Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-13 / 11. szám

2-ik oidal.

KÖZÉRDEK.

11. szám.

Vajha igy lenne. Szívesen viselnők homlokunkon a hazug megszégyenítő béiyegét, csak azért, hogy a nemzeti érzelmek nyíltan, minden aggodalom nélkül törjenek ki azok ajkán, kik e fenséges napon szivükben az ujjongó érzelmek helyett az elsirhatatlan keserves bánat gyötrő kínjait érzik.

Még mindig csak ott tartunk, avagy most jutottunk odáig, hogy igazi hazafias érzelmeivel csupán s elsősorban az tüntet, kinek részben nincs veszteni valója, vagy ifjúkorának mentő argumetu- mait ránthatjuk elő.

Mikor jő el a várva-várt korszak, mikor a magyar ember kedvére ujjonghat, örvendhet e szent nap évfordulóján, mikor fékezhetetlenül minden gátló körülmény mellőzésével vehet részt amaz ünnepélyeken, melyeket nem a megszokás, az üres konvenczió, hanem az igazán átérzett keblek rendeznek, a haza s a nagyvilág szabadságának eme feleljt- hetetlen napjának évfordulójakor.

Künn a tavaszi verőfény fáradtan süt, az üres hangú hazafias melódiákat zengő sokaságra. Fáradtan, öregen tűz alá a nap. Nem képes felmelegiteni a sziveket, nem tudja felolvasztani a közöny hideg jégburkát, mely az ünneplők lelkületére oly fárasztóan reánehezedik.

Ti hősök, ti félistenek odafönnt tekintsetek szánakozóan le reánk. Megvénültünk ifjan, megöregedettünk idő előtt. A mi szivünkben nem virul már ifjú tavasz. Kérjétek, könyörögjetekaMagyarok Istenének, ne tegye többé olyan próbára nemzetét, mint a minőre ezelőtt hatvanegy esztendővel, mert a mostani nemzedék még csak bele se kezd, bilincseinek, béklyóinak leverésébe, hanem újakért könyörög, czifrákért, fényesekért, hogy azokban tündökölhessen.

SINGER MÁRTON ÉS TÁRSA

VILLANYVILÁGITÁSI és VILLAMOS CSENGŐ BERENDEZÉSI ÜZLETE.

NAGYKÁROLY, Deák Ferencz-tér 14. sz.

FELHÍVÁS.

Van szerencsénk t. czimed szives tudomására hozni, hogy sok oldalról hangoztatott óhajnak engedve, a villamos berendezések jó karban tartására

átalányrendszert

honositunk meg.

E szerint minden oly fogyasztó, aki 10 villamos lánggal rendelkezik 1 korona havi dij ellenében abba a helyzetbe jut, hogy felszerelésének rendbentartását vállalatunk végzi el.

10 lángtól

30 lángig

2 korona

30 „

50 „

3 „

50 „

100 „

5 „

100 „

200 „

10 „

havi csekély díjfizetés ellenében érthetik el, hogy villamos felszerelésüket állandóan jó karban tartjuk és minden felmerülendő hiányt a nálunk tett bejelentés után azonnal saját költségünkön helyre igazítjuk. E célbői különben állandóan alhalmazott szakembereink által minden előfizetőnk villamos felszerelését havonta, a szükséghez képest gyakrabban, jelentés esetén pedig azonnal megvizsgáltatjuk és rendbe hozhatjuk. Látható ebből, hogy a közönség csekély havi dij mellett jelentékeny előnyhöz jut.

Megjegyezzük, hogy minden előfizetőnek hatálya ugyan egy évre terjed, de az előfizetési dijak — a fent jelzett csekély dij — havi részletekben is fizethetők.

Wolfram lámpák 70% áram megtakarítás.

Wolfram lámpák minden helyzetben égnek.

Tisztelettel

Singer Márton és Társa.

Üdvözöljük az uj papot. Mitrovich Elek kinevezett nagykárolyi gör. kath. magyar lelkész f. hó 7-én tartotta első bemutató miséjét s igy az évek óta üress parochiába megérkezett az üj gazda. Azzal a lelkesedéssel és bizalommal fogadták hívei, a mily szeretettel viseltettek régi esperesünk iránt, a kit a kegyetlensors elszakított tőlük. Végtelen boldogok voltak,

§

#

1

I

$

I

I

I

hogy a szószékről a beköszöntő beszédet, az az ember mondotta, a kit a nyáj pásztorul óhajtott, a kinek múltja bizonyíték arra, hogy hasznos és áldásos pásztorkodásával a nép leikét és szivét a magáéhoz fogja lánczolni. Hét évig küzdöttek az egyházi férfiak a felzavart béke helyreállításáért a hét évi küzdelem végre megteremte gyümölcsét. Vessenek fátyolt a

múltra, temessék szivükbe annak szomorúságát és fogadják szeretetükbe Mitrovich Eleket. A

nyirpilisi lelkész tevékenységéről, kiválóságáról mi nem akarunk beszélni, ő ezentúl a nagykárolyi gör. kath. magyar hívők pásztora lesz s a nyája tapasztalni fogja, hogy ki Mitrovich Elek.

Mi üdvözöljük az uj lelkészt s adja Isten, hogy sohase panaszkodjanak a régi porochia az uj gárdára!->*r Ki

= SZENZÁCZIÓS LÁTVÁNYOK! =

— — — .— i.— i. ■ }

KALABRIAI FÖLDRENGÉS.'

Csak egy hete, hogy az örökké j

kék egü Itáliát és az egész müveit világot gyászba borította az az óriási katasztrófa, mely Dél- olaszország legnagyobb virágzó városát Messinát és még több községét elpusztitorta. A földrengés, mint a leírásokból tudjuk, szinte porba döntötte a szép olasz várost. Erről a szörnyű pusztításról láthatók a mozgófénykép fel- : vételek e hó végétől kezdve :

: : : SZATMÁRON : : :

A „F E H É R H Á Z“

f

f

I

*

$

I

jf

I £ <f

1

É

KÁVÉHÁZBAN.

§

Beléptidij nincs. Kitűnő asztali és palackos borok. Szolid kiszolgálás. Az említett képeken kivül még számos újdonságok vannak

*

műsoron.

I

akkor tudta meg, hogy mi az, mikor apja halálhírét megvitték neki. Anyja már évek óta nem élt. Csal; most érezte igazán a harc szörnyűségeit, midőn a világon mindenkitől elhagyatva állt. A jó család megnyugtatta, vigasztalta. A gyermekek úgyis testvérként szerették; mindössze egy taggal nagyobb a család.

A küzdelem pedig folyt tovább. A kis kóló svári házban teltek a napok búsan, egyhangúan. Az édes apát régi betegsége az ágyba szegezte. A gyermekek vittek olykor-olykor haza egy lelkesítő avagy szomorú hirt. Csak a kis román fiú kebelében szaggatta fel a heggedő sebet minden ágyudörgés, minden emlékezés. Idegen lett mindenki előtte. A jó asszony vigasztaló szavakkal törölte le omló könyeit, ha elgondolkozva apja jutott eszébe: az apa, a szülő, kit nem pótolhat semmi sem. Úgy érezte, hogy aki körülötte van, mind ellensége fajának és neki. Félt mindenkitől s mindenkit meggyü- lölt. Az a szuronydöfés, mely apját megölte, százszorta jobban átjárta az ő szivét is.

... A honvédek napja alkonyaira hajlott. Eltört a kard melytől rettegett az ellen, a kar lehanyatlott. Aki megmaradt, menekült, bujdosott. Bujt a kémek elől, kik halálra keresték. Jaj volt, kit megtaláltak, jaj annak, aki rejtegette.

A kolozsvári családhoz vendég érkezett. A házigazda öccse volt. Hatalmas termetű férfiú. Messziről jött mint mondá. Útközben megtámadták s megsebesült. Elgyengült a vérveszteség miatt.

Valóban arca sapadt volt. Karját felkötve hordta.

Hanem este, mikor már lefeküdtek a gyermekek, egészen más dolgokról beszélt. Halo- vány arcán egy kis piros folt gyuladt ki, midőn a honvédek véres küzdelmeit, Bemet, Petőfit emlegette, azután . . . azután, mikor eszébe jutott a gyászos, a siralmas vég, fáradt sóhajtás szállott el ajkáról, — szeméből lopvást egy könycseppet törölt le.

A gazda és öccse igy virrasztották át az éjszakákat, hogy kibeszélhesse mindegyik magát. A gyermekek előtt nem beszélhettek, nehogy tovább adják a szót. Most aludt minde- nik. Csak. a kis román fiúnak voltak nehéz álmai. Felserkent minduntalan. Feltűnt neki a késői lámpavilág, s a suttogó, majd hevesb- bülő beszéd. Hallgatta, amit a vendég lelkesedve beszélt, de őt nem vette észre senki.

Megirtózott. Talán épen ez volt, ki apját megölte.

Másnap eltűnt a háztól. Nem lelték sehol. Csak akkor kezdték sejteni hollétét, mikor a császári katonaság megszállotta a házat s elfogta a férfiakat. Pár nap múlva a kis család is elvesztette atyját; öccsével együtt agyonlőtték.

A román fiú árulta el őket, hogy megbosszulja apját. A császári biztos fogadta házába, ki meghalt szülőjének ismerőse volt. De nem mert ott maradni. Félt találkozni kis barátaival, kiket árvákká tett hálátlanul, kiktől elrabolta az apát. Árnyakat, véres árnyakat látott mindenütt. Elhagyta a várost s futott, menekült az ismeretlen utakon, messze, messze ... De nyugalmat nem talált sehol . . .

Az öreg befejezte a mesét. Szemével a távolba nézett, merengve, mintha ott valamit keresve. A nap forrón sütött, de teste olykor fázva rázkódott meg. Elgondolkozva bámultunk egymásra mi is.

— Ilyen az oláh — gúnyolták némelyek a kis Oláh Jóskát. Ez dühös lett. Vad, magyar gyerek volt. Odaszólt az öregnek, ki elmélázva üldögélt közöttünk:

— Bácsi, ismerte maga azt a fiút ?

— Igen. Bár ne ismertem volna. Hiszen . . . én voltam az!

A kis fiúnak megvillant a szeme s morogva ment tovább egy fa möggé tőlünk néhány lépésnyire. Mi sajnálkozva néztünk a megtört, siró vén emberre, ki fájó kiáltással kapott vérző fejéhez.

— Vén bitang! — kiáltotta a kis Oláh, ki kővel megdobva az öreget, futásnak eredt. Meg akartuk fogni, de az öreg intett s halkan suttogta:

— Ne bántsátok . . . Megérdemeltem . ..

Roskadó lábbal, véresen tántorgott haza.

Azt mondta, hogy elesett és megütötte fejét. Egy hét múlva hallottam, hogy a „vén bo- lond“-ot eltemették. Attól fogva hiába lestük fehérlő haját s rongyos ruháját.

I pcrnlrsnhh hpszprzpsi forrást ELSŐ nagykárolyi sirkőraktár és temetkezési intézet

LC^vJlLoUUU UCo C Co U o. Ala.pitta.tott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok I-ső rendű salgótarjáni és poros/

TÜZELŐ KŐSZENET,

Alapittatott

továbbá meszet, 1-ső rendű czementet, valamint többször mosott porosz

!“T!' “KOVÁCS-SZENET.

Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA.

Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)