Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-08 / 19. szám
Szekszárd, V. évfolyam. 19. szám. Szombat, 1909. május Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetéseit ide küldendők. Hirdetések 1 ^jutányosabb számítással, díjszabás szerint Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. Alt ORSZÁGOS M. KIK. SELYEMTENYESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAIMA. Belmunkatárs : JANOSITS KAROLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: HOD.VÁll ISTVÁJÍ. Ér j es szám ára 20 fillér. Evangélikus templom Szekszárdim. A realizmus, a materiális irányzat, mint hatalmas póröly döngeti a hit, a dogma sok százados üllőjét. Szikrát szór mindkét acél kolosszus s egyik sem tudja legyőzni a másikat, -de mintha a fáradtabb, a lan- kadtabb a kalapács kezdene lenni, az üllő. a hit eleven ereje állja, sőt diadallal veri vissza a reá mért, megsemmisíteni akaró csapásokat. A tudás nagy óceánját járó fényes lángelmék közül nem egy felesleges tehernek hirdette az Istenség fogalmát, magét a tápláló hitet, a vallást s végeredményként belátta már a legtöbb, hogy az emberileg abszolútnak gondolt tudás gyerekdicsekvés csak s a legbüszkébb gálya is céltalanul kanyarog, lorog az élet nagy öivényein, mert a kidobott felesleges teher, a hit: maga volt az iránytű, vagy még inkább az evezőlapát, a nélkülözhetetlen kormány-kerék . . . Beszéljen bárki bármit, védő melegágy a hit, ebből sarjad a remény, a megnyugvás — ezek nélkül pedig nincs, nem lehet élet. A vallásra tehát szükség volt, van és lesz inindörökkétig, mert maga az élet nem más, mint többé-kevésbé sikerült cirkuszi mutatvány, táncolás ama bizonyos kifeszitett drótkötélen s az életet megtartó egyen- sulyozó megint csak a hit. a vallás ! Szóval : hinnem kell, mert a hit jól esik, a hit vigasztal, bátorít, felemel, hit nélkül az élet sivár, kietlen. A tudás legfeljebb lelki szom- jat okoz s egyedül a hit enyhiti meg azt csupán. Mit ér az, ha tudom mily alkatrészekből van összerakva a nagy gondolat- műhely, az emberi agy, ha pontosan tudom hány gramm az agyvelő, ha ismerem minden sejt, minden atom élettani rendeltetését, feladatát, de ha egyúttal azt is érzem, ha egy kis megpattanó érrel vége mindennek s a halál azt mondja összes tudásomra, világrengető terveimre, hogy: csitt ? . . . -Mily lehangoló, mily végzetes, sőt egyenesen veszedelmes lenne a tudás; hány alkotó elme dobná el toliát, ecsetjét, az alkotó vésőt, pörölyt, kalapácsot, ha a vallás a maga édes, küzdésre serkentő misteriumá- val körül nem övezné? A halhatatlanság, az örök élet eszménye az a bizonyos szárny, mellyel a vallásos ember repül, de mankó ez a csalódásokkal telt életben a reális, hitetlen embernek is, ennek segélyével, ha repülni nem is, legalább járni, mozogni tud. Mi lenne e szárny, vagy legalább mankó nélkül az ember ? Nem több, mint a földön csúszkáló féreg. Hit, eszmény, magaszto- sabb cél nélkül való, alsóbbrendű teremtmény, de ezzel a helyzet, a — világ ura. A vallásosság, a hit ápolása tehát, mig a mai erkölcsi alapon van berendezkedve a társadalom, magasabb erkölcsi kötelesség. A templom a fáradt, tikkadt lelkek felfrissítő oazisa, modern dinamó-állomás, hol uj életenergiával telik meg a szív, a lélek. Nem Istennek van tehát szüksége templo- I mokra, mert ő mindenütt megtalálja, látja az ó emberét, de az embereknek, hol azok keressék s megtalálják lelkűk nyugalmát, az — Istent! Jószivü, hivő, vallásos emberek ily magasabb erkö’csi feladat teljesítésére vállalkoztak Szekszárdon. Házat, templomot akarnak építeni Istennek — jobban mondva önmaguknak. A szekszárdi evangélikusok nemrégiben megalakult friisszió-egyháza, élén a kir. törvényszék derék elnökével, Hazslinszky Gézával, vállalkozott az alapgyiijtés megkezdésére, az első tégla - árának összehozására. A mint már'jeleztük, június 9-én nagyobb szabású hangverseny lesz itt. A programm még ugyan összeállítva teljesen nincsen. De annyit már tudunk, hogy közreműködésre kérték fel a legközelebb nagy sikerrel hangversenyezett uj dalárdát s itt helyből még többeket. Budapestről lejön Hazs- hnszky Gusztávot, az elnök ismert zeneszerző testvére s a kis csodaművésznő, a 8 éves Fényes Annuska, ki a Király-szinliáz e hó 8-án szinrekerülő »Jánoska« cimü darabjának fő-főprimadonnája. Az -stély műsorának azonban bizonyára legragyogóbb fénypontja lesz az a felolvasás, amelyet az országosan ismert jeles iró : Bársony István tart, ki a kir, törvényszéki elnökkel való összeköttetése révén vállalkozott e szép, e nemes feladatra . . . íme itt a programm, fényes, művészi élvezetet ígérő minden pont. Nem késünk azonban kimondani, hogy a legeredetibb, legszerencsésebb ötlet: Bársony Istvánnak megnyerése. Országszerte ismerik az ő színes, eleven, ragyogó tollát, ez is meg- okolttá teszi tehát az ő felkérését, de van arra más jogcím is, az uj templom ügyének nem lehet hathatósabb szószólója, mint Bársony István, ki Magyarország legbuzgóbb, legalázatosabb — templomjárója . . . Igen, igen, ott jár ó >Erdőn, mezőn«, abban a hatalmas dómban, amelynek pillére a világ négy sarka, orgonája a búgó szél, Örökmécsese a sok milliárd csillag, a fényes nap, templomi szónoka a fellegpalástba öltözött cikázó villám 's a mértföldeken át- reszketó, lelket, szivet rázó mennydörgés .. . Igen, igen, ott jár ő e fényes templomban, a mennyország előcsarnokában, a szabad természetben, ebben a misztikus, titokzatos világban, lapoz, a mezők virágbetüs kinyitott könyvében, e nagy, hatalmas iniciálás bibliában, figyeli, ellesi a természet minden parányi, de jellegzetes jelenségét, hallja a lombok titkos zúgását, a fűszál suttogását, ért a fák, madarak, kis és nagy vadak, fenyvesek nyelvén, ismeri a rigó füttyét, harkály dobolását, ger- lice bugását, szelek nyögését, erdők sóhajtását, ismeri, csodálja, s mi fő: megértetni tudja velünk ezt a nagy zűrzavart s voltaképpen pedig a legistenibb — harmóniát... A mikor tehát uj Istenházáról van szó, ki lehetne annak lelkesebb sürgetője, mesteribb szószólója, mint: Bársony István ? — aki úgyszólván mindennap beszél, suttog az ő jó ismerőseivel s aki közöttünk bizonyára legközelebbről látta az — Istent! Jöjjön, csak hadd jöjjön hát, várjuk szeretettel, magyaros, nyílt szívvel. Mozduljon meg a város egesz társadalma. Magas műélvezet várakozik reá. A neves iró, amint halljuk, egész szívvel, lélekkel csüng a feladaton, alkotó lelkének, mesés, ragyogó tollának a színét, a lángját nyújtja majd nekünk pazar élvezetül, vigyük hát el mi is neki hálánkat, tiszteletünket s ezzel egyúttal megsegítjük a szegény, a kezdet nehézségével küzdő egyházat is. Omoljanak le ez alkalommal a válaszfalak, a felekezeti korlátok. Emberek állították lel ezeket, Isten ilyet nem ismer. Előtte egyformák vagyunk mindannyian s csak egy az Isten, aki mindnyájunké . . . B. „A jövő az iparé“. Mondják!,... S akarva, nem akarva igent kell rá mondani ! Úgy lesz-e, az mar más kérdés ! Legyen! . . .. Hogy a jövő az iparé lehessen, mindenekelőtt iparosra van szükség. Olyan iparosra, aki a mai vagy a jövő korban megállja helyét, iparosra, aki nemcsak szakmájában, de a tudásban, műveltségben is otthon van. S hogy ilyen iparosaink legyenek, szükség van iskolára. Csak akkor lesz «a jövő az iparé», ha iparosaink iskolázottak, akkor, ha az elemi iskola 4—6. osztályán felül még a középiskola néhány osztályát is sikerrel letették. A fÖldmivelőnek az elemi iskolán kívül tovább kell tanulnia a gazdasági iskolát, hol az ő élethivatására a legszebb alapot szerzi meg. Az ipari pályára készülő is tanulja az iparostanonciskolát, de ez még mindig nem elég arra, hogy a társadalomban elfoglalja azt a tisztes helyet, mely őt ioggal megilleti. Polgári, gimnázium vagy reáliskola kell az iparosnak, legalább az alsóbb 4 osztály. Megengedem, hogy nagyon sok iparos van, aki a 4 középiskola nélkül is megállja a helyét. Tudom, hogy a társadalomban az iparososztály a te6meltóbb és legszebb becsülésnek örvend, ámde ez még mindig nem elég ahhoz, hogy «a jövő az iparé» legyen. Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy akadnak az iparosok közt, kik a legelemibb fogalmakkal nincsenek tisztában, az irás-olvasással, számolással hadilábon állnak, minek folytán a társadalomban vezető szerepet ilyenek sohsem érhetnek el. Vannak iparosaink manapság is, kik középiskolát végeztek, micsoda különbség van az ilyen s az előbbiek közt, azt a mindennapi élet mutatja. Vannak, kik középiskola nélkül is vezető férfiakká küzdték ki magukat, ezek önmagukat művelték, tapasztalat, olvasás s magánúton tanulás utján. Ilyen módja s alkalma azonban már keveseknek akad s a legtöbb csak abban a műveltségi állapotban marad, melyet pályájára lépésekor elsajátított. S ezek vannak a többségben, igy pedig a jövő nem lehet az iparé. Ne okoljuk az elemi iskolákat, hogy ott az iparos pályára lépők a kellő műveltséget, tudást el nem sajátítják. Az elemi iskolai tanító a zsúfolásig megtelt osztályokban minden egyes tanítványával nem foglalkozhatik a legtöbb esetben annyira, amint azt ő maga is kívánná, s
