Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-06-12 / 24. szám

24-ik szám KÖZÉRDEK. 3-ik oldal. váló dicséret illeti meg. Szépen sikerült az elő­adás; külön dicséret illeti a jutalmazottan kívül Asszonyi Lászlót, Daniló grófot, ki úgy kellemes hangjával, mint kitűnő játékával a közönség elismerését vívta ki magának. Tibor Lóri is jól és szépen kreálta szerepét. Szerdán „A császár katonái“ került színre félig telt ház előtt. Fodor Oszkár, kinek juta­lomjátéka volt e darab, igen jól játszott, mint Géza főhadnagy; elhalmozták csokrokkal, úgy­szintén Érczkövi K. is jól adta szerepét mint Keller Gyula hadnagy és Kendi Boriska is mint Erzsébet. Mindkettő munkásságát csokorral ho­norálták. Sipos Zoltán, kapitány, valódi katona volt, j M kreálta szerepét. Megemlékezünk Fodor Oszkárról, ki még fiatal színész, de már is kitűnik és nagy remé­nyekre jogosit bennünket. E darabbal befeje­ződtek a színi előadások. Minden egyes sze­replőről most külön nem emlékezünk meg, csak kiemeljük mint kiválókat H. Balla Mariskát, Tibor Lórit és megdicsérjük Kendi Boriskát, Széchy Emmát, Gömörit, Aitner Ilkát, kik sok kellemes estét szereitek nekünk, Peterdy, Sipos, Fodor, Érczkövi, S smogyival együtt. Alkalmi parti A csodák üzlet! IWTcsodája^ Mindenki ragadja meg saját érdekében ezen ritka alkalmat a Párizsi divatáruházban, mely jelenleg a Beck­man József házában, Széchenyi-utcza 43. Mózes Soma füszerkereskedésével szemben van elhelyezve, rioimlom ! E§y elegáns női pongyola delhiből E IgyCiviill vagy batisztból rendkívül Ízléses 3 frt 75 kr., egy nagyon finom angol zephir vagy batiszt blúz 233, női "színes csipke betétit elegáns napernyő minden színben 148, angol női alsó és felső szoknya berakott 175 krtól feljebb, női finom fehér ing csipkebetéttel 87 krtól, legfinomabb bőr keztvü párja 89, 1 pár hosszú szárú selymezett csipkekeztyü 27 krtól, legújabb férfi nyári puha gallér dupla 27 kr., legfinomabb férfi gallér 5 rétü, még eddig nem létezett minden formában drbja 12, 4 rétü drbja 9, 1 pár finom kézelő fehér vagy angol zefir 16, (reklám) 1 pár elegáns tennis férfi vagy női egész vászon czipő 87, zenzácziós egy pár finom férfi vagy női vászon fél czipő 59 kr. MüCüq nlncneátfT 1 Pár nöi hosszuszáru valódi lliüöoo Uil/úUodg i cérna áttörött harisnya 49 ezelőtt 120, 1 elegáns fiú ruha, finom mosó angol vászonból 2—12 évig 98, lüszterből 197 kr. Figyelem! egész finom vászon abrosz garnitúrák 150 krtól feljebb. fin 11 átlón nlncril 1 an8o1 férfivagy nöi g>rardi ka- ildildlidli UlvoU i lap 99, Panama férfi kalapok 88 krtól feljebb, továbbá férfi ingek 66, posztó kalapok 48, zsebkendők 5 krtól, nyári angol zephir ingek elegáns dupla gallérral 97 krtól feljebb, ezeken kivül még ezer meg ezer fel nem sorolható czikkek szintén mélyen leszállított árban, melyre a fent nevezett czég minden­kinek felhívja figyelmét. HIVATALOS RÉSZ. Meghívás. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara 1909. évi junius hó 17-én, csü­törtökön délután 37a órakor székháza tanácster­mében (Piacz-utcza 69. szám) rendes közgyűlést tart, melyre a kamara tagjait tisztelettel meg­hívja: Debreczen, 1909. junius hó 7-én. Szent- Királyi Tivadar elnök. Napirend: I. Elnöki elő­terjesztések. II. Titkári jelentés az ügyforgalomról. III. Miniszteri elintézések a kamara felterjesz­téseire. IV. Államsegélyes ügyek. V. Ösztöndíjas ügyek. VI. Törvényjavaslat a közutakról és vá­mokról. VII. Törvényjavaslat a találmányi sza­badalmakról. VIII. Törvényjavaslat az ipari minták oltalmáról. IX. Törvényjavaslat a tengeri magánjogról. X. Társkamarák (és rokonintéz­mények) megkeresései. XI. Kéményseprő ügyek. XII. Vásárok, vámok, helypénzek. XIII. Iparjogi vélemények. XIV. Indítványok. Kertész Mihály kalap és uridivat-üzletébe ___________ két tanuló ko szt, esetleg fizetéssel azonnal felvétetik. Fair pcinne uiczai szoba bútorral ügy b&mua vagv a nélküi Gencsi. utcza 6. sz. a. azonnal kiadó. HÍREK. Személyi hir. Özv. Gróf Károlyi Istvánné szül. Csekonics Margit v rófnő, fia Károlyi György gróf kíséretében f. hó 9-én hosszabb tartóz­kodásra varosunkba érkezett. Űrnapja. A katholikus világnak csütör­tökön nagy ünnepe volt. Űrnapja. Az egyház ezen ünnepet nagy pompával üké meg. A na^y- károlyi kath. egyházban az urnapi istentisztelet reggel 9 órakor kezdődött. Az ünnepi szent­misét Récsey Ede plébános celebrálta nagy se­gédlettel. Mise után nagy körmenet volt. Az oltárok az idén is a szokásos helyen nyertek elhelyezést. A körmenet után szentbeszéd tar­tatott. ünnepélyes Istentisztelet. Folyó hó 8-án Őfelsége megkoronáztatásának 42-ik évfordulója alkalmából a róm. kath. templomban ünnepé­lyes Istentisztelet volt, a melyen megjelentek a tisztikar helyben állomásozó tagjai Fogler Károly ezredes, a vármegye, város, pénz ügvigazgatóság, járásbíróság, az ecsediláp társulat főnökük, va­lamint a leány és fiúiskolák növendékei, tanár­nőik, illetve tanáraik vezetése alatt. Az egyházi szertartást Récsey Ede plébános végezte fényes segédlettel mialatt a főgimnáziumi énekkar Földváry György tanár vezetése alatt több egy­házi éneket énekelt. Közgyűlés. Nagykároly r. t. város kép­viselőtestülete junius 13-án délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyű­lést tart. Esküvő. Fényes esküvő folyt le folyó hó 8-án városunkban. E napon esküdött örök hű­séget Blau Sándor helybeli kereskedő Herskovits Hermann fakereskedő leányának Szidóniának. Az esküvőn, a melyen városunk intelligens kö­zönségéből igen sokan vettek részt a „Polgári olvasókör“ vendéglő helyiségében fényes vacsora követte, a mely után táncz volt. Sok boldog­ságot kívánunk az uj párnak! Uj doktorjuris. Ifj. Friedl István pénz­ügyminiszteri számellenör, Friedl István hely­beli vendéglős fia folyó hó 5-án a kolozsvári jogtudományi egyetemen doktorrá avattatott. Hazafias gör. kath. hivek. Élén vita tárgyát képezi a Kiss Döme helybeli gör. kath. tanító nyugdíjazásával megüresedett gör. kath. tanítói állás betöltésének ügye. A hivek azt akarják, hogy az állás olyan egyénnel töltessék be, a ki az egyházi énekeket magyarul adná elő, mig az egyházi előljárósági elnök ez ellen tiltakozik. A hivek nem engednek, mert a püs­pök egy nála levő küldöttség előtt kijelentette, hogy ezt nem tartja kivihetetlennek, annyival is inkább, mert az egyházhoz tartozó helybeli hivek a román nyelvet egyáltalán nem is bírják. Csudálkozunk az egyházi elnök ur azon eljárá­sán, hogy híveivel szembe helyezkedve, azoknak a magyarosodás iránti törekvését meggátolni igyekszik, holott ez székfoglalójánál kifejtett programmjával homlok egyenest ellenkezik. Baleset. Súlyos baleset érte Papp István- nét, városunk körében ismert úrnőt. Ugyanis férje látogatására Nagyváradra a Félix fürdőbe utazott s megérkezése alkalmával a vonatról leszálva jobb lábát törte. A sebesültet azonnal gondozás alá vették s értesülésünk szerint álla­pota nem ad aggodalomra okot. Választmányi, illetve közgyűlés. Az ecsediláp társulat folyó hó 17-én és 18-án választmányi, illetve közgyűlést tart. Harcz a létért. A piaczi árak korlátozása iránti mozgalomnak már bátran adhatjuk a fenti nevet, mert az élelmi czikkek ára már annyira emelkedett, hogy maholnap még ke­nyéré sem jut, a melyből legalább az éhséget csilapitani lehetne. Az idei terméskilátásokról a beérkezett jelentések alapján a malmok nap­nap után emelték a liszt árát úgy, hogy most egy kiló kenyérliszt 45, a 0-ás liszt 52 fillérbe kerül. Ehhez járul még az is, hogy a tej, tejfel, vaj ára majdnem megkétszereződött. Lapunk kezdeményezése alapján a heti vásárok alkal­mával a kofáknak a vásárlástól 10 óráig való eltiltása iránti mozgalomban benyújtott kérelem föl.ó hó 13-án kerül a városi képviselőtestület­nél tárgyalás ala, minthogy azonban a képvi­selőtestület már alkotott hasonló tárgyú sza­bályrendeletet, a mely még miniszteri jóváha­gyást nem nyert, a legnagyobb valószínűség az, hogy a javaslat az lesz, hogy a közgyűlés annak jóváhagyását fogja megsürgetni a mi­niszternél. Pedig helyesebb volna a mostani megváltozott viszonyoknak megfelelő szabály- rendetetet alkotni s azt terjeszteni fel jóváha­gyás véget, mert egy hézagos szabályrendelet csak visszaélésekre nyújt alkalmat. Eljegyzés. Csernus András róm. kath. tanító folyó hó 10-én tartotta eljegyzését Jakabffy Gábor helybeli építész kedves és bájos nevelt­leányával, Erdey Jolánkával. Sok boldogságot kívánunk a szívből kötendő frigyhez. Vizsgaletétei. Vác y Joláuka özv. dr. Váczy Lajosné leánya, a kinek remek zongora- játékában g akran volt alkalma városunk kö­zönségének műkedvelői előadások alkalmával gyönyörködni, múlt hó 28-án Budapesten az országos zeneakadémián a záró vizsgalatot ki­tüntetéssel tette le. Gratulálunk! Vád alá helyezés. A szatmári kir. tör­vényszék vizsgálóbírója Némethi Sándor hely­beli czukrász-iparost felelős szerkesztőnkkel szemben elkövetett becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt vád alá helyezte. Halálozás. Kádár Menyhért földbirtokos helybeli lakos f. hó 3-án hosszas szenvedés után, 54 éves korábtn városunkban elhunyt és Egri községben f. hó 5-én tétetett örök nyuga­lomra. Lévay Béla pénzügyigazgatósági szám­tiszt apósát gyászolja az elhunytban. Kilépés a helybeli régi kaszinóból. Nagy Tamás helyettes pénzügyigazgató meg­újította azon már régebben tett, de eddig még el nem intézett bejelentését, hogy azon időre, mig az ellene felhozott vád tisztázva lesz, a kaszinóból egyelőre kilép. Itt megemlítjük, hogy a Nagy Tamás által folyamatba tett rá­galmazás perben hétfőn délután vette kezde­tét a tárgyalás a helybeli járásbíróságnál, amely tárgyalás azonban f. hó 18-ik napjára elnapol­tatok. Közgyűlés. A nagykárolyi izr. nőegylet Xl-ik évi rendes közgyűlését vasárnap f. hó 13-án d. u. 4 órakora „Népkonyha“ termében fogja megtartani, melyre az egylet tagjait ez­úton is meghívja az elnökség. Legfinomabb SgTivS tak, teavaj, cardirozott gyümölcsök, zöld főzelékek, Oroszi-féle és csemege, legfinomabb likőrök, honi és külföldi ás­kaphatód: JX“ károlyban, Kölcsey-utca 1. : A Tasnádi sajt kizárólagos raktára. : Kirándulás. A nap izzó heve ellen vé­dekezendő kedélyes kirándulást rendezett Kacsó Károly műszaki tanácsos és családja folyó hó 10-én a cs málosi erdőbe. Kitűnő ételek, italok és cigány zene mellett egész a késő esti órá­kig volt együtt a társaság. A kirándulásban részt vettek dr. Schönpflug Richárd, dr. Schön­pflug Béla és Komoróczy Jenő családtagjaikkal és Rónai István plébános. Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi szá­mában megírtuk, hogy Csengerben a község- játtevője Szuhányi Ferencz nagybirtokos, volt országgyűlési képviselő által építtetett díszes vendéglő megnyitási ünnepélye f. hó 12-én lesz. A megnyitás azonban közbejött akadályok foly­tán f. hó 19-ére szombatra halasztatott. A megnyitáson a vármegye intelligentiája köréből igen sokan jelentették be részvételüket. _______ A nyári újdonságok legszebb, legdivatosabb kész női- és férfi-ruhák, nyári felöltők a legdu- sabb választékban kaphatók Bekkor Orbán ruha-üzletében Nagykárolyban (Nagyhajduváros-utcza, Friedl-ház). Gyermekruhák 3 K-tól feljebb! Jutányos árak! Ruhák mérték szerint készíttetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom