Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-17 / 29. szám
1909 julius 17 KÖZÉRDEK 5 I. nyilvános (megnyitó)' ülés. Félhét órakor eukarisztikus körmenet a belvárosi templomból. Augusztus 30-án reggel nyolc órakor szent mise a belvárosi templomban. 9—12 óráig és 3 — 5 óráig a szakosztályok működése: I. hit- buzgalmi karitativ szakosztály a közművelődési palotában. Tárgyai: hitvédelem, kongregációk, családvédelem, szegényügy. II. közművelődési szakosztály, a főgimnázium dísztermében. Tárgyai : művészét, irodalom, sajtó, népkönyvtárak, iskolai és szabad oktatás, ifjúsági mozgalmak. III. szociális szakosztály, a városháza dísztermében. Tárgyai : mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi ügyek. Délután öt órakor második nyilvános ülés. Este hét órakor zárt ülés a katho- likus körben, utána ugyanott közös lakoma. Augusztus 31-én, reggel Magyarország Nagyasszonya szobrának fölszentelése a szeged- rókusi templomtéren. Reggel fél nyolc órakor szent mise, szentbeszéd, szoborleleplezés és megkoszorúzás. Utána diszfelvonulás Új-Szegedre. Délelőtt tizenegy órakor harmadik nyilvános záróülés. Délután a nagygyűlés által kiküldött képviselők jelenlétében folynak még le: 1. A szegedi katholikus legényegyesület ünneplés megnyitó ülése. 2. Katholikus hittanárok és hitoktatók csanádegyházmegyei körzetének alakuló ülése. 3. A szegedi katholikus patro- názs megnyitó ülése. A nagygyűlésre kétféle jegyet lehet váltani. A tagsági jegy ára 5 korona, mely minden ülésre szól és a nyilvános gyűléseken állandó ülőhely elfoglalására jogosít. A belépő jegy 1 korona, mely a zárt üléseken kívül minden ülésre szól. A nagygyűlés tag ai már a hídon való átjárás miatt is a nagygyűlés jelvényét tartoznak viselni. Ára 30 fillér. A nagygyűlésre jelentkezhetni az Országos Katholikus Szövetség irodájában (Budapest, IV., Ferencziek-tere 7.), ahol a tagok részletes pro- grammot és jegyet, jelvényt, valamint utazási igazolványt kaphatnak. Az elszállásolásért a szegedi rendezőbizottsághoz (Katholikus Kör) kell fordulni. — A pécs-bátaszéki vasút állami hozzájárulása Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter kiutalta a pécs-bátaszéki vasút részére megajánlott államsegély első részletét, több mint egy millió koronát. Most már tehát semmi kétségünk az iránt, hogy bármi késedelem is fordulhatna elő, ez a közgazdasági viszonyainkra kedvező hatású vasút mielőbb ki fog épülni. — Hatalmaskodás. Szekszárdon egy csendőr tegnap este letartóztatta és a városházára kisérte Uj János tekintélyes birtokos feleségét, értesülésünk szerint azért, mert ez, midőn a csendőr őt a trágyalének az utcára folyása megszüntetésére figyelmeztette, másokat is megnevezett, akik szintén féljelentendők volnának. Rácz József rendőralkapitány az elővezetett nőt természetesen azonnal szabadon bocsátotta. A csendőr feljelentetett, a vizsgálat bizonyára igazságot fog szolgáltatni, mert a polgárok szabadsaga olyan közkincs, amelyhez brutális kézzel hozzá nyúlni nem szabad. — Országos dalosünnep. Az idei országos dalosünnepet augusztus 15-ikétől 18-áig Kecskeméten tartják meg. Az előkészületek dolgában Göndöcs István, a Magyar Dalosegyesület titkára utazott le Kecskemétre. A városi tanács és polgárság nagy ünnepséggel fogadja az ország minden részéből egybesereglő vendégeket. — Tánciskola. Deutsch József oki. tánc- tanitó Dunaföldváron felállított tánciskolája kitűnő sikernek örvend. Vagy 60 pár tanítvány jár órákra, a vendégesték pedig zsúfolásig megtöltik vigadó fiatalsággal az Egyenlőségi Kör nagytermét. Ez a népszerű táncmerter sikeres tanítását és megnyerő szolid modorát dicséri. — Elveszett e hó 9-én egy kis piros küvü női gyűrű a Molnár-nyomdától a kórházig vezető irton. A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül, ha azt tulajdonosának, Szőke Sándornak (Molnár-nyomda), átadja. — Jégeső. Múlt vasárnap délután Báta- széken hatalmas jégeső volt, mely a vetésben, de különösen a szőlőkben nagy kárt tett. — Kereskedők ügyeimébe. A posta részéről felkérettünk a következő felhívás közzétételére. A közös külügyminiszter ur azzal a kéréssel fordult hozzám, hatnék oda, h°gy a hazai cégek a konzuli hivatalokhoz kereskedelmi ügyekben intézendő tuda- í kozódásoknál a válasz bérmentesitésére ezentúl ne belföldi levélbélyegeket mellékelje- nek, melyek külföldön csak nehezen érté- | kesithetők, hanem e célra a római posta-kon- j gresszuson életbe léptetett nemzetközi válaszdij I szelvényeket (Coupon-ré nouse international) használjanak. A nevezett minisztérium ez alkalommal megjegyezte, hogy a német cégek és a német konzuli hivatalok közötti érintkezésben ez az eljárás már általánosságban alkalmazásban van. A közös külügyminiszter e kívánságához képest a hazai cégek figyelmébe ajánlom, hogy a jelzett célra lehetőleg a m. kir. posta- hivataloknál darabonkint 28 fillérért beszerezhető nemzetközi válaszdijszelvényeket használják, melyek a legtöbb európai, valamint igen sok tengerentúli államban való forgalomba is érvényesek (Ez iránt különben tájékozást nyújt a Postai Tarifák és Postaüzleti szabályzatnak III. része, az egyetemes postaegyesülethez tartozó országok névjegyzéke.) A közös külügyminiszter értesítése szerint, e válaszdijszelvé- nyek továbbá nem csak ily bérmentesítési célra, hanem kisebb összegeknek (költségmegtérité- seknek konzuli illetékeknek stb.) a konzuli hivatalokhoz juttatására is felhasználhatók. Ez alkalommal a hazai cégek figyelmét arra is fel- kivánom hívni, hogy a konzuli hivatalokhoz intézendő irataikat helyesen bérmentesítsék, nehogy e hivataloknak büntetési portókiadásokat okozzanak, melyekre azoknak nincs fedezetük. Budapest, 1909. évi junius hó 10-én. A miniszter helyett: Szterényi s. k. államtitkár. — Zongora oktatás. Waldmann Rózsa, a budapesti nemzeti zenede kitünően végzett növendéke, kezdőket és haladókat saját lakásán vagy házon kiviil zongorázni tanít. Jelentkezéseket elfogad Krammer Vilmos szekszárdi könyv- és zeneműkereskedése. — Egy milliárd. A Trieszti általános biztositó társulatnál (Assicurazioni Generali) biztosított tőkék állaga elérte az egy jmilliárd (ezer millió) korona összeget. Ez az első eset, hogy egy magy.-osztr. intézet ily állományt képes felmutatni, amilyent különben csak nagyon kevés európai biztositó társaság ért el eddig. Ezen eredmény nagyfontosságu közgazdasági eseményt képez, mert ez egyrészt biztosítási intézményünk versenyképességét, másrészt pedig azt a nagy bizalmat igazolja, amellyel a közönség ezen legnagyobb biztositó társulatunkkal szemben viseltetik. — Hajókatasztrófa a bátaszékl feidnál. A baja—bátaszéki vasúti hjdnak hajóközlekedésre szánt nyílásánál, amely szűk volta és kellő éjszakai megvilágítás hiánya miatt már több katasztrófát okozott, az éjjel a pillérhezvágódott a »Lehel« nevű uszályhajó, amely kettétört és mintegy százezer korona értékű gabonarakományával együtt elsülyedt. Egy munkás a vízbe fűlt. — Bestiális asszony. Toldi István 6+ éves cseresznyéspusztai kisbirtokost a vele vadházasságban élő özv. Szalai Józsefné szül. Bán Julia 46 éves özvegyasszony bestiális módon meggyilkolta. Négy év előtt vette Bán Júliát Toldi a házhoz és ez időtől folytonosan civódtak s az asszony miatt Toldi 20 éves fiának is el kellett hagynia a házat. A fiú távozása után az asszony mind rosszabbul bánt Toldival, aki ezért elhatározta, hogy fiát visszaveszi. Amint ezt az asszony megtudta, Toldit a konyhakéssel és baltával meggyilkolta, azután elmenekült, a csendőrség azonban letartóztatta. A paksi kir. járásbíróság vizsgáló bírája, úgy a szekszárdi kir. ügyészségtől Beke Ferenc kir. ügyész a helyszínére kiszállt s gyanúsított ruháit, a gyilkosságnál használt baltát és konyhakést lefoglalta s a gyilkost vizsgálati fogságba helyezte. — Fiatal tolvajok. Petröczki Éva, Fodor Julianna és Bitter Róza faddi lakos 14 éves leányokat a paksi kir. járásbíróságnak feljelentettek, mivel a szekszárdi országos vásáron 11 pár uj papucsot, 2 drb fejkendőt, 5 pár női harisnyát, zsebkendőt stb. loptak. A tárgyak elkoboztalak és Fadd község elöljáróságának átadattak. — Elgázolt gyermek. Pintér János szekszárdi kocsis tegnap a Wosinszky-utca sarkán a járdán elgázolta Mutschenbacher Ödön fakereskedő kocsisának 5 éves leánykáját. A kocsi keresztül ment a gyermeken s azon oly súlyos sérüléseket okozott, hogy be kellett szállítani a kórházba. — Tolvaj cseléd. Hegedűs Józsefné paksi lakos kárára cselédje Naírádi Mihály egy ezüst óraláncot, forgópisztolyt és 4 zsebkendőt ellopott es megszökött. A csendőrség a lopásról idejekerán értesittetett s sikerült neki egy órai hajsza után Pakson, a györkönyi utca végén elfogni, amikor a csendőrjárőrt lelövéssel fe- j nyegette, de azért a csendőrök megbilincselték | és a paksi kir. járásbíróságnak átadták. — GyllkOSSágl kísérlet Vörös Mihály kaj- mádi mezőőrön Horváth János ugyanottani ka- nászbojtár késsel és a mezőőrtől elvett baltával oly súlyos sérüléseket okozott, hogy be kellett szállítani a kórházba. A merénylőt letartóztatták. A merénylet boszu műve, amely egy pofonban leli indokát, amelyben Vörös a kanászt részesítette. Kovács J. vásártér-utcai műtermében hiányzó fogak pótlása, csaposfogak, arany koronák és szájpadlás nélküli fogak (hídmunka) készíttetnek. Fogtömés, foghúzás és fogtisztitás a legjobb I módszer szerint eszközöltetik. — Szegényeknek rendel délelőtt 8—9-ig és délután 1—2-ig. VIDÉK. Kitüntetett munkások. Szép s lélekemelő ünnepély folyt le folyó hó 8-án Koppányszántón. Ugyanis e napon adta át Száváid Móric főszolgabíró a 100 — 100 korona arany jutalmat és elismerő oklevelet Varga Ferenc községi cselédnek, ki egyfolytában 42 évig és Orbán Ferenc uradalmi béresgazdának, ki 38 évig szolgált egy helyen. Jelzett napon ünnepi köntöst öltött a község lakossága s a község nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, kik közt dr. Kämmerer Ernő miniszteri tanácsosnak, mint az egyik kitüntetett munkaadójának családtagjait, továbbá Magyar Zsigmond esperes-plébánost, Paczka Ferenc jeles festőművészünket, kinek Szántón atelierje és villája van, s aki az év jó részét e kies fekvésű községben tölti, Döme Géza nyug. kir. törvényszéki igazgatót, Segesdy Ferencet s Vargha Lajost, Székely Sándor járási számvevőt, Németh Mária urhölgyet, úgy Nyárády Imre intéző vezetése alatt a pusztai cselédséget lehetett látni az egyszerű, de ünnepies öltözetű falunépével együtt. A község, mint szintén egyik munkaadó, képviselőtestületi diszkozgyuiest tartott, melyet a községi biró, mint elnök nyitott meg. Szabó Zoltán községi jegyző a közgyűlés megnyitásával tömör, de meleg érzésektől fakadó rövidebb beszéddel üdvözölte a járási főszolgabírót, úgyis mint a főispán megbízottját, aki igen szép beszédben méltatta a két öreg cseléd hosszú és hűséges szolgálatait s a jelenlévő többi cselédet is buzdította a kitartó szolgálatra s fejtegetve a kormány intentióját, kiemelve különösen az elismerő-oklevél erkölcsi becsét, úgy ezen okmányt, mint a 100—100 koronát aranyban átnyújtotta az erre valóban érdemeket szerzett cselédeknek, kik könyes szemekkel, meghatottan lebegtek köszönő szavakat a föld- mivelésügyi miniszternek és a közbenjáró hatóságoknak, megemlékezve arról a jó bánásmódról, melyben munkaadóik részéről részesültek. Ezen ünnepélyes alkalmat felhasználta Szabó Zoltán községi jegyző arra, hogy az országos gazdasági munkáspénztár által Kölesdi József rokkant cselédnek juttatott rendkívül ise- gélyösszeget, úgy a község nevében az ezt 50 koronára kiegészítő darab arany jutalmat ünnepélyesen átadja. Kölesdi Józsefet, kit nehéz, terhes szolgálata közben baleset ért s több helyen lába eltörött, mintaképül állította munkás- és cselédtársai elé s lendületes szép beszédben hangsúlyozta, miszerint a kormány gondoskodása folytán nemcsak kizárólag a kitartó és hosszas szolgálat nyer jutalmazást, hanem a véletlen szerencsétlenség folytán megrokkant s biztosított munkásnak további létfentartása iránt is atyai gondoskodás történik. Továbbra is Isten és haza iránti szeretetre, odaadó munkálkodásra szólította fel nemcsak a megjutalmazottat, hanem a jelenlevő munkásokat is és a mankókon tá- maszkodónak buzdító szavak „kíséretében adja át aranyban úgy a pénzsegélyt, mint a jutalmat. A képviselőtestület tagjait és a jelenlevőket ezen eseménybőli való okulásra, gondolkozásra hívta fel s ama óhajának ad kifejezést, hogy nemesebb érzésektől óhajtva fog mindenki visszaemlékezni ezen szép napra. Kölesdi hálás szavai után járási főszolgabíró jelezte, miszerint illetékes helyre is el fogja juttatni a kitüntetett cselédeknek köszönetét. Érdemes a felemlitésre, hogy Orbán Ferencnek öt fia van s mindannyi gépész-kovács s mind az öt 3 évig katonáskodott s hogy a