Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-18 / 38. szám

38-ik szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. Ha fáj a feje, használjon azonnal B 0 í* 0 t V 3 S -pasztillát, mely 10 perez alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ára 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. ____________ Három doboznál ingyen postai szállítás. Te mplom helyreállítás. A nagykárolyi statusquo izr. egyháztemplom helyreálliási mun­kálatait folyó hó 15-én fejezte be az építéssel megbízott Tátorján István műépítész. Az épí­tésznek igen sok nehézséggel kellett megküz­denie, mert a templom födényét képező repe­dezett és deformálódott boltozat lebontása és újraépítése complikált és felette költséges áll­ványozással volt csak megoldható. Ellenőrzők Lichtsein Lajos kir. főmérnök és illés József városi mérnök, kifejezetten is elismerésüket nyilvánították a mesteri állványozás fölött s a kivitel iránt a budapesti szakértő részéről az állványozásnál támasztott aggodalmak teljesen el lettek oszlatva. Az építkezés átadása folyó hó 16-án történt meg az egyháztanács meg­elégedésére, a ki elismerését nyilvánította a kivitel felett. Büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy a nehéz és sok előrelátást igénylő építkezést Tátorján István oki. építész, városunk szülötte teljesítette, a ki a nagybányai mérnöki szakértő részvétele daczára összedőlt gör. kath. templomot is ujraépittette és saját tervei alap­ján építi a kispeleskei református templomot is. A kóbor kutya megölhető. Előforduló eset alkalmából a belügyminiszter rendeletileg kimondotta, hogy az idegen udvarra bejáró s ott kárt tevő kutya éjjel lelőhető a nélkül, hogy a lövöldözés kihágásnak lenne minősíthető. A magyar címer az államvasuti ko­csikon. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi mi­niszter egy évvel ezelőtt elrendelte az államva­sutak igazgatóságának, hogy az összes teher­kocsikon, valamint a külföldi forgalomban hasz­nált személykocsikon a magyar állam címerét alkalmazzák, hogy ezzel is kellőképpen kifeje­zésre jusson a magyar állam önállósága a kül­földi érintkezésben. Ez a rendelet közbejöt aka­dályok miatt eddig foganatosítva nem lévén, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, kiadott rendeletével utasította a magyar ál­lamvasutak igazgatóságát, hogy ezen intézkedés végrehajtásáról haladéktalanul gondoskodjék. Sziniévad kezdete. Heves Béla jól szer­vezett társulatával jövő hó 1-cn kezdi meg elő­adásait. Rónai Imre titkár folyó hó 22-én ér­kezik a bérletek gyűjtése végett városunkba. A tisztviselők kongresszusa. Kolozs­várról jelentik : A tisztviselői kongresszus vég­leges ügyrendjét és programmját teljesen meg­állapították. Az ügyrend a következő : Szeptem­ber 24-én ismerkedési estély. Szeptember 25-én délelőtt 9 órakor a kongresszus ünnepies meg­nyitása a vigadóban, melyet követni fognak a bizottságok ülései a következő sorrendben: 1. nyugdijügyi albizottság: 2. szolgálati pragmatika albizottság; 3. status rendezési albizottság: 4. fizetésrendezési albizottság; 5. lakbérkérdési albizottság: 6. társadalmi feladatok albizottsága ; 7. közalap albizottság: 8. gazdasági albizottság : 9. sajtóügyi albizottság. Az albizottságok ülésein csak azon indítványok kerülnek tárgyalás alá, melyek előzőleg írásban beterjesztettek. A tár­gyalások nyilvánosak. Szeptember 26-án a kong­resszus folytatása fél 10 órakor. A kongresszu­son való felszólalásra a jelentkezések 25-én dé­lelőtt 9 óráig a kongresszus elnökségénél írás­ban nyújtandók be a tárgyak rövid megjelölé­sével; egy-egy felszólalás 10 percznél tovább nem tarthat s ezen időtartam az albizottság! felszólalásokra nézve is irányadó. A kongresz- szuson az összes állami tisztviselők hozzászó­lási s szavazati joggal bírnak. A kongresszus­sal kapcsolatban több ünnepély és kirándulás is lesz. Lilienfeld Hermina előnyösen ismert női-kalap készítő és kereskedő legutóbb Buda­pesten és Bécsben a legdivatosabb és legszebb kivitelű őszi és téli női-kalap niodeleket sze­rezte be. A midőn lapunkban foglalt hirdeté- zére felhívja a hölgy olvasóközönségünk fi­gyelmét, egyben felkéri őket, hogy minden vétel kötelezettség nélkül a kalap modeleket megtekinteni szíveskedjenek. Országos állatvásárok vármegyénkben. Szeptember 16-án Erdődön, 20-án Fehérgyar­maton és Sárközön, 27-én Mátészalkán, 28-án Szatmár-Németiben és Krasznabélteken, október 1-én Csengeren és Kővárhosszufaluban, 4-én Felsőbányán, 5-én Nagyecseden, 11-én Szinér- váralján. A gazdasági népiskolában az előadá­sok f. hó 20-án veszik kezdetüket. Felhivatnak a szülők és az érdekeltek, hogy a tanköteles gyermekeiket ezen időtől fogva pontosan járas­sák az iskolába. Életveszélyes hidak. A Nyirbéltek— debreceni országukon a hidak oly ro ;z álla­potban vannak, hogy azokon életveszélyes a közlekedés. Az ut a ligetaljai szolgabirói hiva­tal hatáskörébe tartozik, kinek vezetőjét fel­kérjük a hidak helyreállításának elrendelése iránt. Eladásra bejelentett gyümölcskészletek nyilvántartása. Darányi földmivelésügéi m. kir. miniszter tudvalevőleg úgy intézkedett, hogy az országos gyümölcsészeti biztos időszakon­ként tegye közzé azoknak a névsorát, a kiknek saját termésű és eladásra való gyümölcsük van ; ugyancsak nyilvántartják azokat a kereskedőket, a kik valamely gyümölcsfajtából nagyobb mennyiséget óhajtanak venni. Molnár István min. tan. a nyilvántartás második részletét most bocsájtotta ki és ebben 150 hazai nagyobb termelő tekintélyes gyümölcskészlettel szerepel s ugyancsak hazai és külföldi gyümölcskeres- kedö nevekkel bőven szolgál. A jegyzéket a földmivelésügyi minisztérium gyümölcsészeti osztálya mindazoknak megküldi, a kik akár egy levelezőlapon is megkérik. Villamgyár. A legközelebbi képviselőtestületi ülése fog­lalkozni fog végre a villamgyár kérdésével. Szándékosan írunk villamvilágitás helyett villamgyárat, mert hangsúlyozni kívánjuk, hogy noha a világítás kérdése a rendezettség és köz- biztonság szempontjából rendkívüli nagy lépést jelent, ez csak felét, talán kisebbik felét fog­lalja le a kérdés fontosságának, mig a másik nagyobb felét az általános ipari haladásra vo­natkozó jelentősége képezi. Ha a világítási kérdés megoldása nagy lépést jelent, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy iparilag legalább is nagy ugrást tesz előre a város. A képviselőtestület előtt lesz a világhírű Ganz ezégnek Koling György érmihályfalvai malomtulajdonos által előterjesztett ajánlata, mely bizottságilag nagyjában tudtunkkal már letárgyaltatott és a képviselőtestület elvi dön­tése után a részletes tárgyalás, illetve alku kö­vetkezik. Ha a képviselőtestület, mint reméljük ezen nagyon fontos kérdésnél nem fog apróságokon fennakadni, lehető lesz a deczemberi megyei közgyűlés elé vinni kész megállapodást, úgy, hogy a télen a magas minisztérium jóváhagyá­sát is elnyerve, kora tavaszszal megkezdhető az építkezés, mely esetben 1910. novemberre, készen is lesz. Hallomásunk szerint alig van számba ve­hető akadály, mi különben ilyen kérdésnél fel is tehető, mert hiszen a világítási szerződések pontjai különböző miniszteri rendeletekkel, an­nyira szabályozva vannak, hogy jóformán csak a közvilágításra szükséges lámpák száma és Kleptománia. Többszörös kihágás és lopás miatt büntetett előéletű csavargó állt a kihágási biró előtt, a ki kérdi: — Volt már büntetve? — Igenis. — Mikor? — 1903-ban lopásért. — Többször nem ? — Igen. 1905-ben kétszer. — Hát még mikor? — 1907-ben ugyancsak lopásért. A kihágási biró mindezt jegyzőkönyvbe veszi és mikor a csavargót ki akarja vezettetni, amaz könyörögve mondja: — Égy alázatos kérésem volna, tekintetes biró ur. — Mi az? — Szíveskedjen megvizsgáltatni az orvos úrral, vájjon nem szenvedek-e kleptomániában... A hölgyek legszebb ékessége egy szép női kalap. Forduljon tehát mindenki teljes bi­zalommal Grósz nővérek női- és gyermek-kalap üzletéhez Deák-tér, ahová a legszebb kivitelű és legdivatosabb kalapok úgy őszi, mint téli idényre már megérkeztek. Az olcsóság és ki­válóság tekintetében előnyösen ismert cég hir­detésére felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Elmaradtak a szeptember havában ter­vezett nagyszabású hangversenyek és nemso­kára bekövetkezik a színi évad, amikor is minden színházlátogatónak szüksége van egy jól és pontosan járó órára, nehogy az előadás­ról elkéssen. Éppen azért ajánlatos, hogy min­denki vásároljon azokból kitünően és pontosan járó zsebórákból, amelyek egyedül Kőim Antal gróf Károlyi György-téri órás és ékszerész üz­letében Nagykárolyban kaphatók. ezzel kapcsolatosan az évi hozzájárulás összege körül lehet szó tárgyalásokról. Egyébbként a szerződés nem egyébb, mint egy példánya azon igen nagy számú szerző­déseknek, melyeket ezen neves gyárvállalat, az ország kisebb nagyobb városaival a miniszté­rium jóváhagyásával kötött. Reméljük, hogy pár év alatt a sok iparo ; műhely mellett mindenütt ott fog berregni az olcsó berendezésű és olcsó üzemű 2—3 lóerős villamos motor és a különben is kiváló szor­galmú, __ tehetségű, nagyszámú intelligens iparos népe Érmihályfalva városának nagyot lépvén előre a fokozatos haladás lépcsőjén, a vagyo- nosodás utján, jó kedvvel viselheti az elenyé­sző terhet, mely ezen nagy berendezkedéssel háramlik rá. Azt suttogják . . . Azt beszélik . . . hogy Krémer Ferencz érmihályfalvai kereskedő a hetivásár elhalasztásánál bemutatott áldozatkészsége megkoronázásául, egyházi czélokra 1000 koronás ala­pítványt tesz. hogy Glück Géza és Kis Béla kijelentették hogy Kerekes Sándor távozása után a kávéházba való járás­ról lemondanak. hogy Kerekes Sándor azért távozik Érmihályfal- várói, hogy kebel barátja Dobozy főszolgabíróval a számkivetésben osztozkodjék. hogy Gotlieb Jenő f. hó 15-én egész délelőtt számlákat irt, hogy az újévi ünnepet a tűzoltóban mél­tóan megülhesse. hogy Boldizsár Jenő Székelyhidra történt végle­gesítése alkalmából, sok a kis kapukról a fekete zász­lót levették és helyére piros zászlót tűztek. hogy Komlós azért hagyta el az izraelita hitet, mert ezzel kellemesen lepte meg bájos gazdaszszonyát. A I,; igazán finom z»*Vl Kényelmes, elegáns és tartós ___ honi gyártmányú LÁ BBELIT akar vásárolni, az bizalommal fordulhat VUJA JÁNOS Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű cipők és csizmák is készülnek. hoz, S Z A T M Á R, (Keresztes András-féle ház), a ki dúsan felszerelt nrrinA nnLló^ónnn csakis valódi finom . ------- uöipU"! d&lal duali bőrből, a már is világ­hír ű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is verseny- képes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbbrendü készítményt a szokásos bőr és talp utánzato­kat teljesen kiküszöbölte és a kinek árui csinosság dol- jMT gában is párját ritkítják. “tMI ÉRMELLÉK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom