Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-28 / 35. szám

8 KÖZÉRDEK 1909 augusztus 28 Diószegi első termésű vetőmag búza az arczon levő barna, szürke és sárga foltok, éppúgy a karon, nyakon stb. igen kellemetlen szépséghibának nevez­hető, mert kezelés nél­kül ritkán múlik el, legfeljebb bizonyos idő múlva valamivel halványabb lesz. Amellett a fiatal nők 6 gyermekek lágy s gyöngéd bőr ré zét lepik el. Különösen szőke szépségek szenvednek alatta. Miután ezen petytyek a felbőrben vannak, úgy azt egy egyszerű fájdalmatlan mődon kell eltávolítani, még pedig addig, mig a szeplőszinezct teljesen elmúlik. Erős kenőcsök f.zerrk célt nem érnek és jó eredményt csak a Zucker-féle szab. gycgyszappannal "érhető el, előbbiek drágábbak és a használatban kellemetlenek, másrészt a ruliknemü bepiszkolása végett nem ajánlatos. Ha a sűrű krémszerü habot, melyet a Zucker-féle szabad, gyégyszappan ad, este használjuk és azt éjjelen át rajta hagyván, reggel azt gyöngéden lemossuk, úgy mint azt a használati utasítás előírja, úgy egyszerű módon és tisztán elérjük azt, hogy a felső bőr hámlani kezd, egy tiszta, gyöngéd és rózsaszínű arezszint fog létrehozni, amelyet aztán a Zuckooh-krém- mel és 7i.rkooh-szannannal tovább kell ápolni. A megrendelésnél a következő különbsége kell ügyelni: Zucker szab. 35°/o-OS gyé>tyszappanja a leghathatősabb és legnagyobb. Darabja 2 50 kor. Zucker szabad. 15°0-OS gyógy szappanja, ha­tásában smennyiségében gyöngébb. Darabjaikor. Ehhez való Zuck*-!-krém (zsírtalanító) a bőr- krémek gyöngye. Egy tubus ára 2.50 kor., kis tubus 1.25 kor. Mint helyi egyedüli raktára Szekszárd és vidéke, konyhád, Bátaszék, Tolua és Paks részére : Garay Drogéria Szekszárd Széchenyi-utca. Dr. Hangéi féle ház. 4—45 a tolnai uradalom fácánkerti gazdaságából, rostálva és trieurözve, helyben, vasútra szállítva, 34 koronáért métermázsánként. Kívánatra minta küldetik. Tolnai uradalom, Fácánkerti :: gazdasága. Posta: Tolnas :: 1—2 Értesítés I Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy nálam elsőrendű, legelismertebb és legjobb minőségű vasalószén csomagolva, kilónként 12 fillérért kapható. Viszontelárusitóknak meg­felelő árengedmény. Továbbá kapható nálam I. rendű felsö- gallai fehér mész; I. rendű beocsini és nyerges- újfalui portland és román cement; I. rendű tető fedölemez. Kemény tűzifa felapritva és öUzámra is, mérsékelt árak mellett szállittatik. Tisztelettel: 2 Hirschfeld Ármin, mész-, szén-, cement- és tűzifa-kereskedő, Telefon sz. 34. Szekszárd, Rákdcöutca. Egy és fél éves piros-tarka siementhal— bonyhádi fajbika, valamint a keselyüsi országút mellett fekvő 6 hold szántóföld és rét eladó, esetleg több évre bérbe adandó. Értekezhetni: Kamarás Bélánál Szekszárd. Olcsó pénzforrás. Tisztviselő-kölcsön. Állami, megyei és városi hivatalnokoknak, úgy­szintén katonatisztek és csendőrtisztek és nyug­díjasoknak, akiknek 2000 koronán felüli fize­tésük van, kaphatnak olcsó kölcsönt. Például aki 1000 koronát vesz fel, az fizet vissza min* den hónapban 7- korona 48 fillért és aki ez- 180 hónapig fizette, az megszűnt tartoznit Olcsó kölcsön birtokra! 5V**/o kamatra vagyis 20—50 éves kamat- és tőketörlesztésre is kapható. Több ház és házhely, jó feltételek mellett eladó. Akinek háza, földje, vagy szőlője van eladó, az itt jelentse be. Akinek pedig vevőszándéka van, az szintén itt megtudhatja, Olcsón eladó és kiadó! Több ház és házhely eladó, jó feltételek mellett. Akinek háza, szőleje, vagy földje van elVdó és akinek lakása van kiadó, vagy akinek lakásra van szüksége, az forduljon a Gazdasági és Ilitelforgalmi vállalathoz, ahol az díjmen­tesen megtudható. Bővebb felvilágosítást ingyen ad a Gazdasági és Ilitelforgalmi vállalat, Friedmann Mór, Szekszárdon, Wosinskjy Mór-utca 479. Csakis válaszbélyeggel ellátqtt levelekre válaszolunk. 3—5. II NAGY VÁLASZTÉK. 3 K < 3 (9 Hd (A !© a oa o ■» (5 UJ-I LASKO KÁROLV EPÜLET- és BÚTOR-ASZTALOS SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI-U. 140. •0 e Nagy választék saját kés/itményü modern kivitelű bútorokban. Készít saját, valamint más rajz szerint tel­jes lakásberendezéseket a legegy­szerűbbtől a legdíszesebb kivitelig. Kivanatra tervekkel és költségvetés­sel szívesen szolgál. Részit továbbá épületmunkákat. H Z < O (A K LEGDIVATOSABB KIVITEL. V __________________-_____J II (line bútor- és épületaszta- -L löl III jUcl^JÖ los, a „Pirnitzer József és Fiai“ kereskedők házában dús raktárt tart,a legújabb é” legmodernebb bútorokból, szalon- ebédlő- és ircdaberendezésekből, részletfizetésekre is. Azonkivüi nagy raktárt, tart vasbutorokból. Asztalos-munkák a leggyorsabban, jutányos áron készülnek. Elköltözés iiiiull Benedek völgyi — volt Fahrner-féle — közel 5 és fél holdas, legjobb karban levő amerikai termő szőlőmet terméssel együtt szabadkézből azonnal eladom. Ar és fizetési feltételek végett ké­retnek az érdeklődők egyenesen hozzám fordulni, Gonda Béla, Baja. ff*8" 4038/1909. szám. Tolnavármegye völgységi járásának főszolgabirájától. A M U Tolnavármegye völgységi járásába kebelezett és ezidó szerint 8 községből alakult mórágyi körorvosi állás lemondás folytán megüresedvén, ezen U állás betöltése iránt pályázatot hirdetek és felhívom mindazon orvostudorokat, Pályázati hirdetmény. y ________________ ____________________________ W. .„„...«ec cn.ee, ki k ezen állást elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen, oklevéllel és működési bizo- n U nyitványokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám folyó évi szeptember p' ■ s í1® 20-ig annál is inkább nyújtsák be, mivel a később érkező, vagy szabálytalanul H g korona fizetés és Ä felszerelt kérvényeket figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalma : ST- Az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 12. §-a értelmében 1600 Hj négyszer ismétlődő 200 koronás ötödéves korpótlék. ■ ■ Természetbeni lakás. H Addig is, mig a látogatási, utazási és egyéb dijak a törvényhatóság által hs szabályoztalak, látogatási dijak címén Mórágy községben nappal 1, éjjel 2 korona, faj a kör többi községeiben annak kétszerese számítható fel. jfjj Természetbeni fuvar. Mórágy községben a halottkémlelésért esetenkint 1 korona. ” , Megjegyzem, hogy az orvosi kör beosztása némi változást fog szenvedni, ^ továbbá, hogy Mórágy községben gyógyszertár nincs. ^ Bonyhádon, 1909 augusztus hó 19. Lt H íU H V A & Főszolgabíró szabadságon : dr. Dőry Jenő kirendelt szolgabiró. ifi XI

Next

/
Oldalképek
Tartalom