Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-06-20 / 25. szám

1908 j műi us 20 KOZBRDBK 5 heted, úgy, hogy a továbbaszfaltozás két héten belül okvetlen megkezdődik. — Kiderült hitvesgyiíkosság. Szakosról irja tudósítónk: Csendőrségünk ismét egy, kis levéllel gyarapította az intézmény hatalmas babérkoszorúját. Az eset némileg hasonlít a szatmári testvérgyilkosság kinyomozásához annyiban^ hogy ott tudvalevőleg öngyilkossá­got állapított meg a vizsgáló bizottság, de a csendőrség daczára annak, hogy nem iá az ő területén történt az , eset, saját szakállára tovább nyomozott és testvérgyilkosságot, de­rített ki. László Jánosné lápafői lakos holt­testét megtalálták a mezőn. Az elöljáróság gyanúsnak találta a dolgot és jelentette a közigazgatási hatóságnak, a mely vizsgálatot tartott és azt találta, hogy Lászlóné termé­szete^ halállal múlt ki. Jóna őrsvezető azon­ban nem nyugodott bele ezen eredménybe, tovább kutatott és végül kinyomozta, hogy az asszonyt félje ütötte agyon. László János be is ismerte tettét, miért is elfogták és átadták az ügyészségnek, melynek igy mód­jában lesz megtorolni egy sötét bűnt, a mely a esendőrség buzgalma nélkül örökké rejtve maradt volna! — Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz vala­mennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva már, kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József-keserüvizet. —- Baleset. '* Vild Jakab' 28 éves alsó nyéki lakos f. hó 12 én Kis Kovács János tanyája tetejének javitása közben a tetőről leesett s jobb- lábát eltörte. Beszállították a szekszárdi Ferencz közkórházba. — Szölötanya feltörés. Zsidó István és H. Bognár József nagyszokolyi lakosok­nak a szőlőhegyen levő présházát feltörték s onnan többféle tárgyakat s bort elloptak. A gyanú Németh Imre ottani lakos ellen irá­nyul, a kit a lopás idejét követő hajnalban megrakott tarisznyával láttak hazamenni s azóta a községből eltűnt. TUDOMÁNY, IRODALOM.- Szar vas vipera. E czimen Betnár Béla, a „Bonyhád és vidéke“ felelős szerkesztője egy kötet elbeszélést ad ki. — Az elbeszé­léseknek tárgyát a külföld romantikus vidé­keiről gyűjtötte. — Betnár régóta foglalkozik az irodalommal, fővárosi és vidéki lapokban jelentek meg tárczái. — A kötet f. év augusz­tus hó elején jelenik meg, előfizetési ára 2 korona. — Előfizetések a szerző czimére Bonyhádra küldendők. tanügyi hírek. Rovatvezető : Nagy Béla. Zárvizsga és jutalomkiosztás. F. hó 14-én volt a szekszárdi iparos és kereskedő- tanoncz iskola zárvizsgája. A vizsgán meg­jelent Boda Vilmos, az ipartestület és sok iparos. A tanulók minden tantárgyból igen | szépen feleltek. — Vizsga után igen szép I beszéddel adta át Bóda Vilmos Fischl Dezső­nek a közoktatásügyi miniszter 100 koronás jutalmát. — A vizsgát Holub János h. igaz­gató, az éneket Kovács Dávid tanár vezette. Zárvizsga. E hó 19-én volt a szék szárdi Májer-Árlow Mária féle magán elemi népiskolában az évzáró vizsga a kir. tanfel­ügyelő elnöklése alatt nagyszámú közönség jelenlétében. Az összes tanulók bátran, és kitünően feleltek, úgy hogy bámulatba ejtették a hallgatóságot. Dicséri ez a derék tantestü­letet, Májerné Árlow Máriát, Bergmann Ilo­nát és Béosy Elemért. Ily jó eredmény pedig csakis növeli ezén jeles intézet eddigi jó hírnevét s ez biztosítja szükséges fennállását. Igazgató választás A szekszárdi iparos és kereskedőtanoncz iskolai igazgatói válasz­tás f. hó 20 án lesz. erdőtisztek gróf Apponyi Sándorné ő Nagy­méltósága és gróf Apponyi Gézáné Öméltósága védnöksége alatt részben saját körük pénz­tára, részben pedig az „Országos Gazdatisztek és Erdőtisztek Egyesülete“ által gazdatisztek gyermekei részére létesítendő internátus javára 1908. évi junius 28-án Lengyelen, az uradalmi fürdőben zártkörű tavaszi tánczmulatságot rendeznek. Beléptidíj : személy jegy 3 kor., családjegy 8 kor. felülfizetéseket — tekintet­tel a jótékony czélra — köszönettel fogadnak ,és hirlapilag nyugtáznak. Kedvezőtlen idő esetére fedett helyiségről gondoskodás történt. Elszálásolás iránt legkésőbb junius 25-ig érkező megkeresés esetén, az uradalmi felü­gyelőség készséggel intézkedik. Vonaton ér­kezőkre a mulatság napján délután 1 és 3 órakor fogatok várnak a kurd-csibráki állo­máson. Kezdete délután 5 órakor. KÖZGAZDASÁG. Rovatvezető: Schneider János. Tehén- és üsződijazás Hőgyészen. A tolnamegyei gazd. egyesület Hőgyé­szen, f. hó 14-én tartott tehén- és üsződija? zása a következőkép folyt le: A felhajtás az előző évek számarányához képest csekély volt Ennek az okát a bíráló bizottság a mos­tani szűk takarmány viszonyoknak tudta be. Felhajtottak a kistényésztők 132 darab tehe­net és 186- dafab üszőt. A bíráló-bizottság: Gróf Apponyi Géza elnöklése alatt: Apáth Alajos, Bernrieder János, Blascsok Gyula, Dőry Hugó, Fehér Zoltán, Förster István, Hainrikffy Pál, Jagicza István, Jakabffy Imre, Kollman Gyula, ifj. Leopold Lajos, Hirsch Ignácz, Perczel Jó­zsef, Pleszky Antal, Návay Emil, Sigora Lajos és Wilczek Sándor. Ezen bizottság egyenlő számú tagokkal két részre osztatott: egyik a teheneket, másik az üszőket bírálta, melynek eredményéhez képest Jeszenszky Andor gazd. egyesületi elnök kiosztotta a dijakat és pedig : a) Állami dijat Verner János murgai lakosnak 140 kor. I-ső dij, Hild János, Kehi Lajos, Szachsz Henrik és Kirchner Jakab kistormás! lakosoknak 10'J—100 koronát, K. Szili József gyulaji, H. Német István tamási-i, Märcz Henrik murgai,- Kelemen Vincze ta­mási i, Pál fi István kétyi, Ruppert Péter szárazdi, Braun János teveli, Verner János murgai, Horter János diósberényi és Märcz János murgai lakosoknak 60—60 koronát tehenekért. Verner János murgai lakosoknak 140 koronát és ifj. Stier Ádám teveli, Vurzl János kétyi, Kehi Lajos kistormási, Verner Henrik murgai lakosnak 100—lOO koronát üszőkért. b) Gazdasági egyesületi dijat: Binder Henrik kistormási, Verner Henrik murgai, Oberländer Péter és id,. Kehi Lajos kistor­mási, Pentsch Károly högyösd, Kirchner Jakab kistormási, Brantigann Konrád mur­gai, Schweitzer Mihály teveli, Ament György duzsi, Kohn Mátyás varasdi és Tarbók Pál tamási-i lakosoknak 40—40 koronát: tehe­nekért: Riba Pál regölyi, Oszbach György diósberényi, Stier Ádám és Thenerling János teveli, Horváth Imre gyulaji, Till Henrik kalaznói, Beck Henrik felsőnánai, Oberlender Péter kistormási lakosoknak 60— 60 koronát, Reicharth Henrik szárazdi, Binder Henrik kistormási, Singer Mátyás dombóvári, Szelt- ner János dúzsi, Pelcz József hőgyészi, Kurz János teveli, Rótpflug Márton teveli, Farkas Sándor dombóvári, Majer Mátyás hőgyészi, Polt Henrik kalaznói, Kurz György teveli és Láng Henrik varsádi lakosoknak 40—40 koronát üszőkért. Szerkesztői üzenetek.-a kis szavalók is hiba nélkül, bátran, értel­mesen adták elő daranjaikat, a mi ismét a két tanító érdeme. Többen jutalomdijat és JuTulomkönyveket kaptak szorgalmukért. Ál­talában dicséretre méltó a tanítótestületnek, a korral haladó tanítási módszere, az iskola épületnek és tantermeknek az egészség és tisztaságnak teljesen megfelelő berendézése s magának az iskolaszéknek is, a tanítás felett gyakorolt szigorú ellenőrzése.----Közgyűlés. A róm. káth. társaskör £ évi junius hó 29-én d. m. fél 5 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: 1. A bel­ügyminiszter által visszaküldött alapszabá­lyokban teendő pótlás. 2. Esetleges indítvá­nyok. Ugyanekkor .választmányi ülés. — Hymen. Varjassy Iván petrozsényi bánya tiszt ma vezeti oltárhoz a szekszárdi róm. kath. belvárosi templomban Lencz Katát, Lencz Károly szekszárdi üvegkereskedő leányát. — Képesítő Vizsga. A bonyhádi róm. kath. polgári leányiskola három tanítónője: Szepessy Coletta, Niesser Zsófia és Krammer Maura nővérek kitűnő sikerrel tették le a kalocsai felső leányiskolán a polgári iskolára képesítő vizsgájukat. — Nagy villanytelep. Az esztergom—- szászvári bányarészvénytársaság a szászvári vasút állomás mellett egy 720 lóerős, turbina rendszerű villanyfejlesztő telepet épit, amely villany mű. nemcsak a világításra, de a bányá­ban működó összes gépek hajtására szüksé­ges áramot is elő fogja állítani. Vármegyénkben ez lesz a legnagyobb ipari hajtó erőt szol­gáltató villanytélep. Az építés Singer Bálint főmérnök vezetésével már javában folyik. — Képviselőválasztás Pakson. Ma van a képviselőválasztás Pakson. Szluha István helyére egész bizonyossággal dr. madi Kovács János földbirtokost fogják megválasztani. A szavazást reggel 9 órakor megkezdték. Mind­két helyen zavartalanul folytatják, féltizen- kettőkor azt a telefon értesítést vettük, hogy Kovács János ellenjelöltjének, Babocsaynak legfeljebb 60—70 szavazója . lehet s maga sem veszi komolyan jelöltségét, mert még a kocsifuvarok kifizetésére sem vállalkozott. — Kettős esküvő. Kettős esküvő volt f. hó 16-án d. u. Szekszárdon a belvárosi róm. kath. templomban Hradek Nándor szekszárdi borbély Horváth Katiczának. Búzás István szekszárdi szobafestő pedig Hradek Böskének esküdött örök hűséget. Az egyházi esketést Hradek Károly kurdi plé­bános, az egyik vőlegény és menyasszony nagybátyja végezte. Enyv^skezü napszámos. Bors József szekszárdi lakos f. hó 13 áu Gusztus Márton szintén helybeli lakosnál volt napszámban. — Déltájban, mikor a gazda a kőművesek­kel a padláson dolgozott, Bors a szobába belopódzott s a szekrényből 136 korona kész­pénzt egy tárczában ellopott, a melyből száz­húsz koronát a csendőrük nála meg is talál­tak. Ezévi április hóban S(nion Gyula kék­festő zsebjéből is, mikor nála a szőllőben dolgozott 2 korona 40 fillért kilopott. Borsot a csendőrség letartóztatta. —, Névmagyarosítás. Kiskorú Tauszig Jenő és Imre szekszárdi lakosok családi nevüket „Balázs“-ra magyarosították. — Halálozások. Lakatos Lajosné szül. Tóth Erzsiké, Tóth Andor volt megyei szám­vevő és neje leánya, folyó hó 18 án, életé­nek 33 ik évében elhunyt. Temetése ma délután 5 órakor volt. Mát is Etelka, Bocs kár Ferencz alsó­nyéki ref. rektor és neje sógornője folyó hó 16 án, élete 41-ik éveben P4,lfán elhunyt. Temetése f. hó 18 án volt. Kelemen Imre budapesti kir. Ítélőtáb­lához beosztott kir. járásbirót és nejét, szül. Veininger Gizella úrnőt súlyos csapás érte, 9 hónapos leánykájuk Budapesten elhunyt. — Ajándék a múzeumnak. Bezerédj Pál főrendiházi tag utján Déry Frigyes bécsi lakos egy 16 ik századbeli vasbadog magyar sisakot ajándékezott a múzeumnak. Mi lesz az aszfaltozással ? Több oldal­ról kérdezősködtek már e felől. Értesülésünk szerint az Aszfalttársaság kiküldötte már járt itt, de előbb lejtmérni kell az utczákat s ezt a társulat mérnöke végzi el a jövő MULATSÁGOK. Gazdatisztek tavaszi ánczmulatsága. Kiválóan sikerültnek Ígérkező mulatság van készülőben. A tolnavármegyei gazdatisztek és Pinczeszeren. A tollat ügyesen kezelő kéz mun­kája. A tárgy azonban sekélyes, igy az előadás ahhoz mérve hosszadalmas. Kisebb dolgot szívesen közölnénk. M. F. Baja. Nagyon örülünk a szorgalmas mun­katársnak. A három folytatásnak is szívesen állunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom