Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-08-28 / 35. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 35. szám. megszavazására, hanem kap, pénzt valóságos pénzt, angyalképes zsiros bankókat a kormánytól. Igaz, hogy már egy áló éve várnak a városok a megszavazott kétmilliós kormánysegély kiutalására, no de még se vártak hiába, mert a pénz a miniszter Ígérete szerint még e hó folyamán avagy a jövő hó első felében ki lesz utalva. Nem tudjuk még egész pontosan, hogy Nagykároly városa mily összegben részesedik majd az államsegélyben, de az összeg minden bizonnyal lesz oly tekintélyes, hogy azon sok üdvös újítást lehet létesíteni. Feltételezzük, hogy a városi tanács és képviselőtestület tagjai teljesen tisztában vannak a kérdés fontosságával- s ezért nem kioktatás a célunk, amidőn az illetékes körök figyelmét különösen két fontos tényezőre hívjuk fel. Felesleges talán az érvelés részleteibe bocsájtkoznunk, ha egy pillantást vetünk a közelmúltba, melynek szomorú tapasztalatai minden egyébb érvnél meggyőzőbben hirdetik, hogy a közbiztonság terén tenni, még pedig sürgősen tenni kell valamit. Sűrűn egymást követő kiderítetlen rablótámadások, lopások, betörések egész sorozata, melyek tetteseinek csak elenyésző százalékát éri a földi igazságszolgáltatás sújtó keze: mindmegannyi súlyos bizonyítékai közbiztonságunk betegségének. Lehet a rendőrkapitány a legszorgalmasabb, legerélyesebb, egyszóval a legrátermettebb is, mint az alkapitányról készséggel elösmerünk, — de ha nincsenek meg az eszközök, ha nincsen meg a kellő számú intelligens legénység, akkor az a vezetőség minden jóakaratával is csak annyit ér, a mennyit a hadvezér, — hadsereg nélkül. Itt tehát, mint azt már sokszor hangoztattuk, pusztán a rendőrlegénység létszámának szaporításával és legalább egy titkosrendőri állás szervezésével kell segíteni a bajon. Ámde még tán ennél is fontosabb a rendőrlegénység fizetésének rendezése, mert olcsó húsnak hig a leve. Attól az embertől, aki úgyszólván kenyérrel sem lakhatik jól, nem követelhetünk a mai kornak megfelelő rendőri szolgálathoz szükséges éberséget, erélyt, bátorságot, sőt mi több, — még becsületességet sem! A másik fontos tenni való, amit már szintén sok alkalommal sürgettünk, — a városi tisztviselők helyzetének teljes megjavítása, a mi legfontosabb alapköve leend városi közigazgatásunk jövőjének. Amig a város nem nyújt a tisztviselőjének és különösen a kisebbeknek úgyszólván csak borravalót, — amig nem biztosit számukra a mai kor igényeihez mért tisztességes megélhetést, addig ezeket az állásokat kvalifikációhoz kötni sem lehet, de viszont a jelenlegiektől addig perfekt és beható munkálkodást várni sem lehet. Ez a két fontos feladat vár most a tanács és képviselőtestületnél megoldásra, mert hisz az államsegély soká már nem késhetik, és ha meglesz, — legjobb hitünk szerint csak ezen czélokra fordítható. Eljegyzéshez karikagyűrűt, briiliánt gyűrűt, akár utazója által, akár postán készséggel küld Löfkovits Arthur és Társa Magyarország legnagyobb, legmegbízhatóbb ékszerésze, órás- és ezüstnemü üzlete Debreczen. Közegészségi misériák! Kilencz hó óta elintézetlen akta! Gyermekek a baczilus tanyán! Hogy városunkban a közegészségügyi állapotok igen gyenge lábon állanak, azt már lapunkban többször ecseteltük s mindenkor reá mutattunk a sürgős bajokra és kértük annak orvoslását is. Most újból két eset jött tudomásunkra, amelyben elvárjuk az illetékes hatóságtól, hogy haladéktalanul megteszi az intézkedést az Ázsiába való állapotok megszüntetése iránt. Az első eset a gubás-árucsarnokban levő nyersbőrrakíár ügye. A gubás-árucsarnokban tudvalevőleg 1908- ban egy nyersbőrraktárt létesítettek. Már akkor az uradalmi személyzet egy része panaszt tett a városi rendőrkapitányi hivatalnál az abból kígőzölgő bűz és a raktár előtti tisztátlanságok miatt, amelyről a rendőrség meggyőződést szerezvén, a raktár fentartását betiltotta. Az ügy felebbezés alá került s az alispánt hivatalnál kilencz hó óta elintézetlenül hever az akta, amely miatt úgy a lakosság, mint a szin előtt áruló iparosok, az egész vásár ideje alatt leírhatatlan bűz mellett kénytelenek sátraikban árulni. Az iparos osztály . írelme végre is elfogyott és f. hó 4-én kiildöttségileg keresték fel flosvay Aladár alispánt s kérte az ügy sürgős elintézését. Az alispán kijelentette a küldöttségnek, hogy azt pár nap alatt el fogja intéztetni s ennek daczára f. hó 24-ig az ügyben intézkedés nem történt. Időközben az iparosok újabb panaszt adtak be a polgármesteri hivatalba, ki is ez ügyben f. hó 19-én helyszíni szemlét tartott, véleményét azonban érdekeltekkel nem közölte. Az ügy megsürgetésére megjelenő érdekelteket Debreczeni István polgármester az alispánhoz küldi s igy a szegény iparosok sehol se nyernek orvoslást s kénytelenek tűrni azt, hogy a hétfői hetivásárok alkalmával, mikor a bőröket forgatják, irtózatos bűz mélelyezze meg a píacztéri levegőt, amelyet akarva, akaratlanul belélegzeniök kell. Á második eset a következő: Egy a gyermekéért agódó kétségbeesett szülőtől vettük az alábbi panaszt: andamáni és nikobári szigetlakokhoz. Örülnek ezek és hiszik: integet Buddha nyolcz hajszála (amelyeket a pagodában őriznek). Csak e szent hajszálak csilloghatnak ily tulvilági biztatással. Körüljárom, nézem ezt a birmai (vagy indokinai) pagodát. Érdekes, tipikus gyöngye a keleti architektúrának. Gyöngye a keleti ornamentikának. Már bámulatos főkapuja révén is, amely előtt két hatalmas oroszlán áll őrt. Kicsit monstruózusak. Kövüknek fehérsége majdnem bántó a lombok zöldjének ereje mellett, e forrón kék ég alatt. És mégis ezzel a keleti tájjal, mily harmonikus képet adnak! Vad, merész, dekorativ hatású ez az óriás méretű „Shaw-Dagon“ pagoda. Meghökkenti első pillantásra az európai szemet. De a figyelmes szemlélőnek megnyílnak csodái. Szól a kőnek vonalaiból száz apró bálványnak meleg rajza. Beszélnek a tornyok faragásai. Főkapujának alakjai, díszei plasztikusok. Róluk a primitiv vonalak meggyőző igazsága száll felénk ❖ Lenn, a lépcső alján, patyolatturbános, patyolatkaftános birmaitól kérdezem : Miért látni minden pagoda előtt az erőt szimbolizáló szép fenevadat ? A kis öreg reám néz és a sajnálkozás mosolyával szelíden válaszol: — Asszony létére ne tudná, hogy az oroszlán nemcsak az erő, de az anyai szeretet és a gyöngédség jelképe is? . . . Van egy mesénk. Ä népnek szól, de felelet a kérdésére is. Elmondom : Az őserdő szélén, puha, magas fűben, egy szép, fiatal herczegnő örökre elaludt kis csecsemő fiacskájával a karján. Egy nőstény oroszlán meglepődve talált reájuk. Az anyát befödte friss, illatos lombokkal, virágokkal. Ne lássék az a csúnya átmenet, amely alatt újra földdé válik. E temetés után a fiúcskát magához vitte barlangjába. Táplálta, nevelte, szerette, mintha az ő saját vére, húsa lett volna. Mikor a gyermekből ember lett — bár szűz vadonban nőtt fel — olyan lett ő is, mint a többi ember: hálátlan, hűtlen. Elhagyta nevelőanyját és a zugó lombu őserdőt. Szegény nőstény oroszlán efölötti bánatában, • meghalt. Érős, nagy szive ketté repedt. Ott azon a helyen, ahol a szülő-anya hajdan elporladt. Lássa, ennek a szent fájdalomnak az emlékére állítunk oda, mi birmaiak, minden pagodánk elé oroszlánokat. Az erős mindig jó és nemes is — igy hisszük mi. Talán igaz, talán csak a mi igazunk ... És elment a kis öregem, miután nekem adta meséjét. Jöttek és mentek mások is. Én megállottám a széles, szürke gránitlépcsőkön. Szép innen szétnézni! Régi keleti mesék világa ez a Birma. Már érezni haldoklását és érezni fakadását az újnak. Mig itt fenn, régi dicsőségről, ezer-egy-éj meséiről regélve: áll még az aranyos pagoda büszkén, kevélyen, — lenn a halk csobogásu viz mellett, elmosódva a gőzfüstben : modern gyárak hosszú kéményei piroslanak. Hirdetik közeledését az uj életnek. Őrölnek szaporán, villamos géppel hajtott rizsmalmok. Őserdőkből kivágott fák deszkahalmazai nyújtózkodnak álmos, keleti nemtörődömséggel. Rangoon parti része már teljesen modern angol város. Rendezett, egyenes utczákkal, amelyeket árnyas fák szegélyeznek. A quais kellő közepén egy ultramodern áruház nagy vasteteje hivalkodik. Reggel van. A vásár ideje. Oda sietek. Egész népvándorlás lepi el a csarnokot. Képe színes kinematográfiához hasonló. Kiválnak a birmaiak, a sok idegen közül, öltözetüknek kellemes színével és főképpen szép testtartásukkal. Selyemkelméiknek finom lágyságán is elgyönyörködik a szem. Nagyon bájos látvány a birmai nők bevásárlása. Balkezükben gracziózusan egy nagy fatálat tartanak. Jobbkezükkel erre rakosgatják a bevásárolt holmikat. Mozdulataik finomak, ügyesek, kecsesek. Babatestük úgy hajlong ide- oda, mint meleg szellőben az álmos tropikus virág. Hiányzik belőlük a friss elevenség, de ennek a látszólagos bágyadtságnak nagy a bája. Európai szem nem tud betelni idegenszerü kedvességével. A mi gazdasszonyáink nagy otromba kosaraikkal bizony esetlenül néznek ki, összehasonlítva ezekkel az oliv-bőrii nőcs- kékkel. Ultramodern berendezése daczára, van itt minden a vásárcsarnokban, mire a bennszülötteknek is szükségük van. íme itt az enni, inni valók. A friss halak, a hamvas gyümölcs, jégbe- hütött bor, szifon, pezsgő, különféle gyümölcsszörpök. Szebbnél-szebb virágok. És olyan ízléssel vannak elrendezve, azt lehetne hinni: itt mindennap virágkiállítást rendeznek. Szöveteket, Ieheletkönnyü indiai selymeket, tarka virágos sálokat is árulnak. Nagy örömére a birmai nőknek, kik ha nem is vásárolnak ; hosszan elnézegetik e nekik tetsző holmikat. De mennyi álhajat árulnak! Ez meglepett. Nő és férfiú itt mind dús hajzatunak látszik. Es szépen, csinosan féstilködnek. Hanem az álhaj-kirakat előtt látja az ember, hogy bizony itt is kevésnek van igazi dús haja. Ezért ilyen nagy a kínálat ennek a pótlására. Érdekes megfigyelni ezeket az álhajat vásárló, gyermekarczu nőket, amikor imádkoznak. Rendesen sokan mennek együtt a nagy pagodához, kedvencz bálványaik elé. Ott apróbb csoportokra oszlanak. Néhányan térdre ereszkednek, aztán ráülnek formás lábszárukra. Apró kezüket összeteszik és nagy ájtatossággal kérnek Buddhától egy-egy virágos selyemsált, vagy egy szép teknősbéka fésűt. Amint igy térdelnek imáikba merülve, mind gyermekeknek látszanak. Azok is: kedves, bájos, naiv, kicsi gyermekek. Olivbőrükön még a napsugarak is pajzánkodnak. És kaczag fekete bogárszemük.