Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-08-07 / 32. szám
KÖZÉRDEK. 32. szám. gába szitt a város, ez a bűvös-bájos rossz asszony; a levegőnk czigaretta- füstös és mesterséges parfümöktől íultelt. Mindent készen kapunk, minden után sietünk, minden czivilizált, finom és nagyon úri a dolgaink között. Az újság, a színház, a korzó, az aszfalt, a kirakatok, — mindez éppen úgy hozzátartozik a szervi életünkhöz, mint akár a vérkeringés. A modern társadalmi regények jó részének az a vége, hogy a hős, ki a regény folyamán végigszivarozta a klubját, végigvesztette a lóversenyeket, végigudvarolta a high-liffe asszonyait és végigszerette a divatos primadonnákat, — végre is harmóniába jut önmagával és hazamegy a birtoka romjaira parasztnak. Szomorú, hogy az összes idézett regényekben ez csak legutolsó gondolat. Legyen a legelső. Feküdjünk bele az zamatos, illatos, friss fűbe a lelkűnkkel megint, mert ez a nikotinos, perverz, kifáradt és tulfinom lelkünkre már nagyon rátér. Egy Horaius nevű ur is érzett egyszer ilyesmit s ez mondta . . . Vissza a faluba! Alkalom olcsó bevásárlásra! Van szerencsénk a nagyérdemű vásárló közönség becses tudomására hozni, hogy Szé- kelyhidon a piacz-téren fennálló üzletünkben az összes rőfös, divat, diszmü és rövidáruk, csipkék, szallagok és czipők a mai naptól kezdődőleg minden elfogadható áron elárusittatnak, esetleg az üzletet teljes felszereléssel más foglalkozás miatt eladjuk. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve vagyunk kiváló tisztelettel Deutsch S. és Társa. Ugyancsak eladjuk a Cservölgyön levő teljesen beültetett és felszerelt szőlőnket pajtával együtt és végül eladó a Kossuth-utcában levő házastelkünk is. A mi rendőrségünk. Az utóbbi időben egymásután annyi „titokzatos“ bűntényről számol be a rendőri krónika hogy az ember szinte megborzad azok hallatára. Minálunk is elég szép számmal fordulnak elő az olyan betörések, lopások, rablások, a melyeknek tetteseit bizony soha sem sikerül a rendőrségnek kézrekeritenie. És ez nagyon természetes. Végre is, a müveit Európában minden halad. A gonosztevők művelődnek és oly m tökéletességre tesznek szert, mintha csak mindegyiknek egynéhány világhírű detektív leleplezésétől kellene tartania. Pedig nincs rá szükségük. Legalább is azoknak nincs, a kik működésük teréül az ilyen elhagyatott vidéki városokat választják, mint pl. Nagykároly. Mert hogy Európában minden halad, az bizonyos. Még a mi vidéki rendőrségünk is halad, csakhogy — hátrafelé. Az a gonosztevő, a kit már a mi rendőrségünk az ő rendelkezésére álló aparátusával is el tud csípni, — vagy hülye, — vagy csak dilletáns. * Pedig nemcsak a rendőrséget szabad ám azért okolni. Szó sincs róla. Az a kevés rendőr, a ki itt Nagykárolyban szolgálatot teljesít, becsületesen végzi a kötelességét. De egy bajuk mégis van: nincsen fejők és hogy nem tudnak kettészakadni. Ha ezt az egyet megtudnák még tenni, akkor minden rendben volna. Így azonban nem képesek még a rendes szolgálatot sem elvégezni, úgy amint kellene. Hogyar érnének tehát rá, hogy ők valamely bűnügyben eredményes nyomozást végezhessenek ?! Mert nyomozni ugyan szoktak, csak természetesen nem olyan alapossággal, a mi eredménynyel járhatna. Ezért hát nem csoda, hogy a fővárosban nagyobb veszedelmeket átélt gonosztevők kitelepednek a vidékre. Hisz ők is megérdemelnek egy kis nyugalmat! De nem csoda viszont az sem, ha az ilyennek eszén a mi elmaradt vidéki rendőrségünk nem képes túljárni. Nem is lesz másként mindaddig, a mig a kisebb vidéki városokban is nem lesz csendőri szolgálat. Nyitra város legelőbkeiőbb szállodája és étterme PITZER és HÄUSER ahol kényelmes és kitűnő féregmentes szobák kaphatók. Társaskocsi minden vonatnál. Tűz. jég, élet, baleset, betörés elleni biztosításokat a legelőkelőbb intézet részére felvesz a „Közérdek“ szerkesztősége. A mi asszonyainkról. Folytonosan panaszt hallunk hölgyeink ajakáról felhangzóan elfoglaltatásaik miatt s hogy mily kevés idejük jut a szórakozásra. Pedig, ha jól felfogjuk a dolgot, nagyon kevés asszony van a mai világban, a ki jogosan panaszkodhatna. Megbocsát az igen tisztelt hölgy olvasó- közönség, ha megpróbálkozom a mi asszonyaink természetével általánosságban foglalkozni. Lehet, hogy tévedek, hisz tévedni emberi dolog, de én azt hiszem, igy a valót tárom fel. A hány ház, annyi szokás és a hány gazdasszony, annyiféle. De panaszkodó asszonyainkat mégis három főcsoportba lehetne osztani. Az első csoportba tartoznak azok, akik tönkreteszik egészséges idegzetöket azzal, hogy életökben nincs meg az arány, munka és szórakozás között. Ezeknek az asszonyoknak legnagyobb része még délelőtt sincs otthon. Fél tizenegy órakor már indul rendes sétájára, azonban esténkint társaságban lévén, csak fél tízkor kel föl. Innen a sok cselédmizéria, a cselédek kellő felügyelet hijján természetesen hamar ellustulnak. Valljuk be, bennünk is lankad a szorgalom s időnkint szükségünk van némi buzdításra. Pedig egy pár délelőtti óra elegendő volna a háztartás vezetésére, különösen a hol a háziasszony megengedi magának azt, hogy annyi cselédet tartson, a mennyire szüksége van, neki magának dolgoznia se kell, csak kiosztja a munkát és felügyeletet gyakorol. Van az előbbiekkel ellentétben az aszszo- nyoknak egy másik fajtája is. A tisztaság mártírja. Csak a portörlővel együtt látható. Arcza, ha még oiy csinos is, a cselédekkel való örökös harczban, lassankint kellemetlenné válik. Hibát el nem néz, a legkisebb vétség szobalány, vagy szakácsnő részéről s kész a patába. Pedig hiába ragyog a tisztaságtól a lakás minden zege-zuga, az ilyen gazdaszszony nem ért hozzá, hogy házatáját kellemessé tegye, itt örökös a nyugtalanság, örökös az uj cseléd, aki nem tudja, hogy gazdáinak mi a szokása, nem, tudja, hogy mit hogyan szeretnek, minek hol a helye és szegény pedáns jó gazdasszony alig. hogy elvégezte a betanítás nehéz munkáját, már újra is kezdheti. Pedig óriási a háztartásbeli cselédek alkalmazkodó képessége. Valósággal majmolják gazdáikat. S egy kis emberismerettel minden háziasszony ráakadhatna a neki megfelelőre és egy kis elnézéssel hosszú ideig házában is tarthatná. Az asszonyoknak egy harmadik fajtája Őrültként szaladt egyik szobából a másikka, folyton töprengve, hogy mi történhetett egyetlen fiacskájával. Szörnyű átkokat szórt a távollevő anyára, kiben a kis fiú végzetét látta. A nevesnél nevesebb orvosok egymásnak adták a kilincset. Egyik sem mondhatott biztatót. A kis fiú tüdőgyuladásba esett. A láz magasfokon csigázta s törte le az amúgy is vézna szervezetet. Szinte lélektelenül ült egész nap és egész éjszaka ágyacskája szélén édesapja. A betegség ideje alatt szavát sem lehetett hallani. Mikor a betegség a legmagasabb fokára hágott, a nehéz függönyös ajtó egyik szárnya csendben, zajtalanul fellebbent s rajta szinte észrevétlenül egy átszellemült, légies alak tört magának utat. Palkó édesanyja volt. Andor Mihály a fájdalom deliriuniában volt e perczben s szinte meg se lepte első feleségének jelenléte. Helyet csinált a kis ágyacska szélén s szó nélkül tűrte, hogy az, kiben kis fiacskájának vesztét tudta szorosan mellette üljön s époly áhítattal lesse a kis szeretett pihegését, mint ő. S a gyermek e perczben lázálmában mosolyogni kezdett. Majd örömujjongásban tört ki s kis kezeit vígan összeütögetve, valamit csendben, halkan, hogy értelmét ki sem vehettek mormogott. — Haha! . . . Jaj de szép .. . Úgy, úgy csak csókoljátok, csak öleljétek egymást. . . E perczben a két kétségbeesett, mintha a lelkekben olvastak volna, megértették kis fiuk álmát. rr Őket látta ar gyermek, megint szeretetteljes közelségben. Ök ölelték, ők csókolták egymást. S ennek örült a kis haldokló. Most ismét sírásra görbül a kis Palkó szája. — Ne, ne hagyjatok itt egyedül. Maradjatok velem, mindketten. Akkor megint szomorú leszek . . . Jaj, jaj mamuska már megint elvisznek ! Ne engedjen, ott én meghalok . . . Ekkor már mindkét szülő szemeit sürü könnyek lepték el. Szivöket valami metsző fájdalom járta keresztül. Érezték, hogy mindketten hibásak a kis beteg haláltusájában. Mindketten e perczben ösztönszerüleg lecsuztak a kis ágyról s egymás mellett, porig alázva, a földön térdeltek, hogy buzgó imát küldjenek ahhoz, ki a halottakat uj életre támasztotta s ki az élőket egészséggel megajándékozza. S ott térdeltek egymás mellett. Könnyűik összefolytak, imáik együtt szállt fel a magasba. A kis beteg deliriumának legmagasabb fokán állott. Felugrott ágyacskájából s az erős kezű Andor csak nagy nehezen tudta megakadályozni, hogy le ne ugorjon onnan. Takaróit lehányta magáról s mig kis szájából ömlött a tajték, verejtékes homlokát az ágyba furta s úgy kapkodott levegőért. Emberfeletti küzdelmet folytatott a sárga rémmel! — Nem, nem akarok . . . Hagyjanak itt... Itt akarok maradni . . . Csúf, csúf bácsi . . . Megfulladok ne szorítsa a torkomat. .. Apa, apa ne hagyjon. Maradjunk együtt. . . S ekkor megtört a küzdelemben. A verejtékes homlokra reáfagyott az izzadtság, csapzott haja halvány homlokára dűlt s lehanyatlott párnái közzé. A két megtört szülő a javulás jelének tekintette a pihenést, nem vették észre a halál angyalának keresztül lebbenését a szobán. A kis fiúcska arcza e perczben egész szederjessé vált. Kis keble nem pihegett s a láz festette rózsák eltűntek megszokott helyükről. Irtózatos csend állott be. Andor ocsúdott fel először a valóra. Irtózatos, fuldokló zokogással borult a kis tetemre. Első felesége, ki e perczben átérezte a a történteket, jajszó nélkül terült el a földön. Andor Mihály csendesen, óvatosan emelte fel az elaléltat s mig a kis halott kezeit imára kulcsolta keble felett, első feleségét a nagy, közös fájdalomban hatalmas mellkasához szorította. Ismét a régi volt. A régi szerelmes. A nagy fájdalom eltüntette kettőjük között a múlt félreértéseit s szerették egymást, mikor elvesztették egyetlen összekötő kapcsukat. S a mint átölelve, a régi idők einlékien tűnődve áltak a kis halott ágyacskája előtt, úgy tűntek fel, mint két ifjú, szerelmes pár, eljegyzésük pillanatában. A szemközti ajtó függönye fellebent s azon szelíden, óvatosan bet :kintet a második feleség . . . Andor Mihályt e látvány magához téritette, lassan eleresztette első felesége átkarolt termetét s most kétszeresen érezte a jelen soha be nem heggedhető fájdalmát. LESZÁLLÍTOTT faárak. Csikós Bálint helybeli fakereskedő, értesíti a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy f. évi augusztus 1-től kezdődőleg, az I-ső rendű cserhasábfa árát, teljesen kirakott köbméterenként 7 koronára szállította le.
