Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-02-15 / 7. szám

2 1908 február 15 VI, VII, Vili, IX, X, XI.'fizetési osz­tálynak és szolgaszemélyzetnek való, de igazán megfelelő lakás van s az­tán elméletben benépesíteni tisztvise­lőkkel. Micsoda nyakatekert állapotok jönnének ki. Bebizonyosodnék, bogy Szekszárdon tarthatatlanok a lakás- viszonyok. Rangjához illően csak cse­kély perczent lakhatik, vagy ha lakni akar, akkor fizetnie is kell busásan, vagyis, hogy lakbére korántsem meg­felelő. Katona uraimék is ekként csinál­ják a maguk számadását. így aztán jelentéktelenebb helyek elibtink kerül­tek. Ezért van az a sok igazságtalan eltérés a lakbérosztályokba való soro. zásoknál Ezt a hiányt, ezt a rendellenes állapotot .tehát okvetlenül meg kell szüntetni. Több helyről-úgy értesítettek ben­nünket, hogy a tisztviselők elárvultügyét az uj alispán vette kezébe. Ha ez igy van jobb kézbe nem is kerülhetett volna. Várjuk tehát a mielőbbi cselek­vést. A lakbérosztályba való uj be­osztás kérdését gyorsan, mielőbb meg kell oldani, mert ez nemcsak a tiszt-, viselőkre, de Szekszárdi fejlődésére is — életkérdés! B. VARMEGYE. A közigazgatási bizottság ülése. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülését folyó hó 12 én tartotta meg. Gróf Apponyi Géza főispán elnöklete alatt jelen voltak: Simonlsits Elemér alis­pán, Kurz Vilmos árv. elnök, Forster Zol­tán főjegyző, Fink Kálmán kir. tanácsos, p. ü. igazgató, dr. Hangéi Ignácz főorvos, Totth Ödön t. ügyész, Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő, Alacs Zoltán kir. főmérnök, Beke Ferencz kir. alügyész, Sigora Lajos th. állatorvos, Örffy Lajos, Szabó Ká­roly, Török Béla, Bernrieder József, Bern­rieder János és Jeszenszky Andor. Dr. Hangéi Ignácz főorvos jelentése szerint a közegészségi állapot a lefolyt január hónapban nem volt kedvező, bár a heveny­fertőző betegségek egyes fajai nagyobbrészt fogytak. Az influenza, mint betegséget elő­idéző kór által okozott nagymennyiségű, kü­lönböző légző szervi bajok észleltettek. Lefo­lyásuk átlag bár nem mondható súlyosnak, de mégis elég hosszú ideig tartó egészségi zavart okoztak; az influenza által okozott tüdőlobok gyakrabban halállal végződtek. Az élelmi s élvezed szerek, valamint az italok, úgy közhelyiségek, iskolák s óvodák meg­vizsgáltattak. A szekszárdi „Ferencz“ kór­házban január havában összesen 548 egyént ápoltak. Alacs Zoltán kir. főmérnök jelentése szei'int január hónapban az állami és kiépí­tett th. közutak állapota átlag véve kielégítő volt s elemi kár vagy közlekedési akadály nem fordult elő. A kiépítetlen földes utak állapota az időjárás folytán kielégítőnek nem mondható. Mindennemű építkezési munkála­tok szüneteltek. A kereskedelemügyi minisz­ter intézkedése folytán az államvasutak igaz­gatósága a beruházási útépítkezésekhez jövő összes kő és kavics3zállitmányokra kedvez­ményes tariffákat engedélyezett folyó évi szeptember hó végéig. A hátralékos kavics­anyag a tavaszig rendeltetési helyére ki lesz szállítva s ennek folytán a tavaszszal az összes elmaradt útépítkezések egyszerre min­denütt újból megkezdhetők, illetőleg folytat­hatók és befejezhetők. *Fink Kálmán kir. pénzügy igazgató jelentése szerint január hónapban a külön­böző adónemekből 454,983 kor. 66 fillér folyt be, mely bevételt összehasonlitva a múlt évi hason időszakban befolyt 453,402 kor. 67 fillér bevétellel, kedvezőtlenebb 28,419 kor. 01 fillérrel. Tolnavárraegye adózó polgárai az. állami kiadások fedezésére 1907. évben a következő összegekkel járultak hozzá; egye­nes adókban 3.642,112 K., hadmentességi díj­ban 92,497 K., szeszfogyasztási adókban 586,602 K., söradóban 116 K., bor- és hus- fogyasztási adóban 445,773 K., ellenőrzési illetékben 3,355 K , bélyegjövedékben 24,429 K„ dijjövedékben 18,061 K., bélyeg és jog­illetékben 1.201^833 K., dohány eladásból befolyt 1.471,024 K., összesen 7.485,805 K. Beke Ferencz kir. alügyész jelentése szerint január hónapban a szekszárdi kir. törvényszéki fogházban 198 egyén volt letar­tóztatva. Ezenkívül a következő lényegesebb ügyeket végezték el: Közigazgatási ügyek : A völgységi járás főszolgabírójának azon jelentését, hogy a járási számvevőt a 36215/907. sz. P. R. 1. a. d. pontjában felvett munka­körrel bízta meg, nem vették tudomásul és utasították, hogy ezzel más egyént bízzon meg. Czimber József, Kovács Ferencz dom­bóvári lakos, Griinwald János nyug. jegyző, Liebhauzer György felebbezését, továbbá Kocsola és Mözs községek illetőségi ügyben beadott felebbezését elutasították. A tamási­dombóvári közút átalakítására vonatkozólag Trik János felsőiregi vállalkozó ajánlatát elfogadták. Pénzügyek: Több egyén hátra­lékos adóját behajthatlanság miatt törölték ; Baumgarlen Adolf dunaföldvári lakos feleb­bezését elutasították. A tanügyekben hozott határozatok a tanügyi rovatunkban vannak felsorolva. KÖZÉRDEK Ah állandó választmány szakosztá­lyai. F. hó 12-én alakította meg az állandó választmány Apponyi Géza-gróf főispán el­nökletével, saját kebelében a közigazgatási és pénzügyi szakosztályokat. — A közigaz­gatási bizottság elnöke : Örffy Lajos ; tagnak : Apponyi Sándor gróf, Bernrieder József, Boda Vilmos, Csapó Vilmos, Fördős Dezső, Jeszenszky Andor, dr. Kämmerer Ernő, Kovács S. Endre, Paál József, Perczel Dezső, dr. Steiner Lajos, Sztankovanszky János, Streicher József, Török Béla, iíj. Wéber János Vizsoly Ákos. — A pénzügyi szak­osztály elnöke:. Kovács S. Endre, tagok: Bartal Béla, Benyovszky Rezső gróf, Bern­rieder János, dr. Fent Ferencz, dr. Frühwirth Jenő, Hanzély János, Heinrikffy Pál, Leopold Kornél, Leopold Sándor, Návay Emil, Örffy Lajos, Sass László, Schweiz Antal, Szabó Károly, gróf Széchenyi Sándor. VÁROSI ÉLET. Deputáczió a kereskedelmi miniszterhez. A mint már jeleztük, a vasút ügyében Budapestre vezetendő deputáczió f. hó 19 én tiszteleg Kossuth Ferencz keresk. miniszter­nél. Szekszárd város polgármestere a szek­szárdi képviselőtestület tagjait a következő lelkes hangú levélben hívta meg a küldött­séghez való csatlakozásra : „T. ez. képviselőtestületi tag urnák Helyben. Városunk képviselőtestülete a folyó évi február 4-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a szekszárd-sárbogárdi vasúton mintegy 25 év óta fennálló azon nagyszabású for­galmi mizériák megszüntetését, amelyek köz­tudomásúlag gazdasági életérdekeinket a tönkretétel veszélyével fenyegetik, — á vasút­vonal mellett fekvő községek mindegyikének bevonásával egy nagy, impozáns küldöttség utján fogja a kereskedelemügyi miniszter ur Önagymé’.tóságától kérelmezni. Mivel pedig a fenyegető veszély el­hárításából származó előny tagadhatatlanul első sorban a mi városi életünk fellendülése és megszilárdítása érdekében fog történni s mivel a városunk egyetemét képviselő szerv minden egyes tagjának elengedhetetlen, de egyúttal a legszebb kötelessége is minden lehető módot megragadni, hogy kulturális, ipari, kereskedelmi és gazdasági életünk a biztos fejlődés ülj ára- tereltcssek : ennélfogva városom iránti rajongó szeretetemnek mele­gétől áthatva, kérem az igen tisztelt kép­viselőtestületi tag urat; hogy ugyan ilyen érzelem melegétől áthatva; a folyó évi február hó 18 án délelőtt fél nyolez órai vonattal indulandó küldöttséghez csatlakozni, s csat­lakozási szándékát velem mielőbb tudatni szíveskedjék. Budapesten a gyülekezés a Hungária kávéházban f. hó 19-é.n délelőtt 9 órakor fog történni. Fogadja az igen tisztelt képviselőtes­tületi tag ur őszinte tiszteletem nyilvánítását. Szekszárd, 1908 február hó 8-án. Dr. Szentkirályi, polgármester.“ A küldöttségben való részvételre eddig Szekszárdiul a következők jelentkeztek : Kamarás Déla, Uj János, Nagy János, Haja Béla, dr. Káldi Gyula, dr. Leopold Kornél, Vesztergombi István, Csötönyi István, Kovács József, Pirnitzer Antal, dr. Török Ottó, Nyéki József, Szilágyi Mihály, Pekari János, Volher Mihály, Mutschenbacher Lipót, dr. Beöthy Károly, Csepke Gábor, Horváth Vin- cze, Török gPál, Majsai István, Szuliman György, dr. Martin József, Sarkadi Andor, Décsházi György, örffy Lajos, Szeghy Sándor, Bodnár István. KÖZ8ÉGI ÜGYEK. Piaczi szabályrendelet. A piaczokon általánosságban uralkodó tűrhetetlen Tíllapo tok arra indították Dunaföldvár község érde­mes elöljáróságát, hogy a viszonyok javítá­sát, illetve orvoslását kérjék vármegyénk alispánjától. A községek ugyanis nem kezel­vén a piaczi rendészetet és különben sem alkalmazhatván szabályrendeleteikben bün­tető rendelkezést, a kérdés csakis egységes vármegyei szabályrendelettel rendezhető, ami annál inkább kívánatos, mert hisz a baj a vármegye' községek mindegyikében fennáll és mindenütt egyenlőn várja az orvoslást. A dunaföldváriak kérvénye egyébként a követ­kező : Nagyságos Alispán ur ! . Tolnavármegye nagyobb községeiben az élelmiszereknek aránytalanul történt nagy megdrágulása folytán olyan viszonyok állottak be, hogy ezáltal a fogyasztó közönség hely­zete úgyszólván elviselhetetlenné vált. Fokozza ezen tűrhetetlen állapotot még azon körülmény is, hogy Tolnavármegyében a piaczi ügy büntető szakaszával biró * vár­megyei szabályrendelettel rendezve nem lé­vén, a fogyasztó közönség az* eladó és ólelmi- szerkereskedők visszaéléseinek van kitéve. Mindezektől eltekintve a jobb családok női tagjait, amidőn bevásárlásaikat eszközük, az élelmiszerkereskedők nap-nap mellett minősithetetlen durvaságokkal illetik ugy- annyira, hogy szükségleteiket kénytelenek cselédjeik vagy más megbízottjaik által be­szerezni. Ami nagyon természetes újabb ki­adást okoz, vagy a beszerzendő élelmiszer drágulását idézi- elő. Amiért is alázattal kérjük Nagyságo­dat : kegyeskedjék odahatni, hogy a vár­megyei piaczrendezési szabályrendelet mielőbb elkészíttessék és életbe léptessék. Dunaföldvár, 1908. febr. 6. Bodor István Nifergall Nándor h. biró. főjegyző. •I» Ugyanily irányú kérvényt intézett Bonyhád is a vármegye alispánjához. HÍREK. — Személyi hír. Apponyi Géza gróf főispán hazaérkezett szabadságáról, s a főis- páni teendők végzését ismét átvette Simontsits Elemér alispántól. — Előléptetés. A vallás- és közokta­tási m. kir. miniszter dr. Örffy Imre köz­alapítványi ügyigazgatósági joggyakornokot segédfogalmazóvá léptette elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom