikor Egyes szám ára 20 fillér. ugyanazt a levegőt szivta, ugyanazon földön termett kenyeret ette, ugyanazon helyen fohászkodott az Egek urához, ugyanazon fölben porlanak édes atyjának hamvai, mint az én ősszüleimé. Nem tudom, hogy miért szeretem jobban, mint más élő költői, de talán ezért. Vagy a mi kedves Garaynkra, a magyar hölgyek kedvenc költőjére, a magyar „Minnesän- ger“-re ne lennék büszke ? Hát a legtörzsökebb magyar Íróra, Vas Gerebenre, melyik tolnamegyei művelt ember nem volna büszke? Bizony, valljuk be csak őszintén, bogy a localpatriotismus, vagy ha ugy tetszik : az önszeretet, önzővé és elfogulttá tesz. Ilyen elfogultság, ilyen önzés fogott el minap engem is, mikor kezembe akadt egy régi salabakter külsejű könyv, melynek címe : ,,Magyar irók életrajz-gyűjteménye“ (Gyüjté: Danie- lik József. Kiadta a St.-István-társulat 1858-ban). Micsoda öröm szállt meg, mikor nemcsak Vas Gerebent födöztem fel benne, hanem olyan írókat is, kikről azelőtt nem tudtam, hogy tolnamegyeiek vagy egyáltalában nem tudtam felőlük még azt sem, hogy léteztek valaha. Tudom, hogy evvel nem mondtam nagyot, mert elvégre őszintén szólva, régen tisztában vagyok avval, hogy keveset tudok. De azért azt is tudom, hogy találkoznak még többen is, akik hasonló nyavalyában szenvednek — főleg ar irodalomtörténetre vonatkozólag. Azért hát nem vélek egészen fölösleges munkát végezni, ha nevezett műből egy-két nevesebb tolnamegyei régi írót ismertetek, már csak azért is, hogy a fiatalabb generáció legalább emlékezetébe vésse a nevüket, ha egyebet nem is. Itt van mindjárt Szendrői Aszalni/ József. Azt tudom, hogy volt valaha, hogy létezett, sőt azt is tudom, hogy rendkivüli okos, tapasztalt és olvasott ember volt, mert magamnak is meg van a „Szellemi Omnibusz“-a, amely mü maga bizonyítja fenti állitásomat. De, hogy Aszalay tolnamegyei és Pakson született volna, hát bizony arra még nem is gondoltam ! Mekkora örömöm volt, mikor ezt olvastam! ? Milyen büszkeség szállt meg egyszerre, hogy Aszalay „földim“ ?! Mert hát nem volt közönséges, tucatember, hanem ugy állásánál, mint ósztehetségénél fogva bizony a kiválóbbak közé tartozott. Vagy itt van Lelhenyei János volt pincehelyi plébános, ki történész volt és „Anonymus, azaz: Béla királynak névtelen író Deákja, a ki ama hét magyaroknak Szittyából lőtt kijöveteleket megírta“ (Pest 1790. 4. dr. 71.1.) e. müvet irta. Azonkívül irta Broderich István után: „Második Lajosnak Magyar ország királyának a mohácsi Harczon történt veszedelme, egy toldalékkal a török uralkodásnak kegyet lenségéről“ (Buda 1795.). Hát bizony még a nevét sem hallottam az előtt. Vagy tudják-e, hogy Tolnai, családi néven: Séllyei István, ki Tolnán született 1630-ban, hires kolozsvári professor volt és többi müvei között „A Keresztény s Apostoli vallásnak utána vezérlő Kalauz“ c. müvét (Kolozsvár 1679.) Bornemisza Katalinnak ajánlotta? Vagy hogy Tömöri, előbb Theodorovics Anasztáz, ki Dunafóldváron született 1825-ben, vette meg Vörösmartby Mihály koszorús költőnk számára a sirboltot, ahol nyugszik s emlékére bronz mellszobrot készíttetett ? stb. stb. Nem folytatom. Mindenki hozzáférhet nevezett műhöz. Sőt a Pallas-lexikonban is bizonyára emlittetnek e fentiek. Csak egy gondolatomat szeretném még elmondani. Mikor fentiekről olvastam, azon gondolatom, vagy mondjuk : ötletem támadt, hogy nem
