Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)
1908-08-09 / 30. szám
Nagykároly, 1908. augusztus 9. 30. szám. I. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. Ä Nagykárolyi Épitő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főmunkatársak: Dr. Gelléri mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SIMÓ ALADÁR. Előfizetési árak: . 6* *— korona. • 3*— . 7.— . 3-50 Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Helyben házhoz hordva egy évre „ „ „ fél évre Vidékre postán küldve egy évre „ „ „ fél évre Kisemberek védelme. Nagykároly, 1908. aug. 8. A mostani kormány ebben a nagy sietségben is olyan törvényeket alkot, a melyek nem holmi légvárak megóvását célozzák, hanem az állampolgárok jogviszonyait okosan rendezik és főleg az amúgy is sanyarú helyzetben sínylődő alsóbb néposztályok sorsán könnyitenek. A mindennapi szürke és könyörtelen élet társadalomgyöngitő szenvedésein akar enyhíteni a kormány olyan intézkedésekkel, a melyek hatását nemsokára látni is fogjuk. Ezek a törvények megfogják szüntetni azokat a sebeket, a melyeket a törvény eddig durván megalkotott formái az apró embereken, a kisiparosokon, földmiveseken és általában olyanokon ejtettek, a kik csak folytonos és nehéz munkával tarthatják fönt az életüket. Az ilyen embert könnyen érheti rossz termés, betegség, vagy egyéb szerencsétlenség folytán olyan állapot, a mely a teljes anyagi romláson kivüi az adósságba kergeti. Az adósság után pedig a tökéletes otthontalanság esete nehezedik legtöbbször reájuk, mert eddig a törvény értelmében még a legutolsó párna is elárverezhető volt a szegény ember feje alól a hitelező javára. Az ilyen bajokon segíteni kizárólagosan az állam kötelessége. Az állam vezetői úgy látszik belátták ezeknek a kérdéseknek fontosságát és sikerrel oldották meg a legtöbbet. A büntetőjogban a föltételes elitélés elvével olyan intézkedés történt, a melylyel a modern igazságszolgáltatás területére lépett a magyar igazságszolgáltatás. Ezen a minden tekintetben európai színvonalú intézkedésen kivüi történt a magánjog és polgári bíráskodás terén is olyan intézkedés, a mely egyszerűen véget fog vetni a szegény emberek fönt vázolt sanyarú helyzetének. A végrehajtási törvény reformálására céloztam, a melynek értelmében ezentúl a szegény emberek ruháit, ágyneműjét és mindennemű háztartáshoz szükséges cikkeit tilos elárverezni. A szegény ember otthona védve van, immár nem maradhat tökéletesen kifosztva, a magyar paraszt nyugottan hajthatja le a fejét a tollas párnákra, a leányának sem kell aggódnia ; a ládájában fölhalmozott varrottasok nem kerülhetnek dobra. Ágy, almáriom és tuli- pántos láda bent marad a szobában, nem kerül idegen kézre. Azt hisszük, hogy ezzel az intézkedéssel a városi szegények tömeges nyomorán is nagyot könnyítettek. Nem lehet eléggé dicsérni azt az üdvös intézkedést sem, a melynél fogva annak a neve, a kinek a vagyonát árverezik nem kerül az árverési hirdetés lapjára. Vannak, a kik szerint bizonyos érdekeket sértenek ezek az intézkedések. Első pillanatban tényleg úgy tetszik, hogy bizonyos érdekek némi tekintetben korlátozva vannak, főleg abban, bogy a tisztviselők fizetései 2000 koronán alól nem foglalható le. Egy enyhe forradalom vagy inkább változás fog beállani, a melynek eredménye az lesz, hogy a kereskedők óvatosabbak lesznek a hitelnyújtásban, a hivatalnokok és kisemberek pedig végét szakítják a könnyelmű hitelezésnek, a mely különben is sok hasonló egyént tett tönkre. így hát a hitelezés körüli bonyodalom m^g haszonnal is fog járni. A társadalom alsó és nagyobb rétege fog ezek által az intézkedésekkel erősödni, gyarapodni, mert sok kis lenyűgözött és örökre lesujtottnak látszó existencia fog fölemelkedni, ha otthona védve lesz. Azért hát örömmel és büszkeséggel üdvözöljük azokat, a kik létrehozták ezt az alkotást. lártirok. — A „Közérdek“ eredeti tárcája — Potocky gróf, a nagy Potockyk utolsó sarja halálán volt. Minden erejét elvette már a gyilkos kór, de mielőtt végkép elpusztította volna, ajándékozott neki nehány boldog percet. Melléből már alig hallhatóan törtek elő a kínos hörgések és csak homlokának hideg verejtéke sejtett valami nagylelkiindulatot. Lelkében átvonult a rózsás gyermekkor, mikor a falu aprajával játszadozott a kastély parkjában, azután az ifjú évek boldog küzdését látta, hogyan harcolt külső ellenséggel és a magáéival, a balitéletekkel. Mélyen, gyönyörrel szívta magába azoknak az íróknak igéit, kik teljes egyenlőségért kiáltoznak. — Atyját látta maga előtt, a buzgó lengyel nemest, minden erényével, minden bűnével. Anyját, kit legszebb éveiben kellett a családi kriptába helyezni. Barátokat és rokonokat, kik fölött virágok nyílnak és fonnyadoznak évről-évre. A szükebb családi kör látomásai után láza tovább vezette őt. Látta hősi küzdelmében vitéz nemzetét, mint tusakodik egy emberségtelen hordával, ki nem ismer jogot, csak hatalmat és megalázkodást. És azt is látta, hogy az ő népe elveszett . . . Egy mély sóhajtás és Potocky gróf meghalt. Meghalt mindenki nélkül. Barátai szívesen eljöttek volna a drága bajtárs betegágyához, de hol vannak a barátok ? Ki Szibériában bűnhődik, mert nem tűrhette a muszka önkénykedést. Ki Párisban vagy Turinban eszi a száműzetés kenyerét, mások meg jeltelen sirdombban hallgatnak. De a barátok helyett megjelent néhány orosz katona tiszt, egy rendőrhadnagy, és a császári fiskális, hogy a gazdátlan birtokot lefoglalják a statusnak. Két napig feküdt nyitott koporsóban a gróf. Azután befedték a koporsót. Gaiambősz szolgák vitték le a teremből a kis kápolna elé. A jobbágyok szemeiből pergett a könny, mintha atyjukat kisérték volna utolsó útjára. Anebrozius páter, az ősz plébános, beszentelte a halottat. A ceremónia után a halotti beszédhez fogott. A magas, sovány aggastyán nem tette a legjobb benyomást a hatóság uraira. Nem látszott meg semmikép rajta az a kenetteljes alázat, a mit papoktól megszoktak az orosz urak. Sokolov hadnagy ug/ érezte magát, mintha hideg viz futna át a gerincén. A páter nagyon egyszerűen beszélt. Nem fűszerezte beszédét a szent atyák Írásainak idézetével, úgy beszélt, a hogyan szive diktált neki. Hangos tiszta kiejtéssel szól. Dicsőítette a halált, mely a lengyel ember legjobb barátja. Miért sírtok? — mondta a körülálló parasztoknak, — ne sírjatok ; a kit e koporsó befed, az megtette kötelességét hazája iránt és ti irántatok. — A legtökéletesebb élet semmisült meg ezzel, a ki itt előttem fekszik, — folytatja a tisztelendő atyja. — Miért hallgatnám el érdemeidet, Potocky Ádám, népem legdicsőbb fiát, miért, talán ezek miatt itt, a kik mint hiénák gyűltek ide, erre a szent helyre, a te lábaidhoz. Az urak összenéztek. Sokolov hadnagy, izgatottan nyúlt fegyverzsebébe, teste reszketett. A pap kiegyenesedett. Az aggastyán olyan halál megvetéssel szónokolt mint egy próféta. — Oh, Ádám, milyen ember voltál te! Te nem úgy szeretted hazádat, mint mi. Miért mi másokat is szeretünk a haza mellett, családunkat, gyermekeinket, de te Ádám, te senki mást e földön nem szerettél, csak boldogtalan, elveszett lengyeleidet. A hadnagy magánkívül volt. Halálsápad- tan izgott-mozgott. — És milyen más módon szeretted te a hazádat, — folytatja a páter, — igazán másképen mint mi. Te átérezted, hogy nemcsak az oroszok a mi ellenségeink, hanem az a meg- hasonlás, a mi a nép és nemesek között van. Te büszke nemesek ivadéka megértetted azt és őseid fényűzése helyett, egyszerű udvarházra alakítottad kastélyodat, belőled pedig egyszerű gazda lett, a ki nem ismer rangkülönbséget ember és ember között. Ezzel a nemes felfogásokkal, Ádám, te többet ártottál ellenségeinknek, mint sok hőseink és vitézünk a harcmezőn. És ha valamikor rabbilincseink lehullnak, akkor neked nagy részed lesz abban . . • A rendőr hadnagy már odalépett a paphoz, hogy vasra verje a „lázitót.“ Ábban a pillanatban Sokolov tiszt egyet lőtt az ősz páter barátja koporsójára omlott. Az áldozat vére pirosra festette a másik mártír fekete koporsóját. Szabó Imre.
