Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-11-27 / 48. szám
Nagykároly, 1909. november 27. 48. szám. II. évfolyam. KÖZÉRDEK É R M E L L É K. ^ KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : Előfizetési árak: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő. Laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja: SIMKÓ ALADÁR. Helyben házhoz hordva egy évre .... 6-— korona-.. , „ „ fél évre .... 3-— Vidékre postán küldve egy évre ... . 7. ________ „ „ „ fél évre .... 350 ” Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Téli jótékonyság. Nagykároly, 1909. nov. 25. (S) Künt zug a szél. A zuzmarás ablakok mögül dideregve tekint kifelé az érzékeny szivü altruista. Néki fáj a dermesztő hideg, a ruhátlan szegénység. Az ő tagjain sivit keresztül az északi szél fagyasztó lehelete. A barátságos meleg, a keleti kényelmességü selymes puhaság, mely körülveszi, neki nem nyújt élvezetet, mert igy hatványozottan érzi, azok fájdalmát, keservét, kik mindezt a földi kellemetességeket, sajnosán nélkülözni kényszerülnek. S különös. A barátságos meleg szobákban csak nagyon keveseknek dobban meg szivük ily érzelmektől áthatva, ha a kályha kürtön keresztül valami félelmetes sivitással dudol be a szél, csak kevesen érzik át teljes nemességében a szegény szerencsétlen nélkülözők sorsát, csak kevesen tudják méltányolni a téli jótékonyság hatványozott szükségességének fontosságát. A kávéházak, a külön helyiségek összejövő társaságaiban, ilyenkor szokták megvitatni azokat a jótékonyczélu dáridók, czéczók tervezetét, melyek végczéljukban mindenkor, tényleg valamelyes humanitárius czélját szolgálják, de végeredményükben mindenkor csak igen csekély hányadát juttatják a jótékonyczélra áldozok adományaiból, a tényleg arra rászorultaknak. Ezzel nem akarjuk hűtlenséggel megvádolni, a télen oly unos-untig rendezett jótékonyczélu mulatságokat rendezőket. Isten ments ! Távol áll ez tőlünk ! Mi csak esetleg azt kárhoztatjuk, hogy a jótékonyczélra alakult vigasságok budgetjének legnagyobb részét oly kiadások emésztik fel, amelyek azután úgyszólván teljesen megsemmisítik még a kilátását is annak, hogy a jótékonyságra szorultak, tényleg a kellő segítséget megkapják. Láttunk mi már olyan elszámolásokat, tényleg teljesen korrekt elszámolásokat, hol a mulatságra befolyt összegből, noha az szép summát tett ki összetéve, a jótékonyczélra, tiz, mond tiz korona jutott, inig a rendezés költségei esetleg ezer koronát is felemésztettek. No már az ilyen jótékonyságból akkor nem kérünk. A tiszteletjegyekkel végigházalják a társadalom elitjét s azok azon hiszemben, hogy tényleg a jótékonyság oltárán áldoznak, lefizetik a tőlük tellö s társadalmi állásukhoz mért összeget, hogy a végén azután a rendező urak egy jót mulassanak az ő költségükön, a szegény jótékonyságra utalt szenvedőknek pedig felkopjék az álluk az éhségtől, ruhátlan tagjaik pedig meggémberedjenek a hidegtől. S ez pedig a norma. A jótékonyczélu mulatságoknál maga a jótékonyczél rendszerint sokkal kisebb szerepet játzzik a mulatság mellett, melynek minél jobban sikerültére a rendezőség még a legmesszebbmenő áldozatoktól sem riad vissza. Ha azok a közreműködő művészek, kik különben teljesen önzetlenül, épen a. jótékonyczélra való tekintettel díjtalanul szolgáltatják a műélvezetet az azt megkívánó közönségnek, — tudnák, hogy abból a csokorból, mit a rendezői figyelmesség nékik juttatott, egy szegény éhező család, talán félhónapi létfen- tartását nyerhetné el, bízvást állíthatjuk szívesen lemondana róla s juttatná azt is a jótékonyság szent tüzében lobogó oltárára. Még most nem késő ! Még most segíthetünk a szegény nyomorgókon, segíthetünk úgy, hogy a mulatozók is megkapják a magukét, de viszont a jótékonyczél is számadását találja a rendezett mulatságokban. Vonjuk össze kissé azokat a költségeket, melyek feleslegességét mindenki belátja, mindenki, aki tudja, hogy most a jótékonyczélra való tekintetből mulat s a szegény hidegben fagyban didergők javára izzadja el fényes fehérre vasalt gallérját s plasz- tronját. Nem kívánja senki, hogy pazar virág- diszszel ékesítsék azt a termet, hol kivilágos- kiviradtig ropogtatják a táncot s hölgyek is inkább lemonuanak arról, hogy fényes tánczredekkel díszítsék szobájuk falát, ha azzal egy éhező vaczogó száját betömhetik. Be kell vinni a köztudatba, hogy a jótékonyczélu mulatságok elsősorban a jótékony- czélt szolgálják s csak másodsorban a mulatságot, mert az azokra adakozók nagy része el sem megy a mulatságra s tisztán a jótékonyságot kívánja adományával előmozdítani. Mulassunk amíg fiatalok vagyunk, vigadjunk szertelen, pazar jókedvvel, ne lógassuk le orrunkat, ha Karnevál herczege díszes bevonulását tartja, de mulassunk úgy, hogy azoknak, kiknek érdekében történik a vigasság 'szomorúan tapasztalják, hogy a rendezőknek igen sok pezsgőre jutott a mulatság jóvoltánál, de annál kevesebb kenyér nekik az éhezőknek s. fűtőanyag a didergőknek. Minden drágul. St. J Hire kering, hogy‘nemfsokáraJbehozzáka gyufamonopóliumot minálunk és ennek tetejébe megdrágítják a szívni valónak, dohánynak, szivarnak, cigarettának az árát is. Miután el lehet Uj ruhafestő és tisztító valamint fehérnémü mosó intézet. Tisztelettel értesítem a helybeli és vidéki nagyérdemű közönséget, hogy Nagykárolyban, Gróf Károlyi György-tér 10. sz. a. é nek minden tekintetben megfelelő ruSiaíesto, tisztító és fehéraémfi mosó intézetet nyi- J \ InffQm SS&T Vidéki megrendelések azonnal telje iitetnek. x. ■ .. . T iCMr1 mm» r/á nzvi x r \ é IUUíaUIb a nagyérdemű közönség becses pártfogását kérve, vagyok I kiváló tisztelettel = HENGER KAROLY. A sárga rém. Irta: Pallos Árpád. A Racine franczia posta hajó fényes zász- lódiszben egetverő — hurrá — kiáltások, ágyu- dörgések s harsány zeneszó mellett hagyta el a borneoi kikötőt, hogy vissza vigye utasait a kedves rég nem látott, annyiszor visszasóvár- gott hazába. A fedélzetről az utazók fehér kendőt lobogtattak a partonálló néptömeg felé, miközben a hajó gyorsított menetben távozott mind messzebb és messzebb hagyva a biztos partokat. Még sokáig állottam a fedélzeten elmerengve a tünedezö kikötő felett s bizonyos fájdalmas szorongás lopódzott szivembe, amit akkor szoktunk érezni ha valami kedvestől búcsúzunk örökre. A tengeren hamar megy az ismerkedés. Az emberi szivek közelebb vannak egymáshoz, mindenki érzi tudja, hogy Közös sors kényszeríti őket néhány szál deszkán szembeszálni a bősz elemekkel. A fedélzeten mindjárt szemembe tűnt egy ifjú pár, a nő 18—19 éves üde ifjú fekete hajú leányka, tüzes szeme a forró égőv leányát sejtette benne. Egész lényén olyan melancholikus varázs öntötte le, mely oly annyira érdekessé teszi a délszak asszonyát. A férfi piros pozsgás fiatal ember, kin első perezben felismerhetjük az angol szász faj jellemző tulajdonságát. Szőke haját kétfelé választva viselte, míg égszínkék szemeibőt jóságmosolygott mindenkire. Az ifjú pár boldognak látszott. Már hogy is ne lett volna az, mikor mézesheíeiket élték s külömben is forró szerelem kapcsolta őket együvé. A lányka, mint később tőlük megtudtam, az ifjú kedvéért odahagyta forró hazáját, hogy férje ködös hideg honával cserélje el. De milyen áldozatra nem képes az igaz szerelem! A tenger sima tükrét a legkisebb szellő sem borította. Úgy feküdt a kéklő messzeségben, mint egy fényes aczél lemez, mely ezerszeresen veri vissza a reá tűző nap sugarait. A tikkasztó forróság nem egynek az utazók közül okozott kisebb nagyobb mérvű fejfájást s egyébb kellemetlenséget s a kajüttök telve voltak a tengeri betegség által kinzottak- kal. Mi hárman, az ifjú pár meg én, azonban mentesek maradtunk minden kellemetlenségektől s barátságosan csevegtünk a fedélzeten, hova a csendes éj csalogatott ki. Az égboltozatról a délövi csillagok fényes sugári tündéries ezüstöt hintettek reánk s engem e perezben annyira meghatott az ifjú pár ragaszkodása, hogy bele borzongtam arra a gondolatra, vájjon mi lenne, ha egyiküket a kegyetlen végzet elragadná ?! Williám ez volt a férj neve, ma rossz; hangulatban volt. Fejfájásról panaszkodott, de különösen az bosszantotta, hogy a szeme előtt különös tiizbogárkák röpködnek. Ijedten néztünk össze az asszonykával, Willi e kijelentésére. Mint délövi szülöttek, mindjárt tisztában voltunk izzal, mi bántja a szegény fiút. KARÁCSONYI BID0NSÁG0K GOZERNÉL JgSftÄ&i — J
