Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-04-11 / 15. szám

Szek$2eárd, IV. évfolyam.

15. szám.

Szombat, 1908. április II

Kiadóhivatal:

Báter-nyomda, Kaszinó-bazár épület.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

legjutányosabb számítással, díjszabás szerint.

KÖZÉRDEK

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utcza 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Előfizetés:

egész évre 10 kor., félévre 5 kar., negyedévre 2 kor. 50 fill.

Néptáncoknak,

ha az előfizetést egész évre elért beküldik, 5 kor.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.

AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Felelős szerkesztő B O DNÄR ISTVÁN.

Belmunkatársak:

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

Kiadja Báter János nyomdája. Egyes szám ára 20 fillér.

Artézi vizünk.

Megérdemli, hogy lapunk első helyén foglalkozzunk vele, mert a viz a lét alapja, áldása a földnek, az egész emberiségnek. Nélküle, nem lenne tenyészet, fü, fá, virág, pázsitos rét, madárdal, leánynak, asszonynak hamvas, piros arcza, egyátalán nem lehetne ember, még ha nem is él vízzel, csak jó bikavérrel, mert viz nélkül, hűsítő esőcsepp nélkül bor se teremhetne. A viz, ha nem is szoros értelemben vett elem, mint a régiek tartották, de egyik alkotó, fenntartó eleme az életnek. Tűz, viz ölelkezéséből, ebből az eltaszitó, de mégis vonzó, világokat ropogtató ölelkezésből, —4hogy úgy mondjuk titáni szerelemből — született, formálódott a föld. Nemcsöda tehát, ha a jótékonyan hátat bizseregtető tűz mellett a víz is az Istenség fogalmát váltá ki az ősember korlátolt lelkében. A tűz és viz együttes imádása nem kinevetni való vallási kultusz, mert bár tisztult a világnézet, de tis^telettárgya még most is mindakettő. Tűz és*~viz imádók vagyunk ma is. Az égő szén íorraló ereje, a vízből általuk termelt gőz, a mozgató erő, mely nemcsak a száguldó vasút, dübörgő, zakatoló gyár száz meg száz gépének kerekét hajtja — de ez a kettő, hogy úgy mondjuk, szárnya a — haladásnak. Minél fejlettebb valamely népnek a kultúrája, annál többre becsüli a szenet és vizet, annál többet fogyaszt belőle.

A viz áldását megbecsültékmár a régiek is. A római hódítás a hol lábát megvetette, talán már másnap a csatornázásra, a vízvezetékre gondolt. A bennünket leigázó török is rriegbe- csülte a vizet. Szétrombolt mindent, mi útjába esett, de megkímélte a régi vizvezető csatornákat, sőt kijavította, újakkal pótolta, szentkönyve alKorán Írván elő a sok mosakodást. Az ős Bartinából még csobogott le a károsba, a viz a régi török világban s József császárnak, amikor itt Szekszárd mellet hajózott el, szájhagyományt szerint a bödői forrásból vittek ivó vizet. A magyár ember azonban a múlt' század elejéig nem sokat törődött ivóvizével. .Dúlta a török-tatár, apasztá a német s ezeket nagyobb ellenségnek gondolta, mint az évente ezreket elpusztító, akkoriban még nem is ismert baczillust. Az általános egészségügy ,..kívánalmai iránt másutt fogékonyabbak voltak az emberek. Az első ártézi kutat praíicziaor- szágban lf26-barT fúrták, ^aZ Artois grófságban, innen van a neve, Budapesten' 1830-ban kezdték a fúrást az Orczy-házban, de beletörött a fúró. A városligeti ártézi kút fúrásához 1869 nov. 15-én kezdett a hires Zsigmondy s 970‘4 m. mélyben, 1878 jan. 29-én talált vízre.

1

Szekszárdon sem újkeletű az ártézi kút eszméje. Ugyancsak Zsigmondy mérnök próbált itt szerencsét a múlt század 60-as éveiben, fúrója azonban benntörött s mivel a város áldozni nem akart, abbahagyta a munkát. Pár évvel ezelőtt az állam vasút is fura- tott valami 196 méterig, de csőrepedés történt. Pedig lám 17—20 méterrel lejebb már sikerült volna vizet találni. Hogy ma ártézi vizünk van, nagy része van benne a helyi sajtó agitá- lásának s különösen Tóth Károly műszaki tanácsosnak, a Dunavédgát társulat főmérnökének, ki 3 évvel ezelőtt éppen lapunkban indított erőteljes mozgalmat „Szekszárd vizkérdése“ ügyében s konkrét indítványa innen került a képviselő-testülethez, amely aztán sok huzavona után elhatározta az ártézi kút megfuratását. Nagy érdeme van a Szegzárdi Takarékpénztárnak,, majd ‘a Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknak is, mert e két derék intézet látva a polgári elem fogának a nagy költségtől való vaczogását, évi nyereségéből már több éven nagyobb összegeket rakott félre, hogy az ártézi kút áldását végre élvezhesse az egész város .lakossága.

De ne azt firtassuk most, hogy kinek, vagy kiknek az érdemük az uj ártézi kút, hanem örvendjünk örvendezzünk, hogy végre-valahára megvan.

TARCZA.

Álom — való.

Sok szép álmodással Van. tele az élet,

De csak minden álom.

Levegőbe széled,

Rálehel egy szellő,

A sok tündérvárra,

S szertefoszlik, széthull,

Mint a lengő pára . . .

Mért hogy mégis, a mi Igazi valóság,

Csak a röghöz köt le,

Hiábavalóság.

S azzal jut az éghez,

Közelebb az élet,

A mi lenge álom,

A mi szerte széled.

K. LIPPIGH ELEK.

De eXeel&is.

— A Tátra egy áldozatának naplójából. — Közli: B. T.

A vonat kerekeinek hol gyorsuló, hol lassudó, fárasztóan monoton kattogása elál- mosit mindhármunkat, kik terv szerint csak pár perezre voltunk elzárva attól a birodalomtól, mely után már oly régóta vágytunk, epedtünk ifjú szivünk minden gerjedelmével,

minden szeretetével — a hegyektől. Hallgatagon bámultam magam elé, azon tűnődve, milyen jó lehet most ott a sík rónaságon hallgatni egy kerti pádon a szerelmes ger- licze bugását, a hazatartó nyáj csilingelését s vig arató lányok kaczagását, danáját, ahelyett, hogy négy fal között gubbaszkodva rójuk egyik kilómétert a másik utáu s szinte ki sem merünk pillantani az esőcsöppektői foltos ablakon a leüllepedett ködbe, mely a magasabb régiókban vadul kergetődző viharfelhőkben tömörülve eltakart mindent, a mi nékünk kedves, a lenyugvó nap csodaszin- játékát s a hegyeket.

Felállók, az ablaknak- támasztva homlokom, szomorúan bámulok ki a szürke semmiségbe, de az irányt szivem súgta. Oukény- telenül tudtam, merre kell néznem, tudtam, hogy ott túl a ködtengeren, ott állnak szürke kámzsában, magasztosan, barátaim, a hegyek. De odafönn az ellentétes szelek vad kánkánt járnak hófelhőczafatokkal. Majd egy vad ölelés s azután egy keringés; tovább, tovább rohan hangtalanul, szédítő vágtatással az erőteljesebb északi szél az elragadott uj köd; gomolylyal, uj tánezra, uj ölelésre, uj nászéjszakára. De- legalább ott élet pezsg, mig idelenn csak köd, szürke, csöndes köd, ha lotti íepelt boritó a természetre s a kedélyre ,..

Végig simítom lázasan lüktető halántékomat, hogy kizavarjam a vad álmot, midőn egyszerre a szótrongyolódott szürke lepel áltál környezve, csodás, püvölő kép szaggatott ki lelkem mélyéből tört hangokat, a bámulat, csodáiig, szeretet, lelkestiltség szavait.

— Oda n 'Njtek fiuk ! S álltunk, néztünk lelkesülten izzó szemekkel, kipirult arczczal, mint özönli körül tündöklő gyémánt- cseppekkel teleszórt vérsugárkévével a búcsúzó láthatatlan Napkirály, birodalmának legszebbjét, gyöngyét, a csodás, kikristályosodott isteni eszmét, a sugár „Tátracsucsot“ s csatlósait , . . Pár röpke pillanat és ismét köd, szürke köd mindenütt.

Barátaim találgatni kezdték a látott csúcs nevet. Bájuk néztem bámulva. Azt hittem, hogy nein szükséges megnevezni,, mindenkinek éreznie kell ezt.

Majd megértettem kétkedésüket. Hisz. nem mindenki zárt úgy a szivére téged, mint én! Mióta megláttalak nem régiben a Csorba tó partjáról, midőn először igézett meg formaszépséged, égbetörő merészséged, nyíltságod, azóta tudod, régi ismerősök vagyunk. Fölkeressük egymást, hol én Téged, hol Te engem éber álmaimban, midőn szárnyra kap a lélek s csapongva száll hegyre föl, völgybe le. Számtalanszor fölkerestelek téged szellemszárnyaimon, hogy adózzam szépségednek s. visszaadjam látogatásodat.

Emlékezned kell rá, midőn álmaim leg- rózsásabbjaiban imbolyogva, lengve jártál előttem, csábítóan hívogatva karjaid közé. Eljöttem íme ismét, itt vagyok testben & lélekkel. Holnap lesz az. óra, én jelölöm ki, midőn kimondhatatlanul kéjes küzdelem után, melyben feledve lesz múlt s jövő, megejtlek, öltözz bár ismét köd pongyolába s ' zerződ fésd Viharboszorkányaidat. Nehéz lesz küzdelmem ? Annál szebb, ragyogóbb a pályabér.

A Majláth menedékház -padlásszobája