Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-28 / 35. szám
35. szám Szekszárd, V. évfolyam. Szombat, 1909. augusztus 28. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. Megjelenik minden szombaton. TOLIJA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELÖSEG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs: JANOSITS KÁROLY. Legyen világosság!* — Elmélkedés egy felmentő Ítélet felett. — „Az élet tükröt tart a művészet elé és vagy utánoz valami különös típust, melyet festő vagy szobrász képzelete alkotott, vagy megvalósítja azt, amit a költő megálmodott.“ így mondja a szerencsétlen végű, világhírű angol iró, Wilde Oszkár, aki ismerte az életet, mint kevés más s aki bizonyos jogos büszkeséggel hirdette magáról virágja teljében ; ,,Y am the King ot Life !“ Az élet királya vagyok ! Az „élet királya“ igazat mondott. * Sokáig tusakodtam felette, hogy vájjon közreadjam-e a fenti közleményt, amely elvégre is a konkrét .tényt nem fogja meg a szarvánál, csak a „fáma“, az ,,azt mondják“ „igy mondjak“, hosszú pórázán vonszolja elénk. Végre is az a felfogásom kerekedett felül, hogy ha csak egyes személyekről lenne szó. a nagy közönség körében közszájon forgó mende-mondák, az „azt beszélik“ féle ellenőrizhetlen „igazságok“ nem szolgálhatnának jogcímül arra, hogy ezt a kényes kérdést itt, e lapok hasábjain, bárki is felvethesse. Jelen esc.ben azonban, mert tökéletesen meg vagyok győződve a közlemény Írójának teljes jóhiszeműségéről s abbeli igazmondásáról, hogy a szellőztetett feltevések, mondjuk „gyanúsítások“, csakugyan közszájon forognak, éppen mindnyájunk közös büszkesége, igazságszolgáltatásunk reputációja érdekében állónak látom, hogy ezt az egész kérdést a teljes tárgyilagos igazság fénye világítsa meg. — Csakugyan a legszigorúbb vizsgálatnak kell tehát ez ügyben megindulnia.'Éti* a mi mindenkor hozzaférhetlennek ismert bíróságunkat, fényesen tündöklő tükörnek tartom, de mert a legfényesebb tükröt is elhomályosíthatja egyetlen egy kis lehellet is — szerintem a gyanú legkisebb árnyának sem szabad férni ehhez a tisztes testülethez, éppen ezért szükséges a felvetett kérdésnek töviről-hegyire való megvizsgálása. Úgy tudom, hogy e cikk Írója is — legmélyebb tiszteletével bíróságunk iránt — sem akar mást, vagyis csak ezt akarja. Legyen tehát teljes világosság ! A szerk. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: HOD\ÁK ISTVÁN. ----------------.. Mo ndása az élet minden ágára vonatkoztatható ; nem estik a művészetre. Mindenre, ami körülöttünk történik, ami a tegnap után virradásra ébreszti a mát, hogy követhesse majd ti holnap. Jöhet szélvész, végigdulhat a legádázabb vihar, mely romba dönti a ma alkotását ; de eljő a holnap s a holnappal azok, akik hozzá látnak az újjáépítéshez. Az építkezés pedig folyik vagy a „különös tipus“ utánzása alapján, vagy pedig — a költők, a lélek álomlátása szerint . . . De az építők útjába kerülnek a rombolók, kik igyekesznek saját fajtájukat túlsúlyra szaporítani. Hadd sikerüljön az ő rombolásuk ; hadd fáradjanak hiába azok, akik az élet nemesebb részének kiépítésével foglalkoznak ! Szerencsére, ezek csak kicsiny számban vannak, de vannak ! Vakondok módjára dolgoznak földalatti üregeikben. Alá aknázzák az élet erkölcsi alapját s ha idejében észre nem veszik őket s ki nem kurgatják sötét odújukból, rácáfolnak a nagy angol iró fönt irt életbölcseleti mondására. Azonban nem vaku Inuk rögtön meg, j mihelyest napfényre kerülnek. Találnak 1 menedéket, mert vannak „ügyfeleik“, akik hozzá segítik, nyomorult létük megszabadításához. S ismét lekerülnek a föld mé- ! lyébe. De most már bátrabban űzik íizel- meiket. Közel jártak a veszélyhez, de Egyes szám ára 20 fillér. gyalázatos körmönfontságuk alapján, no meg az erkölcsi defektusnak elterjedtsége folytán, megmentik irhájukat. Aztán úgy tetszelegnek, mintha glóriát font volna köréjük a megtévesztett igazságszolgáltatás ! Sokat írtak már megyei lapjaink arról a nemzetrontó manipulációról, amely megyénkben valóságos dúló epidémiaként lépett föl s szedi áldozatait és amit általában csak az „egyke-rendszer“ névvel jelölünk. Látjuk jó népünknél a sápadt, gyönge, beteges, kora ven anyákat; szomorúan tapasztaljuk az újszülöttek számbeli apadását ; tudjuk a baj okát, ismerjük a forrását, — tennénk is, de kötve a kéz, nem lehet! Csak ritka eset, hogy nyilvánvalóvá legyen a bűnös cselekmény ; hogy rá lehessen mutatni : ime meg van az okozat oka ; te tetted, te vagy a nyomorult, a kapzsiságoddal párosult- lelkiismeretlenség hajtott a bűnös útra. S ilyenkor elrettentő példát kellene statuálni, megmutatni, hogy mi vár arra, aki társadalmi életünk, magyar nemzeti létünk alá puskaporos aknákat állít alávaló tizeiméivel. És mit teszünk e helyett ? A feleletet megtaláljuk a közelmúltban egy ilyen ügyben lefolyt törvényszéki tárgyalás ítéletében. Fölmentés következik, bizonyíték hijján I Mi ennek oka? Törvényeink r Es ne Viff minket a kísérteibe. Kacaj a légben, mámor az éjben, Világos lenhaj, fekete ében . . . Szőke leányka ül az ölemben, Csókolni nem tud senki sem szebben. Fülembe súgja: szeretlek híven! .. . Elsápad arcom, dobban a szivem. . . . .. Valahol messze, kicsinyke házban Fehér leányka térdel az ágyban . . . Ó . . . tisztán hallom ... azt súgja lelke : És ne vigy minket a kisértetbe! BATTLAY GEYZA. „Gyönge emberek“. Legüoner (Gerenday László) könyve. Gyönge emberek ?! Szinte megütödtem a címen. Hogyan, hát ez a két szó ma is elfér egymás mellett ? Ma, amikor büszke öntudattal, fölemelt fővél járunk s valljuk magunkról, hogy erősek, fenségesek vagyunk. Mi a „Világ urai,“ akik legyőztünk s meghódítottunk mindent főid felett és told alatt. Akik maholnap büszke aerop- lanon a levegőt hasítjuk s hatalmunkba vesszük a csillagok birodalmáig a ránk boruló kékséget. „Gyönge emberek?!“ Nem gúny csupán ez a cim, vagy megtévesztés? Nem ! Valami vad, rémületes félelemmel látjuk, hogy nem! Amint lapozgatunk dobogó szivvel ráismerünk magunkra, mindenkire, akik itt járunk és élünk; büszke felemelt fővel járunk és megroppanunk, összetörünk kicsinyes megszokások, előítéletek alatt. Nem, nemcsak Balogh az és Irma, én, te, ő, mind, akik nyűge alatt élünk bilincseknek s nem tudjuk magunkat felszabadítani alóla. A nyers, a vad erő, a világot hódító és leverő, a nagy szellem, a forró szenvedély mind leomlik, összetorpad, ahol az elfinomult kényes ízlések, magunkra nevelt gondolatok sújtanak rá. Igen! Ezek azok! A „Gyönge emberek“. Az előítéletekkel teltek ! A bilincsekben gürnye- dők! A lelki rabszolgák! Akik megrontják a maguk s a mások életét s akikre még haragudni sem tudunk, csak sajnálni tudjuk őket és siratni. Csodálatos és gyönyörű gondolat volt ebben a világításban bemutatni az embert. A haladó kor emberét, a máét. Megragadni annál az érzés nél, ahol egyedül gyönge s ahogy ez a gyengesége leveri, feldúlja, felbolygatja egész lelkét s belelöki az önkinzó vergődésbe. Tönkre tesz magával együtt másokat is. Odahurcolja maga mellé a feleségét is a inartíromságba, gyengévé teszi az asszonyt, ahogy rákényszeriti a gondolkozásmódját ; s szenvednek külön-külön óriási szenvedéssel, ők ketten: a „gyönge emberek“. Es lesújtja a harmadikat is. Aki erős volt. Aki szembe tudott szállani mindennel. Bánattal és fájdalommal, aki tudott haladni a maga utján s arra vinni mást is. Es elmúlik ő is. Eltűnik zaj nélkül az örök utón, a legnagyobb, a legfelségesebb, a legerősebb, akit csak a tia fájdalma tudott legyőzni: az édes anya. „Gyönge emberek!“ Akik csak egymást gyötörni és szenvedni tudnak ; akik nem tudják magukat kitépni a korlátok közül. Akik szembe tudnak szállani a halállal és veszedelmekkel, csak azzal nem tudnak megküzdeni, azzal a kicsiny gondolattal, hogy az asszonyt valaha más is birta. Akik azt vallják, hogy a férti nyom nélkül haladhat keresztül a csatornák bűzén is, de az asszonyt más férfinak az érintése kárhozatra ítéli, még ha büntelen is. Még ha véletlen játszotta is más férfi kezére, mikor első férjét halottnak hiszi. Ha nem a szerelme és vágyai kényszerűik is a másikhoz, hanem az anyósa akarata és az anyai szeretete. Ha törvényes formák alatt lesz is a hitvesévé. Az mindegy. Az egyeduralkodó, a ma embere, a férfi szemében az mindegy. A másé volt! Csak azt látja! Csak azt érzi! Es ez kergeti a szenvedésbe, búskomorságba, ezt a gondolkozásmódot kényszeríti az asszonyra és teszi magával együtt szerencsétlenné. És ez hajtja a pisztolyig. Mikor pedig felocsúdik, szenvedélyes szerelme győz felette s meg meri fogni az asszonyának kezét, akkor is érezzük, látjuk, hogy szeretni, megbocsátni tud, de felejteni, elfelejteni, hogy az asszony valaha másé is volt: soha ! Hogy ez az árnyék tőlük el nem múlik. Szegények, szenyedők, önmaguktól korbácsoltak, mi mind, akik itt járunk büszke, felemelt fővel s lenyűgöznek az előítéletek — ez-e vagy a másik, mindegy bármelyik, mi fenségesek és lesújtottak, egymás testvérei: „gyönge emberek“. * * * Az élet képe van ebben a könyvben, mely uj világításban tárja elénk a mai ember benső lényegét. Csodálatos finomsággal megrajzolt alakok, erőteljes jellemzések s silhouette-szerü könnyedséggel odavetett leírások váltakoznak beDne. Hajszálnyi kis vonásokból szövi emberalakjait s megérezzük, bog}- az életben nemcsak a kirívó, feltűnő színeket látja meg, de erős érzéke van a halvány, a félig-meddig csak sejthető tónusok iránt is, megtudja látni azokat és fel tudja használni meglátását a szemléltetésben. Ezek a halvány tónusok a szenvedély forró színeivel váltakozva teszik oly széppé a regényt, de egy-egy túlságosan finom megrajzolás, mégis
