Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
Szekszárd, V. évfolyam. 36. szám. Szombat, 1909. szeptember 4. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATASI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTES1 FELÜGYELOSÉ'G HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs: JANOSITS KAROLY. Kapunyitás. Irta: Magyarázz Ferenc. Megélénkül az iskolák környéke, a múzsa- fiuk eleven serege csak úgy tódul a tudmányok csarnoka felé, melynek kapui két hónapi jóleső pihenő után újra megnyílnak számukra. Főleg a középiskoláknak tájékán lüktet eleven élet szeptember első napjaiban. A figyelmes szemlélő nagyon sok érdekes tapasztalatot gyűjthet és nem egy kellemes megfigyelést tehet ilyenkor. A régi diákot az újtól, a „gólyát“ az öregjétől első tekintetre meg tudja különböztetni. A kis diák félve lép abba a hajlékba, mely innentől kezdve a]Jköltő szerint gyermekreményeinek és bánatinak tanyájává lesz. A méretek nagysága szinte nyomasztólag hat reá; a sok ismeretlen kép és tanszer érdekli is, de meg is félemliti egyúttal; a tekintély elvét képviselő tanári kar mélységes tisztelettel tölti el, az igazgatóra meg rátekinteni is alig mer. Ha kérdeznek tőle valamit, elpirul és zavarba jön s legjobban szereti, ha túlesett mindenen és haza viheti a sok rejteleuimelteljes, ismeretlen tudománnyal ékes könyveit. Még a nagyobb diákokra is a megilletődésnek némi érzetével mer csak fölte- kinteni s megtiszteltetésnek veszi, ha valami ismerős diák megszólítja. Nem úgy a nagy diák, értve „nagy“-on unt, ki legalább másodszor lépi át Pallas Athénének bagoly-cimeres küszöbét. Ménéi kisebb ez a nagy diák, annál rátartóbb. Már az utcán messziről köszönti pajtását az obiigát „szervusz“- szál, a folyosón is meg mer szólalni, az uj tanárt kandi szemmel nézi végig s hamar megformálja ritkán találó Ítéletét róla. Apjának, anyjának megmutogat mindent s mintha az iskola volna a világ középpontján, mintha mást is érdekelne minden apróság, melylyel az ő lelke szivesen foglalkozik: minden ismerős pajtását is megmutatja szüleinek, egy lélekzetvételre elmondva róla Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. minden jót-rosszat, amit felőle tud. Nagyképűsködésével, túlzásaival, sületlen szójárásaival, a tanárok kritizálásával igyekszik imponálni a kis, járatlan pajtásának. Kétségtelenül hangulatos az a kép, mely kapunyitás idején a szemlélő elé tárul. S mi fol- nőttek is szivesen időzünk e képnél, megmoso- lyogjuk a fiatal léleknek azon őszinte megnyilatkozását, mely megtanít bennünket arra, hogy hiszen annak idején, pár évtizeddel ennekelőtte mi magunk is csak úgy beszéltünk, úgy cselekedtünk. Ó boldog kor, jöjj vissza egy szóra . . .“ De bármily hangulatos vagy tán elegikus is ez a kép, nem ennek ecsetelését tűztem ki föladatul magam elé. Arról akarok ez alkalommal, kapunyitás idején írni, hogy a szülők között is vannak öregek és fiatalok, tapasztaltak és kezdők. Nem a saját koruk, nem is a gyermekeik tanéveinek száma avatja őket öregekké * vagy tartja meg őket fiatalságukban, hanem az a fülfogás, melyet az iskoláról táplálnak, annak a munkának mérlegelése, melyet a középiskola végez, a tanári karral való együttműködés, a nevelésnek nagy és fontos feladatában. Ezen szempontból fiatalnak és kezdőnek mondjuk azt a jelzőt, amelyik szertelen rémé nyékét táplál gyermekének szellemi tehetségei felől s ha e remények aztán hajótörést szenvednek, minden sikertelenségért jóformán kizárólag az iskolát s ennek vezetőit teszi felelőssé. Sajnos, nagyon kevés szülőnek van tiszta képe arról a lényeges és mi tűrés-tagadás, kelleténél nagyobb külümbségről, mely a középiskola és az elemi iskola anyaga, de kivált módszere között uralkodik. Az elemi iskolában az emlékezet a domináló szellemi tehetség, a középiskolában fokról-fokra nagyobb inventió kívántatik. Az emlékező tehetség pedig majd minden gyermeknél eléggé erős. Ennek következtében a gyermek, aki sokszor karban, együttesen és hanEgyes szám ára 20 fillér. gosan tanul az elemi iskolában s így 'a fülével is erősiti emlékezetét, egy kis figyelemmel, egy kis jóakarattal könnyen boldogul otthon. Ennek viszont az a természetes kövekez- ménye, hogy az elemi iskolai bizonyitvány nem szolgálhat biztos alapul annak megítélésére, hogy lesz-e sikere a gyermeknek a középiskolában vagy sem. Távol áll tőlünk még a szándéka is annak, hogy ezzel netán lekicsinyeljük az elemi iskola munkáját. A különbség a módszerben van. Meg az anyagban is, hisz ki ne tudná, hogy az összes elemi iskolai tantárgyak meg a latin nyelv tanulása között semmi átmenet nincsen. Ez az a pont, melyet sok szülő nem bir vagy nem akar megérteni. Már most ha az a kis süvölvény, jó elemi bizonyítvánnyal kerül be a középiskolába s az első félévben, vagy pláne az első ellenőrző tanács- kozmány alkalmával rossz jegyet kap, akkor a „kezdő“ szülő mindenkit okoz a balsikerért, csak a saját drága csemetéjét nem. Az iskola szigora, a tanár igazságtalansága, a gyermek hiábavaló jóakarata mind sorra kerül mentségére annak a sikertelenségnek, melyért pedig sokszor csakis a gyermek gyenge tehetségét lehetne joggal okozni. Természetes, hogy ily körülmények között sohasem szilárdulhat meg az a kapocs, melynek össze kellene kötnie az iskolával a szülőket. A bizalom helyét áldatlan bizalmatlanság foglalja el, ez pedig nem olyan talaj, melyben a kis csemete fejlődni birna. Ez a bizalmatlanság azután nőttün- nő, elterjed az egész atyafiságban és néha a jövő nemzedékre is átöröklődik. Hiszen hányszor akadunk az életben félbenmaradt exisztenciákra, kik sorsuk hajótörését volt tanáraiknak róják föl hibául. Hátha még hozzávesszük mindezekhez a fegyelem körüli nézeteltéréseket az iskola és a szülői ház között: akkor aztán teljessé lesz az a kép, melyet a kezdő szülőkről magyaráztunk. Szép rózsák, hulljatok . . . Szép rózsák, hulljatok Drága sirhalmára, Súgjátok meg neki: Emlékezünk rája! Szálljon a jó illat Porladó szivéhez; Szeretet van benne, Mit ott is megérez. Míg nyittok, mondjátok Bus sirhalma felett: Hogy a halálnál is Erősb a szeretet. Hogyha hervadoztok, Ne szóljatok másról, Csak uj kikeletről, Uj virágozásról! Sántfia Károly. Csapó Ida naplói. Irta: Rexa Dezső. Naplóirodalmunk egy remekére bukkantam. Baráti kézből kaptam egy előkelő kiállítású, nagy negyedrét füzetet. Boritékán cime olvasható. Tagyosi Csapó Ida, férjezett Nemeskéri Kiss Pálné naplójából. Kézirat gyanánt. Sem több, sem kevesebb. Nincs megmondva, kinek köszönheti közönségünk, hogy e, sajnos, igen szűkre szabott kivonatot olvashatja s ami még an*ü is nagyobb kár, nincs a naplókivonatnak eleje, vége, hogy egy egész, teljes képet nyerjünk erről a nagystílű, pompás honleányról, hogy megismerjük egész valóját, azt az életet, amelyet számára a sors jobbkeze kipécézetl. Mert igazán kár, hogy nem ismerjük öt. Akinek megismertük napló- kivonataiból, az egy szent tipus. A magyar nő, az ideális, a művelt, a nemes, a szépért, a jóért rajongó delnő, aki előtt a haza szentség — nem szavában, de szivében, bitében. Megható az a végtelen imádat, amivel sokat szenvedett hazáján csügg s ha egyébért nem, ezért kellene a naplókat a nagyközönségnek hozzáférhetővé tenni, hadd tanuljon a példán. Tessék nézni, mily más jelentőségű Csapó Ida szive előtt, aki például a hirre, hogy (49-ben) Pestről a császári hadak kitakarodnak s bevonulnak a honvédek, elmegy a szerviták templomába — mert van valami mondani valója az Istenhez — aki, úgy látszik, még sem hagyja el az ő hű magyar népét. De a naplók minden sorából sugárzik egy gyöngéd női szív rajongó imádata a haza földéhez, pedig igazán nehéz vizsonyok között él. Férje magas állásánál fogva ő is bejáratos a bécsi császári udvarba, mindennapos az aulikus magyar urak társaságában és mindennapos abban a társaságban, amelyben egyéb théma akkor nem járta, mint, hogy lehetne le- igázni Magyarországot, ö ott áll a két társaság között s jó arcot mutat, mikor szivét öklébe szorítja a fájdalom, a kétségbeesés hazája sorsa fölött. Ez a páratlan nagyasszony Csapó Dániel, Tolnamegye hires alispánjának leánya s Kiss Pálnak, Fiume kormányzójának hitvese. Dúsgazdag delnő, aki a társaság királynője; szép, ragyogó báj egész alakja; kedélye derűs, ha nem is csapongó ; egyénisége közvetlen, minden szertelenség nélküli; jellemének alapvonása eme fővonás mellett a szülőiért érzett elemi hajlandóság s szülővármegyéje (Tolna) s szülőfaluja (Tenggelic) iránti gyermeteg ragaszkodás. Nagy, igen nagy vonásokban rajzoltam meg e hölgy lelki képét a naplótöredékekből s amint egy elpusztult épület romjaiból meg lehet alkotni az egész képét, hiszem, hogy az én visszafejlesztésemben sincs valótlanság. Nemeskéri Kiss Pál, a Staatrath jegyzője, majd később Fiume kormányzója, nagy vagyonú és nagy tekintélyű ember volt. Pályája akkor nyilik meg, amikor Bécs Magyarországon a világ középpontja s minden magyar ur Bécs felé tekint s azt lesi. Kiss Pálók is ott élnek. Körük a legelőkelőbb társaság, amelynek tagjai az osztrák és a magyar arisztokráciából kerülnek ki. 1827-ből kapjuk az első naplófeljegyzést, mely a Görögország felszabadításának ötletéből kiinduló nagy török háborúról szól. Bécs — persze — mintha tribünről nézné e nagyszerű látványosságot s távol állván minden gondoktól, csak — tippel; csak egy szív dobban meg a híreken : naplóirónk szive, aki „borzadva gondol arra, hogy e nagy háború édes hazánk szomszédságába kerülhet“. A következő év április 8 án Semmeringen tartják meg az első lóversenyt, amelyen örömmel hallja gróf Sándor Móric ajkáról a hazafias megjegyzést, „hogy a pesti futtatás bizonyosan még sokkal szebb fog lenni.“ Hazánk közgazdasági boldogulásának kérdése sem esik távol szivétől. A Duna-szabályo-
