Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-02 / 40. szám

40-ik szám. 1909. oktt. 2. KÖZÉRDEK. 7-ik oldal. Lévay Pétert Mátészalkára és Füzeséry Feren- czet Patóházára helyezte át. Tűz. Múlt hó 29-én este 10 órakor leé­gett Tóthfalussy Dániel asztalos háza. A tűz, mely gyújtogatásból eredt, alvásközben lepte meg a családot, a kik közül Tóthfalussy és neje 2 gyermekkel hirtelen kiszaladt az égő házból, azonban 4 apró gyermek még az égő házban maradt, a kiket a tűznél időközben megjelent Reiter Miksa és Berger Béla életük kockáztatásával menteitek ki. Úgy az éjjeli őr, mint a tűzoltóság igen későn érkezett a tűzhöz, vagyis a mikor már az épület teljesen leégett. Jelen valamint több alkalommal előfordult tüz­eseteknél a tűzoltóság részéről tapasztalt kése- deimezés arra enged következtetni, hogy a szervezésben rejlik a hiba, miért is a lakosság vagyonbiztonsága érdekében szükségének vél- nok a tűzoltóság újra szervezését, de legelső­sorban is a már évek óta üresedésben levő tűzoltó főparancsnoki állás betöltését. Minden város sokat áldoz arra, hogy jól szervezett tűz­oltósága legyen s igy reméljük azt, hogy a képviselőtestület sem fog elzárkózni attól, hogy ha a szervezés némi áldozatokkal is járna azt mielőbb keresztül vigye s ezzel a nagyobb sze­rencsétlenség és anyagi károsodásnak eleje vé­tessék. Ssékelyhid. Személyi hír. Bari József a nagyváradi kir. törvényszék elnöke a járásbíróság ügyke­zelésének megvizsgálása czéljából múlt hó 28-án Székelyhidra érkezett. Esküvő. Lakatos Imre társmalomtulajdo- dos ma délután vezeti oltárhoz Horváth György vasúti tisztviselő kedves és bájos leányát — Gizellát. Sok boldogságot kívánunk a szívből kötött frigyhez. Mihály napja alkalmából a jóbarátck és ismerősök közül sokan keresték fel id. Penkert Mihály bankigazgatót és dr. Penkert Mihály gyógyszerészt jókivánataik tolmácsolása végett. Betörő czigányok. Múlt hó 25-én egy 16 tagból álló czigánybanda szerencséltette lá­togatásával Székelyhid városát. A czigányok elsősorban is Nedeczky Mihály mészáros „Szép Asszony“ dűlőben levő pinczéjét törték fel, a honnan több mázsára menő szalonnát és zsírt vittek el. Onnan Berger József felsővárosi fűszer kereskedő boltját törték fel, a hol csak 07 fillért találván tekintélyes összegű füszernemüt vettek magukhoz. Legutoljára hagyták Trébits Áronné üzletét, a honnan 300 korona értékű fűszert és több zálogtárgyat loptak el. A vett feljelentés után a csendörség azonnal megkezdette a nyo­mozást s sikerült is a hagymásláposi csendőr­őrsnek a czigányokat malacz és kecskesütés közben elfogni s náluk a lopott tárgyakat meg­találni. A sikerült nyomozás és tettesek elfoga- tása Márton székelyhidi csendőrőrmester nevé­hez fűződik. Műkedvelői előadás. A székelyhidi ipa­ros önképző egyesület múlt hó 25. és 26-án tartotta meg a „Fürdő vendéglő“ helyiségében a saját könyvtára javára rendezett műkedvelői előadását. Mindkét este elég tekintélyes közön­ség nézte végig az előadást, nem egyszer zajos tapsokban adván tetszésének kifejezést a sze­replőknek sikerült alakításai felett. Kiváló sikert ért el Kovács Rózsika Borbála szerepében, to­vábbá Nedeczky Istvánná, a ki Emilia szerepét műkedvelőktől szokatlan jártassággal adta elő. A férfi szereplők közül ki kell emelnünk Széchenyi János játékát, a ki Aszalay Mihály szerepében valósággal remekelt. Méltó partnere volt e téren Horváth János is, a ki Szántai Leo szerepét kitünően alakította. Általában az összes szereplők elismerést érdemelnek. A szépen s mindvégig kifogástalanul előadott játékért azonban a fő­érdem Várady Dezsőt illeti, a ki fáradságot nem kiméivé tanította be a szereplőket, nehéz sze­repeikbe. Tűzoltó zenekar. Az önkéntes tűzoltó egyesül ft kebelében évek során át zenekar volt szervezve, a mely később, — minthogy a tagok tanítására alkalmas karmester nem akadt, fel­oszlott. A régi tagok azonban mindig arra tö­rekedtek, hogy a zenekar újból felállitassék, a mely óhajuk teljesedésbe is megy, mert az egyesület vezetője arra való tekintettel, hogy a zenekarnak rövid idő alatt 2 korona évi fize­téssel 180 pártoló tagja akadt — a zenekar újbóli felállítását elhatározta és ez iránt a lé­péseket megtette. A ki a döglött borjut is eladja. Még a folyó év tavaszán történt, hogy gróf Stuben­berg József gazdaságában egy borjut az anya­tehén megrugott. A borjú eladóvá tétetett s azt Weisz fiakkeres meg is vette 16 koronáért. A borjú azonban mielőtt vevő azt átvehette, jobb létre szenderiilt s igy az állatorvos an­nak elvitelét megtiltotta. A vételár azonban ki lett fizetve s igy vevő követelte annak vissza fizetését. Eltelt egy hét biztatással, hogy ekkor — vagy ekkor majd visszafizetik, eltelt három hó is, de a pénzt meg mindig nem kapta meg, végre is Weisz megunván a dolgot jelentkezett a grófnál kihallgatáson, A gróf meghallgatta a panaszt s ezen szavakkal; „Hogy gondol Ön olyat, hogy a melyik pénzt én a jobb zsebembe betettem, a balból adjam ki“ elutasította Weiszt követelésével. Az ügy vége is az lesz, hogy Weisz székelyhidi bérkocsi tulajdonos Mélt. gróf Stubenberg József ur a székelyhidi és ér- mihályfalvai uradalmak 50000 frt. évi jövedel­mével rendelkező boldog tulajdonos ellen, leg­közelebb 1G kor. és jár. iránt keresetet indit a járásbíróság előtt egy eladott döglött borjú árának visszatérítése iránt. Kiadó lakás. Nagyhajduváros-utcai házamban egy négy szobás IW" úri lakás mindenféle mellékhelyiséggel és kerttel november l-ére bérbe kiadó. Dr. Vetzák Ede. NEUBANN MIKSA :: központi czipő és kalapáruháza:: DERRECZEN, FŐTÉR. .-. Dréher sörcsarnok mellett. .•. Amerikai box és |PfíL férfi czipök 7 frt 50 kr. vüvVl 0 női czipök4f-tól feljebb. Vidékieknek 5°|0 engedmény, Telefon 4 5. szám. Legfinomabb £1,^ tak, teavaj, cardirozott gyümölcsök, zöld főzelékek, Oroszi-féle és csemege, legfinomabb likőrök, honi és külföldi ás­Schnell Imre *“S£ károlyban, Kölcsey-utca 1. Telephonszám 80. ____ *( ******£*******£**********&******}» Szives tudomásul! 5* 5* 5* Tisztelettel van szerencsém értesíteni, » hogy Nagyhajduváros-utca 2. szám alatt a (Friedl István vendéglőjével szemben) levő üzletemben már megérkeztek a leg- $2 * )*, !* * }* * * finomabb őszi és téli Reichenbergi s Brassói posztó, divatszövetek, hozzávaló bélések, kanavász, frees, * **{ 4< * 5^ czeig és mindenféle *í úgyszintén vászon. * fruszträn és cord stb. czikkek. % Sirkoszoru, sirkoszoru selyemszallagok $ ♦; minden szin- és szélességben bármilyen * felirattal kapható. £ Biztosítom igen tisztelt vevőimet, hogy a legszolidabb olcsó és szabott ár mel- lett teljesen meg lesznek elégedve, mire * nézve szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Reszler Simon * ±***+*******************4 a Magyar Védő-Egyesület tagja, jj, ********* Gróf Dégenísld lózsef fekete tagi tanyáján :: kitűnő téli olvasztott :: disznózsír kapható.^ :a I* Neumann Menyhért férfi szabó üzlete Nagykároly, Honvéd-utca 18. * I* Van szerencsém a helybeli és vidéki nagyérdemű közönség szives tudomá­sára hozni, hogy évek óta fenálló > férfi szabó üzletem részére a legdivatosabb őszi és téli szövetek megérkeztek, melyeknek ren­delési kötelezettség nélkül való megte­kintésére a n. é. közönséget tisztelettel felkérem. Tiszta gyapjúszövetből készítek ruhá­kat mindenféle szilieken és nagyságban 50 koronától feljebb. Angol szövetek, camgarok, cheviott posztókból óriási választékú mintákkal rendelkezem. Üzleti főelvem csekély haszon mellett a tömeges megrendelés elnyerése. A nagyérdemű közönség becses párt­fogását kérve vagyok kiváló tisztelettel NEUMANN MENYHÉRT férfi szabó. Mintákat vidékre kívánatra bérmentve .---------------. kütdök. :--------------: é fi i 1167—19G9. vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Budapesti kir. törvényszéknek 1909 évi 88117 számú végzése következtében Dr. Boros Lajos bpest. ügyvéd által képviselt Országos Központi hitelszövetkezett, javára 550 K f. s jár. erejéig 1909 évi aug. hó 14-én foganatosított végrehaj­tás utján le és felülfoglalt és 3960 korona fil­lérre becsült ingóságok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1909 évi V. 1185/z számú végzése foly­tán 550 korona fillér tőkekövetelés, ennek 1909 évi márt. hó .27 napjától járó 6 °/o kamatai, 1 /3°/o váltódij és eddig összesen 64 K 69 fillér­ben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Penészleken III adósnál és folytatólag II és 111 adós lakásán Ráta tanyán házszám alatt leendő megtartására 1909. évi októb. hó 6-ik napjának délelőtti 8 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1909. szeptember hó 19-ik napján. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom