Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-04-25 / 15. szám
Nagykároly, 190?. április 25. 15. szám. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG Ä Nagykárolyi Épitö iparosok szövetsége és ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. az Érmihályfaivai ípartestiilet hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi Györgv-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyiltér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Fömunkatársak: Dr. Gelléri Mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő cs laptulajdonos SMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak : Helyben házhoz hordva egy évre „ „ fél évre Vidékre postán küldve egy évre „ „ „ fél évre Egyes szám ára 16 fillér Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak és a Kölcsey-nyoinda r. t. jogosult. 6— korona. 3’— 7.— 3-50 felelős szerkesztő Protectio. (T. E.) Idegen szó. Csúnya hangzású. A magyar nyelv szinte megbicsaklik benne. S csodálatos épen a magyar közélet terén szerepel talán a legtöbbet. Nincsen olyan pálya a magyar társadalmi életben, lett légyen az hivatalnoki, kereskedői, iparos, iateiner vagy bármi más, a hol ez idegen szó nélkül bárki is boldogulni tudna. Ha nincs protectió, nincs előmenetel, nincs siker s nincsen eredmény. A szorgalom, ügyesség, tehetség, tudás, mind mind elenyésző csekély jelentőséggel bír, a protectió mellet. Senki és semmi sem érvényesülhet ott, hol e rut féreg felütötte fejét. A napokban is sokat hallhatunk a protectióról. Szoborpályázatot Írtak ki, melynek bíráló bizottságában hírneves külföldi szakértőket hívtak drága pénzen, csupán azért, hogy a zsűri pártatlansága annál inkább kidomborítják. Mert arra ugyan senki sem gondolt, hogy a külföldi szakértők bárki érdekében is ne igazságos bírálói legyenek a pályamüveknek s ne annak adják az első dijat s a szobor elkészítésére szolgáló megbízást, akinek müve a legkiválóbb, kinek alkotása méltó reá. S a szakértők ebben reménységben senkit sem csaltak meg, ők igazságos bírái voltak a tehetségeknek s annak müvét tartottak a legkiválóbbnak, a kié tényleg az is volt. De hiába volt a drága szakértőknek messze földről való idehozatala, hasztalan volt a zsűriben levő művész- tagok erőlködése, a többszöri szavazás eredménye végre odakonkludált, hogy mellőzve hires szakértők véleményét annak nyújtották a pálmát s a szobor elkészítésével járó óriási anyagi előnyt, akinek a müve az összes zsűriben levő müvésztagok véleménye szerint szinte a leggyöngébb volt az összes pályaművek között. S miért?! Mert a zsűri tag-'k között egy miniszter is helyet foglalt s mint a Galle- otto mondja, az első dijat nyert művész véletlenségbő! annak a miniszternek tanítómestere a művészet elsajátításában s igy szoros nexus fűzte a mes ért a tanítványhoz, vagyis hogy a miniszter tanítvány evvel a csekélységgel akart kedveskedni a pályázó mesternek. S a mit az igaz művészet el nem ér: tehetségével, azt elérte a tehetségtelen a protecti- óval. A közvélemény felzudult. A művészek ankéteztek, tanácskoztak tiltakoztak, a pályadijat nyer: pedig markába nevet, mert hasztalan erőlködés, a pályázat sorsa eldöntetett, azt megváltoztatni senkinek módjában már nem áll. A külföldi szakértők duzzogva hagyták itt az országot, hogy haza menve még jobban elterjesszék hazánkról, annak ázsiai viszonyait tárgyszó hiedelmeket. S méltán, mert még csupán a Balkánon lehetnek hasonló állapotok, hogy miniszteri protectió győzhet az igaz tehetségeken, s a hivatalnoknak jut a Panthaon, míg az érdemesek kirekesztetnek onnan. Íme tehát a legfrissebb szenzáczió adott ismét alkalmat arra, hogy elmélkedjünk kissé arról, hogy vájjon helyén való a protectió, vagy a mi nálunk szinte versenyez véle: a napotismus. Tudjuk nagyon jól, hogy ha már valamelyes nagy férfiunk elérte azt a magaslatot, meiyen tűi emelkedni már lehetetlen, akkor összes ambiczióját abba helyezi, hogy gyermekeit helyeze el oly postiók- ban, amelyekken azok azután boldogulnak. Ezt a napotismust, a mely a protectió egyik fatyuhajtása, az egész világon megtaláljuk, de oly nagy mértékben s oly szemérmetlenül, leplezetlenül sehol, mint nálunk. A Julesa „Szerencséje“. Igen is igy nagy „Sz“-szel ! Mivel, hogy ez jelenleg élő személyt helyetesitett, névsze- rint Szabó Gábort, a ki tiszti kocsis volt a józsefmajori intézőnél és Szentgyörgy nap előtti csütörtökön annak rendje és módja szerint megkérette Julcsát. Julcsának nem sok biztatás kellett, hogy „igent“ mondjon, mert Gábor volt az első legény még az Anna majorban is. De Julesa se volt alpáribb, olyan fehér cseléd sem termett minden bokorban, takaros, szemrevaló, na meg, ami szegény embernél a fő, (a szépséget nem eszi kanállal) dolgos, iparkodó. Már harmadik esztendeje, mióta belső leány az annamajori kasznáréknál, s a tekintetes asszonynak úgy kedvére tud járni, hogy még a gondolatát is kitalálja. Mondta is a tekintetes asszony nem egyszer: no, ha Julcsának szerencséje akad nem megy el tőlem üres kézzel. Nem is hiába mondta ezt a tekintetes asszony, megvette most Julcsának a suplótot, — négy fiókosat — meg adott neki egy olyan töltött dunyhát, hogy Biró Panni néni se bírta összehajtogatni kétrétre. Három hét múlva megvolt a Julcsáék lakodalma. A Panni néni állítása szerint még kévés olyan lagzi volt a határban, mert ott még az árva gyerek is jólakott (Éjfélkor is csigalevest ettek, még a cigányok is). Múlt az idő sebesen,»már a kukoriczában , a második kapálást is megtették. A Panni néni i jelentése szerint a Julcsából nagyon faintos kis I menyecske lett. Kuporitó, nem kofás, amely j asszonyi tulajdonság tudvalévőén nagy veszedelme a pusztai embereknek, mert hogy a kofás fehércseléd elkilózza a lisztet a kofának narancsért meg egyebb haszontaianságért, oszt fertály derekán kibújik a kenyér a hajóból, koplalhat a szegény dolgos ember. Azt is biztosan tudja a Panni néni, hogy az ura nagyon szereti, mert a saját két fülével hallotta, hogy mikor napszámosokat hijt a kerülő repczegyüjtéskor, oszt a Juliska is ki akart menni, azt mondla neki az ura : De hiszen le is töröm a derekadat, ha kimész .. ! Azt persze az Annamajorban senkinek sem kellett magyarázni, hogy annál jobban szereti az asszonyt az ura, minél nyomatosabban tiltja meg neki a napszámba járást. Nem is történt Julcsáéknál addig semmi hiba, mig Török János oda nem állított a tanyába kondásnak. Neki nem volt még asszonya és odakérezkedett Julcsáékhoz kosztérozásra, mert úgy nézte, hogy Julesa a legtalponjáróbb asszony a majorban, Gábor se ellenezte, hát Julesa elvállalta a kosztérozást, úgy, hogy Török oda adta az egész kommenczióját. Fizetségképpen. így ment minden a maga rendjén, mikor Gábor valamiért összerugta a sarkantyúját az első igás kocsissal, aki veszekedés közben csak úgy foghegyről vágta oda neki: — Neked meg jobb volna, ha a magad portáján széjjelnéznél, ne kotorásznál mindig a más szemetjibe. Mit gondolt vele a szomszéd, mit nem, azt Gábor nem kutatta, hanem ment egyenesen befelé a házba, ahol (mit nem tud a véletlen) Julesa épen akkor készítette a kosztos tarisznyájába a kenyeret, szalonnát, s hogy Török meg bejött a bundájáért, — éjszakára ki volt rendelve őrségre a repezeszériihöz — hát elbeszélgettek Julcsával a nagy szárazságról. (Már a kukoricza is lesült). Szabó nem nézett, nem kérdezett ám semmit, csak neki esett Töröknek és éktelen káromkodással kilökte az ajtón. Hogy Julcsával ketten mit végeztek, azt nem tudni, az asszonyok csak azt látták, hogy Julesa kiment délben a dohányos tanyára oszt estefelé jött elő a sógorral, szekeren. A sógor felpakolta az ágyat, suplótot meg a négy karszéket (azt is Julesa hozta a házhoz). Julcsát maga mellé ültette, s azon melegiben elindultak az Annamajor felé. Még Kerekes Örzsi néninek se mondta Julesa azt se, hogy eb vagy kutya, hát Isten áldjon meg! pedig mindig az ő szénvonójával fütött, mikor kenyeret sütött meg tavasszal is adott neki egy szép jérezét ajándékba. Az Annamajorban Szücsné épen a süldő- malaczokat etette, mikor meg látta, hogy hozza a sógor Julcsát czakkumpakk hazafelé. Behajtotta a süldőket az ólba, megnézte nincs e tojás a tyukkasban, egy patkánylukba, a kas
