Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-08 / 2. szám
Nagykároly, 1909. január 8. 2. szám. 11. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP. Ä Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak : Helyben házhoz hordva egy évre .... 6 — korona. „ „ „ fél évre .... 3-— „ Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 3-50 „ Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Nők az alkotmányban. (Dr, B.)A kik még nem tudják, hegy mi a legnagyobb baja a magyarnak, megtudhatják a feministáktól. A legkeservesebb nyavalya — úgy mondják a vitézlő amazonok — ebben az országban az, hogy a nőknek még nincsen választójoguk. Emiatt haragusznak mindenkire. Szapul- ják a kormányt, mely az általános választójog megalkotásánál nem gondol a haza népének szoknyában járó részére is. Rósz néven veszik a politikustól, hogy inkább a házszabályrevizión és egyébb ily csekélységeken törik a fejüket, nem pedig azon, hogy a nők is bejuthassanak a parlamentbe. Végül haragúkat éreztetik a szociáldemokrata-párttal is, mely szüntelenül, népgyíiiéseken és sajtóban egyaránt, az általános szavazati jogot sürgeti, de csupán a férfiak részére. A feministák haragusznak. A maguk kis lapocskáiban vérlázitó igazságtalanságról panaszkodnak. Összejöveteleiken szerencsére ártalmatlan villámokat szórnak a férfiakra, a kik a po.itikát maguknak foglalták le. Küldöttségeket szerveznek és a napokban nyakukra jártak a minisztereknek, pártvezéreknek, politikusoknak. Ezt az egész dikciózást, kérvénye- zést, kilincselést nem vesszük komolyan, mert az egész mozgalom groteszk játé- kocska. kellemesen izgató időtöltés azoknak, kiknek jobb dolguk nem akad. Először is kétségtelen, hogy a feministák egyáltalán nincsenek hivatva és feljogosítva arra, a hogy pedig mindig teszik, hogy Magyarország női lakossága nevében szónokoljanak és vezessenek küldöttségeket, bármiről volna is szó. Kiscsoport az csupán, szinte elenyészően csekély, mely a feminizmusra esküszik. Néhány száz exalíáit nő honnan ’/eszi a jogot arra, hogy milliók nevében követeljen bármit is? Legkevésbbé követelhetik azonban a választójogot a nők részére. A mig a nők gazdasági helyzetének javításáról van szó, még hivatkóznatnak arra, hogy a legtöbb nő részére akarnak valami jót és üdvösét kiküzdeni. De a mikor a politikai jogokért harcolnak, még pedig nem csupán a kevésszámú feminista nevében, hanem mintegy a magyar nők összeségének vagy legalább is túlnyomó többségének megbízásából, akkor — bármiképpen ágáljanak is, — fogadatlan prók-.torok csupán. Az a törekvés, hogy a magyar nő maga is közvetlenül gyakoroljon politikai jogokat, sem a hagyományokban nem gyökeredzik, sem mostani szükségletünkből nem fakadt, sem a magyar nők lelkében nem talál helyeslő visszhangra. Ez a törekvés hasonló külföldi mozgalmak majmolása, szolgai utánzás, céltalan másolás, a mely egy néhány hangos nőagitátor reklámczéljaira igen alkalmas, de a magyar nő boldogságának fokozására semmiképpen nem való. A feministák mindig arra hivatkoznak, hogy Finnországban a nőknek megvan az activ és passziv választójoguk, Ausztráliára is hivatkoznak. De merik-e azt állítani, hogy az igazi nagy kultur- államokban, Franciaországban, Angliában és Németországban alsóbbrendüek, alacsonyabb társadalmi fokon állóak, boldogtalanabbak-e a nők, mert nincs meg a választójoguk? Magyarországra is teljesen áll mindez. Külföldi frázisokat majmol mindenki, aki arra törekszik, hogy a magyar nőt elnyomott rabszolgának tüntesse föl. Igaz, hogy a magyar nőnek nincs, talán nem is lesz választójoga. De azért a családban, a társadalomban, az életben voltaképpen ő uralkodik. És mint anya, feleség, nővér vagy leány, a mindennapi tapasztalás száz példát szolgáltat erre, közvetve éppen úgy, talán még jobban gyakorol befolyást a politikára és az egyes politikusok állásfoglalására, mintha P é t e r k e. A kicsi városka ósdi kastélyában lakott Leokádia egy vén kisaszszony, Urzsula nevű szolgálójával. Leokádia a világ legáldottabb lelkű teremtése volt, s úgy a kisvárosban ; mint messze környékén a szegények jóltevőjének ismerték. Különösen szerette az újszülött gyermekeket ; honnan származott ez előszeretete, arról nem számol be a krónika. Tény azonban, hogy amikor megtudta, hogy valamely családra az említett áldás jutott, személyesen ment el oda, s keresztelő anyának ajánlkozott. A keresztfiunak vagy leánynak takarójába csinos ajándékot tett, a vendégeknek lakomát rendezett, s az anyát ellátta mindaddig minden szükségessel, mig az megint rendes foglalkozásához foghatott. Miért határozta el magát egyszer aztán arra, hogy szivének e nemes sugallatát többé nem követi, senkisem tudja, de bizonyos, hogy egy szép napon a községi dobos utján közhírré tétette, hogy a keresztanya tisztségét már el nem vállalja. Ebben az időben a kis városka egyik lakosát üldözte a balszerencse és éppen a legnagyobb zavarban volt, nem tudván, miből fizesse a nehány nap múlva esedékes házbért, holott még a régi házbérre is tartozott és háziura kilakoltatással fenyegette. Ekkor a feleségének jó ötlete támadt. „Eredj a kastélybeli kisasszonyhoz, ird le neki borzasztó nyomorunkat, mondd el neki, mennyire vagy kétségbe esve és kérd meg végül, hogy még csak egyszer tegyen kivételt, s legyen újszülött gyermekünk keresztanya. Ha hazugság is ez, az isten, nyomorult helyzetünkre való tekintettel, meg fog bocsátani. A kisasszony bizonyára el nem fogja fogadni a keresztelői tisztet, de meg fog ajándékozni és segíthetünk majd magunkon.“ A férfi úgy tett, amint a felesége tanácsolta ; elment a kisasszonyhoz. A feleség pedig tokozott kíváncsisággal leste, mit fog végezni. Körülbelül egy óra múlva tért haza férjuram, meglehetősen szomorú arczczal. „Vigye el a manó, mondhatom gyönyörű csávába kerültünk! Mit kezdjünk most? Akisasszony este eljön hozzánk, látni akarja a gyermeket!“ „Te ügyefogyott, hát már ez is baj ? Egyszerűen kölcsön kérünk egy csecsemőt, ez fog gyermekünk gyanánt szerepelni!“ A férfi kapott a jó tanácson és azonnal el is indult csecsemőt keresni, de senkisem adta gyermekét ilyen komédiára. Az ember még szomorúbban jött haza ismét. Hirtelen azonban egy jó eszmére jutott. Csizmadiamesterséget folytatott és volt neki egy kis inasa, a Péterke, ezt nyerte meg ügyének. Péterkét nyomban elvezették a borbélyhoz, ez tisztárra borotválta fejét; azután bepólyázták és odafektették a májszter uram felesége mellé az ágyba; végül pedig egy czucz- lit tömtek a szájába és szép csendesen bevárták a kastélybeli kisasszony látogatását. Leokádia kisasszony megjelenik, s kérdezi, hogyan érzi magát az anya és gyermeke ? „Jól, meglehetősen jólvolt a félénk válasz. Majszterné asszony kissé felemeli az ágytakarót és a suszterinas piros — pozsgás ar- cza láthatóvá válikLeokádia lehajol és homlokon csókolja a ficzkót. „A gyermek igen erősnek és kifejlődődnek látszik,“ véli Leokádia; „hogy hívják a kis emberkét?“ Az asszony erre a kérdésre nem volt előkészülve, minek következtében egy kis szünet állott be. „Péterke a nevein, — hiszen csak a múlt héten vettem a nagyságának mértéket egy pár házi czipőre,“ fakadt ki a fecsegő suszterinas nem csekély meglepetésére a 1 »^asszonynak és elszörnyüködésére a hazug anyának. Eddig szól a kis Péterke históriája.
