Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-04-24 / 17. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDFK 17-ik szár,.. megindul a nagy nyilvánosság előtt a baj megelőzését követelő prevenziv intézkedések hangoztatása, mégis, mihelyt a kedélyek kissé lecsillapodtak, a játék kezdődik élűiről és senkinek sem jut eszébe, hogy gátat vessen ez öldöklő szenvedély rohanásának. Maga az állam is előmozdítója e betegségünknek, hiszen minden lehető és lehetetleu alkalmakkor, sorsjegy ki- bocsájtásokat engedélyez s fővédnöksége alatt áll az osztálysorsjáték, mely már a legalsóbb néprétegbe is épugy belevette magát, mint annak idején a lottójáték, melynek megszüntetését mindnyájan, kik a nemzet jövendőjével csak kissé is törődtünk őszinte örömmel fogadtuk S pusziit a játék. Ma itt holnap ott halljuk a gyászos anyagi romlások hírét. S az ok? Legtöbbször a játék. A társadalom ennek a bajnak a megszüntetésére gyönge. Az államhatalom szigorú intézkedése szükséges, hogy mihamarább végét szakaszsza romlásunk e végzetes miazmájának. Vájjon akad olyan derék, hazája sorsát szivén hordó s amellett tekintélyes férfiú, ki felemeli tiltakozó szavát illetékes helyen az elharapódzott játékszenvedély ellensúlyozására, megfékezésére?! Nem tudjuk! De mindnyájunk érdekében reméljük! Törvényhatóságok és kereskedelmi kamarák a zálogházak ellen. Nagykároly város azonban pártfogolja. Kézi zálogüzletek a kereskedelmi kamarák területén igen sok visszaélést követnek el. Ennek meggátlása czéljából, több törvény- hatóság és kamara feliratilag fordult a kereskedelmi miniszterhez, melyben egyes városok területén állami zálogházak felállítását kérik. Nagyvárad város tanácsa a múlt év folyamán arra hívta fel a vármegye és város közönségét, hogy indítsanak mozgalmat, hogy a nagy perczenttel dolgozó pénzintézetek és magánosok tulajdonában levő zálogházakkal szemben, állami zálogházak létesittessenek a szegénysorsu emberek kisegítésére. Nagyvárad törvényhatósági bizottsága ez iránt fel is irt már a belügyminiszterhez s annak hasonszellemü felirattal való támogatására a következő levéllel hívta fel a vármegye és a város közönségét: Kedves barátaink és atyánkfiái! A pénzintézetek vagy magánosok tulajdonában levő kézi zálogüzletek jelenleg oly magas kölcsöndijakat szednek, hogy a törvény ama intencióját, mely szerint a kölcsönre szoruló szegényebb néposztály olcsó kölcsönhöz jusson, kielégítve egyáltalában nem találjuk. Ezért törvényhatóságunk a módok felett tárgyalván, melyek alapján e téren valamelyes előnyös változtatást lehetne előidézni, úgy találta, hogy czélravezető intézkedés az volna, ha az állam a vidéki városokban is állítana fel kézi zálogüzleteket, a melyek a kölcsönre szoruló szegényebb néposztálytól a viszonyainknak megfelelő olcsó kölcsöndijat szedne. Törvényhatósági bizottságunk elhatározta, hogy ez állami zálogházak felállítása érdekében a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez feliratot intéz s ezt hasonszellemü felirattal leendő pártolás végett a társtörvényhatóságoknak megküldi. A Nagykárolyban létező „Fillérbank“ kézi zálogüzlet nyitása engedélyezésé iránt fordult a keresk. miniszterhez. Városunk tanácsa, jóllehet előtte állóit ezer és ezer példa arra, hogy a kézi zálogüzletek a nép tönkretételét czéloz- zák, javasolta az engedély megadását, kijelentvén azt is, hogy a zálogház felállítása közszükségletet képez. Lazán felháborító eljárás ez. Mert ha zálogház létesítésére szükség van, miért nem kéri a város az állami intézmény felállítását, s ha az nem sikerül, miért nem állít fel maga a város zálogházat? K. F. A nemes munka. A nemzetek sorsában manapság nemcsak a kard hatalma dönt, hanem sok más olyan tényező, amely valaha alig-alig számított valamit. Ma már nemcsak dicsőségért patakzik a vér, hanem leggyakrabban és legfőképpen azért, hogy termékeivel árassza el azt, akár nyersen, akár feldolgozott alakban. Mert a szükségleti cikkek révén bejutnak az illető nép sajátságai, tőlük tanulunk haladni, tőlük lessük el, miképpen dolgozhajtuk fel az anyaföld természetadta termékét azzá, hogy művelődésünk egy színvonalon állhasson a többi nemzet kultúrájával. A világkereskedelem jövőbeli hatalma, feladata az, hogy megvalósítsa az egy pásztor, egy akol gondolatát. Az ilyen prófécia, igaz, ma még az utópiák világába tartozik, de ha viszszagondolunk azokra a közelmúlt nagy ipari vivmányokba és azokra az átalakulásokra, melyek ennek nyomán támadtak, ha szemügyre vesszük a tudomány mai törekvéseit, melyek feladatuk gyanánt a természet kifürkészését tekintik, ha látjuk, mennyire serénykedik az ipar, hogy a tudomány eredményeit a produkció javára felhasználja és; hogy milyen lázas sietséggel töri magát a kereskedelem, hogy a feldolgozott áruknak piacot teremtsen, hogyan épülnek a hosszú vasutak, milyen lendületet vesz a hajózás és mint enyészik el a földi távolság a telegráf és kábelek révén, akkor bezzeg nem fogunk mosolyogni azon a jövendölésen, melyet a vallás ideális világába szeretünk sorolni. A jövő állama a ipar állama. Most is az első iparos állam Anglia, viszi a vezérszerepet úgy a világkereskedelemben, mint minden más hatalomban. A hatalom és kereskedelem pedig egymással az ok és okozat összefüggésben van. Az ipar megteremtette nálunk is a kereskedelmet. mely azonban még koránisem felel meg a várakozásoknak. A praktikus angolok kereskedelmük segítségével olyan nagy társadalmi befolyást szerezLehet e ilyenkor eltitkolni valamit még? A birtoklás után való sóvárgás s a vágy, hogy szenvedélyben odaadjuk magunkat, a haldokló ifjúságnak ez az utolsó, reszkető kívánsága, mely nem akarja, hogy hiábavaló legyen egykori virágzása. Ez a vágy, ez a sóvárgás egymásba oivadt cs erősebb volt a maga öszsze- tételében, mint, mint az erkölcs írott és elfogadott kódexe. Nem minden habozás nélkül egyezett bele. Húsz esztendeig nem hiába él a nő a polgári hagyományos tisztesség és erkölcs körén belül, hogy hirtelen minden átmenet nélkül összedöntsön oly épületet, mely fél életen át védelmet és biztonságot nyújtott neki. A nő kérdéseket intéz önmagához, és felel is magának. Ilyen lépéseket meg kell tenni, anélkül, hogy visszafordulnánk, vagy előre tekintenénk. De a szenvedéllyel úgy vagyunk, mint a földalatti nafta forrással. Zöld pázsitok, sima utak; és valamely hasadékon át hirtelen szikra hullik bele a méterfőldnyi területeken pusztító tűz támad; a lángok iszonyúan dühöngenek s nyilvánvalóvá lesz, ami odalenn, a mélységben dúl. Nincs több gátja a tűz elemnek; a a végzet bekövetkezik. S rövid idő múlva már ő sem küzdött a tűzvész ellen: az első rendez — vous órája bekövetkezett. Sokáig állt a tükör előtt, mielőtt lakását elhagyta, hogy szépségének mérlegét elkészítse. Szigorú bírálói szemmel nézett minden hiányt és minden többletet és mohon vonta le az eredményt, mely még megmaradt neki. Még? És meddig? Mindaz a sóvárgó szívdobogás, az a csaknem bimbózó törekvés, azaz elnyomott láng, az a forró vágy : meddig, meddig tarthat még?_____________________________________ Hanem a szemle megnyugtatta: igen még kívánatos volt. A bőr még sima és friss, a szem tele tűzzel, az ajk még piros, a termet még hajlékony. Sokkal fiatalabbnak látszott, mint a milyen volt. Még vagy tiz esztendőcskéig figyet hányhat az öregségnek. És azután ? Ej, mit; azután ! Ki gondol ily messze időre? Még most itt állt előtte az ifjú jelen : életének egyetlen egy nagy eseménye. Remegett az indulattól, amikor a tükörtől eltávozott. Reszkető kezekkel kötötte sürü fátyolát kalapjára; még egy utolsó pillantást vetett magára és elakarta hagyni a szobát. Ekkor halk kopogás hallattszott az ajtón s egy csinos leányarcz tekintett be az ajtórésen. — El akarsz menni anya? — Igen, kedvesem. — Hová? — Ah, mindenféle dolgaim vannak. — Hamarosan visszajösz? — Nem tudom kicsikém; talán gyorsan visszatérek; talán tovább tart. Alig tudta megfékezni indulatát és türelmetlenségét. A leány pedig nem akart kimenni. Karcsú, gracziozus szőke leányzó volt, aki a gyermekkor szélső határán állt már, csaknem felvirágzott. Tizenhét esztendős lehetett; talán közelebb volt a tizennyolczhoz, mint a tizenhéthez, alakja többet árult el, mint a mennyit a két sugárzó szem bevallott. Hizelkedve fűzte karját anyja karjába : Nem menj ma kisanya, ne menj — szólt esdekelve. Csodálkodva, fürkészve nézett reá az asz- szony. Azután gyöngéden leválasztotta magáról leánya karját s melegen szivére szorította a leánykát. __________________________________ — Ma el kell mennem, — modotta remegő hangon, — fontos dolgom van. ne holnap !... Holnap egész délután együtt leszünk. A leányka arczát intenzív pir borította el. Bensőbben, nagyobb gyöngédséggel, mint eddig, simult anyjához s folytott hangon, hogy szavát alig lehetett hallani, könyörögve szólt: — Ne menj, kedves anya, ne menj; nem is mehetsz most el, fél óra múlva jön el Ő. — Kiről van szó? — Hisz sejtheteted ... Eljön ő, hogy megmondja ... Az anya lélekzete egy pillanatra elállt. — Szólj világosabban leányom. — Megfogja mondani neked is, hogy szeretjük egymást. Az asszony minden erejét megfeszítette, hogy benső megrendülését leplezze. Ama sugárzó napra, mely egy perczel előbb, még vakította, fátyol borult s minden sugarát eltakarta, melyet előbb látni vélt. Szemeiben meghalt a fény s pulzusai, melynek előbb lázasan vertek csöndesekké lettek. Lassan bontakozott ki a piruló lányka ölelő karjai közül. Szótlanul levette kezéről a keztyüt, kalapjáról a fátyolt. — Persze, persze szivem, akkor itthon kell maradnom, — mondotta elhaló hangon, — itthon is maradok, ne félj. S leült az ablak mellé s kitekintett a járókelőkre, az utczára, a munka, az élet, az érdek hajszájára. S hangulatteljes sejtelem töltötte el lelkét. Mintha az utcza zsibongásában meglátta volna az élet elmúlását, az öröm haldoklását. í ponlr^nhh hp<;7pr7P<;i forrást ELSÖ nagykárolyi sirkőraktár és temetkezési intézet. & _____________________________________1 Alapittatott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok 1-ső rendíi salgótarjáni és porosz TÜ ZELŐ KŐSZENET, továbbá raeszet, I-ső rendű portland és román czementet, valamint többször mosott porosz. Szives megrendelést kér KOVÁCS-SZENET MAKAY JÓZSEF FIA. Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)
