Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-02-15 / 5. szám
Nagykároly, 1903. február 15. 5. szám. í. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoli-utcza 12. sz. Nyiltér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főmunkatársak: Dr. Gelléri Mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SIIIÜ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre „ „ „ fel évre Vidékre postán küldve egy évre ,, „ ,, fél évre 3-50 Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és á Kölcsey-nyoinda r. t. jogosult. A föld, mely ápol és eltakar. Nagykároly, 1908. február 15. (—S) Csábos varázsai évtizedek óta vonja magához Amerika magyarországi testvéreinket. A sejtelmes „Uj hazának“ kincses regéi meglepték az agyakat s a napi munka nehéz robotján elfáradt embert csillogó álmokkal altatják: aranyhegyekről, gyémánt mezőkről, dollár- milliókról. Az állom hatása alatt elindult a magyar ember, először tiz, azután száz, ezer s ma már több mint egy millió magyar ember van künn Amerikában. Itthon csak a köny maradt a feleség és a gyermekek szemében s a pusztulás, a nyomor. Mig tartott a kivándorlás törvénytárunk egyre gazdagabb lett rendeletekkel a kivándorlás meggátlásáról s szépirodalmunk gazdagabb lett a kivándorlás megakadályozásának költészetével. Az alatt mig arról ábrándoztunk mit kellene tennünk, hogy megtartsuk a.magyar embert ennek a vértől áztatott magyar hazának, a bus arczu hajdú legények ezrei nézték a hajó fedélzetéről a mind inkább távolodó szülőföld határát, könnytelt szemekkel gondolva a hátrahagyott szülő, hitves és kedvesre. így ment ez évtizedek óta.. . Végre ütött a megváltás órája! Nem a törvényhozás segített, de égy nagy fekete törvény, szigorú és kegyetlen melynél nincs megalkuvás, nincsen kibúvója és maga hajtja végre magamagát s ez az „élet“ Hatalmas parancsára százával ezrével hajtja vissza a kivándorlókat a mesz- sze tengeren túlról kincs nélkül, álom nélkül és betevő falat nélkül, s itt várja őket a „föld, mely ápol és eltakar“ Fájdalom ez a „föld“ is csak eszményi értelemben van. Ne kutassuk, hogy kinek hibájából, de szomorú valóság, hogy a mig az országban pusztult, fogyott a nép s a tengerentúl kergette álmait, addig idehaza kicsúszott a lába alól az a csekély föld is, a mi apairól reámaradt. Az urak világi politikát, a papok egyház politikát csináltak, s ha nem fölfelé, úgy legfeljebb egymás szemébe néztek, de a lábuk alá egy pillanatra sem. Pedig láthattak volna ott csuszni-mászni idegeneket, uj fajokat jövevényeket, nem a haza által szülte egyéneket, a kik nyelvben és erkölcseikben is idegenek. Nem ismerik nyelvünket, nem ismerik nemzeti szokásainkat, nekik csak föld a föld s nem haza s csak áruezikk. Az idegen nem arra való, hogy valóra lehessen váltani velük a nemzeti álmokat, a melyről a párduezbőr alatt már Árpádék szive is álmodott. A mi népünk mindig földművelő nép volt. Ezer éves történetünkben ha volt forradalom, az sohasem eszmék forradalma volt, hanem a földé. A fejedelmek versenghe tek a korona csillogó kövéért, hanem a követőik dónációt kívántak a vérük hullásáért. Dózsáékon keresztül egész mai napjainkig szociális eszme csak úgy nyer hívet, ha földet Ígér. Rettenetes és emésztő szomjúság a földnek szomjúsága s epeszti a Duna— Tisza népét száz esztendők óta. A vágya, a szerelme, hite, a boldogsága a magyar népnek a föld. Sohse azért ment az százezerjével túl Amerikába, mert tudásra vagy talán kényelemre vágyott, nem az ezerkéményü városok örökkön égő gyár- tüze hivta s nem kalandos vérének szertelen lobogása űzte, hanem a szomjúság, az a gyötrő szomjúság a föld után, a mely földet azon a pénzen reménylett venni, amit az ezerkéményü városok országában lealázó munkában, verejtéke hullása árán megszerez. Az élet törvénye rendelkezett és indulnak visszafelé a százezrek, álom nélkül, csalódottan, megfosztva egyetlen eddigi vagyonukról, a reménységtől is. Az utón, a hajóknak piszkos mélyében nem igen regél már a verődő hullám bűvös regét, legfeljebb suttog egy kedves, régi földről, mely — eltakar. A közélet ujjong a visszatérőknek, kendőt lobogtat s vezércikket ir. A szépirodalomban valószínűleg uj irány keletkezik a hazatérőkről, bus, vasizmu hajdú fiukról, akiket visszacsalt a puszta, meg a Hortobágyinak irtalan televénye. A föld pedig, mely ápol s eltakar, minden ha- jószállitmánynak partraszállásánál dobban egy-egy nagyot, keserveset s zokogva siratja belsőjében hü szerelmeseit, akik ő érte éltek, ő érte reméltek s csalódottan visszajőve, megtapodják szitokkal ajkukon: hisz nincs már nekik belőle egy talpalattnyi sem! Elég volt a szóból, elég volt a versből, elég volt az eddigi törvényekből. Most elő a magyar elmékkel, meg a magyar szivekkel, ha ugyan még vannak. Ne töltést csináltasson a miniszter azzal a sok ezer vasizmu visszatért magyarral, megcsinálja azt a töltést, aki eddig megcsinálta. Hanem földet adjon nekik. Sehol annyi nagybirtok, mint nálunk. Nem földosztást hirdetek. Csak parcellázást s az örökbérlet intézményének meghonosítását. Főurak és főpapok uj honfoglalást csinálhatnának, ha birtokaikat öröklésben felosztanák egy hozandó törvény biztosítékai között. A szekularizáció eszméje lépten-nyomon kisért, s keresztüivivői aligha teendenek különbséget papi birtok és hitbizomány között. Csavarják ki a fegyvert az urak és főpapok az ellenségük ' kezéből, sza- kularizáljanak ők maguk s telepítsék meg örökbérlőkként birtokaikon a visszatérteket. Azok sírva fognak a földre borulni s háiakönyükkel termékenyítik. A föld pedig milliárdnyi ringó aranykalászban együtt kacag majd a nagy természettel azon a legszebb tavaszon. És ápol és eltakar! Közigazgatásunk hibái, Erőszakolt adókönyvek. (N. Sz. A.) Csanálos községének van egy nagy ambíciójú körjegyzője, a kinek ambíciója azonban inkább fegyelmiket és bünpereket mint babérokat terem. Ez a Szabó Dezső nevii urat most a feltalálók sorába vitte ambíciója, feltalálván egy oly dolgot, melylyel népszerűséget aligha — de mint a Légrády testvérek példája mutatja — vagyont lehet szerezni, t. i. egy újfajta adókönyvet. Ez a fogalom, hogy adókönyv, már önmagában rosszat jelent, a Szabó Dezső adókönyve pedig különösen rossz, mert mint Nagykároly város polgármestere véleményében igen helyesen előadta egy oly sokszorosan össze-vissza hajtogatott valami, melyben a paraszt ember eligazodni sem tud és ha szokása szerint összegyűri és gyömöszöli, abba beírni a tisztviselőknek lesz keserves mulatság, ha ugyan fele le nem válik akkorára, a mikor a második beírásra jönne a sor. Sok rovata felesleges vagy a törvénynél fogva nem használható. Az uj adókönyv ezenfelül csak 3 évre szól és mégis 10 fillér, mig a régi 5 évrevaló volt és 6 fillérbe került, tehát csaknem háromszor olyan áru. Mindezekből okszerűen annak kellene következnie, hogy a rossz adókönyv senkinek UDWDTF a Párisi divatáruház tulajdonosa egyedül a Deák-téri (Igaz Károly háza, II ■ 11\ ti 8 §\ gyógyszertár mellett) üzletet tartja fenn, a hová megérkeztek a valódi karlsbadi illilllllii. férfi, női és gyermekcipők. Kézimunkák rendkívüli olcsó árak mellett kaphatók. ,DÜNA‘ bizt. társ. főügynöksége. 2 tanuló fizetéssel felvétetik.
