Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-03-07 / 10. szám
\ 1908 m;írczivn 7 KÖZÉRDEK 3 írva, hogy a „Freunde des Jungen Mannes“- irodája itt és itt van. Egy Basel-országi falusi pap vetette föl az eszmét 1902-ben, hogy a „lányok barátnője“ czimü egyesülethez hasonló egyesület alakitassék fiuk részére. Az előbbi in- - ternacionális és főleg az egyedül utazó lányok erkölcsi világára őrködik. Emez egy év óta működik s most dolgoznak a nemzetközivé tevésén. Az egyesületnek ez idő szerint (egy évi fennállás után) 1000-nél több tagja van. : , Tagul felvesznek mindenkit, aki kötelezi magát, hogy idegenből ideszakadt ifjakat legjobb lelkiismerete szerint' való tanácscsal ellát. Van egy állandó hivatalnok, aki az ifjakat fogadja s kezükre jár:, lakás, állás keresésnél s mindennemű felvilágosítással - szolgál. Ezen kívül, ha idegenbe mennek, igazolványt ad nekik s czimet, hogy egy ottlévő bizalmi embernél jelentkezzenek, ki viszont ott jár kezükre.--Az alapszabályok egyik ’porttja szerint czélja volt még az egyesületnek az idegen ifjaknak a társaságba való bevezetésével őket a korcsmától és ha sonlótól elvonni. Az azonban több nehézségbe ütközvén, -nem - vihető keresztül az alapszabályok értelmében. Az egyesület vallás- rang- hivatás és illetőség külömbség nélkül, minden hozzá fordulót teljesen ingyen ellát tanácscsal. Újabban egy tanoncz-otthon létesítése, továbbá a kevésbé kereset képesek (szerencsétlen .nyomorékok) megélhetésének biztosítása képezi ennek az egyesületnek tanulmány tárgyát.. Még egy intézményről akarunk ez alkalommal megismerkedni s ez a „Schreibstube für arbeitlose“ (munka nélküliek iró szobája). A mikor először láttam az ilyen fölirásu táblát lent, egyik főutczán s mellette egy at, úgy gondoltam, hogy egy terem ez, ahol — ha éppen valaki i^á ér |—, levelet irhát stb. Aztán elmentem a táblára , rajzolt nyil nyomán. Oda vezetett a Rajna partjára. Egy állami épülethez. Itt is volt egy tábla. „Forditsd a kilincset jobbra, s a lépcsőn át jutsz be az irodába“. (Csupa ilyen régimódis, lánczon járó, forgó kilincs van a régi városrész ósdíságuk által operettekbe • illő házain. Vagy 50 ember dolgozott egy hatalmas teremben. A titkár ur szívesen fogadott s kalauzolt. 0 aztán megmagyarázta, hogy nem olyan iroda ez, amilyennek én gondoltam. Átutazó, vagy itt munkában volt, bármilyen foglalkozású egyének (munkástól az akadémiai képzettségűig megfordult ott már mindenféle brange-u egyén), akik éppen foglalI kozás nélkül vannak, itt mindig találnak foglalkozást, melynek révén keresethez jutnak arra az időre, mig állandó munkát kapnak. Az egylet 13 éve áll fent. A 12 év alatt 339.276 fránk 65 centet fizetett ki foglalkozásnélkülieknek. Boríték' czimzés, számla írások, egyéb másolások, levelezések, könyvkötő-munka, kávé szem tisztítás, export áruk csomagolása stb. stb. Ezek és hasonlók képezik a terem látogatóinak foglalkozását. Üzlet házak adják a feldolgozandó anyagot, amit képességük szerint osztanak ki a jelent I kezők között. Ha valaki foglalkozás nélkül van, ide megy, jelentkezik s ha hely van, felveszik, vagy ideiglenes állást szereznek neki. Itt aztán foglalkoztatják s az Írásbeli munkát végzők napi átlagban 3/ fr. 73 etet kapnak, a más munkát- végzők 2-20-at. Azonkívül az intézet rajta Van, hogy mielőbb állandó helyre alkalmaztassa a nála jelentkezőket, így tavaly 258 férfit foglalkoztatott az intézet, összesen 11,968 napi időtartammal, napi átlagban tehát 39 egyént, kiknek összesen 39.126 frank 15 centet fizetett ki. Ha meggondoljuk, hogy ez( intézmény hiányában az illetők ném hogy nem keresték volna meg azt a 39 ezer frankót, hanem a „nem tudom mit csináljak“-nál fogva még jó egy csomót el is költöttek volna, sőt bizonyára nehezebben is találtak volna állandó foglalkozást (12 év alatt 512 egyénnek szerzett állandó helyet, ennyi azoknak a száma, kik még a mai napon is a szerzett helyen foglalkoznak). Nem kell külön is hangsúlyoznunk azt a fontos szocziális misziót, amelyet az a humánus intézmény teljesít. ..... íme egynéhány azok közül az intézmények közül, amelyek bevilágítanak a szabad svájeziak szivébe. Megerősíti ez annak igazát és szükségességét, amit egy szelíd lelkű, jeles poétánk mondott: „A végtelen is vonalnyival kezdődik. ... S ha feljutottál a csillagokig nyújtsd jobbodat a fölfelé törekvőknek!“ Mert hogyan is szól az az angol mondás amely jól ide illik V Do unto' others as yon would they should du unto yon. Úgy cselekedjetek egymás között, amint óhajtjátok, hogy legyen. Koritsánszky Ottó. Magyarul tanítás — magyarosítás. *) Napjainkban, azt. his&em, a legtöbb magyar hazafit foglalkoztatta a nemzetiségi kérdés. Elértük azt az időpontot, amikor félretéve a régi magyar nemtörődömséget, kezdünk komolyan törődni evvel a kényes dologgal is. Sok intézkedés történt már, sok vélemény nyilvánult már, de még nagyon kicsi annak a múltja, amióta általánossá kezdett lenni az az eszme, hogy a sok nemzetiségi polgártársunkat meg kell hódítani édes magyar hazánk számára. A magyar törvényhozás megtette lépéseit, amit meg tudott, fokozatosan tenni a néhány évtizeddel ezelőtt megkezdett „kezdés“ óta. Legutóbbi ide vonatkozó törvényünk az 1907. évi népoktatási törvény, mely még a legintenzivebben kívánja az idegen ajkú népiskolákf magyarrá tételét és ezen feltételhez köti a legfelsőbb állami segély el- nyerhetését^is. Szerény véléményem szerint azonban ez ma még nagyon kevés! Tgaz ugyan, hogy rövid pár évtized alatt a magyar törvény- hozás nem tudja helyrepótolni ezer év mulasztását és nem képes egy csapásra az ideális végczéíhoz érni, mert az ebbeli törekvéseket nagyon sok és sokféle akadályok gátolják az előrehaladásban. A nemzetiségi I kérdés magyar szempontból való megoldásának nagyon sok a nyílt és alattomos ellensége. Mivel pedig nem tudhatjuk, mikor és mily alakban tör ránk ez az ellenség, nekünk kellő védelemről kell gondoskodnunk egyfelől, másfelől pedig oda kell hatnunk mindenképpen, hogy másnyelvü társainkat megnyerjük, annyira, hogy ezek maguk is velünk szövetkezve, segítsenek az ellenséget leleplezni és azokat ártalmatlanokká tenni. A törvényhozás a bajnak mindjárt a gyökerénél akar segiteni és ezt az orvoslást a gyermekek tanításánál, közelebbről a nép iskolai oktatásnál kívánja megkezdeni. Nézzük az eredményt, melyet a törvény eme „kívánalma“, eddig elért! Nem czélom a hazánk idegen ajkú vidékein levő összes népiskolákkal foglalkozni, hanem csak szűkebb értelemben vett hazánk, vármegyénk idegen, azaz német (sváb) községeinek népiskoláival. Büszkeséggel mondhatjuk el, hogy hazánk más, hasonló viszonyú vármegyéihez hasonlítva, mi már „sokra“ vittük ! Vármegyénk iskolái közt — már a német ajkua- kat értve — olyan is van, melynek vezetősége negyed évszázaddal ezelőtt* is elfogadta az édes magyar nyelvet tanítási nyelvül. Az idegen ajkú honfitársak meghódítását czélozta a vármegye közönsége is, midőn alapot létesített oly tanítók kitüntetésére, kik a legjobb eredményt érik el e harezban. Azonban tegyük félre a korunkat jellemző minden tekintetben hazug felfogást s gondolkodást, mely néha még saját magának sem meri az igazat megvallani, legyünk őszinték önmagunkhoz s vegyük a dolgokat úgy, amint vannak! (Nem amint kellene lenniök !) Lássuk az eredményt tisztán, atnit a népiskola eddig elért és elérni igyekszik. Azt tapasztaljuk, hogy vármegyénk majd *) Ennek a czikknek minden betűjével egyet nem értünk, de közöljük, mert benne sok a megszívlelni való. A szerk. minden iskolájában —- kevés, vagy talán semmi kivételiéi — magyarul tanítanak. Ezzel azonban a szülők ellenszenvét keltik fel, mert a mostani felnőttek a magyar nyelv terjedésében az ő nyelvük elnyomását látják. Nem hiszik el azon érvelést, hogy a magyar nyelv megtanulásához alkalmat akar nyújtani az iskola, hanem azt mondják, hogy „muszáj“ gyermekeiknek tanulni a magyar nyelvet;. Azért minden alkalommal odatörekesznek, hogy áz iskola nehéz munkájának eredményét tönkrete- tegyék. Az ilyen felnőtt polgártársaktól aztán ne várjuk, hogy holmi „Temesvári káté“ t, vagy egy-egy lelketlen agitátor aknamunkáját visszautasítsák ! Teendőnk mindenekelőtt az volna, hogy svábjaink szivét-lelkét bármi módon megnyerjük. Ezt pedig csak úgy fogjuk elérhetni, ha nemcsak magyarul tanítunk, de — magyarosítunk! , Ha valamit meg kellene tennem : vagy megteszem, vagy nem! Ha már most mi magyarosítani akarjuk német ajkú honfitársainkat, tegyük is meg; de az edfligi módszer mellett 50, sőt 100 év múlva is ott leszünk, ahol ma. Oka ennnl? abban rejlik, hogy „magyarul tanítunk“ tűzzel-vassal minden tárgyat és pedig nem kérdezzük, hogy az a 6 éves gyermex tudja-e legalább a német nyelvet (mert még azt sem tudja), hanem tanítjuk a törvény értelmében magyarul ! Hogy érti-e, vagy sem, az látszólag mellékes dolog. Azonban a tanításban nincs a hiba! Tessék a felnőttek érzelmeit vizsgálni és ott fogjuk találni a baj okát. Á mig a mai viszonyokat meg nem változtatjuk és a szülők gyermeküknek bünül rójják fel, ha — mint az iskolában nevelik és tanítják — magyar gyermeknek vallja magát, — meddő fog maradni minden fáradozásunk, igyekezetünk és törekvésünk, mert legalábR annyit tud és fog is a szülő rontani a gyermeken, amennyit az iskola épített. A szülőket, általában a felnőtteket kellene nevelnünk, hogy munkánkat nem hogy le ne rontsák, hanem velünk szövet kezve, segítségünkre Tegyenek. Kétféle módunk volna erre: a népkönyvtár és a szabad tanítás, más szóval a felnőttek tanítása. Az előbbeni azonban nálunk, ha megvolna se sokat használna, de szerintem inkább még többet ártana, mert svábjaink határozottan állást foglaltak és ellenségüknek tekintik a magyar nyelvet és szívesen ragaszkodnak az övékhez; éppen ezért az utóbbi sem érne el semmi eredményt. De I ragaszkodva a kitűzött czélhoz, cseréljük fel az eszközöket. A magyar nyelvet tanitsuk továbbra is a mai mód szerint, de csak mint nyelvet mindaddig, mig ők maguk nem kívánkoznak arra, hogy megtanulhassák hazánk nyelvét. Tanitsuk meg őket mindenekelőtt arra, hogy ők éppoly magyarok, mint mi s ezt, azt hiszem, leggyorsabban úgy érhetjük el, ha saját nyelvükön jutnak ei odáig. Ha ezt megkezdjük a mostani iskolásgyermekekkel s a törvény segítségünkre lévén, nem kellerte őket l2, illetve 15 éves korukban — amikor a rontás a legnagyobb mértékben pusztítja épitű munkánkat, — kiengedni kezünkből, hanem továbbra is nevelő hatásunk alatt kellene államok olyanformán, hogy egy ifjúsági egyesületbe tartoznának kötelezőleg, legalább 18—20 éves korukig, — akkor egy emberöltő alatt eljuthatnánk oda, hogy megtörne a mostani rezisztenczia és minden sváb hazánkfia büszkén, magyarnak vallván magát, magyarul kivánna tanulni, beszélni s már kis csemetéjét is édes hazánk zengzetes nyelvén tanítaná gagyogni. Nem hiszem, hogy hazánk > bármely- nemzetiségi vidékén működő, ez ügyért lel kesedni tudó tanító készséggel el ne fogadná e módszert biztosnak s szívesen ne. áldozná fel minden idejét e nemes őzéi érdekében! Csakhogy akkor minden tanítónak -— a mai viszonyok közt is —- teljesen anyagi gondoktól ment megélhetést kell biztosítani, mert csak úgy lesz képes igazán e nagy munkának megfelelni. Ha a magyar törvényhozás ezt követeli s igy kívánja megvalósítani a magyaro-
