Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-24 / 30. szám
4 1909 julius 24 KÖZÉRDEK ták. Fizetés hatasztás iránti kérelmeket, kivéve Réthy János és Jenvay Kálmánét, teljesítették. Réthv János nyugdíjazás iránti kérelmét saját kérésére függőben hagyták, özv. Angyalffy Imréné nyugdíj megállapítás iránti kérelmét pótlásra visszaadták. Bizottsági ülés. A vármegye közegészség- ügyi bizottsága Török Béla elnöklete alatt f. hó 26-án d. e. 10 órakor a vármegyeház kistermében ülést tart. Tárgy'': Tolnán, Dunaszent- györgyön és Decs községben gyógyszertár, Lengyelen fiók gyógyszertár felállítása iránti kérelmek. Szakosztályi ülés. Tolnavármegye állandó választmányának közigazgatási szakosztálya julius hó 26-án délelőtt 10 órakor, Őrffy Lajos elnöklésével tartja ülését. VÁROSI ELET. Szekszárd város képviselőtestülete ma d. u. 3 órakor a városház közgyűlési termében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. A tanács jelentése a polgármester részére adott szabadságra vonatkozólag. 2. A polgármester jelentése a dr. Hilbert István jogügyi tanácsnok részére adott szabadságra vonatkozólag. 3. A főgimnázium telkének az állam részére leendő átíratásához szükséges bekebelezési engedély kiadása. 4. Állati hullaégető kemence felállítása iránti előterjesztés. 5. A villamostelep átvételével felmerült költségek kölcsön utján való fel- vevése iránt határozathozatal. 6. Áz esküdtképes egyének összeíró bizottságának kiküldése. 7. A községi közmunka összeírása iránti intézkedés. 8. Gonda Béla képvt. tag lemondása. 9. A zsibáruskodásról, 10. A hordár- vagy bér- szolgaiparról, 11. A társaskocsi-iparról, 12. A járdák, utcák és terek szabadon tartásáról szóló szabályrendeletek jóváhagyásának bejelentése. 13. A fogadó, vendéglő stb. iparokra vonatkozó szabályrendelet módosítása tárgyában hozott közgyűlési határozat jóváhagyásának bejelentése. 14. Fogyasztási adó leírás iránti kérvények. A jegyzői egylet választmányi ülése. Vármegyénk jegyzői egyletének választmánya f. hó 19-én Dunaföldváron tartotta meg ülését. A választmányi gyűlés igen népes volt s résztvett azon a jegyzői kar iránt mindig meleg érdeklődést tanúsító Rátkay László országgyűlési képviselő is. Nem célom ezúttal a választmányi gyűlés hosszú tárgysorozatát birálgatni, nem akarom annak mind a jegyzői karra, mind pedig a közérdekre való kiváló fontosságát leírni, csupán a lelki mozzanatokban felette gyazdag és szép gyűlés egyes részleteinek röv d elmondásába bocsájtkozom, hiszen a gyűlésről majd beszél a jegyzőkönyvi kivonat s majd szól még a »tárgyhoz* a »tengeri fürdőjéről hazajött* Oravszky László is! A választmányi ülést Klimes Antal hő- gyészi főjegyző, a jegyző-egylet elnöke nyitotta meg. Meleg szavakkal üdvözölte a válaszmányt, megköszönte a személye iránt tanúsított általános szeretet megnyilatkozását, mely a Klimes- alapitv ányt hozta létre, majd Kerbolt István elhunyt egyleti tagról emlékezett meg megható szavakkal, melyeket a választmányi tagok kegyeletük őszinte jeléül állva hallgattak végig. A tárgysorozat tárgyalása közben az elnöklést Niefergall Nándor alelnök vette át. Oravszky László megemlékezett Wekerléről, aki ugyancsak »megtisztelte* a jegyzőket a »segédmunkás* titulussal. Oravszky, Purth és mások nem kérést és könyörgést, hanem akarást jeleztek szükségesnek az illetékes fórumok előtt, akarást mindahhoz, amihez joguk van s ami képességük, képzettségük, tudásuk és államot fentartó állandó és pótolhatatlan lelkes működésűk után méltán megilleti őket. Bizonyára tudomására jut ez Wekerlének s tán az országgyűlésnek is s ha a jegyzők összetartanak, Wekerle is belátja majd nagy tudása mellett tájékozatlanságát. Kimagasló része volt a gyűlésnek Nieíer- gall Nándor alelnök beszédje, mikor a gyűlést tiz percre felfüggesztve, lelkes szavakkal adta át a dunaföldvári járási jegyzői egylet díszoklevelét Klimes Antalnak, melyben a jegyzői egylet őt örökös tiszteletbeli tagjává választotta meg mindazon elévülhetetlen érdemeiért, melyeket a megyei jegyzői kar érdekében évtizedeken át szerzett. Klimes hálával fogadta a megtisz- telést s ígéretet tett, hogy a jegyzők ügyeiért fáradni, küzdeni, fog addig, amig csak testi és lelki ereje erre képessé teszi. A 9 órától d. u. 1 óráig tartó gyűlés végével a választmány Niefergall főjegyző, majd Rátkay országgyűlési képviselő lakásán testületileg tisztelgett, mindkettő személye és családja iránt érzett őszinte tisztelete, nagyrabecsülése jeléül s egyszersmind hálájuk kifejezéséül mindkettőnek azon szoros ügyszeretetért és tevékenységért, melyet a jegyzői kar iránt önzetlen és odaadó szeretettel mindenütt s mindenkor tanúsítottak. Majd a Stefánia-kertben díszes lakomára gyűltek egybe. Mielőtt azonban a felséges társaslakoma kezdetét vette, fényképet vettek fel a jegyzői választmányról, mely a megyei jegyzői egylet minden egyes tagját oly lelkiismeretes nemeslovai közé s a nagy csöngetyüs nekiugrik a kőhalmi ösvénynek s utána a baczoniak. Buda felé csak azért is! — Mondják a hermányiak. És két utón haladnak. IV. Harc a menyasszonyért. Alig halad a baczoni csoport egy fertályórát, a vig kurjongatást halálorditás, asszonyok ketségbeesett sikoltozása váltja fel. Az erdő sűrűjéből előtörő marcona alakok rohanják meg a menyasszony szekerét. Egy pillanat alatt előkerülnek az elrejtett fejszék, fokosok, melyek a rövid, görbe török kardok mellett, hosszú nyelők miatt kitűnő védelmi szerek lettek a lovas török rablók ellen. Mindegyik megtalálja a maga ellenfelét. A székely furfang is sokat segít. Tudják a fejszések, hogy a lovas baloldalára kell kerülni, hol a rövid kard nem sokat árthat és előbb a ló homlokára, aztán a turbánra kell nyomni egyet. h £ A nagyerejü Bóra is méltó ellenfélre talált. Egy roppant testű szerezsánra, ki lova nélkül maradván összefogódzva birkóznak. Egyik sem ereszti a másikat, fogaikkal tépik egymást, mig egyszer Bóra, egy kiálló fagyökérben megakadván, térdre rogyott s ellenfele által legyüretett. E látványra a halálos félelem megzsibbasztá az amúgy is gyengülő fejszéseket, midőn az egyik szekérsaroglyában meghúzódó Dálnoki Miska leugrik s egy törött nyelű fejszével sírva johan a küzdők mellé. — Hol üssem bácsi ? A fojtogatástól erejét vesztő Bóra annyit tud még»mondani: »Csak a fejire, fiam!» És a gyermek, amint tiz éves kora engedé, odanyomint a veszélytől mit sem tartó, már-már győztes török fejére egy »győri fejkötőt.« Nem volt nagy a csapás, de elég arra, hogy égy pillanatra elszédüljön a martalóc ; de ez az egy pillanat elég volt Bórának, hogy alulról, felülkerüljön és egy csapással ketté hasítsa ellenfele koponyáját. A küzdő fejszésekbe uj lelkesedés támad, amely még inkább fokozódik, midőn távoli»moraj, majd kiáltás hangzik : »Ne hagyjátok magatokat baczoniak!« És a legválságosabb helyzetben érkeznek az elvált hermányiak, bosszútól lihegő arccal rohannak a nem képzelt csatatérre. Fut már a martalócok közül ak* futhat, kit lovának gyors lába megmenthet. Haj ! de kevés menekülhet, összetört tagokkal jórésze ott marad, vadak prédájául. Jusszuf és Ibrahim sem gondolkozik már azon, hogy ki költi el a száz aranyat, sem attól nem kell félniök, hogy egy fejjel megrö- vidittetnek. De a násznép férfitagjai közül is többnek volt ez az utolsó nászutja. Az életben maradottak is többé-kevésbé megsebesítve. Ez is egy kép »Erdély aranykorából.« ■* — Most már mit tegyünk atyafiak, hogy békésen érhessünk haza ? — Nincs más mód, mint hogy halottainkat feltesszük a szekerekre és irányt változtatva, a lehető újabb megtámadás kikerülése végett dűlő utakon, nehéz utakon egyenes irányban nekivágunk a Rikának — szól bölcsen Bóra, a biró. De mikor^ érünk haza a hólepte hegyeken keresztül ? Étien pusztulunk el 1 séggel képviseli, ügyes-bajos dolgait elintézi és kifejezésre juttatja s mindezzel nagy szolgálatot tesz a közérdeknek. A lakoma felett Niefergall Nándor dunaföldvári főjegyző üdvözölte a megjelenteket. Tüzes, lelkesítő szavakkal tette szóvá a jegyzők jogait s örömének adott kifejezést, hogy a jegyzők Dunaföldvárt tisztelték meg megjelenésükkel. Utána egymást érték a szebbnél-szebb, ked- vesnél-kedvesebb felköszöntők, melyek közt Rátkay László országgyűlési képviselőé áll az első helyen. Megismételte a jegyzők erélyes fellépésének helyes és indokolt voltát, ne kérjünk, könyörögjünk, elő az aranyigazsággal: akarunk! Lelkes, költői szárnyalásu beszédében Ígéretet tett, hogy ha eddig, mint politikus nem sokat tehetett a jegyzőkért, most mint költő, mint iró tollat vesz s színdarabot ir a magyar jegyzőről, állásának jelentőségéről s erős a hite, hogy ezzel a jegyzők egyetemének elhanyagolt j közjogi állásán, fegyelmi törvényén s sok más ■ siralmán segíteni fog. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Oravszky László beszélt több ízben s minden egyes felszólalása az ő találó, szellemes humorával nagy tetszést aratott. Lelkes beszédet tartottak még Klimes Antal hőgyészi, Bereczk István simontornyai, Illés Gyula dombóvári főjegyzők és mások, mindnyájan a jegyzők érdekével karöltve járó általános közérdekről. A társaslakoma délután 5 óra tájt végződött. Néhányan a messze községekbe útra keltek, aki csak tehette, Niefergall Nándor egyleti alelnök szőlőjébe ment, hol a vendégszeretetéről hires házigazda a választmányt vendégül látta. Már a lakásán, mikor a jegyzői egylet választmánya nála tisztelgett, pazar vendégszeretettel látta el vendégeit, akik ép ezért nemcsak neki, de családjának is, Klimes által szinte hálájukat a legszebb módon juttatták kifejezésre. Magas hangulat támadt Klimes, Niefergall, Bereczk, Illés lelkes felköszöntői nyomán, melyekhez mindég Oravszky adta a találó humort. A barátságos, testvéries együttlét sok kedves emléket vésett a szivekbe, mely feledésbe bizonyára nem megy. De legfőképen neai lehet feledni azokat a közérdekű dolgokat, melyeket a választmányi gyűlés tárgyalt s amelyek felsőbb hatóságok előtt is ismeretesek lesznek s amelyek nemcsak a gyűlés, de az után is, az egész együttlét alatt annyiszor és oly szép formában tárgyaltattak. Itt is látszott, hogy a jegyző nem az »én«-ért küzd, hanem az énnel a közérdekért, a magyar közigazgatásért, amelyben ő Rátkay szerint a legerősebb alap, a vasúti sin s hiába a fejedelmi vasúti kocsi, ha a sin hiányzik, a kocsi nem mehet tova! . . . A szív és lélek beszélt a jegyzőkből, a megyei jegyzői egylet válaszmányából s a meg- kapóan szép gyűlésről bizonyára hallunk még. — Dehogy pusztulunk ! Hiszen édes anyám a tarisznyába sok pogácsát tett, meg sonkát is, — szól a Miska gyerek. — No nézze meg az ember! Ennek a kis »csögnek* igaza van. A tarisznyákhoz még hozzá sem nyúltunk. — Hej, csak mégis jó, mikor okos asszony van a. háznál! — Tehát induljunk, hogy még ma éjfélig a rika-földi remete házig eljussunk s ott aztán megüljük a győzelmi és halotti tort. * Mit beszéljünk tovább ? A szerencse kedvezett. Békével értek egész Baczonig, hol a viruló mennyasszonyt, halottakat s véres násznépet sírva-vigadva fogadta a falu apraja- nagyja. Az örömapa háza megtellett a kiváncsiak sokaságával. — Hogy volt, mi volt ? — hangzik a kérdés száz oldalról. — Kié az érdem, hogy mind el nem pusztultunk ? — kérdi a harcból hazatért násznép. — En azt mondom, — szól az öreg Keresztes — hogy a legnagyobb érdem ezt a kis csög-bog Miska gyereket illeti, mert ha biró uramnak nem megyen segítségére, most biró uram nem él, de nem élünk mi sem. — V an kenne valami! — szólnak némelyek. Éljen a kis csög! És e nevet a »Csög* család ma is viseli. — De van ám a dolognak más oldala is — szól a hermányi Pál András. Mert ha mi időben meg nem érkezünk, kietek most túl volnának árkon-bokron ; a menyasszonyt pedig vinnék Konstantinápoly felé.
