Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-14 / 33. szám
Szekszárd, V. évfolyam. 33. szám. Szombat, 1909. augusztus 14. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések lcgjutányosatb számítással, díjszabás szerint. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor,, negyedévre 2 kor% 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, o kor. Megjelenik minden szombaton. TOLNÁVÁ 1131 EGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS AI. KIR. SELYEJITENYÉSXTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs: JAJÍOSITS KAROLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. Egyes szám ára 20 fillér. Dunaföldvár igazsága. Vármegyénk alispánja legközelebbi időszaki jelentésében tetszetős képét tárta elénk Dunaföldvár közállapotainak. Egy nagynépességü, a haladás ösztökélő vágyával eltelt, szorgalmas, mindig előre törekvő község meglehetősen hu fényképe jelenik meg előttünk az alispán elismerő szavaiban. Nincsen semmi hiányossága ennek a szép képnek, csupán csak annyi, mint az ismert csoport képeknek, hogy egyes részletek élesebben domborodnak ki, mint a többiek. Jó, kitűnő az egész kép, de mégis szembeötlő egy-egy csoport, tetszetősebb megvilágitásasigy annál inkább feltűnik elmosódottságaatöbbi részleteknek. Alispánunk is inkább csak Dunaföldvár magasabb nivón álló községi köz- igazgatására irányozta fényképezőgépét. Hű, igaz képet ad erről, de a községi életet általánosságban jellemző többi részletek elmosódnak, kissé összefolynak szemünk előtt, j sőt mi több, az úgynevezett sötétebb pontok egyszerűen bennmaradtak a kamara obsku- rában, vagyis talán jobban mondva nem fértek reá a szűk határok közé kényszerült, egyébként nagyon érzékeny fényképező lemezre . . . Mert Dunaföldvárnak igenis vannak \ kisebb — »sötét pontjai«, sőt ezek nem is olyan kicsinyek — bátran beillenek közepes — „napfoltoknak“ is. Konstatáljuk azonban, hogy ez a derék, minden izében j magyar gondolkozásu község éppen úgy nem tehet minderről, mint nem tehet az, akinek szépséges arcát egyszei’re csak elcsúfítja a gonosz indulata —• ragya. Itt van például Dunaföldvár középiskolai oktatás ügyének szégyenletesen visszamaradott volta. Egy 13 ezer lakosú, virágzó iparú, fejlettebb kereskedelmü vá- 'rosnak nincsen egy középiskolája. Hasztalan rimánkodik gimnáziumért, polgári fiú-és leányiskoláért; teljesen magára hagyatva, a község értelmes polgárságának áldozatkészségéből s derék pénzintézeteinek támogatására utalva juthatott odáig is, hogy maflán polgári leányiskolája megnyílhatott . . . Hát ez igy tarthatatlan helyzet. Tenni kell valamit, ami azonban valami legyen, ne csak tessék-lássék, aféle —félmunka! Vármegyénk intéző körei tudnak e viszás állapotokról s hogy tárgyilagosan igazságosak legyünk — tőlük telhetőleg igyekeznek is rajta, hogy e derék városunk kulturbajain úgy, ahogy segitsenek. így a most szerdai közigazgatási bizottsági üléseu is szőnyegen forgott e nagy- fontosságú kérdés. Egy középiskolai képesítéssel biró tanár azért folyamodott, hogy maflán polgári iskolát nyithasson Dunaföldváron. Kérvényét a legmelegebb pártoló véleménnyel ajánlták a közoktatásügyi miniszter jóindulatú figyelmébe. Szerintünk azonban ennyi nem elég. Bármily nemes, hézagpótló munkát végeznek is az ily magániskolák, nemzeti kultúránknak nem nagy dicsőségét hirdetik, sőt bizonyos tekintetben kulturális el maradottságunk bizonyságai. Folt hátán — folt ezek legfeljebb, a foltok pedigarra jók, hogy elfeledjék a kiáltó — mezítelenséget, de nemhogy a testet óvják és védjék. Magániskolák szolgálhatják egyesek megélhetése után az — általános nagy célt is. Lételük azonban igy is csak örökös küzdés, kinlódás. Dunaföldvár megérdemli pedig az uj mentét izmos vállaira, közoktatásügye viselt plundráját ne toldjuk-foldjuk ideig- óráig tartó —; foltokkal. Végezzünk egész munkát. Ez a népes, fejlődésre hivatott község minden tekintetben érdemes s reá is szolgált, hogy a modern követelményeknek megfelelő középiskolát kapjon. Legyen az gimnázium, vagy polgári iskola, vármegyénk kultúrát szerető közönségének mindent el kell követnie, hogy Dunaföldvár végtére legalább olyan igazságos elbírálásban részesüljön, mint a többi hasonló városok. Alispánunk a legjobb akaratot helyezte kilátásba, sőt a közgyűlésen oda is nyilatkozott, hogy többet is akar tenni a vármegye legnépesebb községéért. Itt van tehát a fényes alkalom. A mint annak idején, a szekszárdi főgimnázium felállításakor, Szekszárd, Bonyhád és Gyönk között el tudta simítani az érdekösszeütközéseket nagynevű alispánunk: Simontsits Béla, kapja meg legalább a köteles részét Dunaföldvár is. Vagy ha már talán kimerült az anyagi támogatás hajdan erőOlvasd az Ür Evangéliomát! A fogadás elhargzott, gyermekem, Hallotta Isten, mint szent esküvést, Míg jársz ez árnyékfőldi tereken, El ne feledd, mélyen szivedbe vésd ! Bolyongva bűn tövisei között, — Hogy légy lehér ruhába öltözött, Megőrizvén szived liliomát : Olvasd az Úr Evangéliomát! Az élet könyve ez. Csupán az él Nemes, valódi boldog életet, Ki Jézusában bisz, bízik, remél, S miiépen O, úgy szenved, úgy szeret. A ki hitében rendületlen áll, Nem át that annak gond, bűn és halál. Hogy boldog légy egész életen át: Olvasd az Ör Evangéliomát! Vigasztalásnak áldott könyve ez, Levele balzsamirját hinti rád ; Ha könyed hull, ba szived repedez, Megújulsz, mint harmattól a virág. Ti fáradottak a kereszt alatt, Jöjjetek Hozzám s megnyugosztalak! A Jézus szól így, oh hallgasd szavát — Olvasd az Ür Evangéliomát! Mélységes tenger a szent Biblia, Merülj belé és gyöngyét megleled: Nagy kincs a szívnek ezzel bírnia, E drágagyöngy : bölcseség, szeretet Bölcs vagy, ha Istent féled holtodig; Boldog, ha szived áld és boldogít, S még az ellenségnek is megbocsát — Olvasd az Űr Evangéliomát! Örömnek könyve ez. Jaj, mennyi bú Gyötör, szaggat e íöldi szűk körön; De biztat lenn az égi koszorú, S oly édes az Úrban való öröm! Békesség könyve ez. A bús kebel Itt csendes, égi békességre lel, Bélére, melyet e világ nem ád — Olvasd az Úr Evangéliomát! Az örök üdvösségnek könyve ez ! Meghalt a Jézus nincs már kárhozat! Bűn és halál ellen Ő véd, fedez, Ki érettünk maga lön áldozat. A ki hit ábal Néki, Benne él, Az túl a síron szebb hazát remél. Hogy elnyerd a dicsőültek honát: Qlvasd az Úr Evangéliomát! SÁNTH.4 KÁROLY. Rege a Szent-Anna taváról. Irta: Szánthó Ottilia. A székely nép közhite szerint, a nap pillanatokkal tovább időz a vizek felett, mig a többi testek fölött észrevétlen gyorsasággal suhan tova. Idejének legnagyobb részét az Erdélyben levő Szentanna tavánál tölti — lévén az a hozzáfűzött mondák alapján, a választottja. A vize állítólag nagyobb visszaverőképességgel bir a tőid bármely más vizénél s oly tiszta, hogy beledobva valamely súlyosabb tárgyat 10 méter mélyen is látni, amint az alá száll; a tő alját azonban még nem sikerült elérni s a monda azt állítja, hogy nincs is, mert titkos utakon a legnagyobb vízből: a tengerből táplálkozik ... * Hogy is történt ? Egy rügyfakasztó május reggelen rendes sétájára indult a nap s közben szemlét tartott a vizek fölött. Mindenütt örültek neki — mosolyával mindenkit kitüntetett, sőt sugarai utján itt-ott csókot is rabolt, mit a szerelmes vizcseppek ép oly titkon viszonoztak a tükörükben megtört s visszavert sugaraikkal. Telt, múlt az idő. A nap még mindig a szokott módon tette meg vallomásait, egyforma volt mindenkihez, különösebben senki sem érdekelte, pedig a szerelmes vizek toronymagas hullámokat verve, fájó zúgást haladva keseregtek távozásán, de ő nem változott meg s már-már bele is unt az örökös szórakozásba, midőn egy gyönyörű, fenyvesekkel övezett vidékre érkezett. Biborszinü sugarai rózsásra festették a tájat, a hatalmas fenyők, a szellő lágy fuvallatára, sajátságos hangokban verték össze tüleveleiket, a virágok kábító illata összevegyült a fenyők életethozó balzsamos levegőjével s e pompa közt elcsodálkozva pillantotta meg magát a nap saját ragyogásának teljességében egy kristály- tiszta vizű tónak tükörében .... A hatalmas király, a mindeneket megvilágító s ujéletre- fakasztó nap, bámulva állott meg útjában. — Ki vagy, — szólt magához térve, — ki sugaraimat hasonló erővel vered vissza, ki lelkemnek teljes mását mutatod magadban ? — Nevem, Erdély büszkesége: SzentAnna tava vagyok, felelt a tó szelíden. A nap rettenetes erővel szórta sugarait; az erdő még előbb hűvös levegője lankasztó meleggé változott át, a kis állatok rejtett bokrokba menekültek, a virágok bágyadtan hajtották le kis fejeiket s a tó vize lassanként kezdett át melegedni a nap édes-tüzes csókjaitól. De hát hiába, az sem tarthatott sokáig, mint a földi lények boldogsága sem örök, mert annak a hatalmas égi testnek épp úgy megvan a paran- csolója, a kötelessége, mint nekünk: embereknek. Fájó szívvel mondott búcsút szerelmesének, bejelentvén a legközelebbi látogatását. Boldog érzéssel szállott a hegyek mögé s örömmel látta, hogy utolsó sugarai is tisztán verődnek vissza a tó vizéről, édes Isten hozzádot susogva.
