Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-06 / 45. szám

45-ik szám. KÖZÉRDEK. 7-ik oldal. bölkut község lakosságát az a kegyetlen gyil­kosság, melynek Kocsis Sándor jómódú gazda­ember lett az áldozata. Márton Gyula székely­hídi járásőrmester, aki 4 csendőrrel teljesítette a nyomozást s csakis az ő fáradságot nem is­merő erélyességének köszönhető az, hogy a tettesek elfogva a nagyváradi ügyészség fog­házában váiják méltó büntetéseiket, már fényt derített a kegyetlen bérgyilkosság előzményeire is, mely egy évre nyúlik vissza. Az áldozat felesége, a 27 éves csinos Boros Zsuzsa bi­zalmas viszonytfolytatott— a sokak között—Kele Vajda József fegyházviseh egyénnel, ki betöré­ses lopásért 2Va évet ült a szamosujvári bör­tönben és kétszer volt orvvadászatért súlyosan büntetve. Az asszony kedvesét állandóan se­gélyezte pénzzel s egy évig folytonosan ösz­tökélte arra, hogy férjét tegye el láb alól. Vajda küzdött a kisértéssel, mig végre engedett a csábításnak, amikor is 21-én Kocsist — már la­punkban ismertetett módon — orozva meggyil­kolta. Mint később kiderült, a szerencsétlen áldozat 7 éves kis fia látta a sötétben az utca szegletén bujkáló gyilkost s figyelmeztette is arra atyját, de az -iem halgatott reá s igy ro­hant vesztébe. Az asszony beismerte tettét, Kele azonban álhatatosan tagad, de tagadása mit sem használ, mert Márton őrmester meg­találta kalapját, a bűnjeleket s a tanukat, akik a rémes tettet bizonyítják s igy aligha kerüli el a kiérdemelt büntetését, az akasztófát. _____ i3 87—1909. vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. és az 1908 évi LXI. t. 19. és 20- §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Budapesti VI. kér. kir. járásbíróságnak 1909. évi SP- IX. 2015—3 számú végzése következ­tében Dr. Rozenberg Gyula ügyvéd által kép­viselt Hazai általános biztositó r. t. javára 45 K. 78 f. s jár. erejéig 1909. évi okt. hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 650 koronára becsült ingó­ságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1909. évi V. 1608—2 számú végzése folytán 45 korona 78 fillér tőkekövetelés, en­nek 1909- évi nov. hó 1 napjától járó 5% ka­matai, 73°/o váltódij és eddig összesen 35 K 46 fillérben biróilag már megállapított költ­ségek erejéig a fizetett összegek betudásával Szaniszlón adós lakásán nagy utczán leendő megtartására 1909. évi nov. hó 18-ik napjá­nak délutáni fél 5 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett in­góságok az 1881. évi LL. t.-cz. 107. és 103. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a leg­többet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Nagykároly, 1909. évi nov. hó 3-án. Fazekas Menyhért, kir bir. végrehajtó. 1340—1909. vhtó szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy az Erdődi kir. járásbíróságnak 1907. évi Sp. II 347/9. számú végzése következtében Dr. Nagy Sándor ügyvéd által képviselt Gerzon Kázmér javára 68 K f. s jár. erejéig 1908 évi március hó 28-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 1024 korona fillérre becsült ingóságok, nyilvános árverésen eladat­nak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1909 évi V. 1648/2 számú végzése foly­tán 68 korona tőkekövetelés, váltódij és eddig összesen 50 K 28 fillérben biróilag már megál­lapított költségek erejéig a fizetett összegek be­tudásával Esztróhoz tartozó Gruber féle tanyán leendő megtartására 1909. évi november hó 13-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitözetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adátni. Kelt Nagykároly, 1909. évi okt. hó 28-án. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. 1357—1909. vhtó. szám. r Árverési hirdetmény. V lulirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a debreczeni kir. járásbíróságnak 1909. évi Sp. IV. 253—4. sz. végzése következtében dr. Len­gyel Zoltán ügyvéd által képviselt Griinberger és Gliik javára 241 K 20 f jár. erejéig 1909. évi jumus hó 16-án foganatosított kielégítési végrehajt is utján le- és feliilfoglalt és 2029 K becsült ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1909. évi V. 952—4. sz. végzése foly­tán 241 korona 20 fillér tőkekövetelés, ennek 1909. évi március hó 6 napjától járó 5 százalék kamatai, 73% váltódij és eddig összesen 177 K 52 fillérben biróilag már megállapított költ­ségek erejéig a fizetett összegek betudásával Kaplonyban, adós lakásán Nagyutcza, leendő megtartására 1909. évi nov. hó ló-ik napjának d. e. 8 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok azl831. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében kész- pénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1909. évi november hó 2-ik napján. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. 73% váltódij és eddig összesen 97 K 52 fil­lérben biróilag már megállapított költségek ere­jéig a fizetett összegek betudásával Penészlek­hez tartozó Rácz tanyán leendő megtartására 1909. évi november hó 18-ik napjának dél­előtti 8 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígé­rőnek, szükség esetén becsáron alul is el fog­nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták ás azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX, t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1909. nov. hó 2-án. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. 5364—1909 tkvsz. 1257—1909. vhtó. szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Székelyhídi kir. járásbíróságnak 1909. évi V. 457—4. sz. végzése következtében dr. Gombai Izsó ügyvéd által képviselt Neurath S. és fia javára N. N. ellen 462 K 30 f s jár. erejéig 1909. évi junius hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1590 koronára becsült következő ingóságok u. m.: porczellánáruk, stb. nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a székelyhídi kir. járás­bíróság 1909. évi V. 457—4. sz. végzése foly­tán 124 K 66 fillér hátralékos tőkekövetelés s jár. erejéig Érmihályfalván leendő megtartására 1909. ézn november 18. napjának d. e. 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Székelyhidon, 1909. évi november hó 2-ik napján. Kollárik Béla, kir. bir. végrehajtó. Árverési hirdetmény kivonata. 1. A nagykárolyi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Halom Dezső budapesti ügyvéd által képviselt Horváth Sándor és fia budapesti ezégnek Czin- czel István kaplonyi lakos ellen folytatott végre­hajtási ügyében 305 K 84 f tőke, ennek 1909. évi január hó 1 napjától járó 5 százalék ka­mata 50 korona 50 fillér költség követelése, valamint az ezennel csatlakoztatott Weisz La­jos nagykárolyi bej. ezég és Eisner és Stein­hardt budapesti ezég végrehajtatok 3000 kor. töke, illetve 475 korona 34 fillér tőke s jár. iránti követeléseinek kielégítése végett árverés alá bocsátja a szatmárnémeti kir. törvényszék területén fekvő kaplonyi 406. sz. tjkvben A -j- 168—b. hisz. alatt foglalt jószágtestből a Czin- czel István 72 rész illetőségét 1690 korona kikiáltási árban azzal, hogy ezen illetőség 1127 koronán alul el nem adható. 2. Az árverés megtartására határidőül 1909, évi november hó 22-ik napjának d. e. 9 óráját, helyéül pedig Kaplony község határát tiizi ki. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénz­ben, vagy az 1881 : LX. t.-cz. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és a 3333—1831. I. M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismer­vényt átszolgáltatni s ezenfelül a kikiáltási árat meghaladó ígéret esetén, a bánatpénzt az ígé­ret legmagasabb ár 10 százalékáig nyomban kiegészíteni és a kiküldött kezeihez lefizetni, mert ennek elmulasztása esetén az Ígéret figyel­men kívül fog hagyatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi ható­ság, valamint a községi elöljáróságok hivatalos helyiségeiben a hivatalos órák alatt tekinthe­tők meg. Nagykároly, 1909. augusztus hó 31. A kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. Füzeséry, kir. jbiró. 1359—1909. vhtó. szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Budapesti kir. törvényszéknek 1909. évi 88116 számú végzése következtében Dr. Boros Lajos ügyvéd által képviselt Országos Központi Hi­telszövetkezet javára 600 K s jár. erejéig 1909. évi aug. hó 14-én foganatosított kielégítési vég­rehajtás utján le- és felülfoglalt és 2800 koro­nára becsült következő ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1909. évi. V. 1183—3 számú végzése folytán 600 korona tőkekövetelés, ennek 1909. évi január hó 10. napjától járó 6% kamatai, SKÓTHSÁNDOR fegyvermüves és fegyverraktara Debrecen, Piacz-utca 75. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát miden e szakmába vágó fegyverkellékek és szerel­vényekből ; továbbá önvédelmi czikkekből u. m. a legújabb rendszerű Browning piszto­lyok, Velodog revolverek, flóbertek és min­den más rendszerű revolverekből, melyekhez mindenféle töltények olcsón beszerezhetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom