Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)

1908-08-22 / 33. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 31. szám lani a segédek nélküli, de tanuk jelen­létében való fegyveres elégtételadást. Mi alatt egy részről a segédek, más részről a tanuk az ügyet tárgyalták, sér­tett egy minden alapot nélkülöző hazug­ságoktól hemzsegő nyilatkozatott tett egy helybeli lapban közé, melyben olyan ki­fejezéseket használt, hogy a sértő kény­telen volt azt azonnal sajtó utján vissza utasítani s egyben a való tényállást tárni a közönség elé. Önként értetődik az is, hogy sértett ezen ténye következménye az lett, hogy az általa kért fegyveres elégtétel is meg lett tagadva s ma már az egész ügy a lovagiasság szabályai teljes ki­zárása mellett sértő részéről befejeztetett. Az előzmények után joggal várhatta volna mindenki azt, hogy a „codex“ szerint nem maradhat el a büntetés sem, vagyis a társadalom pálczát tör a bűnös felett s teljesen napirendre tér a dolgon s reá bízza a büntetést az illetők ható­ságára, avagy a bíróságra, a hol ez ügyben a vizsgálat|megindult. Azonban egész másként történt a dolog. Akadt a városban két gavallér úri ember, a ki részvétből kijelentette azt, hogy az ügy a sértett részéről lovagias­ság szabályai szerint be lett fejezve. Ez egyéni nézet, respektálni senki sem tartozik. Ilyen részvétiratot nyerhet Kristóffy, Nagy László, Majos Károly is, nyerhet egy tolvaj, egy rabló, egy gyilkos, egy hazaáruló. Az ügy ilyettén való elintézésén meg­oszlottak a vélemények, de csak azért, mert két gavallér úri ember nyilatkoza­táról volt szó. Ilyen körülmények között az igazi elfo­gulatlan véleményt megtudandó nem volt S szól az öreg. Büszkén nézi végig — — „Hatalmas úr voltál néhány évig! De mint atyád ki meglakolt érte, Igaz Istent ajkad miért sérte?“ — „Meggyalázva templom szent kupája! Mért tevéd ezt Babylon királya? Bünhödésed hirdetője már ez Itt a falon: Meine, Fekel, Fórez!“ — „(Viliiden szó csak bús értelmet árul: Pusztulásról, rögtöni halálról! Nem telik el király még az éjjel, S dicsőséged foszlik szerteszéjjel!“ — „Rád sújtott az igaz Isten karja!“ „Elég! elég! lelkem felkavarja!... — Nyög a király — azért sápadt, kékül... „Nem félek én zsidók istenétől!“ Szavát be sem fejezi a zsarnok, Fegyverzajtól zúg, dübög a csarnok; Rémült őrök jönnek lóhalálban : — „itt a méd ! — halál és tűz nyomában !“ — „Fuss király!“ — de késő mostmárminden Se merre sincs menekülés innen ! Halálhörgés, vérpatak mutatja, Merre száguld médek vad csapatja. .. S Boldizsár is vendégivei sorban. Még az éjjel ott fetreng a porban. mit tennie mást, mint sértő elment Ér- mihályfalvára tanácsot kérni Papp György 62 éves becsületben megőszült életviharai­tól barázdált arczu köztiszteletnek ör­vendő juhász emberhez. Elmondotta neki a dolgot, a mint fentebb előadtam. Az öreg juhász megvakargatta a fejét s hosszas gondolkodás után igy felelt. Hát kérem alásan, bizony furcsa dolog ez! De hát az urak dolga! 62 évet töltöttem el, de még ilyen dolgot nem hallottam! Ez is csak urakkal tör­ténhetik meg! Nálunk másképen intézzük el az ilyen dolgokat! Ha valaki megbánt bennünket, le­vesszük válunkról a karikást végig hu­zunk a képén egyet, ha az sem elég, ott a fügykös megforgatjuk fejünk felett s oda ütünk vele, ahol fészkel az agy. Ha kemény a másik koponyája s nem szakad be, visszaüti, ha nem meggyó­gyítja a doktor, a többit elintézi a tör­vény, s ezzel elég van téve a becsü­letnek. A lefolyt ügyből kifolyólag elfoga­dom az öreg Papp György tanácsát s ünnepélyesen kijelentem azt, hogy én nem sértek meg senkit, ha valaki meg­sért, azt, ha érdemes arra 24 óra alatt provokálom, vagy az elfogulatlan magyar biróság elé állítom, kijelentem továbbá, hogy a lovagias eljárásnak ilyetén képem elintézése folytán minden ehhez hasonló lovagias ügyben mielőtt hozzám valaki elégtétel adás végett megjelenne, először kérdezze meg Papp György érmihályfalvai lakost, hogy az általa javasolt elégtétel adás melyik módját tartja részemről szükségesnek? Ha ezt az elintézési mó­dot bárki is nem fogadja a bíróságnál rendelkezésére állok! Simkó Aladár. Iparosok és kereskedők nyugdija, Az 1891-iki XIV. t.-czikk alapján létesített kerületi és gyár, valamint magánpénztárak kö­rülbelül egy év előtt beszüntették működésüket és felváltották ezeket a munkásbiztositó pénz­tárak, melyek a kereskedelmi és ipari alkalma­zottak betegség esetén való ellátásáról gondos­kodnak. Még a betegsegélyző pénztárak is, daczára annak, hogy a reájuk vonatkozó törvények meglehetősen fogyatékosok voltak, a betegség­ben sínylődő alkalmazottaknak jó szolgálatokat tettek, annál inkább számíthatunk a közelmúlt­ban megalakult munkásbiztositó pénztárak üd­vös működésére, mert ezeket törekvéseikben az állam messzemenőig támogatja és módot nyújt neki arra, hogy tagjaik közé sorozzák mindazokat, kiket a törvény hozzájuk utal. Ily módon tetemes taglétszámmal rendelkeznek ezen munkásbiztositó pénztárak, melyek bizonyára intenzív tevékenységet fejtenek majd ki és ez­által a szenvedő emberiségnek üdvére lesznek. A mikor az uj intézmény sikeres tényke­déséhez alapos reményeket füzünk, mindenesetre örömmel tölthet el bennünket az a tudat, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak érdeké­ben valamit tettünk, de nem zárkózkatunk el azon felfogás elől, hogy ezen a téren tovább kell haladnunk. Ha figyelemmel kisérjük a kereskedelmi és ipari alkalmazottak helyzetét, bizonyára sok oly mozzanatra fogunk akadni, melyek kétség­telenné teszik előttünk azt, hogy ne csak be­tegség esetén való ellátásukról történjék gon­doskodás, hanem egy olyan intézmény létesit- tessék, a mely szerény megélhetést biztosítson számukra arra az időre, a mikor több évtize­des munkájuk után a test nyugalomra vágyik. Lehetővé kell tenni reájuk nézve azt, hogy hivatásuk teljesítése közepette ne eméssze őket a gond, késő jövőjüket illetőleg. Az bizonyos, hogy úgy a kereskedelmi, mint az ipari alkalmazottak közül azok, kik hivatásukban hasznos, komoly tevékenységet tanúsítanak, megfelelő existenciát teremthetnek maguknak arra az időre, a mig munkaképesek, de különféle gátló körülmények következtében még ezek sem tehetnek szert tőkemegtakaritásra. Egész általánosságban elmondhatjuk, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak az egész vonalon nélkülözni kénytelenek hajlott koruk­ban évtizedeken át becsülettel teljesített mun­kájuk után legalább egy szerény évi járadékot. Az államnak egyik feladatát kellene ké­pezni, hogy a kereskedelmi és ipari alkalma­zottak nyugdíjbiztosítási ügyét magáévá tegye és törvényhozási utón gondoskodjék arról, hogy a nyugdíjbiztosítás kötelezővé kimondassák a kereskedelmi és ipari alkalmazottak összessé­gére, azok kivételével, akik egy nyugdíjintéz­ménynek már előző időktől fogva részesei. Különösen hangsúlyozom, hogy csakis a kötelező nyugdíjbiztosításnak volna meg a kí­vánt foganatja, mert mihelyt a szabad elhatá­rozásnak engedtetnék tér, egyrészt intenzivitás- ból veszítene az iutézmény, másrészt megsiny- lenék azok, akik kicsinyes okoknál fogva, meggondolatlanul kivonták magukat az áldásos intézményben való részesedés alól. A kereskedő- és iparossegédek sok küz- ködésen mennek keresztül, a mig valóban érvényesülni tudnak és az állam gondteli éle­tükön bizonyára lényegesen könnyítene, ha ezen kétségtelenül indokolt és régi óhajukat teljese­désbe menni elősegítené. így eloszlatná az állam azon vészteljes felhőket, melyek feléjük tornyosulnak, ha a munka deresedö fejjel, vég- kimerülten többé kenyérkeresetre nekik alkalmat nem szolgáltathat és arra utalvák, hogy vagy családtagjaik támogatását vegyék igénybe, vagy a menházban tengessék hátralevő néhány esz­tendőjüket. Felette sajnálatos jelenség, hogy az élet küzdelmeiben kifáradt és a testi munkától ki­merült ember csak mások könyörületességében tudja fellelni azt, amit az állam neki nem ado­mány utján, hanem a szerzett jog alapján nyújthatna. Sok kereskedő- és iparossegéd áldaná az államot, ha ez felismerve az ő jól felfogott ér­dekét, megalkotná a kötelező nyugdíjbiztosításra vonatkozó törvényt, mely egy szebb jövő felé terelné és eljuttatná őket az évek hosszú során megfeszített munka után a békés öregséghez, az anyagi gondoktól legalább némileg ment aggkorhoz. Krónika. Ne tessék megijedni! Nem egy a város­ban létesítendő sportegyesületről, hanem a hely­beli lövöldéről van szó! Erről a városunk egyedüli sétahelyéről, a mit a közönség úgy is alig pártol. Talán ez is az oka, hogy a városi hatóság oly keveset törődik vele. Az elmúlt héten a gyakori esőzés folytán a keríhelyiségbe bejáró ut átváltozott sik tengerré. A libák és a ruczák uszóversenyeket rendeztek benne, mely­hez a zenét a békák szolgáltatták. Az első dijat a városi rendőrkapitány libája nyerte el, melyet ezentúl ünnepélyes felvonulások alkalmával a libacsorda élén fog viselni. A közönség pedig minden alkalommal gyönyörködhet az uszó­Alíi SSazá" finom, kényel- mes> elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vá­sárolni, az bizalommal fordulhat Kívánatra mérték után bái milyen kivitelű czipők és esi; ------- mák is készülnek. ----­-h oz, SZATMÁR, (Keresztes András-féle ház) aki du- ezlpő-raktárában san felszerelt ________...__________ csakis valódi finom bőrből, a már is világ­hírű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is versenyképes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből minden ol- csóbbrendü késziíményt a szokásos bőr és talp utánzatokat teljesen kiküszöbölte és akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom