Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-07 / 32. szám

KÖZÉRDEK 5 1909 augusztus 7 aki evveljszemben kifogásokkal élt. A törvény­szék vádtanácsa azonban mai ülésén három rendbeli, sajtó utján elkövetett becsületsértés miatt vád alá helyezte Szabó Gézát. — Adományok a szekszárdi népkonyhára A népkonyhára adakozott: Bezerédj Andor Pusztajegenyés 10 koronát. Ezen kegyes ado­mányt számos szegényeink nevében hálás kö­szönettel nyugtatom. Szekszárd, 1909. augusz­tus 5-én. Bezerédj Pál s. k. — Helyreigazítás Grün Jakab paksi tanító nem 160 koronával, hanem 1600 korona évi nyugdíjjal nyugdijaztatott. — Nagy záporeső Pakson. E hó 4 én este Pakson nagy záporeső volt, a kanálisok nem voltak elegendők a viz felfogására úgy. hogy a nagymenyiségben felgyülemlett viz elöntötte az országutat és a Szenthárcmságtéren jó hosz- szu ideig a gyalog közlekedés lehetetlen volt. A várva várt eső a vetésekre igen jó hatással volt. — Állami iskola fejlesztése. A m. kir. vai- lás- és közoktatásügyi miniszter a dombóvári 7 tanerős állami elemi iskolát 1909 szept. 1-től még 2 tanerővel fejlesztette és ezen 2 uj állásra Jankovics Zoltán és Jankovics Zoltánná Polonyi Erzsébet szatmárzsadányi áll. e. iskolai tanítót illetve tanítónőt helyezte át. — A lapi bortermelés korlátozása. Alis­pánunknak a lapi bortermelés korlátozása ügyé­ben a legközelebbi vármegyei közgyűlés elé terjesztett javaslata szélesebb körben is feltű­nést keltett s azzal igy a fővárosi, valamint a vidéki lapok is tüzetesen foglalkoznak s néme­lyikük egész terjedelmében hozza a kétségtele­nül fontos munkálatot. — Elfogott katonaszökevény Tamás Gá­bor paksi illetőségű honvéd katonaszökevény a paksi öreg hegyen a csendőrség által elfogatott és átadatott a Dudapesti I-ső honvédhaekiegé- szitő parancsnokságnak. — Elgázolta a vonat. Horváth Flórián, a mőcsényi határban levő 73. sz. vasúti pályaőr, másfél éves Gyula nevű fiát f. évi julius 31-én este a tehervonat elütötte s mindkét lábát le­vágta. A kis fiú rövid szenvedés után meghalt. — A Bauernbund rövid fennállása óta már 17 vármegyében elterjedt egyetlen magyar- országi német kisgazdalap, 140—150 oldalas naptárt ad ki 1910-re, 3000 példányban. Hir­dető cégeknek eléggé nem ajánlható, különösen megyénkben, hogy a naptárban hirdetéseket tegyenek közzé, s mivel a hirdetési rész folyó év augusztus hó 15-én lezáratik, esetleges hir­detések feladását ezen időpontig kéri a Bauern bund kiadóhivatala Bonyhád, Tolnamegye. Egész oldal 30 korona. — Többszörös betörő Kétyen. Már hóna­pok óta nyomozzák Budapesten a leghíresebb detektívek Mihálovics Bélát, ki mint többszö­rös betörő már sokszor ült a hűvösön. Mihá­lovics most Kétyet tisztelte meg látogatásával, ahol Hammel és Zulauf motortulajdonosoknál mint gépész volt alkalmazásban. Szokása volt a nagyvárosi vendégnek, kiállítása szerint már be­utazta Európa legnagyobb városait, hogy mig a szűrükön a cséplés javában folyt, le lelátogatott a gazdák lakásaiba, azokat végig járta, mintha valakit keresne. így Zulauf János géptulajdonos szobáit is végig járta, felkereste annak pénzes­ládáját, feltörte, de az ott levő 800 koronából csak 140 koronát emeít el. Egy szép napon azonban nagy meglepetés érte hírhedt gépé­szünket. Bence János hírneves detektív', egy csendőr kíséretében cséplés közben váratlanul meglepte Mihálovicsot. Megismerték egymást, hisz már találkoztak volt többször is. Mihálovi­csot letartóztatták és rövid vallatás után be­ismerte kétyi bűnét. A lopott 140 koronából azonban csak 100 koronát adhatott vissza. De hogy is tévedt ide a budapesti dedektiv ? Mi­hálovics három hónap előtt Budapesten egy te­kintélyes cégnél 40 vég [bársonyt lopott 2300 korona értékben s nemsokkal később egy 4000 korona értékű gyémántgyűrűt. Személyleirasa ismeretes volt Bence előtt. Rögtön nyomozni kezdték Mihálovicsot s anyja mitsem sejtve, megmondta, hogy fia Tolna-Kétyen tartózkodik, Mihálovics mindent bevallott s most a budapesti rendőrségnél üdül. — Gyikosság Heckenberger Gyula ko- csolai vállalkozó és Kupinya József ottani gazda egy verekedésből kifolyólag rossz viszony­ban voltak. A harag annyira úrrá lett Hecken- bergeren. hogy múlt hó 26-án megleste ellen­felét s azt oly szerencsétlenfil ütötte meg, hogy nyomban meghalt. A gyilkost a csendőrség letartóztatta. — Kifogott hulla Richter Kálmán gimná­ziumi tanuló, ercsii lakos csónakázás közben a Dunába fulladt és Dunaföldváron fogták ki. — Ellenszegülő csavargó A kurdi csend­őrőrs járőre f. hó 3-án Mucsi községben, ren­des szolgálat teljesítése közben, Koch József csavargót kolduláson érte s a község elöljáró­sághoz kisérte, ahol kiderült, hogy Koch József már hónapok óta csavarog s keresetforrása nincs, miért is a járőr Dombóvárra, a főszol­gabírói hivatalba akarta kisérni, de Koch Joesef nem igen engedelmeskedett. Hosszas rábeszé­lésre megindult ugyan, de még a község belte­rületén a csendőrök elől egy udvarba menekült s a továbbmenést megtagadta. A csendőrök ekkor megakarták bilincselni, de ellenszegült, sőt a járőrvezető csendőr fegyvere után nyúlt, aki erre jobb karját az alsó részen átszurta. Ezután a csendőröket tovább követte ugyan egydarabig, de amikor útjában egy követ talált, felkapta s a háta mögött kisérő csendőrt meg­akarta vele dobni, aki azonban szándékát ész­revette, szuronyát balfelől oldalába döfte úgy, hogy a renitens csavargó összeesett. A csend­őrök ezután kocsira tették, Hőgyészen orvos­sal bekötöztették sebeit s úgy kisérték Szek­szárdid a kir. ügyészséghez, ahol dr. Kramo- lin Gyula mint letartóztatottat vette ápolás alá. — Gyilkosság a szalmakazalon. Sörös László dunaszentgyörgyi lakos gábonaját csé­peltette a műit hó 22—23-án. Munkaközben Badics János, Rátki Sándor és ifj. Régi Sándor szalmahordók a kazalra felvitt szalmát reá dön­tötték, őt a szalma alá temettek s reá tiportak. Mág aznap erős fájást érzett mellén, de azért nem is gondolt arra, hogy orvossal magát meg­vizsgáltassa. De napról-napra rosszabbodott az egészsége, még f. hó 1-én délután meghalt. Miután nagyon is alapos a gyanú, hogy a ha­lál előidézésére a rajta okozott tiprás hatással volt, a paksi kir járásbíróság vizsgálóbirája dr. Stern Miksa és dr. Grunfeld Adolf orvosokkal a helyszínére kiszállt s a hullát felboncoltatta. — Az alispán nótái. Hajdan Jerichó falait tudvalevőleg a trombita döntötte a porba s ma a nóta — temlomot épit. Kedves ötlete támadt Báró Fiátli Elemér szolgabirónak, aki megkérte Simonsits Elemér alispánt, hogy engedné meg közszájon forgó magyar nótáinak kiadását a gyönki rom. kath. kápolna javára. Az alispán készséggel tett eleget a kívánságnak s most csak az az egy a baj, hogy nem igen akad itt minálunk zenetudós emberre, ki olyan pattogós zamattal tudná kottára szedni a tüzes csárdá­sokat, mint ahogy az alispán jókedvvel s poétás lélekkel elgondolta. — Bosszúálló férj. Szálkán f. hó 1-én este Schlotthauer Józsefet, aki erkölcstelen durva erőszakoskodása miatt már 1 évi börtönt ült s a múlt évben is egy 70 éves koldus uszonyon, erkölcstelen merényletet akart elkövetni az ottani korcsma udvarán, Wender János ottani lakos karóval úgy vágta háromszor fejbe, hogy másnap meghalt. Wender tettét beismeri s azt mondja azért ütötte fejbe, mert a múlt évben feleségét is megsértette becsületében. A bonyhádi kir. jbiróság a hullát felboncoltatta s terheltet Szekszárdra, a kir. törvényszéki fogházba kisér­tette. — Szerelmi kaland. E címen múlt számunk­ban megírtuk, hogy Mensch Richárd ujverbászi születésű paksi hentessegéd múlt hó 24-én rá­lőtt Marosán Máriára s azután önmagát lőtte fejbe. Menschet beszállították a szekszárdi kór­házba, ahol a 19 éves ifjú súlyos sérülésébe múlt szombaton belehalt. — Hűtlen örök. Schancenbacher József bátaszéki gazdát egy ismerőse figyelmeztette, hogy szentai présházában beszédet hallott, va­laki a borát dézsmálja. Schancenbacher rögtön kiment tanyájához s a magával vitt kulccsal rázárta az ajtót a bennlevőkre s feljelentést tett a csendőrségnél. A csendőrök nem kis megle­petésükre Halacsek István és Bátori István hegy­őröket találták a pésházban, akik azzal véde­' keztek, hogy a tanya nyitva volt s oda csak lehűlni mentek be. Ezt azonban senki sem hiszi nekik el s igy feljelentették őket a törvény­széknél. — Gyakornokot keresnek. A.kis- vejkei körjegyzőségnél egy jó családból való fiú gyakornokul felvétetik. — Csendőrök és cigányok harca Ozoráról írják, hogy a hires fürgedi csárdánál a csend­őrök cigányokra akadtak, kik láttukra kocsik­ra kaptak és menekültek. A csendőrök kocsin üldözték eket, mire a cigányok rájuk lőttek. A csendőrök visszalőttek és egy cigány leesett a a kocsiról, de társai felkapták és elvitték. A cigányokat keresik. — Agyonütött kis fin Köhler Jakab kis­hidjai lakos 3 éves fia, a kis Köhler Mihály az udvaron játszadozott, miközben a falhoz támasz­tott szán eldőlt s oly szerencsét'enül esett a kis fiúra, hogy ez a nyakcsigolyán szenvedett sérülésébe belehalt. — TŰZ. Ózsák-pusztán múlt hó 29-én elégett 16 kereszt zab, 200 K értékben. Ugyanaznap este N. Kis János őcsényi lakos buzakazla égett el, mintegy 500 K értékben. — Öngyilkosságok A gyenge lelkek száma, akik megriadtak az élet küzdelmeitől s a halál­ban keresnek menekülést, nap-nap után szapo­rodik. Dunaföldváron egy 24 éves fiatal asz- szony, Német Sándorné szül. Rieger Julia, Mó­rágyon pedig Lindenbaum Mihály akasztotta fel magát. Az utóbbit az életuntság, Németnét pedig az ellene lopás miatt indított bünügy ki- , menetelétől való félelem vitte a végzetes tett elkövetésére. — Vizbefult gyermekek Gerjenben múlt vasárnap d. u. 3—4 óra között, fürdés közben a Dunába fűlt K. Nyúl János 14 éves gerjeni fiú. Holttestét az ár elsodorta, a hatóság ke­resteti. — TŰZ Bölcskén. Paksi tudósítónk Írja, hogy e hó 1-én Krausz István bölcskei lakos náddal fedett lakháza kigyulladt és leégett, továbbá elégett egy kazal széna, ruhanemű és különféle gazdasági szer 1540 korona értékben. Biztosítva volt IÓ70 korona. A tüzet 2 kis leány játszása idézte elő. Köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerőseim, jó barátaim és szaktársaim, kik boldogult feleségemnek f. hó 6-án történt temetésén megjelenésük­kel fájdalmamat enyhíteni iparkodtak, fo­gadják ez utón hálás köszönetemet. Szekszárd, 1906 augusztus 6-án. Kálmán János. Kovács J. vásártér-utcai műtermében hiányzó fogak pót­lása, csaposfogak, arany koronák és száj­padlás nélküli fogak (hídmunka) készíttetnek. Fogtömés, foghúzás és fogtisztitás a legjobb módszer szerint eszközöltetik. — Szegények­nek rendel délelőtt 8—9-ig és délután 1—2-ig. Tilla vőlegényei. Irta: Brunner András. I. Békés Bélát mindenütt ott lehetett látni, ahol Csergeő Tilla csak megfordult. A korzón más halandót nem engedett Tilla közelébe; a zsuron más hiába férkőzött hozzája, Tilla ott­hagyta és a színházba mindig zárva volt a pá­holy. Békés természetesen ott ült Tilla és a nagynéni között. A nagynéni nagyon, de na­gyon szivén viselte a fiatalok ügyét. Higgyék el azonban, teljesen önzetlenül tette. így aztán könnyű dolga volt Békésnek, mert máskülön­ben, ha t. i. a nagynéni nem tett volna róla, az udvarlók serege közt talán éppen Békés nem fért volna Tilla közelébe, mert Békés kissé ké­nyelmes, ráérő természetű volt, nem olyan fürge, siető, mint sokan mások. No meg aztán az iga­zat megvallva, Tilla is Békés társaságában érezte magát legjobban. Hiszen tisztában vollak ők egymással, e tekintetben. Tisztában, már két egész év óta. És tisztában volt velük az egész város. Hiszen éppen ez a különös, amiért a his­tóriáról beszélni érdemes, hogy két év óta min­denki egymásnak szánta őket és várta az el­jegyzés hírét, de dacára annak, hogy Tilla sem szólt volna ellene egy szót sem, ez csak késett és késett. Tudták ők, hogy egymásé akarnak lenni, ha nem is mondták egymásnak, de el­jegyzést természetesen nem lehet tartani, ha J

Next

/
Oldalképek
Tartalom