Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-05-01 / 18. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDFK 17-ik szán.. Önálló bankot követelünk, ha most mindjárt is. Járna csekély rázkódtatás- sal ugyan tán a kamatláb negyed, vagy fél százalékkal ingadozna, tán hitelünk óriási mértékben inogna is. De kibírtunk mi már rosszabbat is, szebb jövő reményében. Mohácsnál hány ember pusztult el, és kibírtuk, hogy millió pusztult már el és nem haltunk bele. Ettől sem halnánk meg mindjárt, és ha a pillanatnyi zavart fényesen ki- állottuk, mennyiért nem adnók, hogy önálló magyar jegybankkal rendelkezünk. Hisz ez volna első szabad lélegzésünk. Szabad lenne az ipar, szabad a kereskedelem, s majd évek múlva, ja magyar hazában minden szabad volna. Igaz, hogy az osztrák nyomás jelenleg óriási, beszámíthatatlan következményeket vonna magával. A Fehérváry, Kristóffy-féle korszak még most is érezteti, három év múlva, öldöklő munkáját. Meg vagyunk kötve, hogy mozdulni sem tudunk, jelenleg tüstént egy önálló jegybankot felállítani, mégis képesek volnánk, bár a külföld nem ad kölcsönt, sőt még nagyobb mértékben küldené is zálogleveleinket vissza. De különben a szabadalom 1910-ig tart. Addig változnak a viszonyok, nem lesz rossz termés, nem lesz mindig rossz pénzügyi viszony. Az önálló jegybankot fel kell állítani. Azért kell, hogy a függetlenségi pártból alakuljon a kormány. Ez nem is fog belemenni soha, hogy a közös bank továbbra is fönmaradjon, mikor itt a legalkalmasabb idő arra nézve, hogy legalább gazdaságilag, ha már politikailag nem is vívhatjuk ki önállóságunkat. Az osztrák azt mondja, hogy vagy 10 évre hoszabbitsuk meg a szerződést, vagy állítsuk fel röktön az önálló jegybankot. Nem riadunk vissza ettől sem, nem oly csúnya az ördög, mint a milyennek festik. Tudjuk, hogy Ausztria nyomása jelenlegi pénzpiaciunkra nem egyéb, minthogy azon hitet keltse, hogy a jelenlegi szomorú viszonyok között a jegybank felállítása lehetetlenségnek tűnjék föl. De ha 1917-ben önálló vámtarifát akarunk behozni, ha a kereskedelmünket önállóvá akarjuk tenni, már most kell gondoskodnunk az önálló bank alapításáról is. Mindkét dolgot egy időben csinálni, tán nagyobb rázkódtatást idézne elő. Legyen meg az önálló jegybankunk, akkor több mint bizonyos, hogy a többi kérdések könnyebben hajthatók végre. A mostani helyzet pénzszűke se zavarjon minket. Szó sincs róla. Ne felejtsük el, hogy ezen jelenlegi nyomás csak mesterséges s nem egyéb, mint egy fogás Ausztria részéről, ki a hitelt bevonta és bevonatja a többi államokkal is. Azonban több, mint bizonyos, ha az önálló jegybank felállításába fogunk, örömmel ad majd a külföld pénzt, s a bank felállításával magyar tőkével is segíthetünk. A négyszáz millió váltókölcsönt is átalakíthatjuk, az adósság még továbbra is igy maradhat, mint jelenleg, csak hogy nem osztrák-magyar bankjegyek alakjában, hanem tisztán magyar bankjegyek legyenek azok. Gépműhely átvétel. Van szerencsénk tudatni a nagyérdemű közönséggel, hogy helyben, Jakab Zoltán ur GÉPMŰHELYÉT átvettük s azt motorerőre berendezve fogjuk tovább vezetni. Főtörekvésünk az lesz, hogy t. üzletfeleinket minden tekintetben a legelőnyösebben elégíthessük ki. Gazdasági gépeinkre már előre is felhívjuk a t. gazdaközönség figyelmét, melyeket a legmodernebb szerkezettel a legolcsóbb árakon fogunk piacra hozni. Ezenkívül vállalatunk foglalkozik mindennemű gépészeti berendezések, úgymint’malmok, téglagyárak, faipari telepek, szeszgyárak, motorok, gőzkazánok és vastartányok létesítésével, központi fűtés, vízvezetéki munkák kivitelével. Mindennemű gépészeti anyagokat nagymennyiségben tartunk raktáron, úgy, hogy olaj, szíj stb. szükségletét legelőnyösebben szerezhetik be nálunk. Malom hengerek rovátkolása jutányos árak mellett teljesittetik. Tervek, költségvetések készítése ingyen. Vállalatunkat b. jóindulatába ajánljuk kiváló tisztelettel Bandur Testvérek gép-, gőzkazánmühely és malomépítészet. A gyermek a nemzet kincse. (S.) A gyermek a nemzet kincse, jövendő reménye. Tárgya örök szeretetnek, forrása a legtisztább boldogságnak. Az elhagyott gyerrrek eldobott kincs és soha el nem hallgató szemrehányás. Rejtett gyökere a gyűlöletnek, keserű csöpp a társadalmi örömnek minden poharában. Ne tékozoljuk el, amit Isten adott, ne engedjük átokká válni az áldást! Gyermeketgyá- mol nélkül ne hagyjunk! Nincsen szív oly tele önzéssel, bánattal, nincs lélek oly terhes, hogy a rongyokban didergő, éhező, elhagyott gyermek gondjának egy-egy kis részét magába ne fogadhatná, magára ne vehetné. Csak egy kenyérdarabkát kérünk minden asztalról, csak egy kis hasábfát mindenik tűzhelyről, csak egy könycseppjét a könyörületnek mindenik szemtől. halál, a kérlelhetetlen, könyörtelen halál gondolata röpködött, bodor fürtökkel koronázott fejecskéjében. Nem csoda. Hiszen néhány nap óta Ferike életunt volt. Minden tekintetben. Daliás lovagjára nem tudott minden harag nélkül gondolni. El volt keseredve a végsőkig, hogy Jenő már néhány nap óta nem volt fen nála. Nyugtalan volt. Nem evett, nem aludt, nem dolgozott a bolondos szerelmes leány. Eleinte az imádott életéért aggódott, hátha valami baj érte. Szive görcsösen szorult össze erre a gondolatra. Majd az gyötörte, hátha beteg ?! De megnyugtatta, hogy ez esetben értesítette volna. S végre kínos gyötrelmében arra a meggyőződésre jutott, hogy nem lehet másképen, minthogy Jenő megunta őt s többé nem látja viszont soha. Mily félelmetesen hangzott e szó. Benne látta ifjú életének elmúlását, reményeinek hervasztó elfonnyadását. Hirtelen felrezzent, kocsizörgés hangzott fel, mely a ház előtt szűnt meg. Hangosan dobogó szívvel szorította forró homlokát az ablak hideg üvegtáblájához s úgy tekintet le a város havas, fagyos utczájára. A kocsi tényleg ott állott meg a kapu előtt. Izgatottan, lihegő kebellel nézte, a kocsiból kilépő magas férfiút, vájjon ő e az ?! — Nem ő, — mondja csalódottan, mig szeme könybe lábad. Megismerte volna a lépéséről is. Ez az orvos, aki a kis beteg Kovács Gyuszihoz megy a második emeletre. Most már haragszik is. Az órára tekint. Ijedten rezzen össze, majd halkan, nehogy szunnyanó édes anyját felébresse, suttogja : — Már hat óra ... S azután újra tovább bámulja, a mind sűrűbbre fonodó ködöt, melyet csak vékony sugárban vál ketté a sarki gázlámpa világa. Az utcza már egészen csendes. Hideg levegő ereszkedett alá s az emberek fázva, va- czogó foggal, unalmasan sietnek tova a síkos járdán. Szemei hirtelen megnedvesednek s a bánatos leány e perczben akaratlanul sírásba tör ki. Keményen elhatározza magában, hogy ma Jenőt keményen megdorgálja, hosszas távolléte miatt. Nem bánja, történjék azután bármi is, még ha szakítás is lenne a következménye. Ő zet az állapotot úgy sem éli túl. Változásnak kell beállania. Szegény kis szerelmes leány! Még nem tudta, hogy ezen a kálvárián mindnyájunknak keresztül kell egyszer mennünk az életben. Azt hitte, hogy csupán ő egyedül boldogtalan a világon . . . Még azt sem tudta bizonyosan, hogy Jenő vájjon ma eljön-e, mert sem nem mondta, sem nem irta ezt neki. S mégis! Egész bizonyos volt, hogy érzése ez egyszer nem csalja meg. Érezte, hogy el kell jönnie. Minden idegszámla előre sejtette vele. Valami súgta, búgta szivében, hogy el kell jönnie, hogy megvigasztalja az utána elepedő leányt, aki alig tndja bevárni jövetelét. Ha ma sem jön el, akkor. . . Nem is merte e gondolatot tovább fűzni. Félt a rettenetes elhatározás következményeiről. Még csak sejtettni sem akarta azt a borzasztó kellemetlen eshetőséget. Szive ismét nagyot dobbant, amikor ismételten kocsizörgés hangzott el házuk előtt. Lelkendezve sietett az ablakhoz. — Ő az, ő az! — susogta lihegő kebellel, amikor látta, hogy egy nyúlánk, magas ifjú száll ki a kocsiból. Egy pillantást vet ablakukra s azután lohol, sebesen befelé a kapun. Letörölte félig megszáradt könnyeit. Mig az ifjú felért a lépcsőn, mig végig ment a folyosón, mig az ajtójukig ért, azon töprengett, hogy nem fogja szívesen fogadni, éreztetni fogja vele neheztelését, sőt még barátságosan sem fog szólani hozzá. De abban a perczben, mikor az reátette kezét a kilincsre és bekopogtatott valósággal repült az ajtó felé. Egész szélességében kitárta azt a jövevény előtt s a belépőnek hevesen a nyakába vetette magát. Megcsókolták egymást, hosszasan, szenvedélyesen. — Csakhogy már itt van ! — suttogta a fuldokló csók közepeit elfúlva Ferike s eszébe sem jutott már, hogy durczás legyen, hogy haragudjék, meg az, hogy ezelőtt pár perczczel milyen gondolatok kóvályogtak kicsinyke, barna fejecskéjében .. . í pcrnlr^nhh Kpc7pf7pQi fnrríí^^ első nagykárolyi sirköraktár és temetkezési intézet. o__________________________________________1 Alapittatott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok I-ső rendű salgótarjáni és porosz TÜZELŐ KŐSZENET, KOVÁCS-SZENET Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA. _______________________________________________________________________________________Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)
