Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-05-30 / 22. szám

Sxeítszárd, III. évfolyam

22. szám.

Szombat, 1908. május 30

Kiadóhivatal:

Báter-nyomda. Kaszinó-bazár épület.

Az élőfizetési pénzeli és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

legjutányosabb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

• Szerkesztőség:

Bezerédj István-utcza 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Előfizetés:

egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.

AZ ORSZÁGOS m. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN.

Belmunkatársak:

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

Kiadja Báter János nyomdája. Egyes szám ára 20 fillér.

Jutalom a — magyar szóért.

Öltögeti ránk időszakonként nyelvét a külföldi sajtó, hogy igy, meg úgy kerékbe törjük a nemzetiségeket, a gyerekeket valósággal letépjük az anyák kebeléről, hogy magyar szóra az óvodákba adjuk; az iskolákban is kínozzuk, zaklatjuk a „kultur nyelvű“ nebulókat a mi barbár, műveletlen, nehéz, megtanulhatatlan nyelvünkkel. Mindezt komoly képpel hirdetik az úgynevezett nagy német lapok, amelyeknek természetesen egy árva szavuk sincsen a pozeni lengyel üldözésről; úgyszintén kifogyhatlanok a gyaláz- kodásban a jó csehek is^ akik egyébként már nem egyszer élvezték legújabb időben még az „ostromállapotot“ is, éppen nyelvüknek a német, vagy inkább osztrák hegemóniával szemben túlhajtott védelmezése miatt.

Ha a hazugság olyan lenne, mint a zsirpecsét a kábáton — lehetne védekezni ellene, egy kis mosakodás, pár hatos ára benzin — s tisztán állanánk a nagy kulturnépek előtt. De igy hasztalan minden. Ellenségeink azt tartják: dobálj meg valakit sárral, ha letisztítja is, folt marad utána.

Pedig védekezésre száz, meg száz fényes alkalom, bizonyság kínálkozik s ezek között bizonyára nem a legutolsó, hogy ime' Tolnavármegyében kulturális alapot létesítenek a magyarosításban kitűnt tanítók s a magyar nyelvben eredményt elért tanulók számára. * j •

Hol tehát itt az erőfzak ? Bizony, ha elnyomásról, nyelv-fosztásról lehetne beszélni, semmi czélja nem volna a jutalommal édesgetésnek, elvégezne mindent egy kemény ukáz, kacskarin- gós rendelet.

De jobban van ez igy. Nyelvéért, hitéért ne szenvedjen senki. Mi magyarok még a legnagyobb sovinista- ságunkban sem gondoltunk soha erőszakra, annyit kívánunk legíeljebb, hogy a” saját anyanyelve mellett, a haza minden állampolgára beszélje egyúttal a magyar állam hivatalos nyelvét, a —- magyart is.

A tolnamegyei s más ehhez hasonló magyarositási alapítvány tehát nemcsak a magyar állameszme, a magyar államnyelvnek megbecsülése, de zászló meghajtás, tisztelei megadás az idegen nyelvet beszélők előtt is. íme, nem erőszakkal törünk reátok, nem akarunk nyelvi apostatákat, de igen is meg tudjuk és meg is akarjuk jutalmazni azt, aki a magyar nemzet supre- maciáját a nyelvi tudás kibővítésével is elősegíteni képes és akarja, mert a nagy nemzetek példájából mi is megtanultunk annyit, hogy' népek nagysága a nemzeti egységen épülhet fel .csak, ennek hatásos eszköze, létrehozója pedig csakis egy közös, mindenki által tudott és beszélt államnyelv lehet/

Tolnavármegye hazafias czélt szolgáló magyarositási alapját is ily gondolkodás, bölcs előrelátás hozta létre,

I teremtette meg. Mikor kiosztásra kerül ez a nem éppen jelentéktelen összeg, szivünk minden év végén mély hála és kegyeletes érzéssel telik meg ama derék, férfiú emléke iránt, ki eltelve a magyar állameszme iránt való igazi szeretettől, nemcsak a millenium évének emelt vármegyénkben ^ez alapítvány létesítésével -örök emlékoszlopot, hanem — önmagának is!

Az idén különösen nagy az örömünk. A magyarositási alap szétosztásánál teljesedett a tanítói karnak lapunkban többször felvetett amaz óhaja, hogy a jutalom igazi jutajom legyen,, kapja az, a ki arra érdemes, de folyamodni ne kelljen érte.

Az idén már igy történik a szétosztás. Tolnavármegye népoktatási bizottsága most szerdán és csütörtökön ítélte oda a jutalmakat. 35 tanító egyenként 100—150, egy menedékház vezetőnő 50 koronát kap. — A jutalom becsét, értékét bizonyára emeli

TARC&AVonaton.

Irta Kovács Jenő.

A gyorsvouat ablakából unott, közönyös arezezal középkorú, jól öltözött ember nézdegél a gyorsan tovatűnő egyhangú vidékre. Ebben a hangulatban telt el már az egész délután. Ideges és türelmetlen ember és már a végletekig megfeszítette ez az ütemes zakatolás. A vonat megáll, kiabálják az állomás nevét, egy pár utas nagy hangon bucsuzko- dik és tolakodva keres helyet magának. Aztán a kalauz csapkodja az ajtókat és nézi nem szállt e be valaki. Melég sört és sonkás zsemlyéket kínálnak, aztán újra tovább rohan a vonat és ez még igy megy holnap reggelig.

— Irtózatos, nyomasztó, megbolondulni való! — dörmögi a szegény ember —- de hát miért utazom? . . . Mi a menykőt is keresek ott ?

•Szórakozás ? Eddig mindig azt hittem, hogy még csak ezután fogok élni . igazán és siettem, kergettem egyik napot a másik után, lesve, várva, mikor lesz valami váltó zás. És uem változott semmit. Akárcsak itt ezen az unalmas vidéken. Itt egy sor akácz, girbe gurba fák . semmi forrná uk sincsen, alig várom, hogy ahhoz a távolban sötétlő szép fasorhoz érjünk és mikor odaérünk, hát az csupa ormótlan szegényes akácz. Csak már jönne valaki, nem bánom, ha ló-, kupecz is, csak beszéljen, beszéljen a lóról,

a zabról, a versenyekről és az állatorvosokról . . . Csak jönne már valaki.

Teljesen egyedül üli a fülkében, angol utazó sapka volt a fejébe huzva; messziről csak az orra pirossága tűnt fel, vizenyős kék szemei kissé bamba kifejezést adtak az arczának, amely csontos és keskeny volt és viharos múltra mutatott. Kazár Péter alapjában véve jó fia ... ezt szokták róla mondogatni, akik jobban ismerték. Jó fiú! De többet aztán nem is lehetett hozzá tenni. Kazár Péter egy kicsit tanult, egy kicsit gondolkozott és akart, de nagyon vagyonos volt. És mindenre ráért.

— Majd holnap! Semmi sem süi’gős. Majd holnap! Addig-addig halogatott mindent, amig elkésett vele . . . Nősülni kéne ... de még most ne . . . még egy kis halasztást!.. . . Jó alkalom kínálkozik? . . . Hm, jöhet még jobb is, minek úgy sietni? . . .

A fülke ajtaja felpattant. Nagy utiko- sarat tuszkolt be egy ember, aztán aprfi kalapskatulya és még apróbb kézitáska került sorra. Az ember ügyet se vétett Péterre. A kis bőröndöt a legnagyobb hidegvérrel rátette a puha kalapjára, a csomagját félre to ta és helyet csinált a kosárnak, amelynek fényes réztábláján csak ennyi állott': ELIZ.

A kosár mögött egy karcsú növé6Ü, telt idomú hölgy jelent meg az ajtóban. Csi nos, üde volt az arcza és barátságos, kaczér a tekintete.

— Hiszen itt már van valaki — mondotta az embernek.

— Nem baj, nagysága, az nem dohányzó.

— Különben, ha már itt vagyok . . .--- mondta ő nagysága és a kezével legyintett.

Kazár Péter feszengett a helyén. Olyan különösen mosolygott a hölgy, amikor végignézett rajta. Talán ismeri?! Mert hát mért mosolyogna?! Vagy talán tetszek neki?! A piros orrom meg' a kopasz homlokom tetszenék neki? Hehehe, dörmögte, és bár jobban szerette volna még mélyebbre a homlokára húzni a sapkáját, az illendőség kedvéért mégis levette és beledobta a há’óba.

A szép ismeretlen eközben szintén letette a kalapját és puha, lágy hullámos baját igazgatta. Lány-e, vagy asszony ? Vagy talán valami színésznő, énekesnő vagy efféle és őr Péter, már látta^ is valahol, talán csak álomban, de látta. És végtelenül tetszik neki ez az asszony, hamiskás a szeme és amikor- mosolyog, gödröcske támad a bal arczán. Péter még sohasem látott ilyen bájos göd- röcskét. Ezzel a hölgygyei meg kell ismerkednie, szeretni fogja ... és, ki tudja ? Csak azért is megmutatom, hogy bár negyvenöt vagyok, még nem vagyok öreg legény, sőt ... Mi van abban, ha az ember negyvenöt? Egy kicsit rezes az orra, feljebb csúszik homloka és megritkul a haja . .

A vonät megy tovább és Péternek fázni kezd a feje. Kémlelve néz a hölgy felé, aki -valami világoskék kötésű könyvből olvas nagy unalommal.

T- Ha talán meg tetszik engedni . . de izé . . . igazán fázik a fejem . . .

— Oh, kérem . I . — és mosolyog

Az aranyos, aranyos, mormolja Péter és amint a fejébe huzza a koczkás sapkát, gyengéd érzelmek ébrednek a szivében. Még