Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-17 / 51. szám

6-ik oldal. 51. szám. óhajt. A megnyitó beszéd után az urak zene­kara egy románczot játszott el, amely a kö­zönség hangulatát kellemesen fokozta, úgy, hogy jó lelki diszpoziczióval fogadta a műsor következő számát, Szentiványi Béla kegyesrendi tanár beszédét. Előadásának tárgyául a közép­kor világnézetének megrajzolását tűzte ki a legendák alapján, de nem a száraz irodalmi téren mozgott, hanem mély betekintést vetett a középkori ember gondolat és érzelem vilá­gába, találó és megkapó legendákkal ecsetelte a közép kor világ felfogását. Kiemelte két ha­talmas intézményét: a szerzetesi intézményt és a lovagi intézményt, amelyet a vallás iránti lelkesedés egyformán hevített. Az előadás végén ügyes és helyes átmenettel sikerült párhuzamot vont a mai társadalmi irányok és a közép­koréi között és rámutatott több tényre, amely a mai korban is a felvilágosodás századában a középkorra, mint szülőkorra utal. A reme­kül sikerült előadást, amellyel egyszerre jó hír­nevet szerzett magának az előadó a közönség előtt, élénken és lelkesen megtapsolták. Az előadás utolsó száma „Jézus haláláénak melo- drámaszerü szemléltető előadása volt, melyet Papp Béláné, Popithy Károlyné és Csepreghy Antalné adott elő. Papp Béláné az oroszlán- részre vállalkozott, életet, érvényesülést önteni ebbe a nagyon nehéz és mély értelmű költe­ménybe. A nagyszerű siker legjelentősebb része az övé, mert a nagy tudást az ő alakitó tehet­sége idézte elő. — Csepreghy Antalné szép alakjával és szép előadásával, Popithyné ügyes naivitásával elragadta a néző közönséget. A szemléltető szereplők egytől-egyig a főszerep­lők művészetét sikeresen kiegészitették. A végén élőkép zárta be az egész előadást s a közön­ség egy kellemesen és tanulságosan eltöltött est emlékével távozott. Hymen. Dr. Propper Dezső nyíregyházai ügyvéd f. hó 19-én köt házasságot ifjú Kauf­mann Adolf földbirtokos leányával Ilonkával városunkban. Az egyházi esketés f. hó 21-én lesz Debreczenben. Építkezési ügy. A helybeli Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság igazgatósága elhatá­rozta, hogy az építendő házára vonatkozó tervre pályázatott hirdet. Az első dij 1000 K, a má­sodik 500 K lesz s a terveket egy a íőváros- ban alakítandó bizottság fogja megbírálni. Rabbi választás. A helybeli orthodox izraelita hitközség választó közgyűlését vasárnap tartotta meg, mely alkalommal Brach Salamon Pozsony- megyei nagymagyari hírneves főrabbit közfel­kiáltással egyhangúlag rabbijává választotta és ugyanekkor Schwartz Jakab rabbi ülnököt állá­sában véglegesítette. Elmaradt felolvasó-estély. A „Nagykárolyi Kereskedő-Ifjak Köre“ f. hó 12-én a Polgári Olvasókör nagytermében felolvasó-estélyt óhaj­tott rendezni. Ugyanekkorra azonban már meg­előzőleg a helybeli Oltáregyesület a városi szín­házban szintén előadást hirdetett, miért is a Keresk. Ifj. Körének vezetősége a felolvasó­estély megtartását későbbi időkre halasztotta el. A helybeli „Kölcsey-egyesület“ felolvasó es­télyeinek sorozata — nem mint lapunk múlt heti számában jeleztük — f. hó 26-án, hanem 29-én veszi kezdetét. A megnyitó beszédet dr. Falussy Árpád főispán, mint az egylet elnöke fogja elmondani. A múltkor említetteken kívül Dombay Gyula főgimnáziumi tanár is fog sze­repelni egy énekszámmal. Január hó 8-án szin­tén a vármegyeháza dísztermében tánczmulat- sággal egybekötött hangversenyt rendez az egye­sület a felállítandó konviktus javára, január hó végén pedig a helybeli színház alap javára Mikszáth-ünnepélyt és február havában ugyané czélra még egy műkedvelői előadást. Három havi börtön. Jobbágy Sándor volt helybeli városi hagyatékügyi jegyzőt a szatmári törvényszék többrendbeli bűncselekmény miatt három havi börtönre ítélte. Ezen Ítéletet a curia a napokban helybenhagyta s igy az ítélet jogerős. Tűz. Nagyarányú tűz pusztított folyó hó 15-én virradóra a nagykárolyi Petőfi-utcza 80. sz. alatti özv. Heitayer Ignáczné-féle telek udva­rán. Mig a háztulajdonosné és cselédje a hajnali misén voltak, utóbbinak vigyázatlansága folytán egy az istállóban égve hagyott gyertyától a takarmány tüzet fogott s az épületet lángba borította. A pusztító elem hihetetlen gyorsasággal terjedt szét, úgy, hogy annak ártalmatlanná té­teléről többé már gondolni sem lehetett. A szá­KOZERDEK mos gazdasági eszközön kívül bennégett egy fe­jőstehén is és 7 kövér sertés is csaknem a lángok áldozatául esett. A tűzhöz kivonult a katonai készenlét is, a tűzoltóság pedig — szokás szerint — csak nagy későn érkezett meg. Az épület biztosítva volt, de a kár még igy is tetemes. Tea-estély. A nagykárolyi pinezérek jóté- konyczélu asztaltársasága saját tőkéje gyarapí­tására f. hó 23-án csütörtökön este tombolával egybekötött családi tea-estélyt rendez. Zsur cabaret. E hó 12-én vasárnap, sikerült cabarettet rendezett egy nagyobb társaság Wessel Manó magyar vendégszerető házánál. Mindkét nembeli arany ifjúság nagy számmal vett részt; részint mint szereplők, részint mint hallgató, illetőleg vendég. A kedélyes mulatság délután kezdődött és az éjféli órák­ban ért véget. A cabaret keretében előadták Molnár Ferencz két kitűnő jelenetét: Wessel Bözske, Deutsch Viki, Wessel Riczkó, Dr. Lisszer Emil és Balla Antal. Deutsch Viki még I énekelt, Jacobovics Dudus zongorázott. Dr. Lisszer Emil elmés prológját adta elő és Balla Antal a conferenczier szerepét töltötte be kel­lemesen. Utánna tánczra perdült az ifjúság. Mint halljuk, legközelebb nyilvánosság előtt megismétlik úgy a cabarettet, mint a mulat­ságot. A villanyvilágítás ellen mind sűrűbben hang­zanak fel a jogos panaszok. A nappali áram már csak a mesében található fel, az esteli világítás pedig a mellett hogy az égők számát napról-napra emelni kell, igazán kritikán aluli és rendkívüli drága. Már nem is találunk sza­vakat a melyekkel kellőképen ostorozzuk a város vezetőségének ezen eljárását a közön­séggel szemben. Most a midőn különösen a pénzintézetek évi mérlegeik összeállításával foglalkoznak és a borús időjárás folytán szük­ség volna a nappali áramra, folytonosan azon feleletet kell kapniok a telepről: „javítás miatt nincs áram“. Ez tovább igy nem mehet, tessék a gépek átalakításához oly munkaerőt alkal­mazni a melylyel az rövid idő alatt befejezést nyerjen, de az ilyen eljárás igazán alkalmas arra, hogy megrendítse mindenkiben a bizalmat a város vezetősége iránt s azon gondolat ver­jen tápot a polgárságban, hogy leszereltesse az ilyen kezelés mellett rendkívüli költséges a vezetéket és visszatérjen a petroleum vilá­gításhoz, a hol nem fordulnak elő nap-nap mellett gép és vezetékjavitások s a hol annak fényét mindenkinek tetszése szerint módjában állott emelni vagy kisebbíteni. A drágaság. Városunk lakosai azon szeren­csétlenek közé tartoznak, akiket a drágaság réme minden oldalról súlyt. S legjobban érzik ezt a hivatalnokok, akik minden háztartáshoz tartozó czikket készpénzben kénytelenek meg­fizetni. A kenyér, a hús. a baromfi, a tej, tojás stb. élelmiczikkek úgyszólván napról-napra emel­kednek. Már most egy tojás 8—10 fillér. Egy liter tej a piaczon 28—32 fillér. Hová fognak ezen árak májusig emelkedni, ha a hatóság szemet huny a lakosság kizsákmányolásának és erélyesen közbe nem lép óvintézkedésével. A tejszállitók nyáron, mikor a piaczon 12 fillér volt egy liter tej, 16 fillérért hordták. Október­ben felemelték 20 fillérre, ma pedig már 24 fillér. Ez igy nem jól van s a hatóságnak ok­vetlen tennie kell valamit. Ne csodálkozzék az­tán az állam és a város, ha hivatalnokai mind­untalan fizetésjavitásért zakatolnak. Ez nem is lehet máskép. Budapesten egy liter tej ma 23 fillér s a lapok már is óriási lármát csapnak. Csak mi volnánk azok a szerencsétlenek, akik­kel az elárusítók bármit tehetnek ? A hatóság­nak kötelessége az adófizető polgárok érdekeit minden irányban megvédeni. Eléggé sújtva va­gyunk az uj adóreform behozatalával, legalább az élelmi czikkek drágulásának vessen gátat a hatóság. Az „Ellenzék“ igazgatója. Polonyi Albert nyomdavezetőt, volt szatmári lakost az „Ellen­zék“ czimü kolozsvári hirlapkiadóvállalat igaz­gatójává választotta meg. A nevezett hónapok­kal ezelőtt az „Iparosok Lapja“ czimü újságot szerkesztette Szatmáron. Koholt rablótámadás. Tóth Imre érdengelegi aljegyző ez év október közepén feljelentést tett az érendrédi csendőrségnél, hogy október 11-én j este, midőn kisdengelegröl haza ment, két is- í meretlen czigány megtámadta, felső ruháját és ! 200 kor. készpénzt tőle elraboltak. A megindí­tott nyomozás során azonban beismerte, hogy pénze nem is volt és hogy feljelentése is csak puszta koholmány. Az ügyet az ügyészség meg is szüntette, most azonban visszafelé sült el a tréfa, mert a nagykárolyi főszolgabíró hatóság félrevezetése és egyéb közhivatalnokhoz nem illő cselekedetek miatt fegyelmi eljárást indított ellene. A fegyelmi tárgyalásra decz. 20-ika van kitűzve Nagykárolyban. Óvás. Valami vigécz barangolja be a várost és környékét. Fénykép nagyításokba utazik. A mézes-mázos szó eddig is egy pár áldozatra talált. A rendkívül drága fénykép nagyítás ki­vitel szerint is a legrosszabbak. Ä hasonlatos­ság felfedezése pedig a legélénkebb képzelő tehetségét is próbára teszi. Több panasz érke­zett hozzánk s ezúton is figyelmeztetjük a kö­zönséget, hogy a szélhámosság alapjára épített üzlettől semmi jót ne várjanak. Müvószkiállitás. Fáy Sándor festőművész, ki pár év előtt művészetét már városunkban be­mutatta, azóta bejárta Münchent, Tómát, Pá­risi, s most meglepetésszeriileg művészetében megizomosodva a megyeház nagytermében 50— 60 képből álló kollektiv kiállítását megnyitotta. Az anyag magas nívón áll, amely között figyel­münket néhány kiváló alkotás is felköltötte. Bámuljuk a művész sokoldalúságát, ki nemcsak a festészet minden ágát kultiválja, hanem az újabb iskola széles, erős szinü ecsetkezelését is sikerrel használja. Fáy ur arczképmegrende- léseket is elfogad. A kiállítás 6 napig lesz nyitva. Beléptidij 60 fillér. Spórolás a villannyal. Nagykároly egyes ut- czáira —• jóllehet hiányzik hozzá a londoni köd, — bátran elmondhatjuk, hogy a sötétség országába valók. Hogy mást ne említsünk meg, itt van a Pék-utcza. Ennek az utczának lakói azóta, a mióta a városi tisztviselők részére az ingyen világítást megszavazták, nem láttak vi­lágítást. Hiába! a gavallériát valahogy be kell hozni, még ha a városi lakók hátrányára is! Ez az utcza járdája már három hét óta lese­perve nem lett s a sár és piszok már rajta 2 cm. magos. Hogy ezt miért nem veszi észre a fődarabont? nem értjük, mert ha azt észre ve­szik, hogy egy tyuk kirepül az utczára és bün­tetik érette a polgárt, ezt inkább érdemes lenne észrevenni s a tapasztalt hibát erélyes figyel­meztetéssel rendbehozatni. (Beküldetett.) Karácsony a postán. A karácsonyi és újévi rendkívüli csomagforgalom ideje alatt a külde­ményeknek késedelem nélkül való kezelése csak úgy biztosítható, ha a közönség a csomagolásra és czimzésre vonatkozó postai szabályokat be­tartja. Különösen szem előtt tartandók a kö­vetkezők : Pénzt, ékszert, más tárgyakkal egybe csomagolni nem szabad. Csomagolásra faláda, vesszőből font kosár, viaszos vagy tiszla kö­zönséges vászon, kisebb értékű és csekélyebb súlyú tárgyaknál pedig erős csomagoló-papir használandó. Felette kívánatos, hogy a feladó nevét és lakását, továbbá a czimirat összes adatait feltüntető papírlap legyen magában a csomagban is elhelyezve arra az esetre, hogy ha a burkolaton levő czimirat leesnék, elveszne, vagy pedig olvashatatlanná válnék, a külde­mény biztonsági felbontása utján a jelzett pa­pírlap alapján a csomagot mégis kézbesíteni lehessen. Kívánatos továbbá, hogy a feladó saját nevét és lakását a csomagon levő czim­irat felső részén is kitüntesse. A csomagok tar­talmát úgy a czimiraton, mint a szállítólevélen szabatosan és részletesen kell jelezni. Buda­pestre és Becsbe szóló élelmiszereket illetve, fogyasztási adó alá eső tárgyakat (husnemü, szeszes-italok stb.) tartalmazó csomagok czim- irataira, nemkülönben az ilyen csomaghoz tar­tozó szállítólevelekben a tartalom, minőség és mennyiség szerint kiírandó (pl. szalonna 2 klg., egy pulyka 3 klgr., 2 liter bor stb.) A tarta­lom ily részletes megjelölése a fogyasztási adó kivetése szempontjából szükséges és a gyors kézbesítést lényegesen előmozdítja. A város köteles az utczafentartásról és vilá­gításról gondoskodni. Igen érdekes eset merült fel Szombathelyen egy tisztviselőtelep létesítése körül. A tervezők ugyanis a telepen felmerülő utczarendezési, karbantartási és világítási kö­telezettség vállalását a várostól várták és re­mélték, mely azonban ezen terheket visszahá­rította a tervezőkre. Dr. Stadler Izidor ügyvéd a város ezen szigorú állásfoglalása ellen a vár­megyeház felebbezett, mely a város e sérelmes határozatát megváltoztatta és kimondta, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom