Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-17 / 51. szám

51. szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. ri/Vn I“ fcj i Női felöltők, leányka-kabátok, fiu-ruhák, férfi-öltönyök a leg- IUi / L.L.L.1 ! egyszerűbb és legfinomabb kivitelben, a legjutányosabb árakon ••MM CSAKIS BEKKER ORBÁN RUHAÜZLETÉBEN SZEREZHETŐK MEG. Hűé Üzlethelyiség: Nagykároly, Friedl-ház. Ruhák mérték után készíttetnek. Jutányos árak! Pontos kiszolgálás! is ígérte, ele csak november 19-én érke­zett le az értesítés, hogy az egyházmegye hatósága Retek Jánost az egyházmegye területéről tanítói funktióktól eltiltotta. A czikk írójának sikerült a vádpontok­ból az alábbiakat megtudni: 1. Rus Sándor, Vas Gábor, Eacsi Já­nos, Ricz Lászlóné, Raumann János, Sza­kái Lászlóné kis leányok megbecstelenité- sének kísérletével vádolják. 2. Pihanics Péterné leányának haját bőröstől együtt kitépte. 3. Simon Etel ajakát pálczával véresre verte. 4. Delán Imrét kékre verte, összerug­dosta, a súlyosan sérült gyermek állapo­táról Dr. Deine Réla látleletet vett fel. 5. A gyermekeket karjaiknál fogva le­vegőbe lódította és azután forgott velük és eldobta magától. 6. A gyermekeket birkózásra késztette, amelyből súlyos sérülések állottak elő. 7. A lelkész előtt a gyermekeket ütötte verte, azokat az egyháztagok iránt tiszte­letlenségre tanította. 8. A lelkész az iskolaszéki tagok iránt durva, sértegető volt, az iskolába cziga- rettázya tanított, engedély nélkül eltávozott. Sok, igen sok bünlajstroma van még ezenkívül hátra, melyek közül kiemeljük azt. hogy az áldottlelkü. jószivü Szőke János plébánost bizonyítvány kiállítással becsapta és folyton sértegette és fenyegette. Vasárnap délután Aliklós Sándornét a templom előtt véresre verte, csak azért, mert kifogásolta a harangozást. Ezzel meg­telt a mérték és a szerencsétlen asszony akinek arczárói csörgött a vér a csendőr­séghez ment és a feljelentést megtette s egyben a vizsgálat kiterjesztését kérte több esetekre is. Az izgatottság a lakosság körében nagy és félő az, hogy az áldozatok szülői ha gyors intézkedés nem tétetik darabokra tépi gyermekeik megbecstelenítőjét és meg- kinzóját. TŰZIFA-ELADÁS. A fényi uradalmi erdőben kitűnő minőségű hasáb tölgyfa a helyszínén erdei ölenként 20 K-val, Nagykárolyba beszállítva 28 K-val eladó. Értekezhetni Dr. Selagián László ügyvédnél Nagykároly, Kossuth-utca, Azt suttogják.., hogy Lukács Aladár kijelentette, hogy az Északkelet ellensúlyozására lapot indít, melynek felelős szerkesztő­jéül Sternberg Berczit a volt vasúti miniszterjelöltet kéri fel s ő csak a lap fmanczirozását vállalja magára. A lap első czikke „Vasúti carambol elhárításiról fog szólam. hogy a törzsasztal felkérte Józsa mérnököt, hogy rímeit csak suttogva adja elő, hogy Fejes Ferencz vendéglős azt állítja, hogy ebben a drága világban jó ebédet csak a népkonyhában lehet kapni, hogy Illés József nem fogadja el a várostól az ingyen világítást, mert nála állandóan világit a hold, hogy újabban két aspiráns akadt az ipartestületi el­nöki állásra. Sehvarcz Lajos festő a nappali, Vigh Kál­mán pedig az éjjeli elnöki teendők teljesítésére vállal­kozna, hogy Wessel Manó a vendéglői portás helyiséget nyugvó díványokkal szereli fel, hogy legyen ahol a bank­direktorok napi fáradalmaikat ebéd után kipihentessék s ne legyenek kényszerítve a széken való alvásra, hogy Lobi Jakab kijelentette, hogy múlt heti sutto- gónk azon része, a mely GyőrfTy Sándor megvizsgálására vonatkozik nem felel meg a valóságnak, mert Sándor barátunk állami tisztviselő lévén, a vizsgálat Czilly Gyurka hatáskörébe tartozik, hogy Weisz Márton gencsi nagybirtokos a „Központi­ban játszó daltársulat tagjait külön díjazásban részesí­tette, hogy minél több héber cabaret vicczeket mond­janak, hogy városunkban a fiatalság le van hangolva, mert az a blzonvos csillag, akiről már többször volt szó eb­ben a rovatban, —1 városunkból elköltözött. Hogy azon­ban ő unta-e meg az embereket, vagy őt unták meg az emberek ? az örökös homály marad. xxxxxx3txix3LLCJ:xx.ixxxj:xxxxx3:j:xxxxja ] Uj! Uj! Uj! EGYPTOMI CIGARETTÁK. RÁCSONYRA fSft'í a legszebb kivitelben, gyönyörű hímzésekkel nagy választékban FÜSTÖS DEZSŐ előnyomda és női kézimunka-üzletében DEBRECEN, Piac-utca 82. Q Fehér, színes hímzést, mindennemű montirozást és szmirnanyirást vállalok. ümvOTTiixfr elsőrendű gyártmányok, előnyös árak mel­lett megrendelhetők Léwy Nagykároly, postaíiók 5. HÍREK. Kérelem. Felkérjük mélyen tisztelt elöfizetüinket, hogy előfizetési dij hátralé­kukat mielőbb kiegyenlíteni szíveskedjenek. Ismeretes az a körülmény, hogy lapunkat csak nehéz küzdelemmel vagyunk képesek fentartani s igy reá vagyunk utalva elő­fizetőink jóindulata támogatására. Panasz a postahivatal ellen. Lapunk leg­utóbbi számát késedelmesen vették olvasóink kézhez, ennek oka pedig az volt, hogy a hely­beli postafőnök a levélhordókat temetésre ren­delte ki s nem intézkedett arról, hogy a temetés után úgy a levelek, mint a lapok széthordas- sanak. Ezért — a Magyarországon még elő nem fordult eset miatt — a postigazgatóságnál a feljelentést megtettük s ugyancsak Dr. Molnár Ákos, orsz. gyűlési képviselő megbízásunkból hasonirányu panaszt személyesen átadott Kos­suth Ferencz kereskedelmi miniszternek. Jubiláris diszgyülés. A nagykárolyi oltár- egylet deczember 19-én d. e. ff órakor a városháza nagytermében jubiláris diszgyülését tartja, tiz éves fennállásának emlékére, melyen Öméltósága dr. Boromissza Tibor püspök ur is jelen lesz. A gyűlés tárgyai: 1. Igazgatói megnyitó: mondja: Pallman Péter. 2. Oda Horváth Jenőtől: Szavalja: Gergits Kornélia. 3. A 10 év története: Felolvassa : Balogh Teréz jegyző. 4. Áldások Istene dossinittől Énekli az Énekkar. Gyűlés után a zárda nagytermében a munkakiállitás megnyitása. — „Északkeletnek.“ Vannak lapok a me­lyek támadására válaszolni nem érdemes, mert olyan állításokat tartalmaznak, a mely csak arra vetne árnyat a ki válaszolna reá. Ilyen az a néppárti intentiótól vezérelt szer­kesztői üzenet is, a mely a fenti nyomda- termékben foglaltatik. Csak azt sajnáljuk, hogy hallomásunk szerint, a lapot az orszá­gos katolikus sajtóegyesület támogatja, pedig bizony sokkal jobban tenné, ha a szegények könnyét szárítaná fel a néptől összegyűjtött fillérekkel. Lapunk semmiféle néppárti táma­dásra nem reflektál, mert sajnáljuk arra a papirt és nyomdafestéket. Oltáregyleti-estély Nagykárolyban. Az élet száraz és unalmas napjaiban kellemes és lel­kileg hasznos felüdülést szerzett a nagykárolyi oltáregylet tagjainak és általában a nagyközön­ségnek, amely mindig nagy érdeklődéssel vesz részt a felolvasó estélyeken. Decz. 12-én vasár­nap rendezte az oltáregylet ezidei első felol­vasó estélyét a városi színházban telt ház mellett. A műsor összeállításában nem a szá­mok sokaságával, mint inkább azok emlékével akarta a rendezőség a közönség igényeit kielé­gíteni. A műsor első száma volt Pallmann Pé­ternek, az oltáregylet igazgatójának megnyitó beszéde, aki a szokásos rövid megnyitó beszé­dek keretét kibővítve megjelölte az útirányt, amelyen az oltáregylet felolvasó estélyein halad, megjelölte a czélt is, amelyet elérni Szenzáczió! Aki pénzt akar megtakarítani, karácsonyi és újévi vásáriáscát az BLÜM SAMU i.thtd Gróf Károlyi-téri nőidivat- és rőfös-üzletében esz­közölje. . —~ Legelőnyösebb beszerzési forrás ! TJ a * Q T7ÍTT AD ÚQ pl AT szönyegáruháza DEBRECEN, Piac-utca 59. Gyárak: Sopron és Ebergassing. TT j\ ]\ r ULvTl LD Jl LA 1 Óriási választékban különféle minőségű padlószőnyegek és futók, gyapjú és selyem bútorszövetek, plüsök, ágy- és asztalterítők és zongorateritök, hencser átvetök, szövet és csipke függönyök, stoosok, drap- périák, madrácok, paplanok, gyapjutalcarók, lópokrócok, úti takarók, halinák, rézágyak és réz függöny tartó rudak, bőn ásznak, linoleum, kókuszfutók és lábtörlők, gyékények. Relföldi tapéták. Közvetlen beszerzésű keleti Smyrnák és Persák. Alapittatott 1870-ben. 'Wmjm

Next

/
Oldalképek
Tartalom